Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-08-01 / 30. szám
Ferencváros 2008. augusztus 1. 5 Egy kitelepítés krónikája Óriásbomba miatt kellett tizenhatezer embernek elhagyni lakóhelyét Kora délutánra kihaltak Középső-Ferencváros utcái (folytatás az 1. oldalról) A jegyző és a Környezetvédelmi, közbiztonsági és közterületi bizottság elnöke még az éjszaka folyamán megpróbálta elérni valamennyi fontosabb intézményt, vállalkozást, irodaházat is. Értesítették az MTI-t is, amelynek helyszínen tartózkodó munkatársa megkapta a kiürítéssel kapcsolatos tudnivalókat tartalmazó közleményt. A kiürítés végrehajtásában összességében csaknem ezer fő működött közre - a kerületi kapitányság állományán kívül további ide vezényelt rendőrök, a polgári- és a katasztrófavédelem munkatársai, polgárőrök, vöröskeresztesek és számos önkéntes segítő. Az önkormányzat és a Feszofe munkatársain kívül itt volt a három iskola vezetője és személyzete, akik szabadságukról tértek vissza feladatuk végrehajtására. A mentőszolgálat és a magán betegszállítók pedig tíz mentőautóról is gondoskodtak. A Védelmi bizottság ülésén részt vett a BKV munkatársa is, akivel megállapodtak, hogy a kiürítés alatt a tömegközlekedési eszközök az érintett területről csak kifelé szállíthatnak utasokat, s a Ferenc buszt is a kitelepítés szolgálatába állítják. A kitelepítés másnap kilenc órakor kezdődött, s jóllehet az eredeti tervek szerint délutánra be kellett volna fejeződnie, kicsit lassabban haladt a vártnál. így csupán délután öt órára hagyta el mindenki a kitelepítési zónát. A rendőrök a bomba közvetlen közeléből kiindulva körkörösen kifelé haladva minden lakásba becsöngettek, s gondoskodtak a kiürített házak biztosításáról. A lakosság különösebb gondok nélkül, fegyelmezetten hagyta el otthonát. A tűzszerészek csak ez után láthattak hozzá a bomba kiemeléséhez. Egy óra múlva aztán kiderült, hogy - feltehetőleg már közvetlenül a háború után - eltávolították belőle a gyújtószerkezetet és a töltetet, azaz nincs veszély, mindenki visz- szatérhet az otthonába. Lassan helyreállt a rend és este kilenckor már semmi sem emlékeztetett Ferencvárosban az izgalmakra. K. K. Bombatörténetek A három befogadóhelyen háromszáznál is több emberről gondoskodtak Majd holnap A Ferencvárosi malom bontási területével határos ház kapuján kiragasztott cédulára leszünk figyelmesek: a gázóra leolvasó értesíti a lakókat, hogy ma, július 29-én 9 és 14 óra között éves gázóra leolvasást tart. Talán majd máskor... Az APEH bejáratától is sorra fordulnak vissza az ügyfelek, egy papírlap semmitmondó szövege fogadja őket: Technikai okok miatt zárva. Az adótartozás azért közben is kamatozik. Egy ingatlanügynök csalódottan dugja vissza diplomatatáskájába a megtekintendő lakás iratait, sajnos a kiürítésre kijelölt területen belülre esik. Holnap majd visszatér, ha még érdemes lesz. A jól értesült A Bakáts téri iskolában találkoztunk Gyula bácsival, aki 88 éves, három évig harcolt a II. világháborúban, ezért aztán nagyon jól értesült. Úgy tudja, hogy akkor dobták le ezt az óriásbombát, amikor az összekötő vasúti hídtól délre, a Shell üzemanyagtelep bombázására kaptak parancsot a Liberátorok, 500-600 gépet számláló rajokban repültek, tízezer méteren, hogy ne érjék el őket a légvédelmi gépágyúk lövedékei. Már célra repülés közben változtattak a parancson: mégsem lehet bombázni az angol érdekeltségű Shell telepet. Ekkor hullott le egy hasonló méretű bomba