Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-02-15 / 6. szám
2 HÍREK Ferencváros 2008. február 15. HÍREK RÖVIDEN Barna port kapott a polgármester Dr. Gegesy Ferenc polgármester február 10-én barna port tartalmazó borítékot kapott. A küldeményen feladó nem volt, de postai bélyegző és dátum igen. A port tartalmazó borítékot, amelyben egy üres papírlap is volt, átadta a nyomozóhatóságnak, és feljelentést tett. Az ügyben a Központi Nyomozó főügyészség folytat eljárást. Megszólalt a tűzjelző A reggeli csúcsban, február 11-én, metrópótló buszok vitték az utasokat a 3-as metró déli szakaszán, Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között, mert a kispesti állomáson riasztottak a tűzjelző berendezések, és bizton- sági okokból leállították a szerelvényeket. A vizsgálat során kiderült, hogy a kábelek füstöltek az állomáson kívül. A BKV illetékesei megvizsgálták a helyszínt, és kiderült, hogy csak a kábeltérben volt füst, mert egy helyen megolvadtak a vezetékek. Röviddel nyolc óra után helyreállt a forgalom. Zeneszerzőverseny A Művészetek Palotája és a Budapest Music Center - a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar és az UMZE Kamaraegyüttes közreműködésével - zeneszerzőversenyt indít. A versenyen minden, magát magyarnak valló zeneszerző indulhat, aki a pályamű leadásakor nem töltötte be 40. életévét. A szervezők elsődleges célja, hogy ösztönözzék és támogassák új magyar zenedarabok megalkotását. Kívánatosnak tartják emellett, hogy tartós együttműködés jöjjön létre a fiatal szerzők, illetve a kamaraegyüttesek és nagyzenekarok között az új ■ zene népszerűsítésében. Pályázni nagyzenekari és kamaraegyüttesre írott művek kategóriájában lehet. Elmarad a Farkas falka és a lány A Művészetek Palotájában, február 20-án elmarad az Artus-Goda Gábor Társulat 15.00 órai Farkas falka és a lány című előadása. A jegyek a vásárlás helyszínén, nyolc napon belül visszaválthatók. Életmű-koncertet tervezett a Müpában Meghalt Orszáczky Miklós, a legendás Syrius együttes vezéregyénisége, akit a zenésztársadalom és a rajongók Orszáczky Jackie néven ismertek. Február 2-án, hosszú, súlyos betegség után érte a halál Ausztráliában, ahol 1974 óta élt. Orszáczky Jackievel a Syrius harmadik tagja távozott: először Baronits Zsolt szaxofonos, az együttes vezetője, tavaly Veszelinov András dobos hunyt el. Tervek a Haller utcától a vasúti fővonalig Középső-Ferencváros átmeneti zónája az Integrált Városfejlesztési Stratégiában Poros levelek Néhány éve „sláger” a porküldés Millenniumi Városközpont - már csak két épületnek van hely Az átmeneti zóna egykor a város széle volt, vasúti teherpályaudvarokkal, temetővel, fertőzőkórházzal, zajos és környezetszennyező üzemekkel, például a Marhavágóhíddal. A változások szele a 80-as évektől kezdett fújdogálnl, az átalakulás látványos és erőteljes volt, s folytatódik a jövőben is. A kerület lakosságának ma 6 százaléka él itt, ebben azonban rövidesen változás várható. Kiemelkedő jelentőségű intézmények, alulhasznosított ipari telephelyek, értékes épületek és jellegtelen házak egyaránt találhatók a területen, amelyet a Haller utca, az Üllői út, a vasúti fővonal és a Duna határol, és egy kis nyúlványa - a Duna és a Soroksári út között - pedig benyúlik egészen a Boráros térig. Ez utóbbi terület a Millenniumi Városközpont, a zóna nagyobbik felét pedig a Vágóhíd utca térsége alkotja. A XX. századi változások következtében a temető helyén ma a Haller park, a fertőzőkórház helyén a László kórház található. Az ébredést a Csip- kerózsika-álomból valójában csak a nyolcvanas évek hozták el, a tervezett, majd meghiúsult Expo kapcsán. Ekkor szüntették meg a Duna-parti teherpályaudvart, s építették meg később a Könyves Kálmán körutat és a Lágymányosi hidat. A világ- kiállítás meghiúsulása után új funkciókat kellett találni a