Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)

2008-05-23 / 20. szám

Ferencváros 2008. május 23. MELLÉKLET 7 INGATLANKÖRKÉP Ferencváros új városrésze Harminchárom hektáron épülhet mega DunaCity A DunaCity lakótömbjei kö­zel 33 hektáron, 300 milliárd forintos beruházás részeként épülnek meg. Kétezer-három­száz változatos stílusú és for­májú lakás építését tervezik. A lakóingatlanok mellett iro­dák, kereskedelmi ingatlanok, valamint hotel és konferencia- központ is épül. A Podmaniczky Programban megjelölt projektként, ma­gánberuházásban új város- központ épülhet Dél-Pesten: a DunaCity projektet - prog­rammódosítással - beépítet­ték Budapest városfejlesztési tervébe. Budapest egyik legfrekven­táltabb és leggyorsabban fej­lődő dél-pesti városrészében, a IX. kerületi Kvassay út-So- roksári út-Ráckevei-Duna- ág háromszögében épülhet a DunaCity. A közel 33 hektá­ros terület az egykori nagy- vásártelep helyén találha­tó, különleges adottsága az egy kilométer hosszú part­szakasz, ahol a zsilipelésnek köszönhetően a Duna szintje nem ingadozik. A Duna Liget néven is is­mert projekt során százki- lencvenezer négyzetméter irodaterületet, hetvenhatezer négyzetméternyi kereskedel­mi területet, kétezer-ötszáz lakást, szállodát és szórakoz­tató központot kíván fejlesz­teni a beruházó a következő tíz év alatt. A tervek szerint a fejlesztés több ütemben való­sul meg. A meglévő ipari épü­let és a védett irodaépület fel­újításával indul, miközben a környezetükben rendezvény- szervezésre alkalmas „feszti­válpark” kialakítása is kezde­tét veszi. További ütemekben a terület Lágymányosi hídhoz közelebb eső részén irodahá­zak, míg a távolabbiakon, il­letve a vízparton lakóépületek - társasházak, klasszikus és luxus kivitelű sorházak - fej­lesztése kezdődik. A városrész kiépítése luxusapartmanok, penthouse és loftlakások, va­lamint vízfelületre telepített úszóházak építésével zárul. Az Eric van Egeraat építésziroda tervei alapján itt épülhetnek fel Budapest első igazán ma­gas toronyépületei. Az új városrész közlekedé­si gondjait az autóutakon kí­vül egy új Duna-híddal, két új villamosvonal kiépítésével, valamint új buszjáratok indítá­sával kívánják megoldani, to­vábbá az 5-ös metró tervezett útvonala is érinti a területet. A DunaCity Budapest a Cannes-ban megrendezett - 28 ezer szakértő részvevőt és 3 ezer kiállítót felvonultató - MIPIM ingatlanos szakvá­sáron bekerült a világ tíz leg­jobb projektje közé, amelyeket a nemzetközi zsűri választott ki. A döntés előtt a pályázók prezentálták fejlesztésüket, Gulyás Kovács Gergely a vá­ros a városban koncepciót és a Duna miatti természetközelsé­get emelte ki. Az első 10 helye­zett között szerepelt például a kanadai rádió újjáépítése Tor­ontóban és egy marokkói tu­risztikai projekt. A DunaCity a Duna-Liget Ingatlanfejlesztő Kft. megbí­zásából, a Gropius Zrt. beru­házásában valósul meg, és a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. finanszírozza. S. G. Harminchárom hektáron a loft-irodáktól a luxusapartmanokig Ferencvárosban is népszerűek a loftok Lehet lakás, de lehet iroda is a régi ipari épületekből A Gizella malomból kialakuló loft-ház jól megfér az Ipar utca lakótömbjével Manapság sokan vágynak loftlakásra, azaz olyan in­gatlanra, amelyet valamilyen régi ipari épületből alakítot­tak ki. A loftok divatja a hetvenes években Anglia nagy iparvá­rosaiból indult el. Liverpool­ban és Manchesterben kezd­ték lakás és iroda céljára fordítani a használaton kívü­li gyár- és raktárépületeket. A hatalmas belmagasság­gal, többemeletnyi ablakkal, esetleg a régi fémszerkeze­tek meghagyásával/felújítá- sával olyan lakások születtek, amelyek teljes mértékben kü­lönböznek a hagyományostól, hiszen monumentális mérete­ik miatt merőben más életér­zést jelentettek, mint a hagyo­mányos lakások. Ez persze azt | is jelenti, egy ilyen lakás üze- 1 meltetése korántsem gazdasá- >o gos, azaz nem elég, hogy mé- 8 regdrágán kell megvásárolni, < fenntartása is életre szóló ki­hívást jelent gazdájának. A loftok mégis terjednek, már nemcsak lakás, hanem iroda formájában is, és a köz­eljövőben Ferencváros is büszkélkedhet már ilyen épít­ményekkel, lévén sok a 19. szá­zadi és 20. század eleji, eddig nem hasznosított ipari épület a kerületben, amelyekben a loftmiliő stílusos kialakítása tág teret ad a kreativitásnak. Loft a Tűzraktér helyén A sokak által jól ismert Tűz­oltó utcai Tűzraktár, majd Tűzraktér néven