Ferencváros, 2009 (19. évfolyam, 1-22. szám)

2009-02-27 / 8. szám

Fotó: Intercom 4 K ULTÚRA Ferencváros 2009. február 27. MOZISAROK Hét élet A tavaly világsikert aratott, bár kissé felemásra sikeredett Hancock című akcióvígjáték után Will Smith egy lélektani dráma főszerepében tér vissza a filmvászonra. A pályáját an­nak idején komikusként kezdő Smith az utóbbi években több­ször is próbálkozott komolyabb karakterek megformálásával. A Boldogság nyomában című produkcióban nyújtott alakí­tásáért 2007-ben Oscar-díjra is jelölték. A filozofikus hangvételű Hét élet egy magát Ben Thomasnak (Will Smith) nevező férfi külö­nös tervét és annak megvaló­sítását mutatja be. Gábriellé Muccino rendező rendha­gyó koncepcióra építi filmjét. A nyitó képsorokon Thomas éppen a mentőkért telefonál. Öngyilkosság történt, közli a diszpécserrel, áldozatként pe­dig önmagát nevezi meg. Ez után vágás, főcím, és napok­kal, hetekkel (?) korábbra ug­runk. Thomast látjuk, amint éppen emberek után nyomoz. Jó embereket keres, a szó leg­hagyományosabb értelmében veti'jó embereket? akiknél?'se­gítségre van szükségük. Be­tegséggel vagy éppen saját démonaikkal küzdő, sorsuk ál­tal sújtott embereket, akiknek esélyük sincs arra, hogy saját erejükből oldják meg a prob­lémáikat. Zavarba ejtő, rejtélyes ma­gánnyomozásának indíté­kai, céljai lassan tárulnak fel előttünk. Egy baleset emlé­kei kísértik a férfit. Rájövünk, Thomas súlyos titkokat őriz, ezektől szabadulna meg az ál­tala kiválasztott szerencsétle- neknek nyújtott segítséggel. Miközben látszólag tökéle­tes terve kivételezésének vé­géhez közeledik, beleszeret az egyik kiválasztottba, egy szívtranszplantációra váró, fi­atal nőbe (Rosario Dawson elbűvölő), és addig elfojtott emlékei a felszínre törnek... A boldogság nyomában után a Hét élet a második közös filmje Will Smithnek és Gábriellé Muccino rende­zőnek. Az olasz származású filmes munkamódszerei az eu­rópai művészfilmek hagyomá­nyait követik. A szavak helyett a szuggesztív színészi alakí­tások és a gyönyörűen fény­képezett képsorok mesélik a történetet. A film képi világá­ról így vall Muccino: „A lát­vány a történetmesélés egyik rétege a filmben. Azért stili­záltuk, mert érzékeltetni sze­rettük volna, hogy mi van Ben lelkében, ő hogyan látja maga körül a dolgokat. Philippe Le Sourd operatőrrel híres fest­ményeket választottunk tájé­kozódási pontnak, és van egy olyan érzésem, hogy Philippe szinte ugyanúgy «festette» a filmet: sivár látvánnyal kez­dődik, és fokozatosan uralják el a ragyogó színek.” A remek stílusérzékkel fotografált kép­sorok varázslatos kísérőzené­jét Angelo Milli komponálta, akinek ez az első, amerikai produkcióhoz készített film­zenéje. Dialógusokból vagy ép­pen belső monológokból csak annyi hangzik el a filmben, amennyi a cselekmény pontos megértéséhez feltétlenül szük­séges. A film megtekintése után amúgy is bőven lesznek kérdések, amelyeket feltesz magának a megrendült néző a látottakkal kapcsolatban. Michael J. Riva Oscar-díjas látványtervező így emlékszik vissza a film előkészületeire: „Keresztül-kasul jártam Los Angelest olyan helyszínek után kutatva, amelyek jól meg tudják jeleníteni egy-egy sze­replő jellemét. Elég reményte­lennek tűnt megtalálni például a romantikus rétet ezen a siva­tagos vidéken, de még ez is si­került Malibuban.” A szívszorító, ám egyben felemelő, mágikus hatású, nagy költségvetésű filmdráma koncepciója kockázatos vállal­kozásnak tűnhetett, azonban