Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-10-10 / 40. szám
melléklet • Ferencváros • 2008. október 10. I Szalaga A szalagavató az első valódi bál Alkalomra tanulnak táncolni a fiatalok A táncok királynője: a keringő A társastáncok közül a leghagyományosabb A szalag feltűzése után egy kicsit már másnak, felnőttebbnek érzi magát az ember Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor a társalgási nyelv elsajátítása mellett a tánctudás is hozzátartozott a társasági léthez! Ma a fiatalok már nem járnak tánciskolába, a kultúrának nem része a tánctudás, mert már táncolni is csak diszkó szinten járnak. Volt idő, amikor a tizenhat éves kor vízválasztó volt egy leány életében, mert ekkor vitték el szülei először bálba, ezzel vezetve be a társasági életbe. Joggal mondhatja most az olvasó, hogy „hja, azok a régi szép idők!”. Igen, ez a szokás, sok más mellett, kiveszett az életünkből. De van egy alkalom, amely nyomaiban még őrzi a klasszikus bálozás hagyományait, és ez a szalagavató. Nem csupán a mézes-mázas amerikai tinifilmekben fontos alkalom ez, még ha kellőképpen a bo- londulás szintjéig túlozzák is a jelentőségét. De ha felfújják, ha nem, alapvető lényege a stílusos, érett tetszeni akarás. Épp ezért már a rákészü- lés is nagyon fontos a ma- turandusok életében. Ki kell találni azokat az elemeket, amelyekkel leginkább kidomborí tható, hogy felnőttek lettek, szépek és kívánatosak. Jó helyet kell választani a bálhoz, szép ruhákat kell felvenni, és nagyon meg kell tanulni táncolni, mert ott lesz az egész család, a rokonok és a barátok. (Van, akinek talán ez az egyetlen alkalom az életében, amikor módja van a klasszikus táncokat megtanulni és kipróbálni.) Budapesten a középiskolák számához képest kevés az olyan nagy tér, amely alkalmas egy ekkora rendezvény céljaira. Ezért a februárban szokásos időpont helyett manapság már ősszel megkezdődik a szalagavató bálok sora. Szeptember végén pedig indul a tánctanulás, kiválasztják a megfelelő kosztümöket és helyszíneket. A szalagavatók legnépszerűbb tánca a palotás és a keringő, bár újabban a spanyol és latin táncok is teret hódítanak, mint a szamba vagy a csa-csa-csa. A rockyt is sokan választják, mert akrobatikus elemeivel, látványos mozdulataival maradandó élményt nyújt a nézőknek éppúgy, mint a táncosnak. A tánc kiválasztása egyben meghatározza a ruhát is. A keringőkhöz, a palotáshoz a ruhakölcsönzők biztosíthatják a táncosok öltözetét, a spanyol és latin táncokhoz varratnak vagy vesznek ruhát a bálozók. De ne higgyék, hogy ezzel vége is az esti toalettnek... A koreografált táncok és bemutatók után következik a szabad mulatozás, a bálnak az a része, amikor saját egyéniségüknek megfelelő ruhában, vérmérsékletük szerint tölthetik az est további részét a középiskolák utolsó évesei. Solténszky Kornélia A keringő vagy valcer neve a német „waltzen” (forogni, keringeni) szóból származik, amely a talajon sikló lábak forgó mozgására utal. A tánc gyökereit kutatva egészen a 12-13. századig lehet visszamenni, a Minnesángerek idejéig, ahol a „Springtanz”-ban - amely páratlan ütemű táncrészként a páros ütemű, lépkedett előtáncot követte - felismerhetők a keringő gyökerei. A tánctörténészek többsége a keringőt a régi Dreherre