Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)

2008-02-22 / 7. szám

12 SPORT Ferencváros 2008. február 22. SPORTHÍREK Remekelnek pólósaink Múlt pénteken a tavalyi ezüstér­mes Domino otthonában csob­bantak vízbe vízilabdásaink, s remekül tartották magukat, ugyanis két negyed után 3-3-ra álltak a küzdő felek. A nagyszü­net után alaposan rákapcsoltak a hazaiak: s ezt a nyolc percet 6-3-ra nyerték. A záró perió­dusban viszont újra reményked­hettünk, ám a pontszerzés végül ezúttal is elmaradt a négy nagy egyike ellenében. A találkozó előtt csapatunk két játékosát, Kállay Márkot és Persely Tamást is köszöntötték, miután ezen a találkozón szere­peltek századik ob l-es mérkő­zésükön. Junior világbajnokunk, Marnitz Gergő pedig öt góljával a mezőny legeredményesebb játékosa volt. Vasárnap a Népligetben már nemcsak jól, hanem eredmé­nyesen is játszott csapatunk. A mieink leiskolázták a BVSC-t. Jászberényi ismét remekül vé­dett, két negyedet is lehozott kapott gól nélkül. A nagyszünet­ben biztosan vezettünk 9-2-re, míg a mérkőzés végére tíz gólra növelték a különbséget Somossy József tanítványai. Hétvégi menü Február 23., szombat, 11.00: FTC—Integrál DAC (edzőmeccs, Albert-stadion, lll-as pálya) 13.00: FTC-Ajka (edzőmeccs, Albert-stadion, lll-as pálya) 15.15: Cornexi-FTC (női kézi­labda, bajnoki, Székesfehérvár) Február 24., vasárnap, 16.00: Simontornya-FTC (férfi- kézilabda, NB II, Simontornya) 17.30: FTC-Érsekújvár-Újpest (jégkorong, ob I, Érsekújvár) Innsbruckban taroltak korcsolyásaink Két arannyal és két ezüsttel tértek haza a gyerekek Vas Mária, Simon Attila, Lipták Mónika, Csányi Csilla, Papp Norbert és Kelemen Zsuzsanna A Magyar Speciális Olimpiai Csapat műkorcsolya szak­ágának válogatottja január 17-22. között Innsbruckban járt, ahol részt vett az Osztrák Téli Nemzeti Játékokon. A ver­senyen 12 ország 1300 ver­senyzője mérte össze tudását a téli sportágakban. A magyar delegáció műkorcso­lyában volt érintett. Mint ahogy arról már többször is hírt ad­tunk, csapatunk előkelő helyet foglal el a nemzetközi mezőny­ben. Ezen a megmérettetésen a harmincnyolc műkorcsolyázó öt európai országból érkezett. Az osztrákok parádés meg­nyitóval fogadták az olimpiai arénában a résztvevőket. A színvonalas verseny tökéletes szervezésben és szívet melen­gető baráti hangulatban zajlott. Hazánkat négy ifjú, egy ka­posvári: Papp Norbert és há­rom budapesti: Lipták Mónika (Ferencvárosi Komplex Általá­nos Iskola), Csányi Csilla (VIII. kér.) és Simon Attila (XVIII. kér.) képviselte. A fővárosi ver­senyzők nálunk, a Ferencvárosi Jégcsarnokban készültek fel. A Lobogó utcaiak ingyenes pálya- használattal támogatták a spor­tolókat a felkészülés idejére. Az utat - a sportolók teljes fel­szerelésével együtt - a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség finanszírozta. A mi sportolóink voltak a közönség kedvencei, és ez kü­lön öröm volt, mert a sikeren keresztül büszkék lehettek országukra. Gyerekeink a felkészülés alatt rengeteget dolgoztak, aztán el­mentek külföldre, egy nagy versenyre, és legyőzték ellenfe­leiket. A kitartó munkának két arany- és két ezüstérem lett az eredménye. Vas Mária MEGNYITOTTUNK!! al*ma gyógyszertárak ALMA Gyógyszertár 1095 Budapest, Mester u. 51. wm 'fa ro cn m re >* 're 'fa 'fa ™G re övre o +■* t£> IM © .0 _ re a. '<a •£? 