Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-07-18 / 28. szám
Ferencváros 2008. július 18. MELLÉKLET 7 AUTÓK VILÁGA A Land Rover Defender kemény versenytársat kapott az Iveco új terepjárójának „személyében”, amely szó szerint állja a sarat, akár negyvenöt fokos lejtőn kapaszkodva is, miközben belsejében vagy platóján akár egy tonna körüli rakományt szállít. A jármű már megjelenésekor is sejteti, nem hazudtolja meg a keresztségben kapott nevét, gazdája minden körülmények között számíthat a valóban terepre tervezett autóra. A Massif ugyanis nem a városi vagányok terepjárója, bár valószínűleg lesz, aki felcsicsázott változatával, sötétített üvegekkel, valódi bőr belsővel és könnyűfém keréktárcsákkal akarja megmutatni, milyen nagy ember is ő, miközben valódi terepet legfeljebb csak fényképről látott. A Massif valójában azonban valóban a vadon autója, hasonlóan a Land Rover Defenderéhez, ami már sok helyütt bizonyította embernek nem való terepen is jó tulajdonságait, akár a Camel Trophyn, akár katonai vagy más körülmények között, sivatagban és őserdőben egyaránt. Az Iveco terepjáró létra-alváza csavarodhat bármerre a hepe-hupás terepen, nem történik baja, hasonlóan a merev hídhoz és a laprugókhoz. Az autó motorja háromliteres, Euro 4-es dízel, amely az Iveco másik autójából, a Daily- ből származik, és amely szívó változata száznegyvenhat lóerővel mozgatja a járművet. A motor rendelhető turbófeltöltővel is, ami plusz harminc lóerőt és ötven newtonméter nyomatékot présel ki a háromszázötven newtonméter nyomatékú motorból. A Massifot az Iveco négyféle változatban gyártja. A hosz- szű tengelytávú ötajtós és a rövidebb háromajtós változat mellett készül kisteherautó és fülkés alvázas változatban is, amelyre szinte bármilyen felépítmény készíthető. Utóbbiak teljesítményigényét pedig a váltómű mellékhajtás-leágazása hivatott kielégíteni. Terepjáró képessége révén száz százalékos emelkedőn (negyvenöt fok) sem akad el, képes átkelni ötödméter magas terepakadályokon és félméteres vízen is, miközben a platós változat több mint egy tonna terhet cipelhet magával árkon-bok- ron át. Váltóját természetesen felszerelték felező fokozattal, amely felső állásban átkapcsolható hátsókerék-hajtásra, alsó állásában pedig differen- ciálzáras öszkerékhajtásúként viszi az autót előre. Kézifékét úgy alakították ki, hogy hatását a hátsó híd áttétele megnövelje, így akár a már említett negyvenöt fokos lejtőn is biztonsággal parkolhat. Az autó belső terének kialakításakor a normál igényeket vették alapul a berendezés és a kárpitozás tervezésekor, de rendelhető olyan „egyszerűsített” belső tér is, amelyet akár öntözőcsővel is , kitakaríthatunk, ha olyan J munkaeszközként használ- - juk, amely igényli a többtu- . cat kiló sár mindennapos 1 ilyetén történő eltáraaHjl sát. Az autó alapból klím^S berendezést sem kapott, eZt/J extraként rendelhetjükUKjÉÉ!' csakúgy, mint a CD-s feje^H séget, a műholdas navigációs™ rendszert vagy a csörlőt és az erősített karosszériát. A várösi terepjárósoknak ajánlva, ktfpi| ható olyan kivitel is, amelyen a műanyag elemeket (sárvédők, tető) fényezett fémelemek helyettesítik, a hátsó ablakok sötétítettek, a lemezfelnit pedig alumínium helyettesíti. Az első Massifok az információk szerint idén ősszel érkeznek meg a kereskedőkhöz, áruk várhatóan a Defenderekéhez hasonló, vagy azoké alatt lesz. SG Duna menti mesterek Donau Masters veteránautó-túra Minden Fordok atyja Ford A-modell az 1930-as évekből Eugen és Brigitte Sing minden évben elhozza Mercedes-Benz 300SL-jét