Ferencváros, 2009 (19. évfolyam, 1-22. szám)
2009-12-07 / 21. szám
Ferencváros 2009. december 7. KULTÚRA 5 Retro vagy nosztalgia? Papp Gábor Zsigmond filmjének első részével ismerkedhettek meg Jobbról balra: Závada Pál, Szabó T. Anna, Lator László, Tóth Krisztina és Parti Nagy Lajos A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben A hely szelleme című programsorozat keretében november 20-án levetítették Papp Gábor Zsigmond két részből álló, Budapest retro című dokumentumfilmjének 1998-ban elkészült első részét. A hetvenöt perces film a hatvanas-hetvenes évek Budapestjét mutatja be, kizárólag korabeli filmhíradók, rövidfilmek, reklámfilmek segítségével. Örömmel és kissé szorongva állapítottam meg, hogy a Helytörténeti parányi vetítőtermébe nem csupán idősebbek jöttek el, akik fiatal éveik Budapestjét szerették volna viszontlátni, hanem fiatalok is, akik még meg sem születtek akkor. Persze, divat is a „retro”, meg azA Világ Igazainak nevezik azokat a nem zsidó embermentőket, akik a holokauszt idején életük kockáztatásával mentettek zsidó származású üldözötteket. Izrael állam 1963 óta állít emléket ezeknek a névtelen (bár néha nagyon is neves) hősöknek. A Világ Igaza kitüntetettje oklevelet és emlékplakettet kap, nevét felvésik a Jad Vasemben (Izraeli Állam Holokauszt Emlékhatósága) a megemlékezés falára, és fát ültetnek a tiszteletére. Az emlékplaketten ez a felirat olvasható: „Aki egyetlen ember életét megmenti, egy egész világot ment meg.” Magyarországon (az 1938-1941 között visszacsatolt területeket is figyelembe véve) tán jókat lehet nevetgélni vagy szörnyülködni a negyven-ötven év előtti kor szereplőin és díszletein. Szerencsére ezen a vetítésen elmaradt a vihogás és a szörnyülködés. Érdeklődés volt, kíváncsiság s valami komolyság is: az itt ülő nézők megértették és elfogadták, hogy ez a közelmúlt kitörölhetetlen része életünknek. Lehet persze, hogy ma már mosolyogtató az a gyermeteg hangvétel, ahogy a korabeli filmek szóltak a közönséghez, az „ország népéhez”. Hogy mindig tanítani, oktatni, nevelni akartak bennünket: hogyan közlekedjünk, hogyan barkácsoljunk, hogyan gondozzuk a Trabantunkat, és hogy milyen a divatos, de nem kihívó öltözködés. Elmagyarázták az új korszak új emberének, mennyire elavultak a régi eszmékkel együtt a régi bútorok is, amelyek be sem féreddig több mint 750 ember kapta meg ezt a kitüntető címet. Róluk, az ő sorsukról, történetükről szól A Világ Igazai Magyarországon a második világháborúban című kötet, amelyet Frojinovics Kinga és Molnár Judit szerkesztett, a Balassi Kiadó és a Jad Vasem közös kiadásában jelent meg. A könyvet november 25-én mutatták be a Holokauszt Emlékközpontban. Ferencz Zsuzsa Aliza Bin-Noun, az Izraeli Állam magyarországi nagykövete is részt vett a könyvbemutatón nek a korszerű panellakásokba, ahová emberek százezrei költöztek azokban az években, s ahová inkább a könnyű Varia szekrénysorok és kagylófotelek passzoltak. Feltűnt, milyen sokat foglalkoztak akkoriban a pesti utcák tisztaságával. Megtanították, hogyan kell bánni a szemetelővei. A magáról megfeledkező papír- galacsin-elhajítót pillanatok alatt körülveszi az utca éber népe, kinyújtott ujjak mutatnak fenyegetően a földön heverő bűnjelre, az elkövető pedig megszégyenülten hajol le érte, és kullog vele a szeméttartóhoz. A hátán látszik, hogy egy életre megtanulta a leckét. Igen, lehet mosolyogni. De lehet sóhajtani, visszasírni egy tisztább várost (mennyivel kevesebb a szemét a negyven évvel ezelőtti pesti utcán!), és egy tisztább, legalábbis átláthatóbb, egyszerűbb