Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)

2008-11-21 / 46. szám

Ferencváros 2008. november 21. KULTÚRA 5 Nem is olyan tréfás! Tiszta vicc - Bemutató a Sanyi és Arankában Mai amerikai szerző színpa­di művének ősbemutatója volt október 10-én a Sanyi és Aranka Színházban, a Mátyás utcában. Remek darabot, kitű­nő színészeket és jó előadást láthatott a közönség. Lukáts Andor színháza, a Sanyi és Aranka a Stúdió „K” egykori helyén, a Mátyás utca 9-ben ta­lálható. (A különös név az egy éve elhunyt Halász Péternek ál­lít emléket, akivel Lukáts annak idején egy hajléktalan házaspárt alakított-rögtönzött a színpa­don.) Az új tulajdonos kicsinosí­totta az egykori pincehelyiséget, mely most már inkább emlékez­tet színházra, mint romantikus bohémtanyára - bár annak is jó volt nagyon. Sarah Ruhl darabja realis­ta abszurd, eredeti címe: Tiszta ház. Igaz, vicc is van benne épp elég, még halálos is. Nevetni is nevethetünk eleget. Többnyire kínunkban persze. Mert mindaz, ami ebben a „tiszta házban” tör­ténik, valójában egyáltalán nem vicces. Csak annyira, mint az életünk, mely tele van abszur­ditással. Miként a darab szerep­lőié is. Mathilde, a fiatal brazil bejárónő nem szeret takarítani, viszont szülei iránti kegyeletből szeretni és gyártani kénytelen a vicceket, lehetőleg egy tökélete­set is. Lane, a negyvenes orvos­nő sem szeret takarítani (ezért alkalmazza Mathildét), viszont mindene a hivatása. Merev, ri­deg nő, élni sincs ideje (sem te­hetsége), tökéletesen süket és vak mások és a maga érzelmei­re. Nővére, Virginia viszont imád takarítani, más öröme nincs is az életben, titokban átvállalja a lusta kis Mathildétól a húga la­kását is. Charles, Lane szintén orvos férje beleszeret a nála ti­zenöt évvel idősebb páciensé­be, egyúttal közli az asszonnyal, hogy rákja van, és le fogja vág­ni a mellét. A friss szerelem bol­dogságát meg akarja osztani a feleségével is, akire végül a be­teg asszony ápolása marad. Hát nem abszurd az élet? Nem nevetséges? De az, mert vidám­ságot, derűt, sőt életörömöt csu­pán Ana, a halálos beteg asszony hoz a drámába. Ő valóban halá­la percéig éli az életet (Margitai Ági sugárzik a színpadon.) Kováts Adél elegáns és steril a munkamániás orvosnő szerepé­ben, lesimított hajával maga a megtestesült hivatástudat. Hisz­térikus kitörése - koszt akarok! - meglepő és hiteles. Mint té­tova kérdése is Ana halálakor: most mit csináljak? Mert hát mit tud az orvos arról, hogyan kell „eltakarítani” egy halottat? Az már - miként az otthoni porci­cáké - nem az ő dolga. Csákányi Eszter eszköztelen természetes­séggel játssza Virginiát, látszik, hogy belülről, zsigerből isme­ri ezt a típust. Szandtner Anna Mathildéja olyan fiatal nő, aki már eleget élt ahhoz, hogy sem­min se csodálkozzon. Varga Zol­tán Charlesa nagyon megnyerő, sőt érzéki, elhisszük neki, hogy a szerelméért képes Alaszkáig repülni. Arra viszont nem ké­pes, hogy ott maradjon, ahol valóban szükség volna rá: a Föl­dön. Pedig a férfinak - Virginia (és valószínűleg a szerző) sze­rint - éppen az lenne a dolga, „ hogy funkcionáljon. £ Lukáts Andor rendezése olyan | sallangmentes, mint a színészek ■s játéka, jól kihasználja a szűk já- u- tékteret. A darab biztató évad­kezdet. Ferencz Zsuzsa Kísérleti grafikus, aki