Harmadszor vágtak neki a múlt héten a németországi Ulm városából a vadonatújnak tűnő veterán autók, hogy három nap és közel ezer kilométer megtétele után a Lánchíd lábánál találkozzanak az autómatuzsálemek szerelmeseivel. Július 12-én, szombaton érkeztek meg a Lánchídhoz a Donau Masters veteránautó- túra részvevői valóságos remekműveikkel, amelyek egy része poraiból éledt újjá értő restaurátorok keze alatt. A közel kilencven autó között azonban olyanok is feltűntek, amelyek gyári állapotban pihennek tulajdonosaik garázsaiban, hogy a mostanihoz hasonló nemes versengésekben rajthoz álljanak. Az idei Donau Masters legidősebb autójaként egy 1913- ban készült Rolls-Royce Silver Ghostot várhattak az érdeklődők, amelynek első tulajdonosa a brit sajtómágnás, Lord Northcliff volt. Az ezüstszellem végül nem tűnt fel a részvevők között (hírek szerint a közeli luxusszálloda mélygarázsában pihent), azonban más olyan járművek kárpótolták az érdeklődőket, mint a valóban különlegességnek számító, szárnyként felnyíló ajtókkal feltűnést keltő Mercedes SL 300. Ebből a típusból hazai gyűjtő tulajdonában is van egy, korábban múzeumban őrzött példány, amely azonban idén sajnos nem állt rajthoz. Kár, mert a mezőny ezúttal magyar résztvevő nélkül maradt. A Mercedes-Benz ulmi képviselete hagyományteremtő szándékkal indította útjára három évvel ezelőtt a Donau Masters márkafüggetlen, nemzetközi, veteránautó-tú- rát négy Duna menti ország - Németország, Ausztria, Szlovákia és Magyarország - gazdasági-kulturális kapcsolatainak erősítésére, ápolására. A túrát további nemes cél is vezérli: az érintett országok S. O. S. Gyermekfalvait idén is összesen tízezer euróval támogatják, ahogy azt a korábbi években is tették. A túrán az 1976. december 31. előtt gyártott veterán járművek között a klasszikus német Mercedesek, Porschék, BMW-k mellett angol Austin-Healyk, Triumphok, Rolls-Royce-ok és Jaguarok, Polgár Árpád és sirályszárnyú büszkesége-olasz Alfa Rómeók, Ferrarik és Fiatok is rajthoz álltak, hogy három nap alatt teljesítsék az Ulm-Budapest távot. Regensburgban és Pozsonyban pihentek meg a nap végén a túra résztvevői, akik közül sokan a korabeli autókhoz illő öltözetben ültek volánhoz, mi több, bőröndjeik is a kor szellemét idézték. A nyári hőség nem a sofőröket viselte meg leginkább, annak ellenére, hogy ezeknek az autóknak a készítésekor a légkondi még közel sem számított szériafelszerelésnek. A hőség és a lassú haladás meg- | tette a magáét, néhány autó I motorja a cél előtt feladta a >o küzdelmet, gazdáik pedig S érthető okból nem akarták m < féltve őrzött kedvencüket tovább „gyilkolni”. Néhányan még tolni is kényszerültek autójukat, így némi dugó is kialakult a szombat délutáni melegben pihenő Budapesten. A rakparti parkolás is kisebb bonyodalmat okozott a túra résztvevői és a városban közlekedők között. A nehézségek leküzdése után végre a közönség nyugodtan szemügyre vehette a járgányokat, amelyek között olyan ritkaságok is akadtak, mint egy Kougar Jaguar 3,8 Sport Mk2, amelyből alig néhány darab koptatja a világ aszfaltjait, bár ezek is inkább garázsban állnak - a régi idők legszebb autós-autóversenyes hagyományait őrizve. Az elmúlt két évben, hasonlóan az idei megérkezéshez, rengetegen voltak kíváncsiak a veterán autókra, így remélhető, hogy az immár hároméves múlt már hagyomány, és ezentúl minden év júliusában megcsodálhatjuk ezeket -§ a gyönyörűségeket, amelye- 1 két még nem tömeggyártás, .'S hanem igényes és egyedi kézi 8 munka fémjelez. < Steiner Gábor A gyönyörűen felújított autó 1931 