Ferencváros, 2009 (19. évfolyam, 1-22. szám)
2009-06-12 / 15. szám
Fotó: Intercom 4 K ULTÚRA Ferencváros 2009. június 12. MOZISAROK Terminátor - Megváltás Megérkezett az immár kultikus- nakszámítósci-fiakciófilm-széria negyedik része. Noha az amerikai kritikusok többsége fanyalogva fogadta, a közönség nagy része bizalmat szavazott a filmnek. Bizonyíték erre a nyitó hétvége 51 millió dolláros bevétele. Diadalmenetről azonban, úgy tűnik, mégsem beszélhetünk, a csökkenő nézettségi mutatók miatt a több mint 200 milliós előállítási költség a tengerentúlon szinte biztos, hogy nem térül meg... 1984-ben immár klasszikus sci-fi akciófilm született. James Cameron forgatókönyvíró-ren- dező alig hatmillió dollárból forgatta le azt a mozgóképlegendát, melyben egy testépítő bajnokból filmszínésszé avanzsált, osztrák származású fiatalember, bizonyos Arnold Schwarzenegger alakította a címszereplő gyilkológépet. A „Terminátor” elsöprő sikernek bizonyult. A közönség rajongása és a Stan Winston stábja által készített, speciális effektusokat méltató szakmai elismerések Cameront, valamint producer kollégáját, későbbi feleségét, Gale Anne Hurdöt igazolták. Cameron ezt követően két, szintén legendássá vált sci-fi- kasszasikert készített. „A bolygó neve: halál”, valamint „A mélység titka” igazi csemege volt a műfaj kedvelőinek - és maradt mind a mai napig. Az évek távlatában is varázslatosak az előremutató trükk-technikai megoldások és a cselekmény izgalmas felépítése. 1991-ben került a mozikba a Terminátor második része, „Az ítélet napja”. A T2 világkörüli összbevétele meghaladta a félmilli- árd dollárt, és ezzel minden idők egyik legjövedelmezőbb hollywoodi produkciója lett. Hat évvel később Cameron végérvényesen beírta magát a filmtörténelembe. A „Titanic” 11 Oscar-díjat nyert, és világszerte 1,8 milliárd dollárt jövedelmezett. A Terminátor-sorozat harmadik részében azonban Cameron már nem vett részt, és ez meg is látszott a végeredményen. Az előző két részhez képest meglehetősen haloványra sikeredett. „A gépek lázadása” azonban így is sikert aratott. A film gyengeségei elsősorban a kissé erőltetett forgatókönyvben voltak keresendők. Jonathan Mostow rendező korábban már bebizonyította, hogy sablonos történetekből is tud izgalmas filmet készíteni („A félelem országúján”, „U-571”), azonban a T3 esetében hiába tett meg minden tőle telhetőt, Stan Winston csapatának magas színvonalú speciális effektusai nélkül kudarcba fulladt volna a projekt. így aztán joggal merülhet fel a kérdés, hogy szükség volt-e a negyedik részre. Anyagi szempontból mindenképpen, hiszen a harmadik rész bevételi mutatói sokkal jobbnak bizonyultak a színvonalánál, a tetemes profit ellenére azonban a rajongók többségének mégis csalódást okozott az elcsépelt klisékből összeállított, egyenetlen tempójú száztíz perc. A T4 rendezői székébe már McG (Joseph McGinty Nichol) ült, aki a „Charlie angyalai” című tévésorozat mozifilmváltozataival már bebizonyította, hogy a feszes tempójú akciófilmek specialistája. A „Megváltás” új utakat kereső Terminátor-film. A humoros pillanatokat teljesen nélkülözi, sötét, komor hangulatú, nyomasztó vízió. Az előző részekben többször említett és egy-két jelent erejéig bemutatott apokaliptikus jövőben vagyunk, amikor a Skynet által irányított, gyilkos robotok már szinte teljesen kipusztították az emberiséget. A túlélők csoportjai kilátástalan harcot folytatnak a túlélésért, John Connor (Christian Bale remekül hozza a szikár, kiégett, mindenre elszánt figurát) vezetésével. A viszonylag egyszerű sztoriba furfangosan integrált, időutazó, domináns mellékszereplő alakja okoz majd egy-két meglepetést, a csavaros, és természetesen a folytatás lehetőségét felvillantó lezárás szintén. A film igazi erősségei azonban egyértelműen a hibátlan trükk- technikai megoldásokkal és kaszkadőrbravúrokkal megvalósított, szinte szünet nélküli, látványosabbnál látványosabb akciók és üldözések. A 200 milliós költség- vetés minden centje meglátszik a kétórás produkción. McGinty filmje lényegesen jobban sikerült, mint a Mostow-féle harmadik epizód, és ha elérni nem is tudja, de legalább megközelíti az első két rész színvonalát. Cs. D. Szentivánéji (rém)álom a parkban Botho StrauB-bemutató a Nemzeti Színházban Az iró az emberi elsivárosodásról akar szólni A park szerzője nem könnyű ember - mondta Forgách András, a mű fordítója a Nemzeti Színház „beavató főpróbáján”, ahol az újságírók nem csupán egy valóban különleges darabot láthattak, de a művet színpadra állítok beszélgetéseiből annak mélyebb értelmébe