Ferencváros, 2009 (19. évfolyam, 1-22. szám)
2009-02-20 / 7. szám
12 SPORT Ferencváros 2009. február 20. SPORTHÍREK Hoki Kétnaponta játszott múlt héten férfijégkorong-csapatunk, ám a három találkozón nagyon kevés öröm jutott a mieinknek és a szurkolóknak. Szerdán az NZ Stars vendégeiként léptünk jégre, s bár a szokásoknak megfelelően mi szereztünk vezetést, ezt követően már csak az ellenfél ütött gólt - szám szerint négyet. Pénteken következett a visszavágó, melyen többjátékosunk nem szerepelhetett vírusfertőzés miatt. A vendégek kétszer is vezetést szereztek, míg Hoffmann Attila kétszer is egyenlített. A büntetőlövések után azonban az ellen ünnepelhetett. Vasárnap az Újpestet fogadtuk, a két héttel korábbi siker okán bizakodva. Ennél tovább nem is jutottunk ezen az estén, mert a lilák két harmad után már négy góllal vezettek. Csupán annak örülhettünk, hogy a záró felvonásban Davis révén megszereztük a becsületgólt, a meccset viszont 6-1-re elvesztettük. Futsal A Ferencváros futsalcsapata Szentesen nagy csatában győzött a múlt héten, hétfőn viszont gólgazdag mérkőzésen, hazai pályán kapott ki a Cső Montage-tól. Tóth Gyula és Femes/ Norbert a válogatottal a jekatyerinburgi Finpromko Cup 2009 Tornán vett részt, ezért nem léphetett pályára Szentesen. Tóth helyettese, Veres többször is bravúrral védett az elején, aztán Vörös még az első félidőben vezetést szerzett. A második játékrész közepén egyenlítettek a hazaiak, s miután a döntetlen kevés volt számunkra, Kénoszt mester kockáztatott, és három perccel a vége előtt vészkapussal játszottunk. Bejött, a taktika, mert rövid időn belül két gólt is lőttünk, míg a szentesiek már csak szépíteni tudtak a végén (2-3). Hétfőn a korábbi bajnok, Cső Montage járt a Népligetben, ráadásul elvitte mindhárom pontot. Hiába rúgtunk hat gólt, kilencet kaptunk, a vendégek már a félidőben is 5-3-ra vezettek. A vereség ellenére még mindig hét pont előnnyel áll a negyedik helyen az együttes. Barthával szerződést bontottak Szerződést bontott Bartha Lászlóvál a Ferencváros labdarúgócsapata. A támadó már a máltai edzőtáborba sem utazott el a csapattal, így sejteni lehetetett, hogy váltania kell. Még nem tudni, hol folytatja pályafutását a fiatalember, de nem kizárt, hogy a REAC-nál. Bartha anno 2005- ben László Csabánál debütált az NB l-ben, az egyik legnagyobb tehetségnek tartották. Ferencvárosi villám teremfoci Február 28-án, szombaton, a Ferencvárosi Szabadidős SE a Vendel utcai tornacsarnokban (Vendel u. 10-16.) várja azokat a 18 év feletti férfiakat, akik szeretnének egy jó kis szombat délelőtti focira összegyűlni. A verseny 8.30-kor kezdődik. A versenyen csapatonként maximum 8 ember nevezhető, egységes színű mezben. Jelentkezzenek időben, mert csak 6 csapat indulhat a tornán. A nevezéseket február 25-éig kell befizetni. Az első három helyezett csapatot mezzel, labdával jutalmazza a sportegyesület. További információért hívják a Ferencvárosi Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sportirodáján Völgyesi Attilát a 216-3214-es telefonon. Győzelem és döntetlen a vízben A Ferencváros pólósai a második helyen állnak a tabellán Jászberényi bebizonyította, hogy rászolgált Kemény Dénes bizalmára Két rangadót játszottak pólósaink a hét végén. Szombaton az UTE-t fogadtuk a Népligetben. Rémálomként indult a mérkőzés, volt, amikor a vendégek 5-2-re vezettek, ám szerencsére a második negyedben magukra találtak a fiúk. Másnap már a Honvéd volt az ellenfél még komolyabb izgalmakkal. A válogatott kerettag Jászberényi egyre magabiztosabban védett, a holland vendégmunkás Gerritse pedig kétszer is betalált. Mátyás góljával végre már a mieink vezettek 8-7-re. A harmadik játékrész már egyértelműen a Fradié volt, a befejező nyolc percben pedig iskolajátékot produkált a csapat. Ezt a negyedet 6-1-re „hoztuk”, a teltháznyi közönség jó néhány ejtést és svédcsavart is láthatott, végül 14-8-ra nyertünk. Góllövőink: Marnitz (3), Balatoni (2), Gerritse (2), Makiári, Kincses, Dávid, Babay, Bálint, Császár, Mátyás. Az igazi izgalmak vasárnap következtek. Ezúttal a négy olimpiai bajnokkal felálló, 2001 és 2006 között zsinórban hat bajnoki címet begyűjtő Honvéd volt a vendég. Végig óriási küzdelmet vívott a két csapat. Felváltva vezetett egyszer az egyik, másszor a másik alakulat egy-egy góllal. A félidőben 5-5-re álltunk. A harmadik negyed közepén ránk ijesztettek a vendégek, amikor 7-5-re elhúztak. Szerencsére Balatoni Máté bombáival egyenlítettünk. Az utolsó játékrészben pattanásig feszültek az idegek. Néhány vitatható játékvezetői ítélet is borzolta a kedélyeket, melynek eredményeképpen mindkét edző sárga lapot kapott. Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnokunk nem is bírta ülve nézni a hajrá perceit. Az utolsó pillanatban a végig kitűnően játszó Marnitz Gergő büntetőjével egyenlítettünk, így a vége 9-9 lett, Balatoni és Marnitz 4-4, Dávid egy gólt dobott. „Az első négy hely valamelyikének megszerzése a cél - mondta a mérkőzés után Farkas József szakosztályelnök. - Szerencsére rendeződtek anyagi problémáink, több támogatója is van a szakosztálynak, amely immár kft.-ként működik. Bevált az a kezdeményezésünk, hogy több hazai meccsünkre ingyen jöhettek be a szurkolók. Ezzel sikerült visszacsalogatnunk a nézőket.” A csapat jelenleg második a táblázaton, két pont az előnyünk a Honvéddal szemben. Takács Gábor Volgograd i fogadtatás Kegyetlen utazás után játszottak a hölgyek Egyetlen mérkőzés döntött a továbbjutásról az EHF Kupa nyolcaddöntőjében vasárnap a BudapestBank-FTC-RightPhone, illetve a címvédő orosz Dinamo Volgograd között. Bár a mieink anyagi okok miatt feladták pályaválasztói jogukat, úgy volt, két mérkőzést játszanak Vol- gográdban. Hölgyeink szerdán indultak a Népligetből, másnap viszont Moszkvában rekedtek a hatalmas köd miatt, és az ígéretek ellenére is csak szombaton délután tudtak elrepülni a találkozó helyszínére. Együttesünk csak 3 óra körül érkezett meg az orosz városba, a házigazdák viszont azonnal pályára terelték volna a mieinket, mondván, eredetileg délben már meccset kellett volna játszani. Maglódi Lajos, a magyar csapat ügyvezetője elmondta: szombat este ülésezett az érintett két csapat és az európai szövetség (EHF) ellenőre, és végül megállapodtak: egy meccs dönt a továbbjutásról, méghozzá a visszavágó eredeti időpontjában, azaz vasárnap, magyar idő szerint délben. Az orosz vezetők továbbra is mindent megtettek annak érdekében, hogy nehezítsék csapatunk dolgát. Nem mellékesen az orosz bajnokság listavezetője csarnok helyett egy sátortetős pályára vitte a mérkőzést. Az utazás okozta fáradtság és messze nem szívélyes fogadtatás ellenére is az első félidőben még sikerült megszorítani a házigazdát. A második játékrészben aztán fokozatosan elléptek a hazaiak, s 35- 29-re nyertek. Elek Gábor szerint, bár az oroszoktól hiányzott az egyik legjobbjuk, ha nincs a hosszú közjáték, lényegesen nagyobb csata dönthetett volna a továbbjutásról. Az egész csapaton érződött, hogy napokig egy repülőtéren készültek a meccsre. Hozzátette, az egyedüli pozitívum, hogy egy meccset kellett játszanunk, és senki sem sérült meg. Schiller agyar Telekomtol Fedezze fel a számítógépben es az internetben rejlő lehetőségeket! Célunk, hogy Ön könnyedén, egyszerűen, hatékonyan használhassa számítógépét és az internetet, és örömét lelje a világhálós barangolásban. Várjuk 2009-ben Budapesten a Magyar Telekom Nyrt. székházában minden hónap első keddjén, valamint egyéb időpontokban előadásainkon! Az időpontok es a témák az alabbiak: február 10., 10.00 - Szamitogepes ismeretek február 17., 10.00 - Kapcsolattartás az interneten február 24., 10.00 - Információgyűjtés, keresés az interneten március 5., 10.00 - A szabadidő hasznos eltöltése az interneten március 10., 10.00 - Idő és pénz megtakarítása az internet segítségével Ingyenes internet-ismeretek