Millenniumi Városközpontnak. Olyan országos jelentőségű intézményeket építettek e területen, mint az új Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája, s itt épül a Közép Európai Egyetem (CEU). Az irodaházak mellett, a Duna-parti kilátásra alapozva mintegy 350 luxuslakás is felépült itt. A két utolsó foghíj beépítésével, közpark létesítésével teljesen kiépül a városközpont, amelynek legnagyobb gondja, hogy a Csepeli HÉV pályája elvágja a Duna-parti sétánytól és a kerékpárúttól. Ezen segített valamelyest a Művészetek Palotájánál kialakított átjáró; hasonlóra lenne szükség a CEU-nál is. Középtávon szorgalmazni kell a fővárosnál az elszigeteltség megszüntetését járműváltással és a zárt pálya feloldásával. A végleges megoldást a még csak tervezőasztalon létező 5-ös metró jelenthetné, amely a ráckevei és a szentendrei HÉV- et kapcsolná össze e területen, a föld alatt. A fővárosi önkormányzatnál kell kezdeményezni a Boráros tér városi térré való átépítését a gyalogoszóna és a zöldfelületek növelésével. A Vágóhíd utca térségében található többek között a Fradi-pálya, a Ferencvárosi Művelődési Központ, a Szent István és a Szent László Kórház, a Nemzetvédelmi Egyetem, a Szent Vince- és a bolgár ortodox templom, valamint a Marhavágóhíd védett épület- együttese. A közlekedés lehet áldás és átok, s a kettő akár együtt is. A Könyves Kálmán körút kiépítése és a Lágymányosi híd felépülte hatalmas fejlődést indított el ezen a területen. Megnyitott a Lurdy Ház és a Praktiker áruház, megújult a Boíjúvásárcsamok, az LG a központját, a Skanska és a Wallis irodaházakat telepített ide, s a Népligeti pályaudvarról indulnak az autóbuszok az ország középső és nyugati felébe, valamint Európa nagyvárosaiba. A fojtogató forgalmúvá vált körutat bérirodaházak, autószalonok és töltőállomások szegélyezik. A fejlődés nem állt le, a Haller utca és a Soroksári út sarkán épül például a Haller Kert irodaház, a lakásépítők élénkülő érdeklődését jelzi a Nádasdy Udvar felépítése, a Marhavágóhíd háta mögött pedig spanyol befektetők kezdenek nagyszabású lakásépítésbe. A fejlődést elősegíti, hogy egyre több ipari üzem vonul ki innen, értékesítve felértékelődött telkét (Első Pesti Hengermalom, Mirelit stb.). A nagy tömbök zártságát új feltáróutcák kialakításával oldja az önkormányzat, a fővárosnál pedig kezdeményezi a Mester utca felújítását. Néhány bontandó, úgynevezett „krízisépület” található a Vágóhíd és a Vaskapu utcában, a lakók elhelyezése után itt is folytatódhat a megújulás. A Haller park mellett még számos zöldterület található itt, különösen a Vágóhíd utca mentén, amelyeket tartósan fenn kell tartani a szabadidős és sporttevékenységek számára. Az MO-s gyűrű keleti szektorának megépítésével e területrész átmenő forgalma várhatóan lényegesen csökken, az 1-es villamos Lágymányosi hídon való átvezetése pedig javítja majd a közlekedési kapcsolatot Újbudával, mely kerület szintén nagyszabású fejlesztéseket valósít meg a Lágymányosi-öbölben. A múltban a város szélét képező átmeneti zónát integrálni kell a város szövetébe, s úgy kell fejleszteni, hogy közben megőrizzük hagyományos értékeit. Krivánszky Árpád (folytatás az 1. oldalról) Noha legtöbbször nyilvánvaló, hogy a boríték tartalma ártalmatlan, minden esetben szükség van a teljes kivizsgálásra, valamint a rendőrség, a tisztiorvosi szolgálat és a polgári védelem szoros együttműködésére. A bejelentést követően a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság Veszélyhelyzeti Felderítő Szolgálatának emberei érkeznek a helyszínre, s ha szükségét látják, néhány napra karantén alá helyezik az érintett lakást, helyiséget. Ez idő alatt a borítékot felbontó személyt az ÁNTSZ kórházba utalja, ahol teljes kivizsgálásnak vetik alá, míg munkatársaik laboratóriumi körülmények között kiderítik: mivel töltötték meg az ominózus levéltasakot.