5* > t; 'a; g 're a ■oje S d Cm »«u re cn > ja a> Ping-pong Március 1-én, szombaton, 9.00 órától a Ferencvárosi Önkor­mányzat Oktatási, Kulturális és Sportirodája és a Ferencvá­rosi Sportszövetség szervezé­sében lakossági asztalitenisz verseny lesz a közösségi ház­ban - József Attila-lakótelep, Toronyház u. 3. A versenyre a 18 év feletti amatőr férfiak és nők jelent­kezhetnek 8.30-ig a helyszí­nen. Egyéni verseny lesz, amelynek lebonyolítási me­nete a résztvevők számától függ. Ütőt mindenki hozzon magával! Az első három helyezettet jutalmazzuk. Információ: Völgyesi Attila, 216-3207, www.ferencvaros.hu/oksi Robinson lehet a focisták elnöke Kevin McCabe hatalomátvétele után a Sheffield United elnöke, Terry Robinson veheti át az FTC Zrt., a labdarúgócsapatot működtető részvénytársaság elnöki tisztségét. A Fradi angol partnere eddig is váltig hangoztatta, nem csupán az ingatlanbefektetés okán pá­lyázott, hanem a focistákkal is komoly terve van. Ezt igazolhat­ja, ha a Sheffield United elnöke a jövőben az FTC ügyeit is kézbe veszi. Robinson nem melléke­sen McCabe legfőbb bizalmasa és futballügyekben első számú tanácsadója. Rieb György klubelnök el­mondta, jelentős esély van arra, hogy Robinson lesz az FTC Zrt. vezetője, de kiemelte, a kérdés­ben az igazgatóságnak kell majd döntenie. Hozzátette, teljesen természetes, hogy miután az angolok megvették a csapatot, a saját embereiket hoznák ide. Rieb megjegyezte, hogy sok mindenről korai még beszélni, mert előbb váija, hogy aláírják a szerződést és meglegyen a pénzügyi garancia. McCabe-ék ugyanis még nem kapták meg a hivatalos értesítést a vagyon­igazgatóságtól, hogy ők a pályá­zat nyertesei, így nem kötelesek fizetni sem. Mint mondta, való­ban szóba került az igazgatóság átalakítása is beszélgetéseik so­rán. Schiller Zsolt Megnyitottunk! Malomipari szakiizlet Glutánmentes, diabetikus és fehérjeszegény termékek nagy választékban. Kenyérsütéshez lisztek, magvak, kovászok, sikérek. Nézzen be Címünk: Budapest, IX Ráday u. Tel.: 06­Professzionális Alakformáló és Kozmetikai központ a Lurdy Házban •Tartós szőrtelenités • Oxigénes Arekozmetika • Kristály Mentes Oxigénes Bőrcsiszolás • Alakformálás • (ellulit kezelések • Testsúlycsokkentés Igényes kialakítású, családias környezetben árjuk minden kedves szépülni vágyó \ leendő vendégeinket. Készülékeink: Alpha LED Oxy, LPG, Spo-Jet 2G, NannoLight, OxyOasis, Skin Bella Pro. 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14. Lurdy Ház 1. em. 107-es üzlet. Bővebb információ, bejelentkezés: 06-30-620-88-39 www. a If amasszazs.hu «Im«. msssmmmiE Szeretettel várja Önt Budapest legújabb, legnagyobb TRÓFEA GRILL ETTERME Újbudán, a Lágymányosi híd budai hídfőjénél! www.trofeagrill.com 18,41,' 14,114 nettótól - péntekig ebédidőben 12.00—17.00-íe: héttőtől - csütörtökig vacsoraidőben 18.00-tól: penteken vacsoraidoben, szombat, vasarnap és munkanapokon egész nap 4 899 Ft/fő 2 899 Ft/fő 3 899 Ft/fő Buli előtt, színház után - hétfőtől - szombatig 21.30-tóí 2 499 Ft/f ŐS szuper árral várjuk vacsorára! Esküvő teljeskörű szolgáltatással 5 999 Ft/fo. Nyitva: hétfőtől - péntekig: 12.00-24.00-ig, szombat: 11.30-24.00-ig, vasárnap: 11.30-20.30-ig M KEZESI CSEKKET ELFOGADUNK! Pesti üzletünk: XIV. kér. Zugló, Erzsébet királyné útja 5. Asztalfoglalás: 09.00-21.00-ig: 251-6377, 06 20 251-6377, 06 30 251-6377 [v^^oinKjpa^oíóházun k ba n ijp^ltojasán^j^lTöwl /,2í.ó raj á t* n kTeneffe^eninmf i ziít iü léfiBPÜ Új CBA üzlet nyílt a Liliom utcában! Ámoré nápolyi 130g 69 Ft/db Sweet biscuits 180g 99 Ft/db Mártott kekszkarika 300g 199 Ft/db Pepsi+Pepsi max 2x2 liter 279 Ft/csg Arany aszok sor 0,5 liter uv 139 Ft+uveg Csirkecomb előhűtött 539 Ft/kg Csirke far-hat előhűtött 125 Ft/kg Csirkemellfilé előhűtött 1250 Ft/kg Cím: IX. Liliom utca 43-45 Megváltozott nyitva tartásunk: Hétfő -Pentek: 7-tol 21 -ig; Szombat: 8-tól 18-ig Vasárnap: 8-tól 14-ig Gtj óöy és Luxusmatracok Egészségpénztárra is i® Ferenc körút 1., (a körút első Loltja) Tel.:218-4636

Next

/
Thumbnails
Contents