Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-08-22 / 33. szám
Ferencváros 2008. augusztus 22. 5 A HÉT TEMAJA: ■■■■■■■i MM MM . „Elkártyázott” közös költségek Ferencvárosban is megrövidítettek társasházakat A közös képviselő zsebébe mért a gázóra (folytatás az 1. oldalról) Ott ugyanis hatalmas gáz- fogyasztás koncentrálódik, amelynek többmilliós költségeit jellemzően a közös képviselő vagy annak cége rendezi a lakók jóváhagyása alapján. Más helyzetekben viszont a lakásokban élők maguk fizetik a gázszámlát vagy a távfűtés díját, így - a mai gázárakat tekintve - az ellopható pénz mennyisége akár nagyságrendekkel is kisebb lehet. Mind az alpolgármester, mind a jegyző megjegyezte, hogy a társasházi törvény túl nagy felelősséget ró a lakókra, akik az évtizedek alatt nem szokták meg, hogy maguknak kell felügyelniük ingatlanuk pénzügyeit, hiszen helyettük nem teheti meg ezt senki. Az egyesület képviselője mindehhez hozzátette, hogy a lakástulajdonosok - tapasztalatai szerint - nem fordítanak kellő figyelmet az ellenőrzésre, még akkor sem, ha a társasházak működéséhez kötelezően előírt számvizsgáló bizottságban szakember - közgazdász, könyvelő - is található. A társasházak könyvelése ugyanis sok mindenben különbözik más könyvelési metódustól. Az esetek túlnyomó többségében azonban nincs is szakember a testületben, ráadásul a számvizsgálók is inkább kényszerből vállalják ezt a tisztséget (mindenki sorra kerül alapon), mint, hogy komolyan vegyék a közös képviselő rendszeres elszámoltatását és a ház bankszámlájának folyamatos ellenőrzését. Mindennek az a következménye, hogy a ház által, de a közös képviselő „szervezésében” igénybe vett szolgáltatások - javítások, takarítás és hasonlók, amelyeknek a minősége egy külön történet lehetne - összesített ára az évente egyszer (akkor is csak azért, mert kötelező) megtartott közgyűlésen mellbevágóan hat. Ez után pedig megy minden tovább a maga útján, a következő évi közgyűlésig. A társasházak segítését a Társasházak Tulajdonosainak és Vezetőségének Egyesülete is feladatának tartja. Palotás Józsefné azt tanácsolja, hogy ha nem sikerül saját hatáskörben boldogulni a közös képviselő elszámolásával, akkor keressék fel az egyesületet, ők segítenek a könyvelés kiértékelésében. Az egyesület faxszáma az 787-9881, üzenet- rögzítője az 348-0883 számon érhető el, és a későbbiekben e-mailen és személyesen is lehetőség lesz a kapcsolatfelvételre. Mindenesetre az ügy fontos tanulsága, hogy - szeretjük, nem szeretjük - oda kell figyelni saját és közös pénzügyeinkre, mert az ügyeskedők óhatatlanul kihasználják a felügyelet lazulásából adódó lehetőségeket, s ha megrövidítenek bennünket, magunkra maradunk az adóssággal. ■ Mindent ellep a vadplakát a fővárosban Mit sem használ a szabálysértési bírság Budapest - így Ferencváros - utcáin alig akad villanyoszlop, közlekedési tábla, ami nincs teleragasztva (folytatás az 1. oldalról) Véleményem szerint ez a harc csak akkor lenne sikeres, ha egy csapat kimondottan ezzel foglalkozna, és nap mint nap végigjárnák a kerület ösz- szes utcáját: ekkor a hirdetők előbb-utóbb belátnák, hogy feleslegesen ragasztanak, mivel néhány órán belül nyoma sem maradna kéretlen utcai üzenetüknek - mondta a tanácsnok. Ez volna az egyik út, amelyen egyébként - részint - a főváros is jár. Öt éve kimondottan ezzel a feladattal bízták meg a City Guardian Bt.-t, a küzdelem sikerét pedig ma már számok is alátámasztják: míg kezdetben napi 20-30 köbméternyi plakátot és falragaszt távolítottak el, addig ez a mennyiség mostanra hat-nyolc köbméterre csökkent.