is bevezették őket. Botho Strauß művei rendszeresen szerepelnek a német színházak műsorán. A park című műve most Magyarországon is s színpadra került, a Nemzeti Színházban, I Alföldi Róbert rendezésében, aki munka- >o társaival a mai kornak megfelelően írta § át az 1983-ban született darabot. a Forgách András, a mű fordítója szerint u- „Botho Straußt fordítani azért nagy kihívás, mert nincs egyetlen mondata sem, mellyel elárulná vagy kiadná magát, úgy tesz, mintha nem lenne személyes stílusa, mintha csak kihallgatná a világot. Szereplői a legtermészetesebben viselkednek, mégis mintha egy manierista festmény különös pózba dermedt alakjai volnának”. Már a díszlet is ezt a szellemet idézi. A hatalmas, üres tér mögött az óriási holdkorong és a sivár, dombszerű aljzatból meredező, csupasz bozótos is sejteti, az író az emberi elsivárosodásról akar szólni. A darab több síkon folyik, sokszor egyazon időben, s ehhez az előtér feketén csillogó gránitja biztosítja a második teret, amely hol lakás, hol presz- szó, hol művészi alkotótér. A cselekmény két negyvenes városlakó házaspár körül forog (Helén: Schell Judit, Georg: Rátóti Zoltán, Wolf: Stohl András, Helma: Murányi Tünde). Az ő veszekedésekkel, szerelmi.tévelygésekkel tarkított életébe cseppen bele Titánia (Nagy Mari) és Oberon (László Zsolt), a Szentivánéji álom tündérkirálynője és tündérkirálya, továbbá egy Cyprian nevű szobrász (Rába Roland), hogy jobb útra vezérelje őket. A park - mitológiai és kultúrtörténeti motívumokkal átszőtt - jelenetei gyorsan követik egymást. Itt csak a halál érzi jó magát, az emberek el- züllenek, és még a tündérek sem hiba nélkül valók - jelezvén az átalakulást, amely felé az emberi kapcsolatok tartanak. Steiner Gábor Pezseg a Kultucca Három fesztivál zajlott egy időben (folytatás ßs 1. oldalról) A hétvége fényét emelték a Magyar Református Egyház által szervézeÉ Református Zenei Fesztivál eseményei. A hallgatóság a Ráday utcában régi ismerősök - mint például a Vujicsics együttes, a MusicaHistoríca, a Misztrál, Lovász Irén, Vedres Csaba és a Kairosz együttes - által előadott egyházzenei, népzenei műveket hallgathatott. Idén ünnepük a nagy egyházreformer, Kálvin János születésének 500. évfordulóját, a Kálvinemlékév alkalmából Kiss Ferenc és barátai előadták az erre az alkalomra íródott Magyar kancionáié című művet, s a Művészetek Palotájában hazai ősbemutatóként az európai Kálvin- ünnepségekre készült, magyarra fordított Új ének is felcsendült. A ferencvárosi önkormányzat támogatásával megrendezett hétvége programjaihoz egészen vasárnapig kegyes volt az időjárás, akkor azonban a délutáni eső sajnos kissé elrontotta a finálét. Krivánszky Árpád NewYork-i koktél Manhattan - Zubi és Zsili szemével Az FMK igazgatója New Yorkban járt, az ott készült fotóiból pedig Babos Zsili Bertalan képzőművészeti alkotásokat varázsolt. Ezeket két hétig láthatta a nagyérdemű a Ráday utcai Képesházban, Manhattan-koktélt szürcsölgetve, miközben a „Big Apple” hangulatát idéző muzsika szólt a háttérben. Zubornyák Zoltán nem spórolt Amerikában fényképezőgépe memóriaterületével. Több száz képének jó része New Yorkban készült. Frank Sinatra és Carrie Bradshaw kedvenc városáról pedig alighanem valamennyiünknek vannak elképzelései, álmai. Nehéz úgy New Yorkban járni, hogy az utazó ne fotóművészeti remekekkel térjen haza, mert New York rengeteg látnivalót kínál. Még valahogy a gyorsétterem asztalán felejtett rendetlenség is másképpen fest ott, pedig ilyesmivel itthon is gyakran találkozhatunk, és a sok extravagáns figura, jármű, óriásira nőtt neonhirdetés és reklámplakát is vonzza a szemet. Zubi fotóiról „átjön” a város hihetetlen zsúfoltsága, ha képei bármely kis részét választjuk is ki, biztosan történik valami, egy fej néz ki a több- emeletes plakáton vágott ablakon, az üvegen túl valaki takarít, vagy egy turista fényképezi éppen a hatalmas tömeget. És a kavalkádban nem tudhatjuk, igazi-e a kép, vagy csupán tükröződés a rengeteg és hatalmas üvegfelületen. , Hiába változik folytonosan az élő, az élettelen - viszonylag - állandó marad. Ezen változtatott Zsili, aki a New York-i képeket érzéseivel gazdagította, grafikái életre keltik - ezáltal mozgalmassá teszik - az élettelent is. És a városorgiában fel sem tűnik, hogy az elöl taxi-hátul riksa utópisztikus járműbe beszálló, hatalmas fenék egy másik képről származik, pedig ott maradt egy félig kitakart lábfej, és a háttér is szemet szúróan különböző. De New Yorkban semmin nem csodálkozunk! Steiner Gábor Az eső csak az utolsó percekben okozott zavart
