Ferencváros, 2009 (19. évfolyam, 1-22. szám)
2009-11-23 / 20. szám
10 KÖZÉLET Ferencváros 2009. november 23. » MEGKÜLÖNBÖZTETŐ JELZÉS ......................... Egy órán belül elfogták November 1-jén kora délután az akkor még ismeretlen támadó többször megszúrt egy férfit Ferencvárosban. A Márton utcában egy üzlet alkalmazottaitól kért segítséget egy több sebből vérző - 41 éves - férfi, akit később súlyos állapotban szállítottak kórházba. Mint kiderült, a sértett egy kerületi kocsmában szólalkozott össze egy másik férfival, a felek később lökdösődtek, majd a 41 éves férfi kiszaladt a kocsmából. Támadója utolérte, többször megszúrta, majd kicsit távolabb ismét többször megszúrta, ezt követően elmenekült a helyszínről. A BRFK akciósai ellenőrizték a környező utcákat, és a szemtanúktól kapott személyleírás alapján keresték az elkövetőt. Alig egy órával a támadás után a Mester utcában felfigyeltek egy férfira, akit igazoltattak, majd előállítottak. A 27 éves férfit emberölés bűntett kísérletének elkövetésével gyanúsították meg a nyomozók, a férfi nem tett vallomást. Hajléktalankunyhók égtek Hűvösödnek az éjszakák, ami abból is lemérhető, hogy a tűzoltóknak egyre több dolguk akad égő hajléktalanszállások oltásánál. Először november ötödikén, éjjel fél tizenegykor riasztották őket a Soroksári út 58.-cal szemközti területre, ahol egy hajléktalanbódé lángolt, használói nyilván őrizetlenül hagyták a melegedésre vagy főzésre használt tüzet, így ha- rapózhattak el a lángok. A kiérkező négy tűzoltó egy vízsugárral hamar eloltotta az égő kalyibát. November 17-én, hajnali egy órakor pedig a Koppány utcába kellett szá- guldaniuk, itt szintén egy lomokból, deszkákból összeeszkábált, mintegy öt négyzetméteres kunyhó égett porig. A lángokat egy vízsugárral igen gyorsan megfékezték a tűzoltók. Szerencsére személyi sérülés egyik alkalommal sem történt, krivi Riadalom a villamoson November 13-án, délelőtt fél tizenegykor kapták a jelzést a Ferencvárosi Tűzőrségen, hogy kigyulladt egy 24-es villamos. Mivel tömegközlekedési járműről volt szó, perceken belül több tűzoltóautó érkezett tucatnyi tűzoltóval a Soroksári út-Haller utca sarkára. Az UV típusú villamos vezetője észlelte a Haller utcában, hogy a vezetőfülkében nagy füsttel kábelek égnek. Azonnal megállította a szerelvényt, kiszállította az utasokat, poroltót ragadott, amellyel eloltotta a tüzet. Az utasoknak az ijedségen kívül nem esett bajuk. A kábeltűz eloltását a tűzoltók fejezték be, akik alaposan átvizsgálták a villamost, nincs-e lappangó tűzfészek valahol; egy óra elteltével térhettek vissza a laktanyába. Budapesti Rendőr-főkapitányság IX kerületi Rendőrkapitányság Rendőrkapitányság Vezetője 1096 Budapest, Haller u. 7-9. tel.: 455-4810/49-100, fax: 455-4800/49-401 Szám.Ol090-8419/5/2009. ált. FELHÍVÁS! Tisztelt József Attila Lakótelepi Lakosok! Tájékoztatom Önöket, hogy a lakótelepen az elmúlt néhány hónap során elszaporodtak azok a bűncselekmények, amelyek nagymértékben irritálják a lakosságot. Ezek a cselekmények a pince-tárolórekesz feltörések, gépkocsi rongálások, gépkocsikból történő lopások, valamint az idősebb lakosok sérelmére elkövetett lopások, táska kitépések és sajnálatos módon gyermekek sérelmére elkövetett telefoneltulajdonítások. Megjelentek a magukat különböző intézményben dolgozónak kiadó személyek (ELMÜ, VÍZMŰ, Nyugdíjfolyósító, Biztosító, Önkormányzat stb) és különböző történetekkel a lakásba bejutva használják ki a védtelen emberek figyelmetlenségét és követnek el bűncselekményeket a sérelmükre. Kérem Önöket, hogy az általam leírt eseményekkel kapcsolatos vagy egyéb eseménnyel összefüggésbe hozható történéseket szíveskedjenek a kerületi Kapitányság részére írásban vagy e-mailban névvel, akár név nélkül megküldeni (események, elkövetők személyleírása, ruházatuk, gépkocsik forgalmi rendszáma és azok leírása), amely adatokkal nagymértékben nyújtanának segítséget a bűncselekmények megelőzése illetve az elkövetők felderítése, elfogása tekintetében. Budapest, 2009. november 12. Postacím: 1097 Bp. Haller utca 7-9. 