Ferencváros, 2009 (19. évfolyam, 1-22. szám)

2009-02-20 / 7. szám

Fotó: Intercom 4 K ULTÚRA Ferencváros 2009. február 20. MOZISAROK Valkűr „Nem kívántunk elvenni vagy hozzátenni a valóság szőtte történethez, és hőseinek jel­lemrajzát sem kellett kiszínez­nünk. Bármi, amiben eltértünk volna a történelemtől, csak csorbította volna a dráma ere­jét. Az élet eléggé izgalmas helyzeteket és egyéniségeket teremtett forgatókönyvünk­höz. Az egyetlen elem, amely­ben eltértünk a valóságtól, az időbeliség volt: mindössze két órába kellett sűrítenünk a puccskísérletet” - Christopher McQuarrie és Gilbert Adler for­gatókönyvíró. Az Adolf Hitler elleni, Stauf- fenberg-féle, sikertelen me­rénylet igaz történetét bemu­tató produkció érkezett a ha­zai mozikba is. A film forga­tását állítólag többször is meg kellett szakítani, egyrészt kasz­kadőrbalesetek, másrészt hely­színbiztosítási és engedélyez­tetési gondok miatt. Ráadásul egyes hírek szerint a vágási munkálatok előtt még utófor­gatásokra is szükség volt, ek­kor rekonstruálták és rögzítet- ! ték az és^k-afrikai hadműve­letek azdff ütközetét, melyben Stauffenberg elveszítette jobb karját és bal szemét. Nyugodtan elfelejthetjük a filmben nyújtott alakítása kap­csán a Tom Cruise-t ért, gunyo- ros kritikákat, színészi pályafu­tásának legösszetettebb és leg­érettebb alakítását láthatjuk Stauffenberg szerepében. A többi, Hider elleni összeeskü­vőt is olyan világhírű, rutinos színészek keltik életre, mint Kenneth Branagh (Henning von Tresckow), Bill Nighy (Friedrich Olbricht), Tom Wilkinson (Friedrich Fromm) és Terence Stamp (Ludwig Beck), hogy csak a legismer­tebbeket említsük. A film rendezési munkálata­it Bryan Singer irányította. így emlékszik a film előkészítésé­re: „Az első könyv, amelyet a Valkűrre készülve elolvastam, a harmincas években Német­országban élt újságíró, William Shirer A Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása című, nagyszerű írása volt. Azóta sem olvastam ennél átfogóbb és olvasmányosabb művet a té­mában. Választ adott az engem leginkább foglalkoztató kérdés­re: miképp történhetett, hogy egy olyan felvilágosult ország­ban, mint az akkori Németor­szág, egy tömeggyilkos kerül­jön hatalomra. Shirer munká­ja Hitiéi; Göring vagy Himmler személyiségét is elemzi. Ez a mű nagyban hozzájárult ah­hoz, hogy megértsem, milyen közegben kellett tevékenyked­niük az ellenállóknak.” Történelmi eseményeket feldolgozó filmek esetében gyakori gond, hogy mivel a nézők számára ismert a vég­kifejlet, unalomba vagy éppen érdektelenségbe fullad a cse­lekmény. A Valkűr esetében Singer igazi bravúrja, hogy miközben pontosan és hite­lesen ábrázolja az eseménye­ket, a játékidő előrehaladtával folyamatosan növekszik a fe­szültség, és képtelenség ki­vonni magunkat a látottak, hallottak hatása alól. A színé­szek remek teljesítményt nyúj­tanak, a karakterek motiváci­óinak vagy éppen motivációik változásának bemutatása pre­cízen kidolgozott, mindvégig követhető, átérezhető és ért­hető. Az újkori történelem, illetve a második világháború egyik lehetséges fordulópontjaként is tekinthető, kudarcba fulladt, titkos haditervet alaposan át­tanulmányozó forgatókönyv­író, Christopher McQuarrie szerint: „Az összeesküvők fel­adata nem csupán Hitler lik­vidálása volt, ez önmagában nem lett volna elegendő a ha­talomátvételhez. Olyan tervet kellett kidolgozniuk, amely egyidejűleg alkalmas a náci vezetés menesztésére és az egész rezsim megdöntésére. Ilyen terv volt a Valkűr. A kö­vetkezőképpen működött vol­na: Stauffenberg a haditanács ülésén bombát helyez el a tér­képasztal alatt, majd egy sür­gős telefonhívásra távozik. A bomba felrobban, Hitler ször­nyethal, eközben Stauffenberg Berlinbe siet, ahol a Führer halálának hírére kiadják a pa­rancsot a Válkűr életbe lépte­tésére. A tartalék hadsereg ek­kor elfoglalja a főbb stratégiai pontokat, és őrizetbe veszi a minisztereket...” A film méltó tisztelgés né­hány hős előtt, akik a legsö­tétebb időkben, mindent koc­kára téve úgy döntöttek, hogy elpusztítják a gonoszt, és meg­próbálják megfékezni a világ kataklizmáját. Cs. D. Filmes