- Az öt év alatt sok minden változott: az autósiskolák, szórakozóhelyek és más, úgymond nagyobb hirdetők plakátjait gyakorlatilag sikerült kiirtanunk azzal, hogy naponta, szisztematikusan végigjártuk az egész várost, és megismertük útvonalaikat. Ma a Járőrözés” mellett már feljelentéseket is teszünk, együttműködünk a közterület-felügyelettel, ám a teljes megtisztuláshoz ez is kevés. Szükség lenne egy egységes és szigorú fővárosi szabályozásra, illetve szabálysértési hatóságra, mert amíg a 23 kerület külön-külön intézkedik - vagy csak ül ölbe tett kézzel -, lehetetlen jobb eredményt elérni - mondta Fodor Gyula, a betéti társaság vezetője. Márpedig létezik fővárosi szabályozás: a köztisztaságról szóló 1994-es rendelet többek között kimondja, hogy hirdetményt csak erre a célra kijelölt helyre szabad felragasztani, s aki ezt megszegi, 30 000 forintig terjedő bírsággal sújtható. A másik út tehát a szankcionálás lenne, de nem a mostani formában. | - Túdomásom szerint vad1 plakát miatt még senkit sem >o büntettek meg a kerületben. | Egyszerűen megfoghatatlan “eza probléma: aki ragaszt - rendszerint egy megbízott -, a hirdetőre mutogat, az pedig széttárja a karját, hiszen ő egy szóval sem mondta, hogy illegális helyre ragasszák a plakátját. Megjegyzem, a kerületben 100-150 táblát helyeztünk ki erre a célra, de ezek hamar megtelnek, a reklámozók pedig ügyet sem vetnek rájuk - folytatta Sebők Endre. Mindezek után kíváncsiak voltunk arra is, hogy maguk a hirdetők hogyan élik meg ezt a szélmalomharcot, egyáltalán tudják-e, hogy szabálysértést követnek el? Találomra felhívtunk néhány, lámpaoszlopról csüngő cetlin található telefonszámot: beszéltünk lomtalaní- tóval, üvegessel, költöztetővei és gázszerelővel is. Kérdésünkre, hogy megéri-e ez a hirdetési forma, kivétel nélkül igennel válaszoltak: „Olcsóbb és hatékonyabb is, mint az újsághirdetés” - szólt az indok. Meglepő módon legtöbbjük azzal is tisztában van, hogy szabálysértést követ el, sőt, némelyiküket már büntették is emiatt, ám - mint mondták - ezt az esetenként felmerülő, tíz-húszezer forintos többletköltséget is fedezi a forgalomnövekedés, amit a vadplakátokkal érnek el. Mindebből egyértelmű, hogy a jelenlegi rendszer aligha ér valamit: hogy végleg eltűnjenek a vadplakátok, nagyobb összhangra és szigorúbb szabályozásra lenne szükség. Igaz, például Ferencvárosban is csak alig néhányan nyújtottak be panaszt amiatt, hogy zavarják a vadplakátok, ám ettől még a mindent elborító ragacsok éppúgy szennyezik a környezetünket, mint a szertehajigált csikkek és a szemét - következésképpen kulturáltságunk egyfajta fokmérői is. Benke Hunor Átszervezik az élelmiszerlánc ellenőrzési rendszerét Vigyázat, gyorsan romlandó áru! (folytatás az 1. oldalról)- Az „ellenőrzésre ítélt” helyszínek kiválasztásánál elsőként a bejelentéseket vesszük figyelembe, ezt követően sorra vesz- szük azokat az egységeket, amelyeknél gyakran találkozunk szabálytalansággal. Eny- nyi emberrel tulajdonképpen eddig jutunk, arra már nincs kapacitásunk, hogy elmenjünk oda is, ahol nem jártunk még az adott időszakban. Egy-két éve még természetes volt, hogy egy év alatt végigjárjuk a felügyeletünk alá tartozó 2355 egységet, ma azonban álmodni sem merünk ilyesmiről - mondta a tiszti főorvos. Szeptembertől pedig már ennyi sem marad az ÁNTSZ- nél. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény hatályba lépésével ugyanis az élelmiszer-egészségügyi ellenőrzés kikerül hatáskörükből - ettől kezdve a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal végzi majd ezt a munkát. Az átszervezés elvileg a hatékonyságot lenne hivatott növelni: tudniillik ma már a teljes élelmiszerlánc felügyelete a korábbi, szűk szakterületeket felügyelő - elkülönült állat-, növény- és közegészségügyi hatósági - tevékenységgel nehezen oldható meg. Ha viszont egy kézben összpontosul az irányítás, az ellenőrző hatóság az eddigieknél eredményesebben és gyorsabban intézkedhet - bárhol is merül fel probléma az élelmiszerláncban. A tisztiorvosi szolgálat azonban továbbra is felügyeli a táplálék-összetételt, ellenőrzi a kémiai biztonságot, azonban egyelőre nem teljesen tisztázott, hogy ezt hogyan hangolják össze a hivatallal, ami éppenséggel nem szolgálja a célt, a