elgondolkodtat Egyed László rajzaival a határokat feszegeti Egyed Lászlót nem maga a téma, a mondanivaló, hanem az absztrakció érdekli Nem feltétlenül kell mondani­való ahhoz, hogy egy kiállítás izgalmassá váljon. Ezt bizo­nyítják Egyed László grafikái, amelyek sajnos csak rövid ide­ig voltak láthatók a Makett La­borban, ám valószínűsíthető, hogy a rajz belső életét folya­matosan kutató, termékeny művész következő kiállítására nem kell sokat várni. Isten éltessen, László! Bár nem volt szándékos az egybe­esés, Egyed László épp a kiál­lítás megnyitóján, november ötödikén ünnepelte ötvenötö­dik születésnapját, így ez okból is alkalom nyílt a koccintás­ra, amellett, hogy a közönség most először bemutatott képe­ket láthatott, amelyek a koráb­bi, májusi utolsó kiállítás óta születtek meg a papíron. Sajnos a Kukorelly Endre közreműkö­désével megnyílt, „Többnyire csendélet” című kiállítás két hete, rövid ideig volt látható, így akinek sikerült felkelte­nünk az érdeklődését, csak ab­ban reménykedhet, hogy alig fél év múlva ismét megnyílik valahol, valamikor egy külön­leges Egyed-kiállítás, amely annak ellenére elgondolkodtat és kutatásra ösztönöz, hogy a művész maga nem a mondani­való kedvéért rajzol. Egyed László autodidakta, a rajzolás tölti ki életét. Képei álta­lában - ahogy ezen a kiállításon is - fekete-fehér ceruzarajzok, minden különleges technológi­ától mentesen, hagyományos puha ceruzával készülnek, mo­dell után, nem emlékezetből vagy fényképet másolva, mégis sokszor felfedezhető bennük a fényképszerűség, hiszen - ahogy a művész mondja - „szándékom szerint képeimnek kevés köze van a realitáshoz, a valósághoz, annak ellenére, hogy mindig próbálok fényképezőgép-pon­tossággal rajzolni”. Egyed Lászlót - saját bevallá­sa szerint - nem maga a téma, a mondanivaló, hanem az abszt­rakció érdekli. - Ha nagyon nagyképűen fogalmazok, a kép összefüggéseit, egy képnek a belső rendszerét, annak a vilá­gos és sötét, vonal-, folt-, figu­ra- vagy nemfigura-részleteit és ezeknek az arányait, bizonyos szimmetriákat, aszimmetriákat keresem, és próbálom megjele­níteni, a képbe dolgozva vagy benne elrejtve - mondja. - A technikai összefüggések foglal­koztatnak, a dekomponáltság, az, hogy meddig lehet elmenni a klasszikustól, mire mondják már azt, „na ezt nem szabad”. Azt hiszem, épp ezekkel a „nem szabad” dolgokkal lehet nagyon jó alkotásokat létrehoz­ni. A kép viszonylag bonyolult egyensúlyaival és azok felrúgá­sával. Ennek ellenére van kiala­kult - más számára nem mindig egyértelmű - szabályrendsze­rem, amihez tartom magam, és nagyon is tisztában vagyok vele, mit is akarok létrehozni. A majdnem fotópontosságú rajzo­lás is egy ilyen szabály, amely segít kerülni sok szempontból a szubjektivitást. Ugyanis raj­zoláskor nem az önkifejezés a célom, ami a huszadik század­ra oly nagyon jellemző volt, ha­nem - ahogy azt már mondtam - maga a rajz. A „Többnyire csendélet” Egyed László sokadik kiállítása volt, hi­szen évtizedek munkája áll mö­götte. Számos helyen állított már ki, többnyire egyénileg. Volt már tárlata az Ernst Múzeumban, de Párizsban és Sopotban, mi több, New Yorkban is. Steiner Gábor < Négyzet, vagyis térbeli megfelelője, a kocka a meditáció tárgya Kockák és tükröződések Heritesz Gábor kiállítása az Art9 Galériában Heritesz Gábor hosszú, több mint egy évtizedes szünet után új mun­kákkal jelentkezett. Plasztikáit az Art9 Galériában mutatja be. Mindig érdekes, ha hosz- szú hallgatás után jelentkezik egy művész új kiállításával. Heritesz Gábor éppen 28 éve foglalkozik képzőművészettel, 11 éve nem állított ki, és 8 éve él egy alig lakott, kis baranyai faluban. Most igazán érde­kes a találkozás azzal a meg­higgadt alkotóval, aki annak idején Csiky Tibor, a „Mester” tanítványaként, szinte kassá­ki lobogással képviselte az or­todox konstruktivizmust és a minimal art szellemét. A szikár, geometrikus ele­mekből összeépített plasztikák szerkezete most az alapele­mekre egyszerűsödik. Négyzet, vagyis térbeli megfelelője, a kocka a meditáció tárgya. Az is látható, már nem kísérleti mű­vészet ez. Átgondoltság és az anyag messzemenő tisztelete érződik a rejtett forrasztások, csapolások, felület megmun­kálások láttán. A polírozott krómacél, a sár­ga- és vörösréz mellett azért itt is, ott is, megjelenik a rozsdás vaslemezből készült kocka is, mint ebben a csillogó-villogó együttesben a szegény rokon. Úgy látszik, nem sikerül ez a modellező, steril objektivi­tás, hiszen a nagy négyzetekbe bemerülni készülő kockák le­begnek mindenfelé, teljesen le­hetetlen irányú gravitációnak engedelmeskedve. Annak elle­nére, hogy igyekszik személy­telen lenni, mégsem száműzi teljesen az érzelmeket. Ta­lán a polírozott fém a kulcs az egészhez. A szándékosan nem tökéletesen sima, fényvissza­verő felületen mintha valami anamorfózis része lenne, tük­röződik a világ, így a szigorú, geometrikus formarendszer keveredik a tükröződés formá­ival. így válnak teljessé az új plasztikák. A kiállítás november 28-áig tekinthető meg. Knox MOZISAROK Halálos közellenség -1. A francia kriminalisztika leg­híresebb, pontosabban leghír- hedtebb figurájának, Jacques Mesrine életét ismerhetjük meg Jean-Francois Richet rendező és stábja közel négy­órás gengszterfilmeposzából, amely - tekintettel a rend­kívül hosszú, ám roppant mozgalmas játékidőre - két­részes változatban kerül a ha­zai mozikba. A grandiózus projektet - hosz- szas előkészületeket követően - 2007 májusától 2008 janu­árjáig forgatták. (A forgató- könyv megírása másfél évig tartott, ugyanis az alkotók tel­jes valóságukban, hitelesen akarták ábrázolni az esemé­nyeket.) Richet maximaliz- musára jellemzően szinte csak eredeti (közel száz) helyszí­nen rögzítették a jelenete­ket. Jacques Mesrine életéről bőségesen állt rendelkezésre információ és forrásanyag, hi­szen az algériai háborúban ki­tüntetett, 1962-ben fegyveres rablásért négy évre bebörtön­zött, ezt követően pedig tizen­hét éves döbbenetes „karriert” befutott bűnöző pályafutásá­ról bűntársai és az őket üldö­ző nyomozók összeses tizenöt (!), hatalmas példányszám­ban eladott könyvet publi­káltak. Mesrine 1966-os, első szabadulását követően rövid időn belül Kanadában és Fran­ciaországban is első számú közellenséggé vált. Női altere- gójával, Jeanne Schneiderrel még feltételes szabadlábra ke­rülésének évében ismerkedett meg, vele szökött Kanadába. Három évvel később elrabol­tak egy québeci milliárdost. Az ezt követően Bonnie és Clyde típusú tombolásba kezdő pá­rost Texasban tartoztatták le, majd kiadták őket a