- Emberi szervezetre káros anyagot mindmáig egyetlen esetben sem találtak. Az efféle porokhoz, vegyszerekhez szerencsére nehéz hozzájutni, így csupán a megfélemlítés eszközéül szolgáltak a nem mindennapi küldemények - nyugtatott • meg Szilágyi Sándor. Mindezek ellenére nem árt az óvatosság. A polgármesteri hivatal postázójában éppen ezért az első gyanús levelek megjelenése óta kötelező a védőruha, védőmaszk viselése, a leveleket pedig egy elkülönített helyiségben bontják. Benke Hunor A fogadóórán kérdeztek Pál Tibor alpolgármestertől Már hosszú évek óta a József Attila-lakótelepen lakunk. Nagyon szeretünk itt élni, hiszen Budapest egyik legtisztább lakótelepe ez, tele zöldterülettel. A napokban az a hír terjedt el, hogy a Lengyel Gyula Szakközépiskola és a mellette lévő sportpálya helyén lakópark létesül majd. 8I Szeretném megtudni, igaz-e || ez a hír. Ezúton szeretnék minden lakótelepen élőt megnyugtatni, hogy a ferencvárosi önkormányzatnak nem áll szándékában lakóparkot létesíteni ezen a területen. Azért is furcsállom ezt a rémhírt, mert a Lengyel Gyula Szakközép- iskola a fővárosi önkormányzat fenntartásában működik, így nekünk, mint kerületi önkormányzatnak, nincs jogosítványunk az iskola jövőjéről rendelkezni. A ferencvárosi ön- kormányzat rendezési terve sem teszi lehetővé, hogy ilyen átalakítás történjen a József Attila-lakótelepen. Akik arra laknak, illetve arra sétálnak, biztosan észrevették, hogy a közelmúltban kapott új megvilágítást a sportpálya. Ez a fejlesztés is azt igazolja, hogy továbbra is a szabadidős sport feltételeinek biztosítását tartjuk szem előtt, és nem gondolkodunk más típusú beruházáson. (M)értékadók Mi lesz a Ferencvárosi pályaudvarral? Ne hagyd magad, Esőember! Alapítványi segítség a halmozottan fogyatékos embereknek A száz sínpárral a Ferencvárosi pályaudvar Közép-Európa legnagyobb pályaudvara Megkezdődtek a tárgyalások a ferencvárosi önkormányzat, a MÁV Zrt. és a főváros között a kerületi MÁV-területek sorsáról. 2007-ben közbeszerzési eljárás keretében választották ki a MÁV Ferencvárosi pályaudvarára és a Ferencvárosi rendező-pályaudvarra készítendő kerületi szabályozási terv (KSZT) tervezőjét. Az érintett felek február 6-án munkaindító megbeszélésre gyűltek össze az önkormányzat tárgyalótermében, mert sok év után tavaly végre döntés született a pályaudvar szabályozási tervének elkészítéséről. Ez a kerületek hatásköre, de a terület tulajdonosának szándékát, fejlesztési terveit, valamint a területet érintő összvárosi érdekeket is figyelembe kell venni. A tervezés első, vizsgálati szakaszában fel kell deríteni a több mint 100 hektáros, mintegy 100 sínpárból és számtalan épületből álló területen működő vállalkozásokat és a tulajdonviszonyokat. Szükségesek továbbá a MAV-on belüli döntések a vasúti fejlesztések irányáról és mértékéről, valamint a főváros és a MÁV közötti párbeszéd a Ferencvárosi pályaudvar és környezete városszerkezeti és közlekedési szerepéről. A valaha a külvárost körülölelő, ma már a város élő szövetébe ékelődött vasúti infrastruktúra ugyanis jelentős szerepet játszhatna a főváros közösségi közlekedésének megújításában - tudtuk meg Cséry Ágnestől, a kerület főépítészi irodájának munkatársától. A komoly üzemi veszteséggel működő vasúttársaság igyekszik pénzzé tenni ma is jelentős ingatlanvagyonát, és ebben különösen értékes helyen állnak a fővárosi körvasút mentén elhelyezkedő pályaudvarok, ám nehezíti a helyzetet, hogy a MÁV-nak érdeke a jelentős mértékű teherfuvarozás megtartása, hiszen ebből tudja pótolni a személyszállításból keletkező veszteségét. A tárgyaláson, amelyen az önkormányzat csak katalizátorszerepet töltött be, a valódi kérdésekre most sem sikerült ♦ választ találni, csupán abban jutottak megállapodásra, hogy kik lesznek a további egyeztetések során a kapcsolattartók. S. K. A