az amerikai siker a készítőket igazolta. Todd Black produ­cer szerint: „Ez az igazi kihí­vás: 2008-ban megcsinálni egy love storyt.” A film sikerének kulcsát pedig egyértelműen a rendezői munkában látja: „Muccino munkamódszeréhez tartozik, hogy sokat és inten­zíven próbál a színészekkel, hogy feltárják minden figura, minden szituáció lényegét. Az ő temperamentuma egyébként is jól illik egy ilyen drámához. Gábriellé képes a színészekből mélyről jövő, zsigeri érzéseket felhozni, amelyek aztán meg is jelennek a vásznon - ettől lesz szenvedélyes, magával ragadó a film.” CS. D. Filmes nyereményjáték Adjon választ alábbi kérdé­sünkre, és juttassa el március 9-ig a szerkesztőségbe postán, e-mailben vagy személyesen! A kérdésre helyes választ adók között kisorsoljuk a Lurdy Ház­ban található Palace Cinemas kétszer két tiszteletjegyét. (A válasz mellett ne felejt­sék el feltüntetni telefonszá­mukat vagy egyéb elérhe­tőségüket) E heti kérdésünk: 2001-ben melyik Michael Mann-film főszerepéért jelölték Oscar-díjra Will Smitht? A február 13-i szám filmes játékának megfejtése: az Észvesztő volt. (Ezzel a filmmel nyert Angelina Jolié 2000- ben Oscar-díjat a legjobb női mellékszereplő kategóriában) Nyerteseink: László Pálné és Siklói Piroska. A nyereményhez gratulálunk! A szerkesztőség címe: 1094 Budapest, Ferenc tér 11., e-mail: ferencvaros@maraton.plt.hu Osztott dekoráció a Pincegalériában A „Splitdeco” szó jelentése osztott dekoráció, és a kiállítók szerint egy most megterem­tődő új művészeti irányzatra utal. Ezek a képek egy eddig ki nem aknázott lehetőséget je­lentenek a modern belsőépíté­szeti tervezésben, a belső tér dekorációfestészettel, vagyis színekkel és formákkal való ki­bővítését. A Ferencvárosi Pin­cegaléria most ilyen képeket mutat be a látogatónak. Érdekes megoldásaival az épü­letbelsők újszerű, esztétikus kialakításához nyújt újfajta le­hetőséget az a technika, ame­lyet ezen a kiállításon bemutat a két kiállító. Valójában talál­mánynak azért nem nevezném, de mindenképpen figyelem­re méltó, hogy a Splitdecónak elnevezett és - mint a meg­nyitón kiderült - már szaba­dalmaztatott magyar termék a hagyományos „művészet” felől közelíti meg az épített belső tér esztétikus, egyéni kialakítását. Tulajdonképpen itt egy - több részből álló - képről van szó, amely nem a megszokott négy- szögletes keretben kerül fel a falra, hanem az építészeti ele­mekhez igazodva helyezkedik el a kívánt falrészeken. Ez a gondolat nem új! Az avantgárd művészetben az úgy­nevezett „formázott vásznak” is hasonlóak voltak, a festésze­Selmeczi Zsuzsanna és Orgoványi Gábor kiállítása Realista részletekben gazdag képmontázsok jönnek létre ti gyakorlatban pedig megle­hetősen megszokott gyakorlat az osztott vásznak használa­ta. Itt valószínűleg a populáris felhasználás lehet az újdon­ság, és az építészeti térnek való ilyen mértékű alárendeltség, valamint a téma esetleges sze­mélyessége. (Bár ha a Sixtus- kápolna freskóira gondolok, hát... akkor már ez is volt). A képek vegyes technikával készülnek, ami azt a munka- módszert takarja, hogy a szá­mítógép festőprogramjával virtuális festmények készül­nek, amelyekbe digitalizált fotókat vagy ezek részleteit is bedolgozzák. így realista rész­letekben gazdag képmontázsok jönnek létre, amelyeket bősé­gesen feldíszíthetnek a szá­mítógép adta lehetőségekkel, különleges harmóniákkal, fe­lületi játékokkal. A vékony, speciális vászonra kinyomtatott