a Vágóhíd utcai Stühmer (ma Bonbonetti) gyárra, de az fel is robbant - emlékezik. (A mostani bomba valójában egy német gépről hullott Ferencvárosra.) Ilyenek a mai fiatalok A Telepy utcai iskola a másik, ápolásra szorulók számára kijelölt hely. Sorra fordulnak a betegszállítók 3-4, de ha fékvő, vagy tolókocsis, akkor .csak két idős emberrel. Icus néni a Vágóhíd utca környékéről érkezik, soványan, mégis mosolygósán küzd a halálos kórral. A legnagyobb elismerés hangján beszél a mentősökről és az itteni ápolókról. Aki szidja a mai fiatalokat, azt elhoznám ide - mondja - és megmutatnám nekik az idős emberek körül sürgő-forgó vöröskeresztes önkéntes lányokat, fiúkat: ezek a mai fiatalok! Hármójukkal mi is szóba elegyedünk, hogyan lettek önkéntes ápolók? Legtöbbjüket az iskolákban rendezett - például elsősegélynyújtó versenyek - inspirálták, de nem lebecsülendő a barátok, barátnők hatása sem. Közülük azonban csak Dóra választ majd az ápolással rokon hivatást, ő az ELTE szociális munkával foglalkozó szakán hallgató, Tímea építésznek tanul, Lilla pedig repülőgép-szerelő lesz. Kiürítés a szállodában A Tompa utcai négycsillagos, 182 szobás Ramada Budapest Hotel front office menedzserénél, Nemes Róbertnál arról érdeklődünk, hogy miként érintette vendégeiket a kiürítés. A hotel valahogy lemaradhatott az értesítendő cégek listájáról. Senki nem mondta meg, mikorra kell befejezni a kiürítést, mit kell lekapcsolni, így az interneten található információk alapján maguk szervezték meg a kiürítést. Több mint száz vendégük volt, de az éppen érkezőket is értesíteniük kellett a helyzetről, és gondoskodni valamennyiük elhelyezéséről más szállodákban. A szálloda vendégei a tehetősebbek közül kerülnek ki, érzékenyek az előre nem látható kellemetlenségekre, de a többségük megértőén állt hozzá, hogy egy éjszakára más szállodába kell menniük. Egészségügylek munkája A fekvőbetegek ellátására a Szent István és Szent László kórházat jelölték ki. Itt Dr. Koiss István orvos igazgató elmondta, hogy a kórház különböző osztályainak üres ágyain 185 férőhelyet biztosítottak a kiürítésből érkező, ápolásra szoruló időseknek, délután háromig ebből mintegy 70 ágyat foglaltak el. A IX. Kerületi Szakrendelő Kft. is a kiürítési zónába esett, ezért ők az ápolásra kijelölt iskolákban tevékenykedtek. Dr. Kovács József személyesen irányította a munkát, s mint elmondta, az eredetileg „kijelölt két helyszín, a Bakáts téri és a Telepy utcai iskola mellé délután - harmadikként - felsorakozott a Lobogó utcai általános iskola is. A három helyszínen mintegy 300-350 idős, gondozásra szoruló embert helyeztek és láttak el. A rendelőintézet orvosi és szakápoló személyzete kivétel nélkül és első szóra rendelkezésre állt. 35-40. fő látta el az időseket, további húszán otthon álltak készenlétben, hogy azonnal induljanak, ha szükséges. Nagyon jó kapcsolat alakult ki az ápolási tevékenységben részt vevő 15-20 vöröskeresztes önkéntessel is, együtt minden felmerülő nehézséget megoldottak. E kijelölt helyekről senkit nem kellett kórházba szállítani, mindenkit helyben el tudtak látni. A kisebb rosszullétekkel, sebkötözési tennivalókkal, sőt, még hasba adandó injekcióval is megbirkóztak. Ásványvizet, ebédet is adtak, sőt csecsemő ételkonzervet is szereztek. Gondoskodtak egy idős hölgy kutyájának elhelyezéséről is, s mivel kellett, ágytálakat is kerítettek. Kacsa volt a légtérzárlat A sajtóhírek szerint a bomba hatástalanítása miatt