Ferencváros, 2009 (19. évfolyam, 1-22. szám)
2009-02-27 / 8. szám
12 SPORT Ferencváros 2009. február 27. SPORTHÍREK Nőikézilabda-gondok Sajnos hatalmas a gond korábbi legnagyobb vetélytársunknál, a Dunaferr női kézilabdacsapatánál. Jelen állás szerint bizonytalan a csapat sorsa, a szinte kilátástalan anyagi helyzete miatt négy kulcsjátékos jelentette be, hogy távozik, és hétfőn a csapat edzője, a női válogatott kapitánya, Imre Vilmos felállt a kispadról. Balogh Barbara, a válogatott beálló- sa is elhagyta a Dunaferrt, és már az is eldőlt, hogy csapatunkban, a Budapest Bank-FTC RightPhone-nál folytatja pályafutását. A játékos csatlakozott keretünkhöz, és a már aláírt szerződés értelmében 2011 nyaráig szerepel a Fradinál. Két hokigyőzelem Mi szereztük meg a vezetést a kis Volán elleni mérkőzésen, ám hamar jött az egyenlítés, de végül mégis egygólos előnnyel zártuk a fehérvári mérkőzés első felvonását. A középső harmadban egyenlítettek a hazaiak, mi több, a záró periódusban a vezetést is megszerezték, ezt követően viszont lőttünk hármat, és nyertünk 5-3-ra. Jég- korongozóink a középszakasz utolsó meccsén a Miskolcot fogadták, és az első harmadban elléptünk kettővel. Sőt, vezettünk 3-0-ra is, végül nagy csatában 5-4-re győztünk. A hét végén jön a folytatás, amelyben a DAB.Docler vár majd a fiúkra a legjobb négy közé jutásért. Váratlan vízilabda-vereség Megszakadt vízilabdázóink remek sorozata, a srácok nagy csatában, 10-9-re kikaptak a Pécs vendégeként. A találkozón végig a hazaiak vezettek, s mi több-kevesebb sikerrel futottunk az ellenfél után. A győztes gól bő három perccel a zárás előtt esett, így még jócskán lett volna idő az egyenlítésre, ám ez nem sikerült. Köszönhetően annak, hogy megint igen gyenge volt az emberelőnyös helyzetek kihasználása, míg a hazaiak tíz fórból hat gólt szereztek (nálunk ez a mutató 11/2 volt). A vereség ellenére továbbra is a tabella harmadik helyén áll csapatunk, ám még több nehéz mérkőzés vár a mieinkre. Futsaldöntetlen Az már korábban eldőlt, hogy futsalcsapatunk minden bizonynyal a negyedik helyen zárja az alapszakaszt, se előre, se hátra nem lép már a hátralévő fordulókban. Ezúttal a második helyen álló Colorspectrum Aramis ellen léptek pályára a mieink. A szünetben még a hazaiak vezettek 2-1-re, végül 3-3-ra végeztek a felek, s a jegyzőkönyv szerint egyik gólunkat Tóth kapusunk lőtte. A pontszerzés ellenére nem zártuk boldogan a mécsesét, Bita Laci cselei közben elveszítette az egyensúlyát, és bal karjára esett. A találkozó után a röntgen kimutatta, hogy a keze eltörött, így 4-5 hét gipsz vár rá. Hétvégi menü Február 27. (péntek) 18.30: DAB-FTC (férfijégkorong, ob I, Dunaújváros) Február 28. (szombat) 12.00: FTC-Real Madrid (öreg- fiúk-teremfocitoma, Eger) 12.30: FTC-MTK (öregfi- úk-teremfocitoma, Eger) 14.00: Ferencváros-Pécs (edzőmeccs, Népliget) 16.00: FTC-Kiskunhalas (női kézilabda, NB I, Népliget) 18.00: FTC-Makó (férfikézilabda, NB l/B, Népliget) Március 1. (vasárnap) 10.00: FTC-Köszolg (női teke, Szuperliga, Népliget) 13.00: FTC-Köszolg (férfiteke, Szuperliga, Népliget) 18.30: DAB-FTC (férfijégkorong, ob I, Dunaújváros) Régóta nem adtunk hírt kosaras lányainkról a Ferencváros oldalain, azonban január 23- án megjelent számunk óta is jól szerepelt az NTE-MAFC Ferencváros női kosárlabdacsapata, bár