kezdőknek című előadásunk időpontjai: február 12., 14.00; március 3., 10.00; március 18., 17.00 Az előadások helyszíne: Magyar Telekom Nyrt. székháza, Budapest I., Krisztina kit 55. Februártól várjuk szeretettel a Magyar Telekom székházában megrendezésre kerülő tematikus előadás-sorozatunkon, meiyriek keretében az internettel kapcsolatos további témaköröket dolgozunk fel. Az előadások díja alkalmanként bruttó 1480 Ft. Várjuk jelentkezését az ingyenesen hívható 06 80 204 850 telefonszámon vagy a www.telekom.hu oldalon. Mobile Együtt. Veled Séták, túrák mindenkinek Február 21-én, szombaton, a második Város peremén túrára vár mindenkit a szakosztály, hogy a 10.00 órakor, a Moszkva téri metró kijáratától induló, a Csillebérc-Sorrento-Ló-hegy-Csík- hegy-Huszonnégyökrös-Csíki-puszta útvonalon át Budaörsre vezető kilenc kilométeren megmozgathassák újra sétától elszokott izmaikat. Február 28-án, szombaton, Kiscelltől Pálvölgyig sétálhatnak. A találkozó 10.00 órakor lesz a Margit-híd budai hídfőjének HÉV- pénztáránál. A Kiscelli Múzeumtól vezet az út a Mátyás-hegyen át a Pál-völgyi cseppkőbarlangig. A távolság fenn 3, lenn 1 km, a szintkülönbség 80 illetve 30 m lesz. További részletek: Kiss Ádámtól (06/70-212- 1288), vagy a www.sportlakossagi9ker.eu we- boldalról kaphatók. Hétvégi menü 1990 Ft/fő! Nem éri meg otthon főzni! veranda grlll&wine Korlátlan fogyasztás svédasztalról+egy ital hétvégenként 12.00-16.00-ig. Veranda ürül & Wine (lenhossék park, IX. Vendel u. 9.) T.: 888-3836 Február 21. (szombat) 12:00-16:00 Február 22. (vasárnap) 12:00-16:00 Sulyásleves • Paradicsomleves tortellinivel Francia sajttál, friss gyümölcsökkel • Csiki saláta • Kertészné salátája (friss saláta friss tehéntúróval) Főételek • Házi disznótoros párolt káposztával, hagymás törtburgonyával • Kijevi jércemell, steak burgonyával • Rostonsült sertéskaraj kapribogyós gombás mártással, párolt rizzsel Desszert • Rizsfelfújt • Somlói galuska V . lúsleves Tárkonyos pulyka-raguleves Veranda saláta (csemege uborka, paradicsom, kefir, kapor) Vörösborban pácolt fehérpecsenye Tenger gyümölcsei penne • Camambert sajttal töltött pulyka, steak burgonyával • Bazsalikommal grillezett jérce, párolt zöldségekkel Desszertek • Meggyes pite • Málnás túrógombóc I www.verandaetterem.hu Személyi edzés a fitneszben Madonnának van, Tom Cruisnak van, a top menedzsereknek van... Személyi edzője. Tényleg csak „sztár allűr" vagy valóban hasznos segítője a napi tréningnek? Egy tapasztalt személyi edző nem csak fizikai hanem (és ez rém fontos) lelki adottságainkat is felismeri, és ennek alapján készít edzésprogramot számunkra. A személyre szabott program kiemelkedően fontos és effektiv főleg a stresszes, munkával telezsúfolt hétköznapokban. Nem csak testfelépítését hanem személyiségét is tekintve. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen a psziché, a lelki beállítottság nagy mértékben befolyásolja edzés ritmusunkat és teljesítményünket. A személyi edző elsőként elvégzi az állapotfelmérést, majd elkészít egy személyre szabott edzéstervet, és természetesen bemutatja majd folyamatosan ellenőrzi a gyakorlatok helyes kivitelezését. Az edzéstervhez a helyes étrend is hozzátartozik, hiszen a megfelelő táplálkozás adja a siker jelentős részét. A Millennium Wellness Központ 400 négyzetméteres fitnesz termében több mint 100 darab csúcskategóriás géppel teszi lehetővé a tökéletes testedzést. A Life Fitness legújabb fejlesztésű gépeiből összeállított géppark egyedülálló. A legmagasabb technikával, beépített tévével és pulzuskontrollal ellátott futópadok, taposó és evezőgépek a Millennium Wellness Központot Budapest egyik legjobban felszerelt fitnesz termévé teszik. Kérje Személyi Edzőink tanácsát! www.millenniumwellness.hu miuEnnium Wellness 1500m2-en a Duna-p a Nemzeti Színház mellett 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 8. Tel.: 815-5600 www.millenniumwellness.hu