Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-09-19 / 37. szám
4 KOZELET Ferencváros 2008. szeptember 19. Fergeteges vigasságok a lakótelepen Idén különösen gazdag program várt a látogatókra JUT ESZEMBE... Láthatatlan Vasárnap délután nemzetiségi táncegyüttesek és zenekarok vették birtokukba a színpadot (folytatás az 1. oldalról) A reggeli hűvös, de a futáshoz éppen ideális időben kétszázhúsz óvodás futotta le a négyszáz méteres távot, sokan szüleik kíséretében, de a legtöbben bátran, egyedül vágtak neki a kijelölt útvonalnak, amelyen végig a rendőrök és polgárőrök vigyáztak rájuk, és biztosították az utat a verseny teljes ideje alatt. Az ovisokat és az utánuk induló általános iskolásokat is szüleik várták a célban, ahol minden befutó érmet kapott, amely akár évtizedek múlva is emlékezteti majd őket erre a délelőttre. A versenyen az óvodások létszámát csak az általános iskolásoké múlta felül, akik négy korcsoportban, összesen kilenc- százan (!) álltak rajthoz, és futották végig az alsósoknak kijelölt ezerháromszáz és a felsősök kétezer-háromszáz méteres távját. Őket követte a mintegy nyolcvan középiskolás, illetve az amatőr felnőtt futók mezőnye, akik négyezer méteren bizonyították teljesítőképességüket. Végül a magukat profiknak tartók indulhattak a nyolc kilométeres távon. A gyerekek aktivitása egyébként jócskán felülmúlta a felnőttekét, akik csupán ötvenen indultak a versenyen. Az egyes kategóriák első három helyezettje vehetett át trófeát, érmet és a főszponzorok jóvoltából ajándékokat is. Időközben a József Attila-la- kótelepi vigasságok helyszínéül szolgáló, közeli Nagyjátszótéren is felpezsdült az élet, ahol a nagyszínpadon már a hivatalos program kezdete előtt is ajándékműsor szórakoztatta a futóversenyen indulókat. Ezt követően sorra következtek a különböző programok, a gyerekelőadásoktól kezdve, az operetten, a musicalen és a köny- nyűzenén át az esti, ismét teltházas KFT-koncertig. A szombati hűvös, de napsütéses idő után vasárnap azután borongós, esős napra ébredhettek a lakótelepiek, ami azonban szemmel láthatólag nem tántorította el őket a programoktól. Sokan vettek részt a Szent Kell reszt-templomban tartott ünne- 5, pi misén, amelyet dr. Udvardy £ György püspök celebrált, és ame- | lyen Kaposi Gergely vezényletével s a Budapesti Kórus énekelt. Az őszies idő ellenére seregnyien élvezték délután egy órától a Nagyjátszótér színpadán a gyermekprogramokat. A Szivárvány Színiiskola és a Bóbita zenekar programja után Kéry Kitty műsora fakasztotta mosolyra a nézőket. A főhős Kacsa hihetetlen kalandokat élt át, járt messzi tájakon, utazott vonattal és biciklivel, s találkozott a Kígyóval is, amely csak látszatra veszélyes, hiszen vegetáriánus. Igaz, sokáig nem lehetett üldögélni a hidegben, de szerencsére fel lehetett ülni különféle gyermekjátékokra, pónik hátára, el lehetett látogatni a gasztroutcába, jólesett belekóstolni a gőzölgő kenyérlángosba vagy az ínycsiklandó illatú kürtőskalácsba, az egészségükre ügyelők pedig egyebek közt megmérethették vérnyomásukat, vércukrukat. Öt órától a kisebbségi önkormányzatok kulturális műsorát tekinthették meg a nézők. Nemzetiségi táncegyüttesek és zenekarok vették birtokukba a színpadot; hol pattogósán, hol andalítóan szólt a zene, színes népviseletbe öltözött lányok és legények ropták a táncot. Fellépett többek között a Horvát Hagyományőrző Együttes, az általuk előadott dél-dunántúli sokáé és bunyevác táncokhoz a tököli Prekovac zenekar húzta a talpalávalót. Nagy sikert aratott a Heh Donaki (Kis Fecskék) görög táncegyüttes, s a közönség tapsa kísérte a Csepeli Német Ifjúsági Együttes táncait is. Műsorukban az ismert és kevésbé ismert dallamok között felcsendült a Radetzky-induló is. Az esti zárókoncert előtt operettműsor szórakoztatta a közönséget, majd Fenyő Miklós, azaz „Mister Rock and Roll” fergeteges fellépése következett ,jampi” csapatával, amely sokakat táncra sarkallt a Nagyjátszótér még szabadon maradt területein. A József Attila-lakótelepi vigasságok gazdag programját végül ünnepi tűzijáték zárta. K. Á.-K. K.