1096 Bp. Börzsöny utca 13. E-rnait cím: 09rk@budapest.police.hu László r. ezredes sk. ’rségi főtanácsos ipitányságvezetö Az ősz „slágere” Lomtalanítás Ferencvárosban Október derekán kerületünk több körzetében lezajlott a lomtalanítás. A „titkos” meghirdetés - a társasházak lakói zárt borítékban kapták az értesítést - nem igazán hatásos, a hasznosításra szerveződött csapatok, az úgynevezett „lomisok” idejében megneszelik a lomtalanítás időpontját. Ilyenkor - szerencsére csak egykét napra - borzalmas állapotok uralkodnak az utcákon. A lomtalanítási kultúra azonban mindkét oldalon u hagy még kívánnivalókat maga után. f *0 A lakosok számára kedvező, hogy idő- <j> ről időre megszabadulhatnak felesle- < ges lomjaiktól, s bizonyára vagyunk jó néhányan azzal a titkolt jó érzéssel, hogy megunt, kiszolgált holmijaink másvalakinek még jól jöhetnek. Persze tudjuk, hogy ezek zömében nem szegényebb emberek háztartásába kerülnek, hanem erre szakosodott csapatok silbakolják sámlin vagy éppen karosszékben a lomhalmot, védve azt a konkurenciától, míg megérkeznek a bontók és a szállítók. Jól tudják, mi az értékes például egy tévékészülékben, csak az a baj, hogy nem műszer-csavarhúzó segítségével jutnak hozzá, hanem a készülék kávájának, rosszabb esetben a Az eső és a szél csak rontott a helyzeten tével konténerben kellene elszállíttatni, vagy veszélyes hulladékkal, például festékkel, amelyet, ha máskor nem is, de az önkormányzat által szervezett gyűjtési akciók során kellene leadni a meghirdetett átvevőhelyeken. Idén az erős szél is besegített, hogy a hasznosítatlan maradványok még nagyobb területen szóródjanak szét. Szerencsére a lomtalanítást követő nap estéjére a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. emberei és célgépei eltüntették az akció nyomait. Krivi Baleset az Üllői úton Pillanatok alatt dugó keletkezett a környéken A balesetben egy személy nyolc napon túl gyógyuló, könnyebb sérülést szenvedett November 9-én, reggel fél kilenc körül egy Volkswagen taxi bal oldalába szaladt bele az Elektromos Művek Renault szervizkocsija a kerület egyik legforgalmasabb kereszteződésében, az Üllői út és a Ferenc körút találkozásánál. Pillanatokon belül meglehetősen nagy közlekedési káosz keletkezett, a balesetet szenvedett járművek elfoglaltak két sávot, egy ideig a villamosok forgalma is állt. Csakhamar megérkeztek a tűzoltók, a mentők, s megkezdték munkájukat a forgalmat ideiglenesen irányító rendőrök is. A balesetben egy személy nyolc napon túl gyógyuló, könnyebb sérülést szenvedett, őt a mentők látták el. A tűzoltók áramtalanították a gépjárműveket, megszüntették az üzemanyagfolyást. Csakhamar a baleseti helyszínelők is megérkeztek, nekik a felelősség megállapítása volt a feladatuk. Miután ezzel végeztek, elszállították a sérült járműveket, és kb. háromnegyed óra múltán újra helyreállt a rend a reggeli csúcsban. Krivánszky Árpád APRÓHIRDETÉS Gondozás Középkorú hölgy vállalná idős hölgy vagy úr gondozását, ápolását, akinek nincs hozzátartozója, és egyedül él. Anyagilag és lelkileg támogatnám, kölcsönös megbecsülés. Kérem, hívjon bizalommal, megbeszéljük! Telefon: 06-70 406-2494, Erzsébet. ELADÓ LAKÁSOK Klinikáknál eladó 46 nm-es, konvektoros lakás. Könnyen alakítható másfél szobássá. Csak 8,5 MFt IX. Boráros téren eladó 60 nm-es, 2 szobás lakás. Ára: 12,5 MFt. Lónyay utcában 91 nm-es 2 szoba + hallos, utcai, napos, cirkó fűtésű lakás eladó. Ára: 15,7 MFt. t, József Attila ltp-en, Távíró u-ban 39 nm-es, 1,5 szobás ( különnyíló), erkélyes tégla lakás eladó. 9,5 MFt. 19. Kossuth L. utcában, 2008-as építésű liftes ház 1. emeletén eladó, 2 szobás 50 nm-es lakás. 16,7 MFt. Bűbáj, új építésű lakás eladó a Mester utca elején. 85 m2-es, 2 és fél szobás, klímás, riasztós, gépkocsi beállóval. Ár: 29,9 MFt MAVALUX INGATLAN IX. BAKÁTS UTCA 1 Tel: 1 / 215-14-90 Mobil: 30/718-38-24 www.ingatlanok-hitelek.hu képernyőjének szétverésével, amelynek szilánkjai bizony könnyen kilyukaszthatják az autók gumiabroncsait. Mindeközben az akkurátusán összehordott lomhegy területe az eredetinek sokszorosára növekszik, akár az eleség után kutató rigó által szétkotort avar. A lomtalanítási kultúrát tekintve a lomtalanítók sem szentek. Ez idő tájt az utcákat járva gyakran találkozni kitett kommunális hulladékkal, amelynek a kukában volna a helye, építési törmelékkel, amelyet a lakásfelújítás befejez-