szabályok közé zárt életet. A békés, biztonságos, barátságos pesti utcát, ahol ránk fütyült ugyan a fehér kesztyűs rendőr, ha a tilosban mentünk át, de volt rendőr, és a rendre vigyázott; ahol fürtökben lógtak a villamoson, de a kalauzok valahogy mindig jókedvre tudtak deríteni bennünket; ahol még mertek egymáshoz szólni, egymás szemébe nézni az emberek. Persze lehet, hogy mindez csak nosztalgia, s tudjuk, hogy ezek a filmek átfériyezték a valóságot. Mert bizony csúnyák voltak a pipaszárlá- bú Varia bútorok, büdösek és vacakok a hosszú évekre megelőlegezett Trabantok, szűkek és jellegtelenek a panellakások, és a rendőrök sem 6 elsősorban a mi biztonságunkra voltak hiva-Q S tottak ügyelni. Mégis szeretném hinni, hogy e ! lakkréteg mögül is átdereng valami a mai fia- s talok számára annak a világnak a tiszta, egyszerű fényéből is. Ferencz Zsuzsa Ha egy színházban épp nem az aktuális darabot látjuk a színpadon, hanem legjobb íróinkat, költőinket, dzsesszzenészeinket, valamint filmrendezőket és képzőművészeket, akik felolvasnak, zenélnek, képeket, filmrészleteket mutatnak be, s mindeközben a házigazdával, Alföldi Róberttel beszélgetnek, biztosak lehetünk benne, hogy Aegon-esten vagyunk. Képzett társítások - ez a címe ennek a beszélgetős műsornak. Ami Alföldi Róbert szerint inkább szellemi szalon, ahol okos emberekkel lehet beszélgetni, ahol az irodalom, a zene, a képzőművészet, a film alkotói és művei találkoznak és „felelgetnek” egymásnak. Az Aegon Zrt., amely a kortárs művészet támogatására és népszerűsítésére, legjobbjainak díjazására is vállalkozik, azért hozta létre ezt a sorozatot, hogy az irodalom- és művészetkedvelő közönséghez közelebb hozza a kortárs szerzőket és műveket. Továbbá, hogy a különböző műfajok együttes szerepeltetésével szokatlan és izgalmas művészi és műfaji találkozásokat hozzon létre. Ebben a kortárs művészet legjobb alkotói vettek és vesznek részt. Az elmúlt három évben az Aegon-estek vendége volt többek között Bereményi Géza, Esterházy Péter, Spiró György, Grendel Lajos, Grecsó Krisztián, Bacsó Péter, Sebő Ferenc, Palya Bea, Vojnich Erzsébet, Szüts Miklós, hogy csak néhányat említsünk. Az estek összeállítója, szerkesztője, szervezője, egyszóval lelke és motorja Eszéki Erzsébet. November 26-án tartották a jubileumi, 25. ilyen estet a Nemzetiben. Több okból rendhagyót. Például most csupa olyan művészt hívtak meg, aki már szerepelt korábban a sorozatban. Az írók-költők közül itt volt Lator László, Parti Nagy Lajos, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina és Závada Pál. A zenészek is szerepeltek már korábban szólóban, most néha alkalmi duót, triót vagy kvartettet is alakítottak. Itt volt Balázs Elemér (dob), Barcza Hováth József (bőgő), László Attila (gitár), Oláh Kálmán (zongora). A betegsége miatt távol maradó Dés László hiányát mi is fájlaltuk, csakúgy, mint Závada Pál, aki, mint mondta, erősen a kitűnő szaxofonosra és zeneszerzőre gondolt, miközben a felolvasásra készült. Ez a jubileumi est más volt, mint az eddigiek. Korábban a meghívott dzsesszzenészek reagáltak improvizációikkal az elhangzott irodalmi művekre, adták hozzá a maguk hangszerén a maguk hangulatát. Most megfordult a helyzet, s egy zenei staféta indult meg, egyik hangszer a másikat követte, s a vállalkozó szellemű írók, költők feleltek műveikkel az elhangzott zenei improvizációkra. A néző-hallgató meg csak kapkodta a fejét, hegyezte a fülét, ámult és bámult. Nemcsak a remek zenei és irodalmi produkciókon, hanem ezen az egész közös, egymásra hangolt, örömteli