-S. G. E számunk égjük cikkében esik szó a népligeti „Láthatatlan Kiállításról”. Igazi telitalálat ez a „tárlat”: akit már végigvezettek a - szó szoros értelmében - „vak”-sötétben, a leghétköznapibb szituációkból kialakított akadálypályán, csak szuperlatívuszok- ban beszél tapasztalatairól. A kiállítás látszólag egyszerű installáció, valójában mélyen elgondolkodtató, felkavaró élmény. Plakátjáról pedig a tavalyi ARC-pályázat legötletesebb műveinek egyike köszön vissza. Az esélyegyenlőség kategóriában akkor Kovács Zita óriásplakátja tarolt, fekete mezőben Braille-írással egyetlen szó: „Láthatatlan”. A dologban az a csávát; hogy aki olvassa, nem érti, aki meg értené, az nem látja. Mint sokszor az életben sem értjük meg egymás gondjait. Öröm sétálni például a gyönyörűen felújított Tompa utcán, esztétikus a díszburkolat, szemrevaló megoldás az egy szintbe hozott utca és járda. Aztán az egyik tavaszi lakossági fórumon az egyik, vak gyermekét nevelő anyuka hozzászólása rádöbbentett, hogy a vakok a járdaszegély kitapogatásával tájékozódnak az utcán. A nekünk - látóknak - szép terepen egy vak gyanútlanul lép az autó elé. Nem gondoltam volna, miként az utca tervezője sem. S nem csupán ő nem, hiszen Nyugat-Európa nagyvárosainak sétálóutcáit sem alakítják ki másképpen, pedig ott mást sem tesznek, mint roppant komoly anyagi ráfordításokkal az esélyegyenlőség megteremtésére igyekeznek változatos technikai megoldásokat kifundálni. Gyanítom azonban, hogy az esélyegyenlőség nem is elsősorban a pénzen, sokkal inkább azon múlik, hogy valóban tudjuk, értsük, lássuk a fogyatékkal élők gondjait. S lehet, hogy ezen a téren talán nem is állunk olyan rosszul, mint gondolnánk? Különben hogyan lehet, hogy miközben képtelenek vagyunk betartani a fogyatékkal élők esély- egyenlőségére kidolgozott EU- direktívákat, a paralimpián éppen most aratják sorra sikereiket a hazai versenyzők, lefőzve a jóval gazdagabb országokbeli társakat? S a rendes olimpián mérsékelten szerepelt hazai versenyzőket is, akik most jobbára a hazai sport szűkös finanszírozását okolják az eredménytelenségükért Kocsis Kristóf főszerkesztő Ülésezett a képviselő-testület Sportalap, módosított építmény- és telekadó, illetve lakásrendelet A HÉT TÉMÁJA: «■■■■■■■■■■■ Csúnya épületek? Mit tehet az önkormányzat? (folytatás az 1. oldalról) A rendelet módosítás a területi alapú adókivetés helyett a számított értéken történő adó megállapításra tér át. Mint az előző testületi ülésről készített beszámolónkban (lásd 34-es számunkat) megírtuk, a lakáscélra hasznosított lakások természetesen ezután sem adóznak. A testületi ülésen vita bontakozott ki a lakásrendelet módosításával kapcsolatban. Dr. Gegesy Ferenc benyújtott javaslata arról szólt, hogy amennyiben a rehabilitáció előtt álló lakás bérlője nem tart igényt cserelakásra, akkor a Vagyonkezelési Bizottság döntése alapján a lakás alapterületét 270 ezer forint/ négyzetméteres számított forgalmi értéken figyelembe vevő pénzbeli térítés legyen fizethető a részére. A vitában egyebek közt elhangzott, hogy egyes esetekben - az elhagyott lakás állapotát figyelembe véve - túlzott lehet ez az összeg, másrészt javaslat hangzott el, hogy a lakás adott alapterület feletti része esetében az idézett ösz- szeg csak meghatározott százalékkal csökkentve legyen figyelembe vehető. A képviselők végül ez utóbbi javaslat beépítésével elfogadták a módosító indítványt. Ugyancsak a lakásrendeletet érintette Zombory Miklós képviselő módosító indítványa is, amely a 70 négyzetméternél nagyobb cserelakásokra kiírt pályázatoknál mind a leadott, mind a pályázott lakás területi elhelyezkedését tekintve az elbírálásakor előnyben részesítette volna a kerületben található lakásokat. Intzoglu István képviselő - a megfogalmazást diszkriminatívnak érezve - indítványozta a javaslat átdolgozását. A módosító javaslat a szavazáskor csak egyszerű többséget kapott, ezért a testület azt nem fogadta el. Második fordulóban került terítékre a sportrendelet módosítása, amelynek értelmében az önkormányzat a Ferencvárosban bejegyzett vagy itt telephellyel rendelkező sportegyesületek Utánpótlás-nevelésének támogatására Sport alapot hoz létre. Az alapból az egyesületek