néhány vereség is becsúszott. Legutóbbi híradásunk óta sajnos az NTE-MAFC Ferencváros kosaras lányai valamivel több vereséget könyvelhetek el, mint győzelmet. Ám a korábbi jó szereplésnek köszönhetően nyolcvanszázalékos teljesítményükkel alig maradnak le a tabella dobogójáról. A következő mérkőzések pedig reményt adnak a győzelemre, hiszen a vereségek ellenére a legjobbak között is akad olyan csapat, amely az NTE- MAFC Ferencváros hölgyeivel vívott mérkőzés után vereséggel volt kénytelen lekullogni a pályáról. A SMAFC-NYME ellen január 18-án vívott, győzelemmel zárult meccs után a SMAFC- NYME oldalán megjelent írás Még mindig a tabella elején Néhány vereség nem a világ egyenesen úgy fogalmaz, hogy a ferencvárosiak megálljt parancsoltak a soproniaknak. Az előzmények ismeretében reménykedhettünk, hogy a 23-ai visszavágón is sikerül megszorítani Magyarország legnyugatibb női kosárcsapatát. Sajnos nem így történt, a korábbi, 94-76 arányú vereségét a SMAFC-NYME csapata otthonában már győzelemre tudta váltani, mégpedig 73- 60 arányban. A hatvan pont megszerzéséből ekkor Karlik Tímea és a csapat vezetőedzője, Rónaszéki Szilvia vette ki legjobban a részét, húsz, illetve tizenhárom ponttal. Sajnos ezt a vereséget két nappal követő, tatabányai mérkőzésre is rányomta bélyegét a fiaskó. Hiába volt ismét kiváló formában Cserny Réka (22 pont) és Karlik Tímea (15 pont), a Tatabányai KC kicsiny pontelőnnyel bár, de megverte a ferencvárosi lányokat 25-én, 67-61-es végeredménnyel. Az elszenvedett vereségek és a nyomukban járó stressz azonban jót tett az NTE-MAFC Ferencvárosnak, ugyanis január utolsó napján, az OSC ellen, idegenben végre sikerült győzniük. Ugyan csak néhány ponttal, de felülkerekedtek az OSC csapatán. Az 59-55 pontos végeredményből Cserny Réka és Baranyay Zsófia vette ki leginkább a részét, harminc, illetve tizenhét pontot érő dobásával. A folytatás azonban nem volt ilyen fényes. Február 8-án a lányok a Lónyay utcában visszavágót játszottak a Vasas-Csata II csapata ellen, akik már korábban is jobbnak bizonyultak. Most sem volt ez másképp, a vasasok 84-60 arányú győzelmet arattak, hiába szórta Rónaszéki Szilvia (15) és Onyestyák Zsófia (nem kellene ideírni, ő mennyit dobott???) szorgalmasan a kosarakat. A vereség azonban ismét erőt adott. Február 14-én hazai pályán sikerült legyőzni a Kanizsa DKK lányait, ami büszkeségre és bizakodásra adhat okot, hiszen ők a tabella legelején tanyáztak hosszú ideig. Onyestyák Zsófia (18 pont) és Rónaszéki Szilvia (12 pont) kiemelkedő szereplésének köszönhetően azonban a mérkőzés végén az eredmény- jelző tábla 72-45 pontarányt mutatott. Egy hét múlva hazai pályán visszavágót játszott a csapat, a Tatabányai KC ellen, amelyet ekkor már sikerült maga mögé utasítania. A 88-68 arányú győzelemből Cserny (34 pont) és Nagy (12 pont) vette ki a munka oroszlánrészét. Ez után ismét vereség következett. Az MKB-Euroleasing Sopron II lánycsapata ugyanis február 22-én győzni tudott, ráadásul idegenben, pedig Rónaszéki és Baranyay 13-13 ponttal járult hozzá a végül 69-61 arányú eredményhez. A következő mérkőzést Zalában játssza az NTE-MAFC Ferencváros. A Zala Volán ZTE II ellen, annak pályáján, március 1-jén, 16 órakor lépnek pályára. Steiner Gábor A vereség stressze után mindig szárnyal a csapat Vegyes vélemények Hét játékost