nyereményjáték Adjon választ alábbi kérdé­sünkre, és juttassa el március 2-ig a szerkesztőségbe postán, e-mailben vagy személyesen! A kérdésre helyes választ adók között kisorsoljuk a Lurdy Ház­ban található Palace Cinemas kétszer két tiszteletjegyét. (A válasz mellett ne felejtsék el feltüntetni telefonszámukat vagy egyéb elérhetőségüket) E heti kérdésünk: 1990-ben Tom Criuse-t Oscar-díjra jelöl­ték egy Oliver Stone-alkotásban megformált vietnami veterán szerepéért. Mi volt a film címe? A február 6-i szám filmes játékának megfejtése: David Fincher a Hetedikben és a Harcosok klubjában dolgozott együtt Brad Fittel. Nyerteseink: Farkas Ágnes és Meskó Örs A nyereményhez gratulálunk! A szerkesztőség címe: 1094 Budapest, Ferenc tér 11., e-mail: ferencvaros@maraton.plt.hu A papírjait legyen szíves! Megkökkentő küldeményművészeti kiállítás Érdekes volt látni, ki hogyan határozta meg, miként mutatta be magát, a rá legjellemzőbbet A 2B galéria tavaly év végén - 256 különböző nemzetiségű művész részvételével - emlé­kezetes és különleges „külde­ményművészeti kiállítással” rukkolt ki. A küldeményművé­szet, vagy Mail art, általában kisméretű, a legkülönbözőbb műfajokban, anyagokból, technikával készített, egy előzetes kiírásra postán, vá­laszként küldött művek együt­tesét jelenti. E műveknél a művészi monda­nivaló egy üzenet, vagyis in­kább a kapcsolatkeresés. Ez a művészeti forma az 1970- es évektől élte virágkorát, ám a kilencvenes években szinte teljesen eltűnt. Bár többször eltemették a kétkedő művészet- történészek, mégis újra meg újra vannak olyan törekvések, amelyekkel a művészek nagy tömegeit mozgatják meg. Ilyen volt ez „A papírjait legyen szí­ves” nemzetközi útlevél és sze­mélyi igazolvány kiállítás is. A két amerikai ötletgaz­da, Dániel Georges és Rumi Tsuda azzal a felhívással for­dult a különböző országokban élő alkotókhoz, hogy tervez­zenek maguknak olyan fik­tív útlevelet, amely a személy igazolása, azonosítása mellett lehetővé teszi a személyiség kifejezését és átértelmezi az eddigi, megszokott bürokrati­kus módszereket. A tartalom bármi lehetett, ami nem tilos a postai forgalomban vagy a légi közlekedésben, csupán méretbeli volt a korlátozás (13x 18cm). Érdekes volt látni, ki hogyan határozta meg, miként mutat­ta be magát, a rá legjellemzőb­bet, ami őt megkülönbözteti másoktól. A művészek a felhí­vásra ragasztott, mellétűzött, rákötözött képek, lógó reliefek, abba beletűzött emblémaszerű kitüremkedések, lyukasztá­sok, szakítások, és még szám- g tálán megoldás segítségével oldották meg a feladatot. Ki­egészítésként kis képekben, rajzokban, festmény-minia- túrákban sokan jelenítették meg a - meglehetősen szűkre szabott helyen - művészetük főbb jellemzőit is. Sokan DNS mintát: hajtincseket, nyál, vér, köröm mintákat, ujjlenyoma­tokat és egyéb mellékleteket, hangmintát, internet hozzáfé­rést és még sok mást is csatol­tak. Az egyes passzportokon keresztül közvetlen és szemé­lyes kapcsolatba kerülhettünk az eddig számunkra ismeret­len művészekkel, és a cél való­jában ez volt. Az csak a kérdés, hogy a bemutatkozás mélysé­ge, őszintesége mennyire segí­tette ezt az igyekezetünket. Knox Lángoló mezők az Art 9-ben Varga Patrícia Minerva kiállítása Hisztéria a Lumúban Kortárs finn művészet A képek különös perspektíváikkal olyan hatást keltenek, mintha egy lázas álomban repülnénk föléjük Varga Patrícia Minerva fes­tőművész tájképeket fest. Ez nem egy szokványos művésze­ti program a 21. század elején, amikor - úgy gondolhatjuk - már minden megtörtént - és annak az ellenkezője is, le­festettek, lefotóztak mindent ebben a műfajban. Az Art9 Ga­léria mostani tárlata minden­nek eleven cáfolata. Varga Patrícia Minerva festő­művész Art9 Galériában ren­dezett kiállításán valóban tájképek sorát látjuk - szám szerint 5 festményt, 3 pasz­tellképet és egy hosszú, négy­részes pasztellt - a belépőt mégis mellbe vágja a látvány, a képek hatása. A tiszta szí­nekkel megfestett/rajzolt mű­vek égetnek, sütnek a falakról. A viliódzó színek, a dara­bos ecsetkezelés, az időnként „pálcikás” festési mód óhatat­lanul megidézi a nagy