játékon. Elbűvölten hallgattuk Tóth Krisztina apró, leheletfinom, mégis erős gondolatokat kifejező verseinek és Balázs Elemér dobolásának virtuóz összjáté- kát. Olyan különleges produkció volt ez, hogy talán érdemes lenne kibővíteni, és önállóan is fellépni vele. (Én biztosan az első sorból hallgatnám.) Szokás szerint kínunkban is jókat nevettünk Parti Nagy velőtrázó szójátékain, azon pedig még inkább, amikor Oláh Kálmán a költő kéziratát tette a kottatartójára. A sorozat múltjához méltó, valóban különleges képzettársításoknak lehettünk szerencsés résztvevői. Nem lesz könnyű ezt felülmúlni az ötvenedik jubileumon. (fzs) A Trabant emblematikus jelképe volt a korszaknak Az Art 9 Egyesület beszámoló kiállítása a Pincegalériában Közeledik az év vége, az ünnepek körül mindenki számadást készít, mit sikerült az év elején kitűzött célokból megvalósítani. Az esetleges változtatások irányát is ilyenkor szokták meghatározni. Immár hagyomány, hogy az Art 9 egyesület ilyenkor rendezi meg éves beszámoló kiállítását, amelyen a közönség elé tárja az idei termést. Tizenkét évvel ezelőtt a kerületben élő vagy valami módon ide kötődő képző- és iparművészek elhatározták, hogy egyesületet alapítanak. Remélték, hogy a rendszerváltás után újjá strukturálódott kulturális életben, közös érdekeik érvényesítésére helyet és új lehetőségeket találnak. A közösség fogalma is új értelmet nyert a Lónyay utcai közös műterem megteremtésével, amelyet a Magyar Grafikai Műhely leselejtezni kívánt nyomdagépeinek megmentésével, megvásárlásával alakítottak ki. Az ezután eltelt évek meghozták az alkotómunkához szükséges nyugodt csöndet, majd egymás munkájának kölcsönös megbecsülését, stílusok és technikák csoporton belüli szerencsés egymásmellettisé- gét, az összekovácsolódást. Hiszen a képek nagy része - mindmáig - ebben a kollektív műteremben készül. Ez a mostani kiállítás tehát „ÉLET- JEE. A kerületi művészcsoport tagjai nemcsak megmutatták, hogy „vagyunk”, de közben rangos és elismert, megkerülheteden résztvevőivé váltak a mai magyarországi képzőművészeti életnek. A Ferencvárosi Pincegalériában most csak alig negyven műtárgy fért a falakra. A bőség zavarával küzdött a csoport, mert a kiállításra beadott munkákból akár még egy újabb tárlatot is létrehozhattak volna, ennek csak az önmérséklet és a terem mérete szabott határt. Mégis, a termékeny sokszínűség jegyében a különböző gondolkodású művészek megannyiféle műve érdekes, együttes erőt sugároz. Festményeket, különféle technikájú grafikákat és néhány szobrot is találunk ezen a tárlaton. Mindenki a rá eddig is jellemző művekkel képviselteti magát, nincs látványos változtatás senkinél. Itt vannak a szokásos fehér alapon fehér konstruktív reliefek, a hatalmas fekete-fehér nyomatok, a remek nonfiguratív vakolások, a jellegzetes gesztusképek színes akvarellben és litográfiában, óriási, festett, színes textilkép, ornamensszerű rajzolatok, elektrográfiák, újrealista történelmi festményekre emlékeztető, hatalmas kép, színes ceruzarajz és különböző grafikai technikák sorakoznak egymás mellett. A megnyitón Zubornyák Zoltán, a Ferencvárosi Művelődési Központ igazgatója üdvözölte a megjelenteket, majd Baky Péter és Abrahám Rafael (maguk is tagjai az egyesületnek) méltatta intim hangulatban a kiállítást, amelynek csendes örömét a csoport tagjai így, egymás között élvezték, remélve, hogy az Art 9 művészeinek idei remek munkáit a széles közönség a felfedezés örömével tekinti meg. Knox Sok a jóból A 25. Aegon-est a Nemzeti Színházban A Világ Igazai Könyv az embermentőkről
