Ferencváros, 2009 (19. évfolyam, 1-22. szám)
2009-11-23 / 20. szám
4 KULTÚRA Ferencváros 2009. november 23. Kanadai francia négyes Eper januárban - bemutató a Pinceszínházban A táncosok mozdulatai szinte jelnyelvi gazdagsúak Andersson Dance A robbanásra kész táncosok A Pinceszínház évek óta tudatosan alakítja profilját. Figyelembe véve a színház adottságait, az intim játékra alkalmas teret, főleg három-négy szereplős kamaradarabokat, illetve monodrámákat tűznek műsorra. A tematika is kirajzolódott: a férfi-nő kapcsolatokat, továbbá a női sorsokat bemutató darabokat kínálják az erre fogékony közönségnek. Ebbe a koncepcióba illeszkedik a legújabb bemutató is, egy nálunk ismeretlen, fiatal francia-kanadai írónő, Évelyne de la Cheneliére darabja. Hamar feledhető, nem túl mély, nem túl eredeti mű, amely azonban a kifogástalan rendezésnek és a dere- kas színészi játéknak köszönhetően kellemes másfél órával ajándékozza meg a hűséges törzsközönséget. Meg olyan alapigazságokkal és életbölcsességekkel, hogy a kislánykori álmainkban sosem látjuk magunkat elhagyott, magányos asszonynak, hogy férfi figyelmére méltó egy olyan nő, aki mindig befelé rángatja az ajtót, holott az kifelé nyílik, meg hogy utálatos dolog a jó levegő meg a madárdal, ha az ember magányos. Továbbá egy rendes esküvőn nem nászinduló szól, hanem Mozart Koronázási miséje. Ami a darab végén fel is csendül, de addig is Mozart zenéje szól végig, pontosabban a Török induló motívumai. A játék színtere egy kávézó, ennek tulajdonosa, Francois (Marton Róbert) hajnalonta, nyitás előtt laptopján forgatókönyvet ír. Van egy barátnője-társbérlője-szerelme- megint barátnője, Sophie. Őt Sipos Vera játssza, aki tényleg olyan üde és ragyogó, mint a januári eper a kosárkájában. Francois barátja, Robert (Karalyos Gábor) irodalomtanár, ezért félszeg és szemüveges, de okoskodó és öntudatos is, emiatt aztán éppen állástalan. A negyedik szereplő, Léa némileg távolabb él/áll a többiektől, panziója van valahol északon, ő az, aki a tüdőszaggató fenyőillattól meg a magánytól fuldokolva a „büdös” Montrealba vágyódik. Mellesleg és véletlenül Sophie barátnője, igaz, tízéves korukban látták egymást utoljára, s Léa úgy ír leveleket neki, „ hogy a címét se tudja. További vélet- | len, hogy épp az ő panziójába téved ^ M be Robert, s egyejszakás kalandjuk- | ból természetesen gyermek fogan. ■* A Léát alakító Pálfi Katalinnak a magányos fiatal anya szerepében van néhány szép pillanata. A játék érdekessége - s gyanítom, ez az ötlet munkált a szerzőben is főleg -, hogy a történet a szemünk előtt születik. Ahogy Francois írja, formálja a négy szereplő sorsát, úgy elevenítik meg maguk a helyzeteket, mondják, javítják mondataikat, lépnek vissza vagy előre, ahogy a szerző éppen gondolja. Beállnak egy-egy jelenetbe, majd kilépnek belőle, újrajátsszák más szavakkal, más jelentéssel. Mint a vágások a filmben. A snittek között a legjobb a némafilmszerűen felpörgetett vacsorajelenet, ahol a három színész (Léa-Pálfi ekkor még mindig a vidéki levegőt szívja) remekel, főleg Sipos Vera felszabadultsága, eleven, g üde bája figyelemre méltó. A darab •O 3 vége is egy filmszerű hepiend: ketI tős esküvő, a „boldog” párok kimere55 vített műmosollyal néznek a távolba. Zúg a Koronázási mise, és mielőtt a nagyérdemű elandalodna, Francois kiszól: vége. Azzal azért az írónő sem áltat, hogy boldog ez a vég. Hogy miért nem, azzal adósunk marad. De a játék kellemes, a rendező remekül mozgatja a színészeit a sokat variálódó történetben, ők pedig mintha élveznék is e bonyolult koreográfiát, ezt a sehonnan sehová tartó kanadai francia négyest. Ferencz November 13-14-én a világhírű svéd koreográfus, Örjan Andersson együttesének kortárs táncjátékában gyönyörködhettek a műfaj kedvelői. Joggal valószínűsíthető, hogy egy-két éven belül újra láthatjuk őket a Trafóban, mint ahogyan a „200% tánc” tánc sorozatban következő együttes, az Emanuel Gat - alig egy év után - ismét itt lép fel. A Liliom utcai Trafó „200% tánc” sorozatában világhírű koreográfusokat lát vendégül, akik tiszta, eszköztelen tánccal, zene és koreográfia egységével, a táncmozdulatok szépségével örvendeztetik meg a nézőt. A Kortárs Művészetek Házának vendége ezúttal a svéd Andersson Dance öttagú együttese volt, egy női és