képekbe az alko­tó hagyományos olajfestékkel vagy a ma divatos akrillal be­lefest - tovább dolgozva a ké­pet. Ha újdonságot keresünk, akkor talán ez lehet az. A kip­rintelt és megfestett vászna­kat szilárd alapra kasírozzák, majd az alkotó egy általa gon­dolt artisztikum szerint törde­li a képet, és alakítja kívánság szerint a megadott helyre. így ez egy egyedi, megrendelésre készített műalkotás lesz, amely mind témájával, mind kreatív formájával illeszkedik az adott helyiség építészeti elemeihez, hangulatához. A festmények Orgoványi Gá­bor munkái, a különböző ipar- művészeti tárgyak díszítését Selmeczi Zsuzsanna készítet­te. Már a megnyitón is látszott, hogy a virtuóz módon előadott munkáknak nagy közönség- sikerük lesz. A színes, realista részletekben gazdag festmé­nyek (a néző tudata által ki­egészítendő képhiányokkal) a modern festészetben annyira hiányolt érthetőséget kínálják. A kiállítás címe: Szavak kép­másai - költött festők, ugyan­úgy fikció, mint maga a műfaj. Ezek a kiállított festmények, sohasem élt, irodalmi alakok­ként létező művészek sosem­volt életművéből válogatott darabok, stílusparódiáknak mondanám, ha az alkotó nem gondolná mégis véresen komo­lyan őket. A képek másik része a közterületeken fél füllel meg­hallott párbeszédfoszlányok örvényszerűen kavargó lenyo­matai. A bemutatott vázákon különös hatásúak az üvegre felkasírozott, nyomtatott vá­szondarabok. Mostani bemutatkozása után is gyakran fog találkozni a kerület lakossága az Artoris Műterem Splitdecóival, mert műtermük a IX. kerületi ön- kormányzattól helyiséget és állandó kiállítótermet kapott a Ráday utcában, ahol várják a kísérletező kedvű digitális al­kotókat is. A kiállítás március 7-éig lá­togatható a Ferencvárosi Pin­cegalériában. Knox Designlubloy Lubloy Zoltán kerámiái a Ráday Galériában Művészi, ám amellett teljes mértékben használható por­celán- és kerámiatárgyakkal ismerkedhet meg a tárlatlá­togató közönség a Ráday Ga­lériában Lubloy Zoltán fiatal keramikusművész március 3-áig nyitva tartó kiállításán. A kirakatban a külföldön is ismertté vált kaktuszváza-so- rozat darabjai csábítják be a sétálókat a kiállítótérbe. A fia­tal formatervező művész por­celánból és kerámiából készíti különleges formájú, humoros díszítményekkel ellátott, mű­vészi értékük mellett a hasz­nálatnak is teljes mértékben megfelelő tárgyait. A földszin­ti kiállítótérben többek között az úgynevezett „félvázák” láthatók, amelyek sík vágás­felületét a művész rokokó ru­hás hölggyel, virággal vagy - tréfálkozván a látogatóval, potenciális vásárlóval - a vá­zába helyezett virágot a váza oldalára festett virághagy­mákban, gyökerekben foly­tatja. Megcsodálhatja még a tárlatlátogató a kacsás vázá­kat, a robusztusabb kerámia, valamint a karcsú, vékony falú porcelán teáskészleteket, majd az emeleti kiállítótér­ben folytathatja a nézelődést. Az itt kiállított tárgyakon is tetten érhető a művész humo­ra: a halasváza-sorozat egyik darabján szájában nyers ha­lat tartó férfi domborműve kapott helyet. Nem kevésbé meghökkentő képzettársítás a rokokó váza, melyen a ko­rabeli ruhában és kalapban pompázó hölgyet a művész egy robbanásveszélyre figyel­meztető bárca társaságában festette le. A Designlubloy saját márka, nívós tárgyakat fémjelez, egyben kötelezi is a művészt a folytatásra, vala­mint az új utak keresésére. A Ráday utca 8. alatt látha­tó kiállítás hétfőtől péntekig 11-18, szombaton 10-13 órá­ig tekinthető meg. Krivánszky