Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)

2008-12-05 / 48. szám

6 PROGRAMAJANLO Ferencváros 2008. december 5 TV-MŰSOR • DECEMBER 6-12. MM ______________ S hackleton: Ernest Shackleton, a sarkkutató igaz története, aki közel állt ahhoz, hogy a XX. század elején elsőnek tűzze ki a zászlót a Déli- sarkra. Miután Amundsen és Scott 1912-ben elérte a pólust, Shackleton új célt tűzött ki maga elé: az Antarktisz átszelését. Expedíciójának élén 1914-ben indult a Déli-sark felé, ám hajójukat a jég összezúzta. Legénységével két évig éltek a hó fogságában, s az embert próbálóan zord körülmények között kellett a társaságot biztonságba menekítenie. Milliomos Mikulás: Egy igazán bájos és szívhez szóló karácsonyi film! Shannon, az egyedülálló anya sofőrként dolgozik, így kénytelen karácsonykor kisfiát egy dadusra bízni, ugyanis egész este egy gazdag férfit kell fuvaroznia. Fred, a milliomos megrögzötten szórja a pénzt, bárhol is jár. A történet és az este közben azonban Fredről rég elhallgatott titkok is napvilágra kerülnek. Shannon és Fred találkozása pedig talán mindkettejük életét örökre megváltoztatja. Fiúk az életemből: 1965-ben járunk, amikor Beverly D'Onofrio 15 éves, és, mint minden tinédzser, ő is merész álmokat szövöget: írónő lesz, és New Yorkba költözik. Bev ezzel együtt nem könyvmoly, hanem épp olyan kamaszlány, mint a többiek - pimasz, lázadó, szeszélyes... és a fiúkat lesi. Egy bulin belebotlik egy nem túl eszes, ám vagány 18 éves srácba. Nem sokkal később kénytelenek szembenézni az együtt töltött éjszaka nem várt következményével: állapotos. Mennyország most: A film két gyerekkori jó barátról, Kaledról és Szaidról szól, akiknek reménytelen hétköznapjai egy merényletre való készülődéssel nyernek új értelmet. A palesztin fiatalok bombatámadásra készülnek az izraeli katonák ellen, ám végül is különböző módon döntenek a bombákról... A film nem igyekszik sem hősként, sem terroristaként ábrázolni az Izraelben ártatlan polgárokkal együtt saját magukat is felrobbantó palesztin fiatalokat. Meseautó: Szűcs János, egy nagy budapesti üzletközpont igazgatótanácsának elnöke. Harmincöt éves, gazdag, sikeres, nőtlen. Évek óta először hosszabb szabadságra készül. Ennek örömére gyönyörű autót vásárol autókereskedő nagybátyjától, Péteritől. Szűcsnek a mesés autóval már az első napon sikerül fellöknie egy görkorcsolyával száguldozó fiatal lányt, Kovács Verát. Szerencsére nagyobb baj nem történik, hacsak azt nem számítjuk, hogy az elnök beleszeret a lányba. Szombat december 6. 1 Vasárnap december 7. B Hétfő december 8. M Kedd december 9. _________■ Szerda december 10. B Csütörtök december 11. B Péntek december 12. m ens KLUB K m"iT n KLUB Y cooes KLUB Y H£39 KLUB COOTS KLUB un KLUB Y ni a i KLUB Y 05.30 WS Teleshop 06.00 TV2 Matiné 05.30 WS Teleshop 06.45TV2 Matiné 05.30WS Teleshop 06.00 Magellán 05.30 WSTeleshop 06.00 Babavilág 05.30 WSTeleshop 06.00 Ingatlanbróker 05.30WS Teleshop 06.00 Segíts magadon! 05.30 WSTeleshop 06.00 Alexandra Pódium 06.00 Régi idők harcosai 0925 Barbie 06.00 Digimonok 09.45 Joey 06.00 Reggeli 06.25 Tények Reggel 06.00 Reggeli 06.25 Tények Reggel 06.00 Reggeli 06.25 Tények Reggel 06.00 Reggeli 06.25 Tények Reggel 06.00 Reggeli 06.25 Tények Reggel 06.25 Digimonok és a Gyémánt Kastély-Az új kaland 10.15 Ingatlanbróker 10.00 Nyerő 8 07.00 MOKKA 10.00 Nyerő 8 07.00 MOKKA 10.00 Nyerő 8 07.00 MOKKA 10.00 Nyerő 8 07.00 MOKKA T0.00 Nyerő8 07.00 MOKKA 06.45 Kölyökklub 10.45 Mókás állatvilág 06.40 Kölyökklub 10.45 Két Testőr 10.15Top Shop 09.00 Jóban-rosszban 10.15Top Shop 09.00 Jóban-rosszban 10.15 Top Shop 09.00 Jóban-rosszban 10.15 Top Shop 09.00 Jóban-rosszban 10.15TopShop 09.00 Jóban-rosszban 08.45 Disney-rajzfilmek 11.15 Kalandjárat 08.15 Mp4orce 11.15 Stahl konyhája 11.25 V.I.P. 09.25 Stahl konyhája 11.25 Angyalok beszéde 09.25 Stahl konyhája 11.25 Egykének áll a világ 09.35 Stahl konyhája 11.25 Három szökevény 09.30 Stahl konyhája 1T.25 Ajó unoka 09.30 Stahl konyhája 10.05 Receptklub 11.45 Babavilág-Amegmentők 11.45 Fekete nyíl-Több mint testőr 09.35 KVÍZIÓ DÉLELŐTT Amerikai film 09.35 KVÍZIÓ DÉLELŐTT Am. családi vígjáték 09.45 KVÍZIÓ DÉLELŐTT Amerikai akcióvígjáték 09.45 KVÍZIÓ DÉLELŐTT aranyat ér 09.45 KVÍZIÓ DÉLELŐn 10.25 06-91-33-55-33 12.15 Egy rém rendes 08.35 Godzilla 12.45 Psych 13.20 Disney-rajzfilm­T0.T0 Teleshop Fsz.: Penélope Cruz, lO.IOTeleshop Fsz.: AJ.Trauth, 10.20 Teleshop Fsz.: Nick Nolte, 10.25 Teleshop Ausztrál kalandfilm T0.25 Teleshop 11.30 Ötletház család Budapesten 08.55 A tini nindzsa...-Dilis detektívek sorozat 11.30 KVÍZIÓ Vincent Perez 11.30 KVÍZIÓ Spencer Breslin 11.45 KVÍZIÓ Martin Short, 11.50 KVÍZIÓ Fsz.: Jason Robards, T1.50 KVÍZIÓ 12.10 Autómánia 12.45 Hegylakó 09.25 Receptklub 13.45 Smallville 13.5006-91-33-55-33 12.25 Romuald és Juliette 13.15 Disney-rajzfilm­12.25 Hitchcock: 13.05 Disney-rajzfilm­12.30 Goda a 8. utcában Sarah Rowland Doroff 12.35 Nyakunkon az élet Jamie Croft 12.35 Az ezüst oroszlán 12.45 Havazin 13.45 Charlie 09.40 Portré 14.45 Célkeresztben 15.10 Receptklub Francia vígjáték sorozat Hátsó ablak sorozat-Elemnélkül nem 13.15 Disney-rajzfilm­Amerikai vígjáték 13.05 Disney-rajzfilm­birodalmában 13.20 Miért ne Emily?-Majom a családban 10.10 06-91-33-55-33 15.45 Hátulgombolós 15.25 Kaméleon Fsz.: Daniel Auteuil, 13.4506-91-33-55-33 Am. misztikus film 13.3506-91-33-55-33 megy Amerikai vígjáték sorozat Fsz.: Winona Ryder, sorozat Német kalandfilm 13.45 A hálózat 14.45 Bűbájos boszorkák 11.15 Európai idő hekus 16.25 Fogd a pénzt Firmine Richard, 15.10 Receptklub Fsz.: James Stewart, 15.10 Receptklub 14.25 Az ügyosztály 13.45 06-91-33-55-33 Ethan Hawke, 13.35 06-91-33-55-33 14.25 Az ügyosztály csapdájában 15.45 Acukorbáró 11.30 Menetrend Amerikai vígjáték és fuss! 14.25 Az ügyosztály 15.25 Kaméleon Grace Kelly 15.25 Kaméleon 15.25 Zorro 15.10 Receptklub Renée Zellweger 15.10 Receptklub 15.25 Zorro 14.45 Robin Hood 16.45 Milliomos Mikulás 11.55 Tuti gimi 17.30 Senorita Szöszi 17.25 Mónika 15.25 Zorro 16.25 Fogd a pénzt 14.25 Az ügyosztály 16.25 Fogd a pénzt 16.25 Joshi Bharat 15.25 Kaméleon 14.25 Az ügyosztály 15.25 Kaméleon 16.25 Joshi Bharat 15.40 Eltűntnek Amerikai film T2.50 Doki 18.30 Tények 18.30 RTL híradó 16.25 Joshi Bharat és fuss! 15.25 Zorro és fuss! 17.25 Szellemekkel 16.25 Fogd a pénzt 15.25 Zorro 16.25 fogd a pénzt 17.25 Szellemekkel nyilvánítva Fsz.: Andrea Roth, 13.50 Dirty Dancing 19.00 Napló 19.05 ASzéf 17.25 Szellemekkel 17.25 Mónika 16.25 Joshi Bharat 17.25 Mónika suttogó és fuss! 16.25 Joshi Bharat és fuss! suttogó 16.35 Wing Commander Howard Hesseman 14.20 Mmint muskétás 20.00 Peacemaker 20.00 Fókusz suttogó 18.30 RTL híradó 17.25 Szellemekkel 18.30 RTL híradó 18.30 Tények 17.25 Mónika 17.25 Szellemekkel 1725 Mónika 18.30 Tények-Az űrkommandó 18J0 Tények 15.15Tiszta Hawaii Amerikai akciófilm 20.40 Barátok közt 18.30 Tények T9.05 A Széf suttogó 19.05 ASzéf 19.05 Aktív Utána: 18.30 RTL híradó suttogó 18.30 RTL híradó T9.05 Aktív Amerikai kalandfilm 19.00 Magellán Közben: Fsz.: George Clooney, 21.20 Győzike 19.05 Aktív 20.00 Fókusz 18.30 Tények 20.00 Fókusz Skandinávlottó-sorso­19.05 A Széf 18.30 Tények 19.05 A Széf T9.45 Jóban-rosszban Fsz.: Freddie PrinzeJr. 1930 MEGASZTÁR 4. 16.00 Hatoslottó-sorsolás Nicole Kidman 22.15 Showder Klub 19.45 Jóban-rosszban 20.40 Barátok közt 19.05 Aktív 20.40 Barátok közt lás 20.00 Fókusz 19.05 Aktív 20.00 Fókusz 20.20 Hal a tortán 18.30 RTL híradó Döntő Közben: 16.15 Bűnvadászok 22.2510! 23.25 Világvírus 20.20 Hal a tortán 21.20 Vészhelyzet 19.45 Jóban-rosszban 21.20 ítéletnap 19.45 Jóban-rosszban 20.40 Barátok közt 19.45 Jóban-rosszban 20.40 Barátok közt 21.25 Elvált nők klubja 19.00 Fókusz Plusz 21.45 Popdaráló Olasz akcióvígjáték 23.25 Kegyetlen Amerikai akciófilm 21.25 NCIS 22.10 A Grace klinika 20.20 Hal a tortán Amerikai akciófilm 20.20 Hal a tortán 21.20 Meseautó 20.20 Hal a tortán 21.20 Cl: New York-i Amerikai vígjáték 19.30 Szombat Esti Láz 22.15 MEGASZTÁR 4. 18.30 RTL híradó bánásmód Fsz.: Mädchen Amick, 22.25 Gyilkos számok 23.15 XXL század 21.25 Halálugrás Fsz.: Gabriel Byrne, Ar­2125 Doktor House Magyar vígjáték 21.25 Sodró lendület helyszínelők 23.25 Hősök 21.50 Az egyetlen Eredményhirdetés 19.05 Cobra 11 Am. krimi-vígjáték Arnold Vosloo 23.25 ÚJRA!- a legendák Amerikai akciófilm nőid Schwarzenegger 22.25 Shark 23.20 Házon kívül Am. kalandfilm-vígjá­22.15 Gyilkos elmék Közben: Kenósorsolás Amerikai akciófilm 23.05 Delta kommandó 2. 20.00 Beépített szépség Fsz.: George Clooney, 01.05 Reflektor Különleges ügyosztály velünk élnek Fsz.: Wesley Snipes, 23.40 Az egység-Törvényszéki 23.55 Boszorkák ték Fsz.: Matthew Price 23.15 A főnök 00.25 Tények Este Fsz.: Carla Gugino,-A kolumbiai kapcsolat Amerikai akcióvígjáték Catherine Zeta-Jones 01.25 Bundesliga Amerikai krimisorozat 23.50 Reflektor Gary Busey 00.35 Reflektor ragadozó 01.00 Reflektor 23.20 Gillagkapu 00.15 Reflektor 00.55 Cápa 3. Jason Statham Amerikai akciófilm 22.10 Heti Hetes Közben: Kenósorsolás-Német labdarúgó­Közben: Kenósorsolás 00.10PartyPoker.net 23.25 A médium 00.55 Kabinláz 23.25 Eureka 01.15 Egy rém Közben: Kenósorsolás 00.35 ittHON Am. katasztrófafilm 23.20 Öld, ahogy éred! Közben: Kenósorsolás 23.30 Portré 01.05 Szerelem bajnokság, összefoglaló 00.15TényekEste 01.15 Boszorkánypenge Közben: Kenósorsolás Amerikai thriller Közben: Kenósorsolás rendes család OO.ISTények Este 00.55 Stephen King: Fsz.: Dennis Quaid, Amerikai akciófilm 01.05 Mentőhelikopter 24.00 Rali-vb, Wales az éjszakában 02.35 Autómánia 00.45 A rettegés hangja Amerikai akciófilm 00.15Tények Este Fsz.: Rider Strong, 00.25 Az Ügy 01.45 Infómánia 00.45 Strucc A fűnyíróember Lea Thompson, 01.30 Ments meg! 02.05 Drága testek 00.35 Blueberry Amerikai vígjáték 03.05 Fókusz Amerikai thriller Fsz.: Yancy Butler, 00.45 Valaki kopog Jordan Ladd, 00.55 Tények Este 02.15 Házon kívül 01.15 Gillagkapu Angol-am. akcióthriller 02.30 Drága testek 02.20 Régi idők harcosai 02.55 Magellán- A fejvadász 02.30 Napló Magazinműsor 02.15 Aktív David Chokachi 02.20 Aktív James DeBello 01.25 Gong Show 02.40 Fókusz 02.05 Aktív Fsz.: Pierce Brosnan 03.20 Aktív OUNA DUNA mi OTNA DUNA DUNA DUNA ESI DUNA 05.50 Nap-kelte 07.30 Nyelvőrző 04.50 Hajnali gondolatok 07.05 Apró nyomozók 05.50 Nap-kelte 06.00 Reggel a Dunán 05.23 Kárpát Expressz 06.00 Reggel a Dunán 05.20 Hajnali gondolatok 06.00 Reggel a Dunán 05.20 Hajnali gondolatok 05.35 Gazdakör 05.20 Hajnali gondolatok 06.00 Reggel a Dunán 08.00 Hétmérföld 07.50 A Mikulás 04.55 Pénz-vidék 07.30 Magyar népmesék 09.00 Te szent ég! 08.05 Pelsőc 05.50 Nap-kelte 08.05 Kikötő 05.23 Kárpát Expressz 08.05 Carlo és vendégei 05.23 Kárpát Expressz 06.00 Reggel a Dunán 05.23 Kárpát Expressz 08.05 Heuréka! 08.35 Delta titkos világa 05.20 Kárpát Expressz 07.40 Koldus és királyfi lO.OOTórténetek a térről 08.40 Négyzetméter 09.00 Te szent ég! 08.25 Isten kezében 05.50 Nap-kelte 08.35 Modern iskola 05.50 Nap-kelte 08.05 Police Magazin 05.50 Nap-kelte 08.35 Gencsimese 09.05 Élni tudni kell! 08.40 Tippivel a világ 05.50 Nap-kelte 08.05 Hol volt, hol... 10.55 Parlamenti napló 09.10 Kikötő Extra 09.50 Az én hazám 08.50 Gorontalo 09.00 Te szent ég! 09.05 Innovella 09.00 Te szent ég! 08.35 Elő egyház 09.00 Te szent ég! 09.00 Carlo és vendégei 09.35 KészPénz körül 08.00 Főtér 08.25 A Mikulás 11.45 A sokszínű vallás 10.05 Mennyei kapuk 10.05 Vezérlő fény 09.25 Innovella 09.50 Az én hazám 09.15 Arcélek 09.50 Az én hazám 09.00 Kotya útja 09.50 Az én hazám 09.35 A szerkesztőség 10.05 Stílus 09.05 Koldus és királyfi 08.55 Vallási műsorok és a varázsdob 12.01 Híradó délben 10.30 Család-barát 11.30 Nyári álmok 09.35 Külvárosi rendőrök 10.10 Vezérlőfény 09.35 A szerkesztőség 10.05 Vezérlő fény 09.35 A szerkesztőség 10.10 Vezérlő fény 10.30 Család-barát 10.35 MotorVízió 09.20Cimbora 11.30 Biblia és irodalom 09.20 Cimbora 12.20 A fagyos folyó 11.30 Kívánságkosár 12.01 Híradó délben 10.30 Család-barát 11.30 Nyári álmok 10.30 Galád-barát 11.30 Nyári álmok 10.30 Galád-barát 11.30 Jó kis bagázs 11.30 Kívánságkosár 11.00 Fogadóóra 10.15 Mozaik Nemzet 11.40 Zsidó konyha különkiadás lovasa 14.00 Híradó 12.20 A fagyos folyó 11.30 Kívánságkosár 12.01 Híradó délben 11.30 Kívánságkosár 12.01 Híradó délben 11.30 Kívánságkosár 12.01 Híradó délben 14.00 Híradó 11.30 Mosta Buday! 11.15Talpalatnyi zöld 12.01 Hírek 10.10 XiaoYan története 13.10 Eszem iszom 14.10 Duna tér lovasa 14.00 Híradó 12.20 Afagyos folyó 14.00 Híradó 12.20 Afagyos folyó 14.00 Híradó 12.20 EURO Taxi 14.10 Duna tér 12.01 Hírek 11.45 Híradó 12.10 BL-magazin Kínai játékfilm 13.30 Roma Magazin 14.30 Európa 13.10 Eszem-iszom 14.10 Duna tér lovasa 14.30 Európa lovasa 14.10 Duna tér 12.50 Sorstársak 14.30 Zsindelyes 12.10 Időjárók 12.10 Isten kezében 12.40 MiZo Pécs 2010 11.45 Híradó 13.55 Domovina kék szalagja, a Duna 13.30 Srpski ekran 14.30 Talpalatnyi zöld 13.10 Eszem-iszom kék szalagja, a Duna 13.10 Eszem-iszom 14.30 Színlap 13.20 Körzeti magazinok 15.00 Egy hazában élünk 12.35 Kacsamesék: 12.35 Beavatás-MKB-Euroleasing 12.05 Élő egyház 14.30 Kárpát Expressz 14.55 A világörökség 13.55 Unser Bildschirm 15.00 A világörökség 13.30 Hrvatska Krónika 14.55 Kézművek Kádár 13.25 Slovenski utrinki 15.10 Innovella 14.20 Kárpát Expressz 15.25 Nyelvében Az elveszett lámpa 12.50 Élő népzene Sopron 12.35 Élő népzene 14.55 Pénz-vidék kincsei 14.30 Kárpát Expressz kincsei 13.55 Ecranul Nostru 15.10 Az űrhajózás 13.55 Rondó 15.20 Életek bajnokai 14.50 Fórum él a nemzet kincse 13.20 Ingyenkoporsó női kosárlabda 13.05 Gellengők 15.30 Jó kis bagázs 15.10 Az idő örvényében 14.55 Sírjaik 15.15 Legendás lovasok 14.30 Kárpát Expressz 50 évéről, magyar 14.30 Kárpát Expressz 15.45 A forradalomtól Nyugdíj 2009 16.10 Négyzetméter 13.55 Pizsama-parti 14.40 Látlelet mérkőzés 13.30 Varjú a toronyórán 15.55 Derek, a fenegyerek 15.45 Heuréka! hol domborulnak 15.45 Szövetségben 14.55 Kormányváró szemmel 14.55 Esély az Európai Unióig 15.35 Ablak 16.40 Főhajtás - Antall 14.20 Ötösfogat 14.50 A fűzfa és a szél Élő közvetítés Pécsről Magyarjátékfilm 16.20 Gináljuk Megtaláltam! 15.30 ízlések és fotonok a fák világával 15.30 ízlések és fotonok 15.45 Négyszemközt 15.30 ízlések és fotonok 16.15 Vivát Benyovszky! 1620 Szempont József-emlékműsor 14.50 Gyermekszínház Iráni játékfilm 14.45 Földünk a 14.50 Látlelet a fesztivált! 16.15 Vivát Benyovszky! 15.55 Derek, a fenegyerek 16.15 Vivát Benyovszky! 15.55 Derek, a fenegyerek a történelemmel 15.55 Derek, a fenegyerek 17.15 MESE 17.15 Körzeti híradók 17.15 MESE 15.35 Teknőc a láthatáron 16.10,,padre Piter* magasból 15.05 Sidar 17.15 Körzeti híradók 17.15 MESE 16.20 ATV ügyvédje 17.15 MESE 16.20 Önök kérték 16.15 Vivát Benyovszky! 16.20 Beugró 17.30 Duna tér 17.30 Hírek 17.40 Kikötő 16.05 Klipperek 2.0 16.45 Modern iskola 15.40 Nyugat mesék 15.25 Vannak vidékek 17.30 Hírek 17.40 Kikötő 17.15 Körzeti híradók 17.40 Kikötő 17.15 Körzeti híradók 17.15 MESE 17.15 Körzeti híradók 17.40 Kikötő 17.40 Egy lépés előre 18.00 HÍRÓRA 17.10 Linda 17.15 MESE 16.10 Elisa di Rivombrosa 16.25 Egy hazában élünk 17.40 Egy lépés előre 18.00 HÍRÓRA 17.30 Hírek 18.00 HÍRÓRA 17.30 Hírek 17.40 Kikötő 17.30 Hírek 18.00 HÍRÓRA 18.35 McLeod lányai 18.25 Térkép 18.05 Szegény 18.00 HlRÓRA 17.05 Kultúrház 17.00 MESE 18.35 McLeod lányai 18.25 Térkép 17.40 Egy lépés előre 18.25 Térkép 17.45 Egy lépés előre 18.00 HÍRÓRA 17.40 Egy lépéseiére 18.25 Térkép 19.30 Híradó este T9.00 Szegény szerelme­milliomosok 19.00 Vierka... 17.55 Panoráma 17.40 Arcélek 19.30 Híradó este 19.00 Külvárosi rendőrök 18.35 McLeod lányai 19.00 Doktor Zsivágó 18.40 McLeod lányai 18.25 Térkép 18.35 McLeod lányai 19.00 Doktor Zsivágó 20.10 Zsaruvér és csigavér sek krónikája 19.00 Luxor-sorsolás 20.20 Látlelet 18.30 Presszó 18.00 HlRÓRA 20.10 ATV ügyvédje 20.00 Sportaréna 19.30 Híradó este 19.45 Kisenciklopédia 19.28 FöldTV 19.00 Doktor Zsivágó 19.28 FöldTV 19.45 Kisenciklopédia-A királyné nyakéke Olasz játékfilm 19.30 Híradó este 20.30 Don luigi, 19.30 Híradó este 19.05 Mentor 21.10 Kékfény 20.40 A pénzember 20.10 Önök kérték 20.00'68 előtt és után 19.30 Híradó este 19,45 Kisenciklopédia 19.30 Híradó este 20.00 Békés békétlenek Magyar bűnügyi film 20.45 Filmetűdök 20.00 Ötöslottó-sorsolás a szegények papja 19.55 Gináljuk a 20.40 Don Luigi, 22.10 HÉTFŐ ESTE 21.10 Világítótornyok 21.10 Életképek Imagine, azaz 20.10 BL-mérközés 20.00 Police Magazin 20.10 Szempont 21.45 HÍRÓRA 21.20 Beugró 21.00 Állomás 20.15 Shackleton 22.05 Dunasport fesztivált a szegények papja 22.45 Kultúrház 21.45 HÍRÓRA 21.50 KEDD ESTE Képzeld el 23.00 SZERDA ESTE 20.25 A világörökség... 21.10 A la Carte 22.30 Kikötő 22.15 PÉNTEK ESTE 21.30 Kisenciklopédia Amerikai sorozat 22.15 Iszka utazása 20.55 A szólás 22.15 Duna Mozi 23.00 Nyugat mesék 22.30 Kikötő 22.25 Kultúrház 21.45 HÍRÓRA 23.35 Lapozó 20.45 Kikötő Extra 22.10 CSÜTÖRTÖK ESTE-Programajánló 22.50 Múlt-kor 21.45 HÍRÓRA 22X15 Hírek Játékfilm szabadsága 23.00 Dunasport 23.30 Hírek 22.35 Érintsd 22.40 Az utókor ítélete 22.30 A polgármester A hét közéleti 21.45 HÍRÓRA 22.45 Kultúrház 22.40 Drót 2320 Hírek 22.35 Snowboardosok 22.20 Ha... 23.50 A Leningrádi 22.00 Mad Men 23.15 Beavatás 23.45 Akiket meg a hangot 23.10 Hírek 24.00 Chaplin eseményei 22.30 Kortársaim 23.00 EURO Taxi 00.35 Kikötő 23.35 BL-mérkőzés Geh játékfilm Angol film pályaudvar gyermekei-Reklámőrültek 23.30 Salaam Bombay a pacsirta elkísér 00.20 Komolyzene 23.25 Fiúk az életemből szereti a zenét a sajtó tükrében 23.25 Mennyország 23.30 mtv HANGERŐ 00.55 Vers OT .25 Műsorzárás 00.15 Komolyzene Politikai hirdetés Politikai hirdetés lizza il ifirailitl Itt a llkalÉil Gyakorló anyaként tudom, hogy milyen fontos, hogy a gyer­mekeink meghitt közösségben nőjenek fel. A karácsonyi időszak ebben kiemelt szerepet játszik, hiszen az egész éves rohanás után mindenki visszahúzódik kicsit családja körébe, van ideje szeretteivel foglalkozni. Ilyen családi pil­lanatokhoz szeretnék hozzájárulni gyerekprogramjaimmal. Jöjjön el ön is csemetéjével! Ilii. lesmtop iS ö5p@ lillj B. SSL

Next

/
Thumbnails
Contents