kanadai hatóságoknak. Ekkor már tíz, illetve tizenöt évnyi börtönre ítélték őket. Mesrine 1972-ben megszökött a börtönből, aho­va rövid időn belül visszatért, és kiszabadította bűntársait. Ettől kezdve tekinteték Ka­nadában első számú közellen­ségnek az ekkor már „leállni” képtelen, sorozatos bankrab­lásokat végrehajtó, megrög­zött bűnözőt. Mesrine és társai körül szorulni kezdett a hurok, ezért Venezuelába szöktek, ahonnan alig egy év elteltével hazatértek Párizsba, itt viszont ismét lebuktak. A bíróságon Mesrine egy döbbenetes ma­nőverrel túszul ejtette a bírót, és megszökött. Azonban egy profi rendőr, bizonyos Broussard felügyelő, aki korábban már letartóztatta Mesrine-t, a nyomába eredt, és végül egy bravúros akció ered­ményeként elfogta a szökés­ben lévő férfit, aki pezsgővel fogadta a rejtekhelyén. Négy évvel később egy médiacirkusz- szá duzzadt bírósági tárgyalás következett, amelyet Mesrine jókedvűen végigbohóckodott. Ezen a tárgyaláson végül húsz évre ítélték az ekkor már hazá­jában is első számú közellen­ségként emlegetett bűnözőt, akinek a Brousard-féle máso­dik letartóztatás és a tárgyalás között eltelt időben írt önélet­rajzi regénye igazi bestsellerré vált Franciaországban. Egy évvel később Mesrine megszökött a Santé bör­tönből, majd sikeres rab­lótámadást hajtott végre a Deauville Casino ellen. Eb­ben az évben találkozott Sylvia Jean-Jacquottal, akivel Olaszországba, onnan pedig Londonba szökött. Két évvel később elraboltak egy Leliévre nevű milliárdost, majd egy Tilier nevű újságírót. Időközben Mesrine egyfajta médiasztárrá vált azzal, hogy folyamatosan titkos interjú­kat adott, és még fényképezni is hagyta magát. A rendőrség tehetetlen volt az igazi átvál­tozó művészként bujkáló, el­képesztően rafinált bűnözővel szemben, ezért létrehoztak egy speciális alakulatot, amely kifejezetten Mesrine elfogásá­ra (sokak szerint egyben likvi­dálására is) specializálódott. A macska-egér harc végül 1979 novemberében vérfürdőbe tor­kollott... A majd’ három évtized ese­ményeit bemutató filmben a kiváló Vincent Cassel alakítja a legendás gengsztert. így vall a karakterről: „Mesrine szerette a nőket, a fegyvereket, a ban­kokat és a dicsőséget. Amikor Mesrine menekült, gyakran kénytelen volt álruhát ölteni - innen is ered az Ezerarcú férfi becenév. Egy megváltozni sze­rető színész számára ez izgal­mas kihívás...” A Halálos közellenség má­sodik része januárban kerül a hazai mozikba. CS. D. Filmes nyereményjáték Adjon választ alábbi kérdésünkre, és juttassa el december 1-ig a szerkesztőségbe postán, e-mailben vagy személyesen! A helyes választ adók között kisorsoljuk a Lurdy Házban található Palace • Cinemas kétszer két tiszteletjegyét. (A válasz mellett ne felejtsék el feltüntetni telefonszámukat vagy egyéb elérhetőségüket) E heti kérdésünk: egy tavaly készült David Cronenberg-krimiben Vincent Cassel orosz maffiózót alakított. Mi volt a film címe? Az november 7-i szám filmes játékának megfejtése: Mórt egy egérmaki volt volt. Nyerteseink: Jelinekné Bidó Zsuzsanna és Solymosi Vera A nyereményhez gratulálunk! A szerkesztőség címe: 1094 Budapest, Ferenc tér 11., e-mail: ferencvaros@maraton.plt.hu Csákányi Eszter eszköztelen természetességgel játssza Virginiát

Next

/
Thumbnails
Contents