Árpád A vázába helyezett virág a festett gyökérben „folytatódik” Orrszarvúk már a spájzban Rinoceritisz - lonesco-bemutató a Stúdió „K”-ban A felbukkanó orrszarvúk a rombolást, a pusztítást, az ordas eszméket jelképezik A darab szerzője, Eugene Ionesco az abszurd dráma meg­teremtőinek egyike. Első műve, az 1949-ben megjelent A kopasz énekesnő - Beckett Godot-ja mellett - a 20. század leghíre­sebb polgárpukkasztó színda­rabja. A Stúdió „K”-ban február 6-án bemutatott Rinoceritiszt Ionesco 1959-ben írt Orrszarvú című műve alapján vitte színre Vékes Csaba rendező. Marton László, a Vígszínház nemrég távozott főrendezője mondta, hogy a színházi ren­dező agya olyan, mint egy könyvtár. Benne sorakozik a képzeletbeli polcokon a világ összes drámaírójának - Aisz- khülosztól Zalán Tiborig - min­den műve. A rendező ezekből válogat, aszerint, hogy mit akar elmondani a saját korá­nak a saját koráról. Nos, ez esetben érteni vé­lem, miért éppen Ionesco Orrszarvúját vette le Vékesi Csaba a maga könyvespolcá­ról. Bár az abszurd „értelmét” nem szabad firtatni, nem kell megfejteni, Ionescónak ezt a darabját mégis afféle allegó­riaként szokás emlegetni. Az álmos kisvárosban felbukka­nó és elszaporodó orrszarvúk a rombolást, a pusztítást, az ordas eszméket jelképezik, még konkrétabban a fasiz­must. Ez az értelmezés helytál­ló lehetne akár napjainkra, és akár a Stúdió „K” előadá­sára is. Ki se kell már dugni az orrunkat, hogy érezzük az odakint grasszáló orrszarvúk bűzét, halljuk fenyegető csör- tetésüket. Csak hát épp ezt, a fenyegetést és a fenyegetett­séget nem érzékelteti ez az előadás. Itt nincs semmi tétje a dolognak. A néző nem fél, nem rendül meg, nem kap a fejéhez, és nem döbben rá semmire. Elszórakozzák a dolgot, igaz, jól szórakozik a néző is. Túlságosan is jól, s anélkül, hogy rádöbbenne bármire is. Hogy megborzon- gana, hogy összeszorulna a gyomra. Nem elég ütős-zú- zós ez az előadás. Jól elszó­rakozunk a tojásautomatán, mely feliratán tojásételek so­rát kínálja, a pénzt is benye­li rendre, de a városi tanács nevében elismételt udvari­as köszöntésen kívül sem­mit sem lehet kapni tőle. Jól szórakozunk a logikatanár (Spilák Lajos) őrült szillogiz­musain, és bravúrosan vég­rehajtott gyakorlat Nagypál Gábor átváltozása. Mosoly- gunk rajta, hogy „spontán” tüntetést szerveznek a városi tanács elé, ahová tojással teli kosárral igyekszik a főnökné (Nyakó Juli), kinek férje az első rinocérosz a kis közös­ségben. A szereplők egy meghatá­rozhatatlan munkahelyen (lehet iroda, raktár, szatócs- üzlet) dolgoznak, illetve nem dolgoznak, jönnek-mennek, rohangálnak, fecsegnek, isz­nak, unatkoznak. Az első ri­nocérosz megjelenése még okoz némi riadalmat, aztán szépen sorban - legalább tör­ténik valami? - minden em­ber állattá válik. Egyedül a „nekünk jutott főhős”, a kis­sé alkoholista, kissé szétesett, lecsúszott, amolyan se hús, se hal Béranger (Hannus Zoltán) marad meg embernek. Miért éppen ő? Talán, mert őt még annyira sem érdek­li semmi, mint a többieket? Esetleg, mert szerelmes lett? Bár ez a szerelem sem elég meggyőző, meg aztán szíve hölgyét, a szeleburdi Daisyt - Rusznák Adrien - is legyűri végül a rinoceritisz. Az unalom, a céltalanság, a semmittevés hívja elő a bennünk lakozó állatot? Le­hetséges. A szörnyű követ­kezmények érzékeltetésével, a revelációval a Stúdió „K” azonban ezúttal adósunk ma­radt. Ferencz Zsuzsa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents