Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)

2008-11-07 / 44. szám

Ferencváros 2008. november 7. 5 A HÉT TÉMÁJA: A HÉT KÉRDÉSE (folytatás az 1. oldalról) Hosszú távon azonban ezek nem csak a környezet jobb megóvásán lesznek lemérhe- tők. Azon túl ugyanis, hogy energiatakarékosabb laká­sok épülnek a kerületben, az építtetőknek külön oda kell figyelniük az akadály- mentesítésre is. A belső köz­lekedőket és tereket például csúszás- és süppedésmentes padlóburkolattal kell ellátni, a küszöb legfeljebb 20 milli­méter magas lehet, valamint a vakokat és gyengén látókat segítő, kitapintható padlóbur­kolatot és optikai vezető sá­vot is kell létesíteni. A telken belül kötelező lesz megoldani a kerékpárok tárolását, illet­ve hatnál több lakás esetén az épületben kell elhelyezni a garázsokat is - mondta la­punknak Ferencváros főépí­tésze, Sersliné Kocsi Margit. Egy sor módosítás közvet­lenül is érinti a lakosságot: jelentősen változott példá­ul, hogy mit kell bejelenti, és mit nem. Többek között nem kell előre bejelenteni a la­Élhetőbbek lesznek az új lakások Nincs többé félszoba és amerikai konyha kás rendeltetésének megvál­toztatását, vagyis ha irodává alakítanánk lakásunkat, ezt elegendő utólag, egy egysze­rű nyomtatvány kitöltésével tudatni a hatósággal. Nem kell bejelenteni a pihenést szolgáló kerti építményeket - kerti lugas, kerti tető stb. - sem. Az új szabályok szerint sem az utólagos hőszigete­lést, sem a homlokzat színe­zését nem kell bejelenteni. Ha valaki valamilyen átala­kításba, építésbe akar kez­deni, mindenképpen nézzen utána az őt érintő módosítá­soknak. Ugyanakkor nem változ- 1 tak az ellenőrzési eljárásokra f, vonatkozó bonyolult szabá- g lyok. Kérdés, hogy hogyan | lehet ezután gátat vetni pél- -ö dául a reklámok egyre zava- u~ róbb elterjedésének, mivel az új szabályok szerint nem kell engedély a homlokzat meg­változtatásához. A könnyí­tések miatt az ellenőröknek roppant kevés hatáskörük ma­rad, csupán „helyszínelhet­nek”. A helyi és az országos Az új szabályok az építtetők érdekeit szolgálják, de jelentősen növelik a költségeket szabályozás pedig a műemlé­ki védelem alatt álló épülete­ken elhelyezhető reklámokkal kapcsolatban ellentmondá­sos előírásokat tartalmaz. Az országos szabályozás szerint ugyanis a homlokzat ideigle­nesen megváltoztatható külön engedély nélkül például egy molinóval, a kerületi szabályo­zás szerint azonban minden ilyen tevékenységhez előzetes engedély szükséges. Jogos te­hát a tulajdonos dilemmája, hogy melyik szabályozáshoz igazodjon - tette hozzá a ke­rület főépítésze. ■ Az otthon melege Korszerű a távfűtés - csak nem nálunk Ülésezett a testület Parkolás és új szelektívhulladék-gyűjtők A korszerűsítés hosszú távon elkerülhetetlen (folytatás az 1. oldalról) Ferencvárosban annyival jobb a helyzet, hogy a kerület is meg­határozta a maga - kedvezőbb - kritériumait, kereseti határa­it, ami persze másfelől tovább bonyolítja az amúgy sem egy­szerű számítási módszert. A tá­mogatás odaítélésének felső ha­tárát a testület évekkel ezelőtt a legkisebb öregségi nyugdíj 200 százalékában, az elismert költ­séget pedig 500 forintban ha­tározta meg. Ily módon sávok, lépcsők keletkeztek a két szisz­téma között, melyeket most nemcsak helyhiány, hanem bo­nyolultságuk miatt sem részle­tezünk. A lényeg, hogy most Fiktív Gizella a maga 150 ezres nettó keresetével épp beállhat a sor­ba, s jó eséllyel meg is kapja a juttatást. Hogy pontosan meny­nyit, az majd kiderül. Legjobb esetben - ami egyben a legrosz- szabb is, hiszen azt jelenti, hogy családja a minimálisnál is keve­sebb pénzből gazdálkodik ha­vonta - 8550 forintot kaphat- Az ezredforduló óta nagyjá­ból a felére csökkent a támoga­tást igénylők száma. Míg akkor 2084-en kapták a juttatást, ad­dig tavaly csupán 1013-an. Az érdekesség, hogy eközben 45,9 millió forintról 47,2 millió fo­rintra nőtt a támogatásra fordí­tott összeg: 2000-ben átlagosan 22, 2007-ben már 46 ezer fo­rintot kaptak évente az igény­lők - ismertetett néhány adatot Tamás Beáta, az önkormányzat családvédelmi és ügyfélszolgá­lati irodájának vezetője. Magyarország sajátos hely­zetben van, már ami az otthon melegét illeti. Egyedi gázfűtés és távfűtés versenyez egymással már évtizedek óta, persze ez a verseny korántsem jelent köny- nyítést a fogyasztóknak. Noha a távfűtés előnyeit hosszasan lehetne sorolni az egyedi gáz­fűtéssel szemben, a magyar la­kosság jó része mégis irtózik ettől a megoldástól. Tény, hogy jelenleg a távfűtés jóval drá­gább, ám nem ez a legfőbb visz- szatartó erő.- A távfűtéssel ellátott laká­sok jelentős része elavult mind a hőszigetelést, mind a fűtő- rendszert illetően. A korszerű­sítéssel 40 százalékkal lehetne csökkenteni az energiafelhasz­nálást, ám ez olyan egyszeri terhet jelent, amit a háztartá­sok jelentős része egyszerűen nem tud kigazdálkodni. A be­fektetés pedig csak hosszú tá­von, 8-10 év alatt térülne meg - mondta lapunknak Balog Ró­bert, a Főtáv Zrt. szóvivője. lően kért és kapott térítésmentes közterülethasználati-engedélyt. Míg azonban a programok heten­te legfeljebb két alkalommal, át­lagosan másfél óráig tartottak, a nyert€§“‘páf7i&ó július-augus2füs- ban dSHWflftninden nap lCffDO— 22.30-ig foglalt területet a téren, ráadásul az engedélyben szerep­lőnél jelentősen nagyobb mérték­ben. Mint kifejtette, az interpel­lált és három képviselőtársa tag­jai mind a (pályázaton egyedül induló - a szerk.) Sikeres Ferenc­városért Egyesületnek, mind a pályázót nyertes helyzetbe hozó képviselő testületnek, s a szava­zatuk nélkül a pályázat érvényte­len lett volna. Pál Tibor válaszában vissza­utasította, hogy az egyesület po­litikai szereplő lenne, s nem tar­totta helyesnek, hogy az inter­pelláló különböző mércével mér a kerületben működő szerveze­tek között. Hozzátette: a Média Plusz Kft. nemrég elkészült köz­vélemény kutatása nem utal arra, hogy a Ferenc téren és a környé­ken lakók ne látnák szívesen a té­ren a kulturális rendezvényeket és az azokhoz kapcsolódó ven­déglátó tevékenységet. A választ dr. Bácskai János nem, a testület azonban - 24 igen és 11 nem szavazattal - el­fogadta. Kocsis Kristóf A másik gond, hogy a nagy- fogyasztók jelenleg ugyanazt az árat fizetik a gázért, mint a la­kosság, ám a távhőszolgáltatás infrastruktúrájának kiépítése, üzemeltetése igencsak költsé­ges mulatság, amit végső 'Só-' ron a fogyasztókra terhelnek. A megoldás az lenne, mint ami a legtöbb nyugat-európai or­szágban bevált gyakorlat, hogy a lakossági gázár legalább 30 százalékkal drágább, mint a nagyfogyasztói, ily módon pe­dig a legtöbben - érthető mó­don - a környezetkímélőbb utat választják. Arról már szinte fe­lesleges is szót ejteni, hogy a távfűtés tőlünk nyugatabbra nem azt jelenti, hogy a szolgál- _ tató fűt, aztán nem fűt, mi meg | izzadunk vagy éppen megfa- •ö gyünk: ott ugyanúgy szabá- lyozhatók a radiátorok, mint az egyedi fűtés esetében - ráadá­sul a házak szigetelése is jobb.- A korszerűsítés hosszú tá­von elkerülhetetlen, ezért is alkottuk meg a kormányzat­tal közösen az ökoprogramot, ami tulajdonképpen a panel­program fűtéskorszerűsítő, ki­egészítő eleme. A legutóbbi módosítást követően jövő jú: niusig lehet pályázni az álla­mi támogatásra. Ferencváros 8119 távfűtéssel ellátott lakása közül idáig 3608 jelentkezett a programra - tájékoztatott a szóvivő -, hozzátéve, hogy ez az arány valamivel kevesebb a budapesti átlagnál, ami java­részt a József Attila-lakótelep részben elöregedő lakosságá­val magyarázható. Kissé dideregve lassan Fiktív Gizella is rájön: hosszú távon csakis a korszerűsítés jelen­ti a megoldást, mert itt a gaz­dasági „vadkeleten” már hiába tartjuk a markunkat az állam­nak az apanázsért, gázár-kom­penzációért. Lakásunk minden négyzetméterét össze kell szo­roznunk ezzel, és ha a szorzat nem éri el a háztartás összes jö­vedelmének húsz százalékát - és persze az előbbi kritérium is teljesül -, már mehetünk is az önkormányzat ügyfélszolgálati irodájába a lakásfenntartási tá­mogatásért. (folytatás az 1. oldalról) A Il-es díjövezet kiterjeszté­sét pedig az indokolja, hogy a jelenlegi övezethatáron, a Fe­renc körúton túl indokolatlanul növekedett Zajterhelés, ami Szá- 'iffottevően dSttkkentette a - matricával rendelkező - lakosság parkolási lehetőségeit. Az önkormányzat a szociáli­san rászorulók részére biztosított szolgáltatási feladatok megha­tározására és az ellátási fonnák megszervezésére köteles szolgál­tatástervezési koncepciót készíte­ni és annak tartalmát kétévente felülvizsgálni. Az ülésen a kép­viselők elfogadták a 2009-2010 évekre kidolgozott koncepciót. Ennek részleteire lapunkban a későbbiekben visszatérünk. Dr. Bácskai János képviselő elő­terjesztést nyújtott be hét új sze­lektív hulladékgyűjtő hely kijelö­léséről, amelyek közül négy a Jó­zsef Attila-lakótelepen, kettő az Aszódin, egy pedig Középső-Fe- rencvárosban létesülne. Dr. Bácskai interpellációt is in­tézett Pál Tibor alpolgármester­hez a Ferenc téri pavilonok hasz­nosításával kapcsolatban. Ebben egyebek közt kifejtette, hogy a testület által kiírt pályázat a pavi­lonok - gasztrofunkcióval egybe­kötött - kulturális hasznosítását célozta, a nyertes ennek megfele­Ruhaadomány A Fidesz Ferencvárosi szervezete ruhagyűjtést szervezett. A több zsáknyi ruhát Bállá Ágnes és dr. Bácskai János képviselők juttatták el a Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak (CKÖ). Az adományt Szabó Zoltán, a ferenc­városi CKÖ elnöke vette át. Mivel rendszeresen visznek ruhákat a Ferencvárosi Családsegítő Központnak és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete ferencvárosi csoportjának is, továbbra is várják a lakossági felajánlásokat a Lónyay utca 48. szám alatt. Benke Hunor Ön hogyan gazdálkodja ki a távfűtés megemelt díját? VécsyJózsef technikus Nyolcvan négyzetméteres a lakásunk, ami kétezer forint körüli havi többletet jelent. Szerencsére (még!) van munkánk, úgyhogy ez, ha nagyon nehezen is, még be­lefér a költségvetésbe - az­zal együtt, hogy többször is emeltek. De biztos, hogy még egy ilyen áremelés-sorozatot már mi sem bírnánk ki. Öller Lászlóné belső ellenőr Az idei összes emelés hu­szonöt százalék! Érthetetlen, hogy képzelik a felelősök, hogy ilyen fizetések mel­lett megtehetik ezt velünk. Mindig azt halljuk, hogy a világpiaci gázárak. De arról senki nem beszél, hogy a világpiaci fizetések. Amelyek ugye ugyanazért a munkáért sokkal magasabbak. Erdei Piroska szakfordító A panelprogram részeként van lehetőség a ház levá­lasztására a Főtáv hálóza­táról. Ez már nyáron szóba került, de most kezdtünk komolyan foglalkozni vele, mert még egy ilyen év, négy áremeléssel, és tönkremegy az összes lakó. De már most látszik, hogy ez nem lesz rö­vid folyamat. Takla Ernő irattáros Szigetelni kellene a házun­kat, de ez drága. Sok az idős ember is, aki nem tud bele­vágni egy nagyobb kölcsön­be, így maradnak az olyan „kisebb” munkák, mint az ablak-, ajtócsere. A radiáto­raink szabályozhatók, nappal majdnem teljesen ki vannak kapcsolva, de így sajnos este várni kell a melegre. JUT ESZEMBE... Ráfázósdi Vannak olyan termékek, szolgáltatások, amelyek bár rendkívül drágák, mégis alapvető létszükségleteinket elégítik ki. Ilyen a fűtés is, ami helyett nincs másik al­ternatíva; a meleg kell, ha­csak képesek nem vagyunk elviselni otthonunkban is a kint tomboló mínuszokat. A távhőszolgáltatásról is szóló cikkünkből kiderül, hogy tőlünk nyugatabbra 30 százalékkal többért kap­ja a lakosság a meleget adó gázt, mint az úgynevezett nagyfogyasztók. Remek! Még jó, hogy nálunk min­denki ugyanannyit fizet a fű­tőanyagért, amit a világpiac beáraz, és nekünk csak annyi a dolgunk, hogy ezt köves­sük, s addig nyúljunk a zse­bünkbe, míg ki nem lyukad. Lyuk már van amúgy is épp elég: évek óta ott tá­tong egy rés az ablak alatt, de tegnap óta mintha az ajtó alól is húzna a szél - se­baj, legalább az utca is me­legszik. Néhány évig egész jól ment a különböző gázár­kompenzációs trükkökkel, két éve még attól sem ret­tentünk vissza, hogy papí­ron húsz embert jelentsünk be ugyanabba a másfél szo­básba. Amíg mi magyaros ravaszsággal próbáltunk túljárni az állam eszén, ad­dig az is csak a saját düle­dező rendszerének réseit tömködte különböző szava­zatszerző húzásokkal. Talán, ha azt a rengeteg pénzt, amit tizenakárhány évig arra költötte volna, hogy rövid távon, átmeneti megoldásokkal foltozza a la­kosság fűtésszámláktól fosz­ladozó zsebét, egyből a laká­sok szigetelésének, korszerű­sítésének támogatására adta volna, ma nem tartanánk ott, hogy az átlagpolgár álmodni sem mer egy efféle, több szá­zezres beruházásról. Márpedig előbb az elpa­zarolt energiát kell megfog­ni! Nem csak a saját, hanem környezetünk érdeke is ezt kívánja. Utána már lehetne arról is beszélni, hogy mi­ként térjünk át minél többen a normális viszonyok között bizonyíthatóan gazdaságo­sabb, emellett biztonságo­sabb és környezetkímélőbb távfűtésre, amire nagyvona­lúan 20 helyett lehetne talán csak 5 százalékos áfát kivet­ni - csak úgy, ösztönzőleg. Ahogy megannyi más té­ren, itt is korábban kellett volna észbe kapni. Felis­merni, hogy a régi gulyás megsavanyodott, új recept alapján kéne kotyvasztani valamit, különben csúnyán - és szó szerint - ráfázunk. Benke Hunor szerkesztő

Next

/
Thumbnails
Contents