igazolt télen a Ferencváros labdarúgócsapata. Két, egykor a Fradiban is szerepelt, rutinos hazai labdarúgó, Balog Zoltán és Márkus Tibor mellett öt külföldi fiatal „költözhetett” az Üllői útra. Matthew Lowton, Sam Wegbury, Jordan Robertson, Men Yang és Gao Xiang írta alá a klub kínálta szerződést. Az ftc.hu olvasói az elmúlt néhány hétben szavazataikkal mondhattak véleményt az új fiúktól remélt teljesítményről és arról, hogy mennyire elégedettek az erősítésekkel. A voksolók majd’ fele, 44 százaléka szerint jól sikerültek az erősítések, míg további 4 százalék szinte „elájul”, any- nyira kiválónak tartja az igazolásokat. A szurkolók majd’ harmada (32%) viszont csalódott, mert ismertebb nevekre számított. A szavazók ötödé pedig úgy véli, a mennyiség ezúttal a minőség rovására ment, és bár sok játékos készül a csapattal, mégsem javult jelentősen az állomány. FERENCVÁROSI SENIOR KOSÁRLABDA TÉLI KUPA A Nemzeti Torna Egylet, a Ferencvárosi Önkormányzat Oktatási Kulturális és Sportbizottságának támogatásával idén is megrendezi a Ferencvárosi Téli Kupát, senior kosarasok részére. Időpont 2009. március 14. 9-15 óra között Helyszín: 1092. Kinizsi u. 1. Református Gimnázium tornaterme Résztvevők: alkalmilag összeálló, vagy állandóan együtt edző 40 év feletti amatőr kosarasok vegyes csapatban, minimum 2 hölgynek mindig pályán kell lennie. Minden csapatban egy játékos lehet 40 év alatt. Lebonyolítás: a nevezett csapatok számától függően csoport- mérkőzések vagy körmérkőzés Nevezési díj: 2000 Ft/ csapat A mérkőzések speciális szabálya: 2x12 perc, futó órával (az utolsó egy percben szabályos időmérés) A mérkőzéseket hivatalos játékvezetők vezetik. A jelentkezéseket az alábbi telefonszámon várjuk: Reigl Mariann 20/3140-067 A jelentkezés határideje: 2009. március 3. Várjuk a régi csapatokat és azokat is, akik először csatlakoznának a programhoz! Az NTE nevében Dr. Reigl Mariann elnök Pisanjuk újra Igor Pisanjuk ismét szerepet kaphat az U20-as kanadai válogatottban. A Ligakupa-sorozatban több gólt is szerző támadó most hosszabb időre tér vissza a tengerentúlra. A kanadaiak február 25-étől Floridában készülnek fel egy meccssorozatra. Ezt követően Pisanjukék március 7-én Trinidad és Tobago ellen játszanak, 9-én Costa Rica lesz az ellenfél,' míg 11-én Mexikó jön. Ha a juharlevelesek továbbjutnak, akkor további meccsek várhatnak támadónkra. 2009. MÁRCIUS 7-én,szombaton 8,30 órától Résztvevők: 17 év feletti amatőr férfiak és nők Helyszín: József Attila Lakótelep Közösségi Ház, 1098 Budapest, Toronyház u. 3/b Verseny menete: Egyéni verseny, melynek a lebonyolítási menete a résztvevők számától függ. (ütőt mindenki hozzon magával) Nevezés: • Előzetesen: Völgyesi Attila tel. 216 - 3214 • A helyszínen a verseny napján 8,15 óráig Díjazás: az első három helyezett versenyzőt jutalmazzuk. Minden játékos saját felelősségére vesz részt a versenyen! Információ: Ferencvárosi Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sportiroda: Völgyesi Attila, 216 - 3214 • http://sportlakossagi9ker.5mp.eu Ferencvárosi Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sportiroda • Ferencvárosi Sportszövetség Séták, túrák mindenkinek Február 28-án, szombaton, Kiscelltől Pálvölgyig sétálhatnak. A találkozó 10.00 órakor lesz a Margit-híd budai hídfőjének HÉV- pénztáránál. A Kiscelli