hatékonyság növekedését. Az új törvény és annak végrehajtási rendeletéi egységesítik a szankcionálási gyakorlatot is a figyelmeztetéstől a pénzbírságon át a tevékenység megtiltásáig. A büntetések kiszabásánál figyelembe veszik majd a vállalkozó gazdasági erejét, a vállalkozásé mellett pedig a személyi felelősséget is. Benke Hunor Idén nyáron is borzolták kirívó esetek a fogyasztók kedélyeit - de nem Ferencvárosban ■ A HÉT KÉRDÉSE Jól végzik a dolgukat a közös képviselők? Sebestyén Ervin beszerző Csakúgy, mint mindenütt másutt: úgy-ahogy. A közös képviselők nagy része ugyanúgy viselkedik, ahogy mások, akik némi hatalmat kaptak a kezükbe. Inkább uralkodnak és meg akarják mindenről mondani, hogyan is kellene csinálni, ahelyett, hogy a iakók igényeit próbálnák kiszolgálni a fizetésükért. Gáiszécsi Péterné belső ellenőr A közös képviseletet ellátó cégek üzemszerűen végzik ezeket a feladatokat, nemigen veszik figyelembe az egyes házak lakóinak kívánságát, a legtöbbek által elfogadott sablon szerint dolgoznak, pedig inkább személyre szabott szolgáltatásokat kellene nyújtaniuk, de így kényelmesebb nekik. Néhre Károlyné képzési tanácsadó A közös képviselőknek általában van egy szerelőgárdájuk, de ennek a kiválasztása inkább személyes kapcsolatok és anyagi szempontok szerint történik, mint a szaktudás szerint, ezért az elvégzett munka is ezt tükrözi, a legtöbbször anyagilag és minőségileg is sok kívánnivalót hagy. Petres-Káldi Éva recepciós Nem. De ebben a lakók is hibásak. Kényelmes ugyanis mindent ráhagyni a közös képviselőre, és a közgyűlésen reklamálni, hogy a dolgok nem úgy történnek, ahogy elvárható lenne. Akkor pedig csak csodálkozunk, ha eltűnik a pénz, vagy elégedetlenkedünk, ha rosszul működik például a kazán. JUT ESZEMBE... HMi Kéretlen üzenet Néha eljátszom a gondolattal: mi lenne, ha valóban olyan konzumidióta állampolgár lennék, mint amilyennek néznek egyesek? A minimum, hogy hazafelé elvenném az összes elém nyújtott papírfecnit, otthon tüzetesen átböngészném őket, aztán komplett akciótervet állítanék össze másnapra, hogy mindent megvehessek, amit csak el akarnak adni nekem. Rögvest lenne két pár, 70 százalékra leértékelt bőrcipőm, hatféle biztosításom, kazah nyelvtanfolyami kurzusra járnék, de elmennék szoláriumba, és befizetnék a külföldi meg a belföldi - „csak most” - akciós utazásokra is. Reggeliznék a kínaiban, ebédelnék a pizzériában (most nyílt), vacsoráznék a sarki kifőzdében. Persze mire mindezt végigjárnám, újra tele lennék szórólapokkal, kezdődhetne minden elölről. És akkor még egyetlen kandeláberről rám meredő fecniről sem téptem le a telefonszámot, pedig az lenne az igazi! Szereltetnék még gázt és vizet, üvegeztetoék, költöznék, lakást vennék, lomtalaníttat- nék, és azt a temérdek hitelt, ami mindehhez szükséges volt, egyből átvállaltatnám - legalább kétszer... Kéretlen üzenetek özöne zúdul ránk - többnyire erőszakosan - nap mint nap a fővárosban. Szórólapok tízezrei az aluljárókban, tereken és utcákon, falragaszok minden, tíz négyzetcentinél nagyobb felületen. Mindez nem más, mint szemét szemét hátán - még akkor is, ha egyelőre csak kevesek szemét bántja. Tüdőm, egy piacgazdaságban szükség van a hirdetésre, különben nem megy a szekér. Azonban úgy tűnik, hogy - mint megannyi más téren - errefelé a reklámozásnak sincs kultúrája. Pedig működhetne másképp is! Nemrégiben Amszterdamban jártam, ahol valami már az első perctől furcsa volt: ott is láttam eldobott csikket és szemetet az utcán, mégis valahogy tisztábbnak, rendezettebbnek tetszett az egész város. Aztán rájöttem, hogy mi a furcsa: nincs annyi reklám, mint Budapesten! Nemhogy vadplakátok, de óriási hirdetőtáblák sem rondították a környezetet, és szórólapokkal sem bombázták a járókelőket. Pedig nekik is van leértékelt bőrcipőjük, hatféle biztosításuk - viszont a jelek szerint van egy jól működő, városi „spamszűrőjük” is. Benke Hunor szerkesztő