légtérzár- latot rendelt el a Légügyi Igazgatóság, amit azonban Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője határozottan cáfolt a Ferencvárosnak. Ez értelmetlen is lett volna a nagygépek esetében, mert azok olyan magasságban repülnek el az érintett terület felett, hogy nem tehetne bennük kárt egy esetleges robbanás. Az viszont igaz, hogy az úgynevezett VFR eljárással repülőket, azaz a kisebb magasságban közlekedő kisgépeket a hatástalanítás idejére a HungaroControl eltanácsolta a körzetből. Polgári védelem A végrehajtásban aktív szerepet vállalt a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság kerületi kirendeltsége is. Szilágyi Sándor pv. alezredes, a kirendeltség vezetője elmondta, hogy a bejelentést követően a tűzszerészek megvizsgálták a helyszínt, összegyűjtötték az információkat, s a Védelmi Bizottság ülésén ezek alapján született döntés a szükséges intézkedésekről- Mi elsősorban a szervezésben segítettünk: előkészítettük a befogadó helyeket, gondoskodtunk a víz-, az élelmiszer-, valamint az egészségügyi ellátással kapcsolatos feladatok összehangolásáról, és folyamatosan javaslatokat tettünk a bizottság elnökének. Emellett egész nap fogadtuk a telefon- hívásokat, s igyekeztünk megfelelő tájékoztatást nyújtani. Noha a Védelmi Bizottság ülésén megállapodtunk, hogy csakis a grémium elnöke nyilatkozhat, s a tőle származó információk tekinthetők hitelesnek, az újságírók sokszor félinformációkból dolgoztak, s emiatt több helyen valótlanságok is megjelentek a sajtóban. Mindezek ellenére elenyésző volt azoknak a lakóknak a száma, akik nem voltak hajlandók együttműködni. Többségük türelmes és megértő volt, ám egyúttal az is világossá vált, hogy sokan egyszerűen nem tudják, mi a teendő ilyen helyzetben. A jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetünk az informálásra - mondta az alezredes, hozzátéve: a kisebb zökkenők ellenére az akcióban részt vevő szervek szakszerűen hajtották végre feladatukat. Köszönet a türelemért A Védelmi bizottság a sajtókapcsolatok tartásával Bán- sághi Tamás alpolgármestert bízta meg, aki hajnaltól késő estig járta a helyszíneket és folyamatosan nyilatkozott. a kialakult helyzetről a tömegtájékoztatási eszközöknek. Elmondása szerint számára a nap legnagyobb pillanata az volt, amikor a kamerák kereszttüzében bejelenthette, hogy elmúlt a veszély és az emberek hazatérhetnek. Az ezt követő mondatában megköszönte a ferencvárosi lakosok türelmét és együttműködését. Cserekereskedelem Sok kereskedő nyakán maradt az előző napon megrendelt áru. Jóllehet a bomba felfedezésének helyétől távolabb eső üzleteket csak délután szólították fel a bezárásra, az Üllői út felől azonban már késő dél- előttől nem engedtek be senkit a kerületbe, és a Ferenc körút felől is csak némi ügyeskedéssel lehetett csak eljutni Ferencváros szívébe, ezért alaposan megcsappant a forgalmuk. így aztán sajátos cserekereskedelem kezdődött, az utolsó pillanatig kitartó zöldséges a másnapra már eladhatatlan gyümölcseit kínálta fel, cserében az utolsónak záró cukrászda krémeseit vihette haza vacsorára. I Bűncselekmény nélkül A hatóságok udvarias, de határozott fellépésű képviselői láthatóan megértették, hogy az embernek milyen nehéz kényszerűen elhagyni otthonát. A „bombaközeli” területeken, a kiürítés után, minden kapuban rendőr őrködött, elsősorban az esetleges lopások megelőzésére. A kerület kapitányságának vezetője, dr. Béres László ezredes tájékoztatása