vagy a Landlerre vezeti vissza a 16. századtól kezdődően. Ezt a táncot Németországban és Ausztriában a nép táncmester nélkül táncolta, háromnegyedes vagy háromnyolcados ütemű körtánc volt, melyben a párok egymást átkarolva és egymás körül forogva táncoltak egy elképzelt középpont körül. Ez a tánc hihetetlenül népszerű volt, olyannyira, hogy a 20. század elejéig városban és falun egyaránt táncolták. A másik verzió szerint a keringő keletkezését az úgynevezett Langausban kell keresni, abban a táncban, amelyben a táncosoknak egy meglehetősen hosszú termet kellett a legkevesebb forgással végigtáncolniuk. A hatóság tilalmi rendeletet hozott a tánc ellen egészen a 18. századig. A büntetés indoka az volt, hogy tilos a paitnemő körbeforgatása és megpörgeté- se, levegőbe dobása és átpördí- tése. A „waltzen” szó 1750 körül egy rögtönzött bécsi vígjátékban jelent meg először. Johann Wolfgang von Goethe 1750- ben számolt be a német táncról szerzett tapasztalatairól, és 1782-ben Carl von Zangen megjelentette „Etwas über das Waltzen” című könyvét. 1787- ben feltűnést keltett négy személy, akik Bécsben az „Una cosa rara” című operában az első keringőt táncolták; mindenesetre kétségbe, vonják, hogy ott koreografált keringőt táncoltak volna. Bár 1794-ben a porosz udvarban már tanulták a keringőt, a későbbi porosz királynő, Lujza - aki nem volt tőle elragadtatva - betiltotta. Berlinben 1918-ig volt érvényben a tilalom, a müncheni bálokon viszont játszották és táncolták. A keringő diadalmenete a bécsi kongresszus után kezdődött. Nagy szerepe volt ebben Lannernek és a Strauss- dinasztia mámorító keringőmelódiáinak. Németország maradt a keringővei kapcsolatos események középpontja egészen a húszas évekig, amikor is a valcer úgy egy évtizedig háttérbe szorult a modernebb, dinamikusabb táncformák miatt. Néptáncként a keringőt a harmincas évek elején fedezték fel újra, mégpedig a III. Birodalomban - Németországban - és Ausztriában. S. K. A 2OoToktóberlO-.«l december mm ~ y altefo 31 iS Kézi csomózású perrsa crűrycgek a Vili.kerület Baross utca 32-ben található üzletben. Telefon: 06/20-9532-730 SZEMÜVEG? INGYENES SZEMORVOSI ÉS COMPUTERES LÁTÁS,- KONTAKTLENCSE és SZEMFENÉKVIZSGÁLAT (ha szemüvegét mi készítjük) ► -50% a szemüveg- keret árából ►-10% a szemüveg- lencse árából /ajánlataink a hónap végéig érvényesek/ HALLER OPTIKA 1096 Budapest, Haller u. 23-25. (a Shell-kúttal szemben) Tel.: 877-6063 www.halleroptika.hu Nyitva: H-P. 9-18h; Sz.: 9-12 Parkolás a bolt melletti parkolóban! Fizetési lehetőségek: készpénz, bank-kártya vagy egészségbiztosítási kártya. J Tisztelettel várjuk üzletünkben, ahol biztosítjuk az udvarias kiszolgálást, a magas szintű szakmai hozzáértést, a széles választékot, és a kiváló minőséget. I PRIVATE BANKING KFT. HITELUGYINTEZES! LEGALACSONYABB TÖRLESZTŐ RÉSZLETEKKEL! Jelzálogkölcsönök • Szabad felhasználásra • Lakásvásárlásra • Lakásfelújításra • Hitelkiváltásra Személyi kölcsönök Autóhitelek Akár jövedelemigazolás nélkül is! Akár az ingatlan értékének 100%-áig! KHR (BAR) lista nem akadály! 