külső forrásból megszerzett támogatásainak összegét megduplázza az önkormányzat. A rendeletet a testület egyhangúlag fogadta el. A testületi ülésen a képviselők asztalára került a Ferde utca környékének rendezésére kidolgozott terv is. Az Üllői út és a Határ út kereszteződésében található háromszög a kerület egyik kapuja, ám jelenlegi állapotában méltatlan Ferencvároshoz. Ésszerűtlen szervezésű buszforduló, lepusztult pavilonok, aszfalttenger jellemzi a területet, amelynek rendezése része a kerület Integrált Városfejlesztési Stratégiájának is. Mintául egy csaknem ugyanilyen adottságú Rotterdami csomópont szolgált. A tervben szereplő, térszín alatti, felülről nyitott díszburkola- tos téren, a járműforgalomtól védetten közlekedhetnek a gyalogosok. A teret reprezentatív üzletsor övezi, ide csatlakozik a Metro kijárata is, a szomszédos Europarkkal pedig aluljáró köti össze. A felszíni tömegközlekedési eszközök, növényzettel esztétikusán tagolt megállói felől lépcsőkön és felvonókkal közelíthető meg a terület. A kész rendezési terv vonzó lehet a beruházók számára az amúgy nehezen értékesíthető területen. Az ülésen dr. Bácskai János képviselő az iránt érdeklődött, hogy a terv a szomszédos kerülettel egyeztetve készült-e? A napirendi pont előterjesztője, dr. Sersliné Kocsi Margit főépítész elmondta, hogy az elképzeléssel Kispest önkormányzata egyetért, annál is inkább, mert a lakosság nincs is mindig tisztában, hogy a terület Ferencvároshoz tartozik, s ezért a rendezetlenség miatti panaszaikkal hozzájuk fordulnak. A projektet a testület 14 igen szavazattal, 9 tartózkodás mellett, támogatta. Kocsis Kristóf (folytatás az 1. oldalról) A főváros és a kerületek esetében gondot jelent a munka- megosztás is. Egy idén júniusi, fővárosi rendeletmódosítás szinte minden ügyet kivesz a kerületi tervtanácsok hatásköréből. A kerületnél maradó nagyon kis hányadhoz pedig nem érdemes külön tervtanácsot létrehozni. Visszakanyarodva az alapkérdéshez: az önkormányzatoknak, amelyeknek feladata az épített környezet komplex alakítása, az értékek megőrzése; egyedi építési ügyekben még annyi joga sincs, mint a szomszédnak, aki akár fellebbezéssel is élhet a neki nem tetsző épülettel szemben. A Főépítészek Országos Kollégiuma számos alkalommal kezdeményezte a törvénymódosítást e jog megadására. Ez a lépés is a szélesebb társadalmi kontroll irányába mutatna, amely érvényesült a régi Közmunka Tanácsban, s lehet, hogy ez konkrétan előremutató lenne. Az értékes, védett építészeti örökség terén valamivel nagyobb az önkormányzatok mozgástere. A ferencvárosi ön- kormányzat e tevékenysége példamutató, az 1996-tól hatályos helyi értékvédelmi rendelet alapján eredményes gyakorlat alakult ki. A társasházi pályázati támogatással egyre több társasház újulhat meg. A homlokzatok új színeinek kialakítását arculati tervek is segítik. Sok lakóközösséggel jó együttműködés alakult ki a színegyeztetések kapcsán - fejezte be mondanivalóját a főépítész asszony. ■ FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS: Sill» — 1 mmBm m Tisztelt ■MSZP Ferencvárosiak! A napokban történt változás miatt a Belső- és Középső-Ferencváros képviselő nélkül maradt, időközi ország- gyűlési választást kell majd tartani. Fontosnak tartom, hogy az Önök képviselete az Országgyűlésben folyamatos maradjon, hátrány ne érje Önöket, ezért október hónaptól fogadóóráimat kibővítem, lehetőséget teremtve arra, hogy azok is megtaláljanak, akik a fent említett településrészeken élnek. Az alábbi időpontokban és helyszíneken várom Önöket: OKTÓBER 10. PÉNTEK 14.00- 16.00 Piros Pont Iroda (Balázs B. u. 38.) NOVEMBER 14. PÉNTEK 14.00- 16.00 Piros Pont Iroda (Balázs B. u. 38.) DECEMBER 12. PÉNTEK 14.00- 16.00 Piros Pont Iroda (Balázs B. u. 38.) Ugyancsak megkereshetik Dr. Kökény Mihály képviselőtársamat, aki listás képviselőként szintén Ferencvároshoz kötődik. Fogadóórái: SZEPTEMBER 24. SZERDA 16.30-18.00 Piros Pont Iroda (Balázs B. u. 38.) OKTÓBER 16. CSÜTÖRTÖK 17.00-18.00 Piros Pont Iroda (Balázs Bála u. 38.) Tiszteljenek meg bizalmukkal, tegyünk együtt a megújuló Ferencvárosért! Pál Tibor országgyűlési képviselő