márciusában született Detroitban, a Piquette Avenue-n található üzemépületben. Tulajdonosának nem ez az első kalandja oldtimerekkel, így tudta, mit vállal, amikor belevágott a restaurálásba. A korhűen, eredeti alkatrészekkel restaurált autót újsághirdetés alapján, New Jerseyben, több hónapos alkudozás után vásárolták meg a hosszas pihenő után is azonnal beindítható, elhanyagolt, de nem menthetetlen állapotban. Az autót a család hölgytagjai először kissé hidegen fogadtak, ám a felújítás során igazi családtaggá vált, az újjászületés után pedig sorra nyerte a különböző vete- ránautó-találkozók trófeáit. A felújítás még Amerikában kezdődött, érthető módon, hiszen a tulajdonos akkori munkahelyéhez közel működött egy kizárólag Ford A-modellekhez szükséges, eredeti alkatrészeket árusító üzlet, amely katalógusból kínált mindent, az alváz- és motorfestéktől kezdve a fabetétek elkészítéséhez szükséges faanyagon át az utolsó csavarig. így a legkisebb alkatrész is a gyártási utasításnak megfelelő, azaz az autó ugyanolyan, mint amikor 1931-ben legördült a szerelőszalagról. A járművet gyakorlatilag elemeire szedték, így a restaurálás két és fél évet vett igénybe úgy, hogy a tulaj semmi mással nem foglalkozott szabad idejében, mindennap több órát töltött autója társaságában, és a családtagok is sokszor besegítettek. Az ünnepi ajándékok ebben az időben autóalkatrészek voltak. Hol egy karácsonyi üléshuzat, hol egy húsvéti pótkerék. A karosszéria fényezése már itthon történt. Az autó a kiküldetés végén konténerben utazott Magyarországra. Az elképzelés az volt, hogy a már teljesen összerakott és mozgásképes autót itthon egyben fényezik, de végül ismét darabjaira szedték, a darabokat fémtisztára pucolták, és korszerű technológiával egyenként újrafényezték - a korabeli gyári színkombinációk egyikére. A négyhengeres autó 3286 köbcentiméteres motorja 40 lóerőt ad le, 2200-as FORDulaton, a gyári használati utasítás viszont 24 lóerőről beszél. Há- romsebességes csúszóáttételes sebességváltójában először jelent meg ez a technológia, először alkalmaztak a mágneses gyújtás helyett transzformátort és Bendix-önindítót, és ekkor lépett a fémküllős kerék a faküllős helyébe, amely ezen a típuson tizenkilenc hüvelykes. Az autón már szériafelszerelés a hidraulikus lengéscsillapító, a motor vákuumcsövével vezérelt ablaktörlő, a biztonsági szélvédő és a lökhárítók is. Mind a négy kereket dobfékek fékezik, szemben a csak a hátsó kerekeken fékezett T-modellel. Az A-modellhez csak extraként járt fűtés, egy, a kipufogó által felforrósított levegőt hasznosító szerkezet, amivel a meleg mellett kellemetlen szagokat is kaptak az utasok. Az A-modell vezetése nem egyszerű! Már a beindításkor is több, manuálisan állítható mechanikus elemre kell figyelni. Mivel szervóról abban az időben szó sem volt, vezetés közben komoly izomerőt kell kifejteni, sebességváltáskor pedig - a szinkron hiánya miatt - kétszer kell kuplüngolni, ami nem könnyű, lévén mechanikus szerkezetről van szó. A fékezés is nehézkes. A fékrendszer is mechanikus, így csupán a láb által kifejtett erő határozza meg hatását. A restaurálás nehéz és időt rabló munkája megérte a végeredményt. Amikor a tulajdonos reggel dolgozni indul autójával, mindenki irigykedve csodálja meg a végeredményt. Steiner Gábor Az 1930-as évekből származó, eredeti formájára restaurált Ford ,.A” modell .■ .-Xi' * v '** y w' ' ! V - V' *■ * >** >}>* '* • GMK iSil ™T*1 i § § T ®Y§ 1? J&*1 si 1 fii § w jgj j ' t § |\ f i mm i||i| ^ lg II| ....| ..... . ; ; A Massif valóban a vadon autója