elődöt, Van Goghot. De ezek a lángo­ló színekkel festett, expresz- szív tájak mégis jellegzetesen „minervásak”. Különös perspektíváikkal olyan hatást keltenek, mintha egy lázas álomban repülnénk föléjük. Billen a perspektíva, a horizont, a formákat baráz­dákká oldja, kanyargó, görbe ívekké alakítva az állandóan mozgásban tartott felületeket. A természetes formákat a fes­tő érzelmei torzítják el, a túl­fűtött pátosz, a szorongás, a rémület, a boldogság, a szin­te vallásos révületben dicsőí­tett természet. Már elveszítjük érzékeinket, valós és nem va­lós között már nem teszünk különbséget, csak az ihlet és a belső sugallat hatására transz­cendenssé (érzékek feletti­vé) váló világfaggatás zajlik. A művész, miközben tájképet fest, önmagát, saját lelkének mélységeit festi, s talán nem is fest, csak „közvetít szakrá­listól az anyagi világ felé”. így a kozmikus térben lángoló na­rancssárga, aranyló mezők a bennük álldogáló fekete ido­lokkal egy képzelt világ archa­ikus, szakrális tereivé válnak. Varga Patrícia Minerva ké­peiben így értelmeződik újra a világ, a tájkép - ebben az in­dulatos festőiségben. A képek értelmezésének újabb rétegét képezik a művész által adott címek. Jung-idézetek és vers­foszlányok nyitják tovább már eddig is kitágult perspektíván­kat. A kiállítást az Art9 Galériá­ban február 27-éig tekinthetik meg a mai festészetben mély élményt keresők. Knox Ha még nem látta a kedves ol­vasó, április 12-éig feltétlenül látogassa meg a kifinomult és le­tisztult skandináv dizájnt és mű­vészetet felvonultató kiállítást... Mit is beszélünk, Finnország nem is része Skandináviának... e nssairi ,Jb4ó1( iuiv=u A mo&iá Lüdwig Múzeumban vendégeskedő, eredetileg az „Arctic Hysteria” címet viselő ki­állítás kiindulópontját a finnek­kel kapcsolatos kulturális klisék, sztereotípiák jelentik, amelyeket Marko Tapio finn író fogalmazott meg a második világháború utá­ni időszakban. Tőle származik a kiállítás címét adó „Sarkvidéki hisztéria” kifejezés. Ez neurotikus viselkedést jelent, amit az okoz, hogy az ember nehezen tud al­kalmazkodni a zord éghajlathoz. Az általános vélekedés szerint a finnek visszafogott és szótlan emberek (Bertolt Brecht szerint két nyelven is hallgatnak), kép­telenek érzéseik kifejezésére, és hiányzik belőlük a társas visel­kedés képessége - szemben a délebbre élő európaiakkal. A fin­nek egyéb vélt vagy valós tulaj­donságai is eszünkbe juthatnak: csendesek, nyersek, szeretik a természetet, introvertáltak és hajlamosak sokat inni, miközben barátságosak és megkérdőjelez­hetetlenül őszinték. Némely szokásuk olyan furcsa a kívülálló számára, hogy a „sark­vidéki hisztéria” kifejezés nem is tűnik túlzónak. E jellemzések is­merősek a finnek számára, mivel a n^p^tj.önKép löszeként kotr,: lektíy^lfqgadásra.leltek. Hogy fér,, meg mindez a high-tech iparáról és elsőrangú közoktatásáról híres ország képével? Miként egyez­tethető össze a globalizációval, amelyben a sikeres részvétel fel­tétele a jó kommunikációs kész­ség? Miként érvényesülhet a finn visszafogottság - a szerénység, a saját képességek és eredmények lekicsinylése, a kérkedés vádjá­tól való félelem - a kíméletlen verseny jellemezte Európában, ahol az önreklám a siker kulcs­eleme? És hogyan jelenhet meg mindez a kortárs művészetben, mely egyre kevésbé tűnik alkal­mas terepnek a nemzeti önrep­rezentáció számára? A finnek képesek őszintén ne­vetni saját jellegzetességeiken, és ez a finom önirónia szinte az egész kiállításon végigvonul. Alánná Heiss és Marketta Seppálá - a kiállítás kurátorai - bátran használta a finnekkel kapcsola­tos közhelyeket. S. G. Pillantás a kulisszák mögé „Műveletlen vagyok, tehetségtelen, csúnya, szürke, érdektelen!" - fakadt ki Gréta Garbo. Hogy miért? Erről és filmről, színházról, Mimihez való viszonyáról is beszélgethetnek a résztvevők március 31-én a Pinceszínházban a Garbo című előadás után tartandó kö­zönségtalálkozón. Résztvevők: Fullajtár Andrea (Garbo), Szandtner Anna (Mimi), Szántó Erika (rendező) és Zöldi Gergely moderátor. A kiállítás egy tehetséges visszafogott nép önképét adta

Next

/
Thumbnails
Contents