négy férfi táncossal. A művészekJens fSethzman puritán egyszerűségű - mindössze egy fénykarikából és egy házmakettből álló - színpadképében mozogtak hallatlan precizitással, kétszáz százalékig összeforrva Keith E Whitman izgalmas, a dallamok mellett zajokból, zörejekből összeálló, ritmusos hangkompozíciójával. A táncosok mozdulataikkal szinte jelnyelvi gazdagsággal válaszoltak egymás legkisebb rezzenésére is. A legizgalmasabb pillanatokat a virtuóz szólók, a férfi táncosok vetélkedése szerezte a Robbanásra kész című táncdarabban. A táncosok hol a lassított felvétel precizitásával mutatták be a legnehezebb, szinte már akrobatikus elemeket, hol pedig az utcai tánc sodró lendületével lepték meg a közönséget, amely zsúfolásig megtöltötte a nézőteret. A hűvös svéd precizitás azonban nem „találta el” igazán a magyar nézők lelkét, a kirobbanó siket; a vastaps ezúttal elmaradt. Talán a néző hiányolta a férfi-nő kapcsolat forró, érzéki vonulatát a darabból? Vagy ha nem is a történetet, de legalább a szereplők kapcsolatainak tisztázását szerette volna? Esetleg érteni, de legalábbis érezni a színpadi kellékek szerepét? Ki tudja? A „200% táfjc” sorozatban jövő március közepén jön az Emanuel Gat, de a Trafó nézőinek addig sem kell nélkülözniük a táncelőadásokat: november-decemberben itt lesz az Artus - Goda Gábor társulata -, Frenák Pál világhírű együttese, valamint a Budapest Táncegyüttes. A ferencvárosiak 10 százalékos kedvezménnyel vehetik meg jegyeiket. Krivánszky Árpád Márai-maraton Színháztörténeti kuriózum, három napon át egy szerző darabjai a színpadon Különleges színháztörténeti értékű esemény színhelye lesz a Pinceszínház november 22-24. között. Három egymást követő estén játsszák el Márai Sándor egy-egy darabját, amelyeket a színház egyébként már évek óra műsorán tart. A három darab: a Kaland, amelyet 2000 óta játszanak; a Válás Budán, ezt 2002-ben mutatták be; és Az igazi, amelyet ebben az évben kezdtek játszani. Mindhárom előadást Kőváry Katalin rendezte. A Márai-maraton alkalmából Zubornyák Zoltán, a Pinceszínház igazgatója rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, amelyen részt vett Gegesy Ferenc polgármester is. Ott voltak továbbá azok, akik nélkül ezek az előadások nem jöhettek volna létre: a színészek közül Mécs Károly, GyörJelenet Az igazi című előadásból Varga Zoltán, Györgyi Anna és Mertz Tibor gyi Anna, Szávai Viktória, Schnell Ádám, jelen volt Dőry Virág, mindhárom darab díszlet- és jelmeztervezője, és természetesen Kőváry Katalin rendező, aki a három Márai-darabot színpadra álmodta és állította, s ezzel egyúttal meg is adta a Pinceszínház elmúlt egy évtizedének „alaphangját”, karakterét. Márai Sándor hatalmas, a 20. századot átívelő életművét csak a rendszerváltozás után - ami egybeesik az író halálával - ismerhette meg a maga teljességében a magyar közönség. Művei addig tiltott gyümölcsnek számítottak Magyarországon, s ez így volt még akkor is, amikor Kőváry Katalin először találkozott a Kaland című regénnyel egy antikváriumban. A rendezőnek több évtizedes álma vált valóra, amikor tíz évvel ezelőtt végre megrendezhette a mű színpadi változatát. Márai Sándor művei ma már meghódították a közönséget itthon és világszerte. Ma Európa sok országában a legismertebb, legolvasottabb magyar író, könyvei sikerlistákat vezetnek. Műveiben a legnemesebb polgári értékek és erények, a tiszPapp Zoltán és Papp János a Kaland című előadásból tesség, a barátság, a hűség, a férfias helytállás példáit mutatja föl. Emellett megfogalmazza kételyeit, vívódásait is ugyanezekről az értékekről. Mindhárom drámája ezekről a vívódásokról szól, a barátság, a szerelem, a házastársi hűség nagy próbatételeiről. Gyönyörű mondatai mély és maradandó gondolatokat közvetítenek. Márai darabjai nem kínálnak könnyű szórakozást, minden pillanatban arra késztetik a nézőt, hogy ő is önmagába nézzen, számba vegye saját értékeit, útjának vagy tévútjának állomásait, cselekedeteinek indítékát és következményeit. Ezt a szembenézést és felismerést nevezik katarzisnak. Ebben a felemelő érzésben lehet része mindenkinek, aki három egymást követő estét arra szán, hogy megnézze Márai darabjait a Pinceszínházban. Ferencz Zsuzsa A négy szereplő élvezi ezt a sehonnan sehová tartó kanadai francia négyest