szerint ezen a napon sem bűncselekmény, sem szabálysértés, sem előállítás nem történt a kerületben. B. H. - K. Á. - S. G. Több száz rendőr segédkezett a kiürítésben ■ A HÉT KÉRDÉSE ■■■MM Ön hogyan élte meg a kitelepítést? Vályi Mártonné idegenvezető Valójában sehogy. Reggel hét körül indulok dolgozni, a férjem hasonlóan. Munka után pedig volt pár elintéznivalónk. A lányunk is dolgozik, ő délután meglátogatta a barátnőjét, azután ő hívott fel minket telefonon, hogy az interneten, a hírekben már benne van, hogy lehet hazamenni. Farkas Géza vállalkozó Csak azért tudok válaszolni, mert épp szabadságon vagyok. Késő délutánig nem történt semmi. Amikor előkerültek a rendőrök, kérdeztem, mi a helyzet, amire azt a választ kaptam, hogy nem tudják. Délután ötkor! Azért egy ilyen súlyos helyzet kezelését jobban meg kellett volna szervezni. Cséfalvi István TV szerelő Amikor jöttek a rendőrök és szóltak, hogy ki kell költöznünk, meg is várták, amíg összeszedtük a holminkat. Lefelé menet figyelmeztettük őket, hogy az alsóbb emeleteken is lehetnek még otthon, de nem nagyon foglalkoztak vele. Mintha velünk letudták volna a kötelességüket. Demeter Lajosné háztartásbeli Nagyon rossz érzés volt parancsra elhagyni a lakásunkat. Mintha háború lenne. Pontosan olyan volt az utca, ahogy az emberek a kis csomagjaikkal vándoroltak egymás után. Ráadásul az ígért délelőtti időpont helyett délután, így mindenki azt hitte, az éjszakát sem töltheti otthon. ■ JUT ESZEMBE... ■■■■■■ Rutinhiány Szerda reggel, az izgalmak után megnyugodva, békésen üldögélünk a Ferenc téri kávézó teraszán, és a bombáról beszélgetünk. Megpróbáljuk például beleélni magunkat a hajdani tűzszerész lelkivilágába, aki ebek harmincadjára hagyja a kiherélt szörnyet, s a munkáséba, aki még be is betonozza. Hagy rémüldözzön majd az utókor, amikor megtalálja. Persze a háború után sürgős volt a termelés újraindítása, kellett a kenyér, meglehet nem érkezett meg a fuvar, így hát mit volt mit tenni - nehogy megkössön - öntötték a betont. Igaz akkor más idők jártak, másképpen viszonyultak az emberek e gyilkos szerkezetekhez. Apám például fél évig élt együtt a lakás plafonjába ékelődött óriásbombával, mert negyvenhatban a legkeresettebb lakásszerviz a tűzszerészé volt, a bejelentés után hónapokat kellett várni, amíg megérkezett a szakember. Aztán arra terelődik a szó, hogy kedden délelőtt, otthon ülve, a kitelepítésre utasítást adó rendőrre várva Ferencvárosban sokunkat meglegyinthetett az egykori rettenetes érzés, amikor valóban az ember élete függhetett attól, hogy szegényes motyóval a kézben elinduljon a bizonytalanba, hogy aztán esetleg ne legyen hova visszatérni, vagy ellenkezőleg, éppen attól, hogy maradjon, s ne találjon rá a rendőr. Itt most a rendőr roppant udvarias s segítőkész volt, s kicsit talán bizonytalan is. Mint mindig, most is akadt a társaságban, aki keményebben intézkedett volna, s - ha rajta múlik - jobban szervezte volna az egészet. Megszakíttat- ta volna a tévéadásokat, már előző nap hangszórós autókkal járta volna az érintett utcákat, sebtiben plakátokat, Szórólapokat gyártatott volna, amiket önkéntesek ezrei terjeszthettek volna a tömegközlekedési eszközökön. Szerencsére nem rajta múlt, még ha valóban lehetett is volna kicsit csiszolni a szervezésen. De hát hiányzott a rutin. Magamban arra gondolok, hogy valahol nagyon jó, hogy nincs, nem kell, hogy legyen gyakorlatunk ilyesmiben. Kocsis Kristóf főszerkesztő