1054 Budapest, Szabadság tér 7. Bank Center Platina Torony 1. emelet tel: 06-1-354-0386 mobil: 06-30-644-4883 fax: 06-1-302-3474 e-mail: hitell@interware.hu | MEGNYÍLT- Papír-Írószer- Mobil feltöltős- Hírlap-Magazin- Dohányáru - Ajándék IX. kér. Tűzoltó u. 71-75. sz. alatt TÜNDE VARRÓIM Női- gyermek- ffi. ruhák, 8 kosztümök átalakítása, méretre igazítása. Fűzött gyöngyékszerek átfűzése. függöny szegése Cipzárcsere rövid határidőre Hozott totóból fotós párna elkészítése Városkapu Üzletház Bp. IX. Kálvin tér 7. (Lónyay u. sarok) Tel: 215-4394/13 H-P: 10-18-ig TÁRSASHÁZAK KÖZÖS KÉPVISELETÉT- könyvelését külön is - vállaljuk. Tarcozások behajtását kiemelten kezeljük. GENERÁL-F KFT., 1091 Budapest, Üllői út 69. (Klinikák metróállomásnál) Tel/fax: 216-8802 059696 Az Arany Alkony Idősotthonok dves lakóikat Budapesten ven és Törökbálinton! lethosszig tartó, kiemelkedő nalú eeészséeügyi ellátás 1 már 2,950,000,- Ft-tóÉ illetve havi díjas ápolás! R é s r\ etek ró I érd ekl ml jön éttékesítési írodánkbání 061/555-0-666,414-3333 www.paskalotlhon.hu (*Élet kortól és egészégi állapottól függően, jelen hirdetésünk nem minősül ajánlatnak!) z MEGOLDÁS PÁTI KA AKCIÓ 2008. OKÓBER 1-TŐL 31-IG Mit kell tudni a visszérről? A visszértágulat az egyik leggyakoribb vénás keringési zavar, amely akár egész fiatal korban kezdődhet, már a 20 év alattiak 15-20%-ánál megfigyelhetőek a tünetek, az életkor előrehaladtával pedig egyre gyakoribbá válnak a panaszok. Megfelelő kezelés nélkül romlik az állapot, súlyos szövődmények alakulhatnak ki, mint például lábszárfekély, trombózis, vagy akár tüdőembólia. Kialakulásának pontos okai nem ismertek, de annyi bizonyos, hogy a hajlamosító tényezők között szerepel a pangás, vagyis a lassult vénás keringés (ami például a tartós ágybanfekvés, a sok ülő munka, vagy a kevés mozgás következménye), a vénák falának gyengesége, a véralvadási zavar, a dohányzás, az elhízás, a nagyobb műtétek. Ezek az állapotok a vénák megnyúláshoz, táguláshoz vezethetnek. A tágult és megnyúlt vénáknak ugyanakkora helyen kell elférniük, mint normál állapotban, ezért kanyargóssá, kldudorodóvá válhatnak. A tágult vénák kezelése jórészt a tünetek és a fájdalom csökkenését célozza meg. A visszérre hajlamos betegnek tehermentesíteni kell a lábait, sokszor felrakni valamilyen székre, vagy zsámolyra. Aki sok ülő munkát végez, vagy sokáig utazik mozdulatlanul, annak időközönként fel kell állnia, és meg kell mozgatnia a végtagjait, hogy a keringését egy kicsit serkentse. Gumiharisnya, rummmm i galmas pólya használata is igen sokat tud segíteni. Visszérvédő gyógyszereket külsőleg és belsőleg is lehet alkalmazni. A tabletták ás kapszulák serkentik a vérkeringést, elősegítik az akadálytalan véráramlást, egészségesen tartják az ereket és segítik rugalmasságuk megőrzését. A krémek és kenőcsök külsőleges használata pedig simává varázsolja a megduzzadt, visszeres, gyulladt részeket. A gyógyszeres terápia rendszeres, kúraszerű ás hosszútávú alkalmazásával csökkentheti a fájdalmakat, a nehézlábérzést, a feszülést. A kezelés azonban akkor a leghatásosabb, ha a gyógyszerek és a nem gyógyszeres terápiák kombinációját használjuk, hiszen ezek egymás hatását erősítve gyorsabban hozhatnak megfelelő eredményt. Irta: Gregor Anrdea IVezetőgyógyszerész, Megoldás Patika) Adja fel apróhirdetését nálunk! Egyet fizet, kettőt kap! Tel.: 299-0492 A bálok elmaradhatatlan nyitótánca a keringő