fogyatékkal élők közül azokat a legkönnyebb hátrányos helyzetbe hozni, akik csak nagyon korlátozottan képesek kiállni saját érdekeikért. Egy ferencvárosi szervezet, a Kézenfogva Alapítvány - két másikkal közösen - felvette ez ellen a harcot. A Kézenfogva „Összefogás a fogyatékosokért” Alapítvány, a Szimbiózis Alapítvány és az Autisták és Autisztikusok Országos Szövetsége a „Ne hagyd magad!” antidiszkriminációs program keretén belül európai uniós támogatással az egész országra kiterjedően dolgozik a címben említett csoportok hátrányos megkülönböztetése ellen. A szerteágazó program - mely 2007 decemberétől 2008 októberéig tart - részleteibe dr. Gazsi Adrienn programkoordinátor avatott be. A hátrányos megkülönböztetés a legkülönbözőbb formákat öltheti. Például a munkahelyén fondorlatosán kihagyják a bérfejlesztésből, a különféle közösségekben nyíltan vagy a háta mögött kigúnyolják az érintetteket, a bíróságok a büntetőügyekben nem hallgatják meg, a különféle gondozó- vagy egészségügyi intézményekben nem látják el kellőképpen őket, de olyan is előfordult, hogy egy település lakosai fogyatékosokat szolgáló intézmény megépítését akadályozták meg. A hátrányos helyzetűek száma a közvetlen családtagokkal együtt mintegy félmillióra tehető. Elkél tehát a segítség, különösen a jogi természetű. A 06/40-200-320-as helyi tarifával működő kékszámon, valamint levélben, e-mailben és személyesen az egész ország területéről várják azok jelentkezését, akik a fogyatékosságuk miatt valamilyen hátrányt szenvedtek, vagy azokét, akik a környezetükben tapasztaltak ilyesmit. Szakképzett jogászaik segítségével orvosoják az egyéni sérelmeket, de feladatuknak tekintik azt is, hogy az általánosítható tapasztalatok alapján akár jogszabály-módosítást kezdeményezzenek, s ha szükséges, ombudsmanhoz vagy az Alkotmánybírósághoz forduljanak. Ezenkívül képzésekkel, információs napokkal, kiadványok terjesztésével, a köz- és a vállalkozói szféra számára esélyegyenlőségi tervek készítésével, a beérkezett jelzések tudományos feldolgozásával s nem utolsósorban szemléletformálással is küzdenek az említettek érdekeinek megóvásáért. Krivánszky Árpád Kézenfogva Alapítvány Alapította: Göncz Árpád köz- társasági elnök, 1993-ban. A kuratórium elnöke: Göncz Árpádné Cél: az értelmi és halmozottan fogyatékos gyermekek és felnőttek életkörülményeinek javítása, fejlesztésük elősegítése, társadalmi elfogadottságuk előmozdítása, az őket segítő, illetve velük foglalkozó szakemberek képzése. Székhely: 1093 Budapes Lónyay u. 19. Postacím: 1461 Pf. 234 Adószám: 18050495-2-44 Telefon: 215-5213, e-mil: kezenfogva@kezenfogv<hu, honlap: www.kezenfogv.hu Ferencváros Ferencvárosi polgárok ingyenes hetilapja. A Mnraion lapcsoport tagja. Ferencváros • XVIII. évfolyam 6. szám, 2008. február 15. • Budapest IX. kerület, Ferencváros hetilapja * A Maraton lapcsoport tagja • A lapot alapította és támogatja a Ferencvárosi Önkormányzat Főszerkesztő: Kocsis Kristóf • Szerkesztők: Krivánszky Árpád, Solténszky Kornélia, Steiner Gábor • Szerkesztőség: 1094 Budapest. Ferenc tér 11. Telefon: 323-0452 • e-mail: ferencvaros@maraton.plt.hu Kiadó: Maraton Lapcsoport Multivízió Kiadói Kft. • Felelős kiadó: Kovácsi Miklós ügyvezető igazgató * Heftier György ügyvezető igazgató • 8200 Veszprém, Házgyári út 12. • Telefon: 06-88-541-763 www.maraton.hu, e-mail: maraton@maraton.plt.hu • Lapigazgató: Pap Erzsébet • Irodavezető: Molnár Eszter • Ügyfélszolgálai iroda: 1094 Budapest, Ferenc tér 11., Telefon: 299-04-92 e-mail: ferencvaros.uszi@maraton.plt.hu Hirdetésfelvétel: 323-12-38; 323-12-37; e-mail: ferencvaros.hirdetes@maraton.plt.hu • Nyomda: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ, Veszprém, Házgyári út 12. • Felelős vezető: Jens Dänhardt A lap ingyenes * megjelenik 37 000 példányban • Terjeszti a Pannon Lapok Társasága