Múzeumtól vezet az út a Mátyás-hegyen át a Pál-völgyi cseppkőbarlangig. A távolság fenn 3, lenn 1 kilométer, a szintkülönbség 80 illetve 30 méter lesz. Március 7-én, szombaton, a harmadik „Város peremén” túrára invitálják a mozgásra vágyókat. Az útvonal: Görgényi út - Újlaki-hegy - Virágos-nyereg - Tök-hegy - Kötők-padja - Alsó-Jegenye- völgy - Rózsi-forrás. A túra során a résztvevők 9 kilométeres távot tesznek meg. A szintkülönbség a túra első szakaszában 100 méter hegymenetben, majd 200 méter a völgybe lefelé tartva. Találkozás a Batthyányi-téren, 10 órakor, a 11-es busz végállomásánál. Ezzel a túrával le is zárul a Város peremén sorozat, a résztvevők itt kapják meg az emléklapokat és kitűzőket is. További részletek: Kiss Adám- tói (06/70-212-1288), vagy a www.sportlakossagi9ker.eu weboldalról kaphatók. Fradi hírek Wilco van Buuren ismét edzőtáborba hívta az U19-es válogatott keretét. A névsorban ismét négy fradista szerepel: Sváb Dániel, Nyilasi Bálint, Megyeri Balázs és Vass Máté újra ott lehet a korosztály legjobbjai között. Hárman már csütörtökön bevonultak az edzőtáborba, Megyeri a korábbi hetekhez hasonlóan ismét később csatlakozik a kerethez.-k-k-k Újabb játékossal bővült a keret, miután a vezetők féléves szerződést kötöttek Wolry Wolféval. A bal oldalon bevethető játékos Rafe Wolfe testvére. Eldőlt az is, hogy Carlos Diazt Tökölre adja kölcsön a Ferencváros - szintén fél évre. Hétvégi menü 1990 Ft/fo! Korlátlan fogyasztás svédasztalról+egy ital hétvégenként 12.00-16.00-ig. veranda Grill & www.verandaetterem.hu Nem éri meg otthon főzni! veranda grilt&wine Wine (Lenhossék park, IX. Vendel u. 9.) T.: 886-3636 Február 28. (szombat) 12:00-16:00 Március 1. (vasárnap) 12:00-16:00 ■ Nyírségi gombócleves ■ Erdei gombakrémleves Előételek • Orosz hússaláta • Cézár saláta • Szárnyasmájjal töltött jércemell, konyakosán • Csirkepaprikás galuskával • Sajttal és brokkolival töltött jércemell, póréhagymás rizzsel • Sertés flekken steak burgonyával, céklával Desszert g • Stíriai metélt | • Gyümölcssaláta Gulyásleves Zellerkrémleves Friss saláta ementáli sajttal és dióval • Zöldséges pulykarolád • Tengeri halsaláta ruccolával, mézes mustáros öntettel • Rántott csirkecombfiié, rizi-bizivel Lazacos penne Csirkemell csíkok, camambert sajtos mártásban, burgonyafánkkal Desszertek Tiramisu • Mákos guba Ha kivágja a hirdetést és bemutatja, egy csésze illy kávét adunk az ebédhez! 2009. március 2. (hétfő) 18 órától IX. kerület, Üllői út - Páva utca sarok Központi edzőterem Hétfő, szerda: 18:00-19:30 Érd.: 06-20/972-2298 Szabó Csaba 4. Mesterfokozat Leung Ting Wing Tsun Kung-fu ÖNVÉDELMI OKTATÁS BEMUTATÓ ÉS TAGFELVÉTEL A Kelet-Európai Szövetség központja Budapesten, a IX. kerületben (Üllői út és a Páva utca sarkán) várja minden nap az érdeklődőket. Szerdánként az a megtiszteltetés éri a tanítványokat, hogy Dai-Si-Fu Máday Norbert (Kelet- Európai főinstruktor, 8. mesterfokozat) tartjaatréninget. Ebben segítője Si-hing Szabó Csaba (4. mesterfokozat, egyben a Kelet-Európai főinstruktor fogadott fia), aki a hét több napján is tart edzéseket a központi edzőteremben. Ezúton is szeretnénk az érdeklődők figyelmébe ajánlani harcművészeti stílusunkat, mely használható önvédelmet nyújt a mindennapokban. Kortól és nemtől függetlenül minden érdeklődőt szeretettel várunk.