elhíresült, korábban a Labor Műveknek helyet adó épületet tavaly au­gusztusban 1,3 milliárd fo­rintért vásárolta meg a Gerő család tulajdonában lévő Gestor Ingatlanfejlesztő Kft., amely tizenhét éve foglalko­zik ingatlanfejlesztéssel és -kezeléssel, valamint vagyon­kezeléssel. A cég a Tűzoltó utca és Thaly Kálmán utca sarkán álló, ipartörténeti jelentő­ségű épületkomplexumban loftirodákat és -lakásokat szándékozik építeni, míg a Thaly Kálmán utcai épület há­romcsillagos szállodának ad majd helyet. Emellett a teljes földszinti területet kávézók­kal, üzletekkel és éttermek­kel kívánják megtölteni, ki­alakítanak egy szórakoztató központot is, a gyárépület ud­varát pedig parkká alakítják, amelyen egy passzázs vezet át, összekötve az Üllői utat és a Tűzraktérrel szemben most épülő, új SOTE-épületet. Loft a Gizella malomban AIX. kerület rohamléptekkel fejlődő, újjászülető központ­jában, a régi Gizella malom helyén indult 2006 elején Bu­dapest egyik legjelentősebb loftberuházása. Az ingatlan nemcsak remek elhelyezkedé­sével, hanem attraktív, a kre­atív tervezői elgondolások számára tág teret kínáló mére­teivel és patinás, XIX. századi ipari műemlék jellegű karakte­rével is inspirálta a beruházás megálmodóit. Az egyedi építé­szeti megoldásokkal, kimagasló színvonalon újjáépülő malom­épületet több mint 100, magas belterű loftlakással, 60-tól 350 m2 alapterületig 2008 júliusá­ban adják át. A vizesblokkok­tól eltekintve szinte teljesen szabad kezet kapnak az elren­dezésben. A MillLoftban az egyedi, karakteres lakást kere­sők találhatják meg az elképze­léseiknek leginkább megfelelő otthont. Nem tölt el azonban min­denkit felhőtlen örömmel, hogy a kerületben is lesznek már luxuslakások, hiszen a Gizella malom ipari műemlék­nek tekinthető épületkomple­xumából az átalakítás során közel eredeti állapotukban gyakorlatilag csak a külső fa­lak maradtak meg. Az ilyen fokú átalakítás jellemző a leg­több loft építésekor, hiszen ezek alapjául éppen a már ko­ruknál fogva is műemléknek tekinthető ipari épületek szol­gálnak. S. G. Biztosított bizonytalanságok Értelmezzük közösen a dokumentumot a vállalkozóval Az építtetőknek nemcsak a saját igényeikkel és anyagi helyzetükkel kell tisztában lenni a kivitelező megválasz­tásakor hiszen, a beruházás­kor fontos garanciális, jogi és engedélyezési kérdések­kel is találkozhatnak. Ez a készházak esetében sincs másképp, mi több, e téren néhány egyedi szemponttal is lehet számolni. Miután az építtető megtekin­tette a kivitelezők referenci­áit és egyeztetett a megépült készházak tulajdonosaival, még mindig nincs elég in­formáció birtokában ahhoz, hogy teljes biztonsággal tud­jon dönteni egyik vagy másik vállalkozó mellett. További kulcsfontosságú kérdéseket kell mérlegelnie, hogy az új otthona minden szempontból biztos és stabil alapokon áll­jon. Az első ilyen sarkalatos pont a kivitelező által vállalt garancia, amit szerződésben rögzítenek. Bár nem kell jogi végzettségűnek lenni ahhoz, hogy biztosra menjen az em­ber, ám nem árt, ha alaposan tanulmányozza a rögzített feltételeket. Az a vállalkozó, amelyik rendelkezik Építőipa­ri Megfelelőségi Engedéllyel az alkalmazott technológi­ára, általában 30-50 év ga­ranciát biztosít a megbízók számára. Tudni kell azt is, hogy kü­lön garancia vonatkozik a ház fő szerkezeti elemeire, illetve az épületbe beépí­tett egyéb építőanyagokra, mint a nyílászárók, a gépé­szeti berendezések vagy a burkolóanyagok. A fent em­lített 30-50 éves garancia általában csak a szerkezeti elemekre, vagyis a falakra, a csomópontokra, a tető- és a tartószerkezetekre, vala­mint az ezekhez kapcsolódó munkafolyamatokra vonat­kozik, a beépített anyagokra csupán annyi garanciát kap, amit ezek gyártói egymás­tól függetlenül szavatolnak, mint bármelyik vásárló­juknak. A következő lépés a szer­ződéskötés, ami magában foglalja a kivitelezési ütem­terv lefektetését. A korrekt megállapodás megkötése ér­dekében bizonyos kulcsfogal­makat tisztázni kell, hogy a dokumentumot közösen is ér­telmezhessék a vállalkozóval. Mint minden szakterületnek, az építőiparnak is megvan a maga szakzsargonja, ezért a vállalkozónak eleve előnyö­sebb a helyzete. Fontos, hogy ha a kliens nincs teljesen tisz­tában egyes fogalmakkal - és külön értelmező szótár sincs kéznél -, ne röstellje összeír­ni a kérdéseit, amiket megvi­tatna a másik féllel. A közösen értelmezett meghatározásokat is részlete­sen jegyezze le, majd csatol­ja a kontraktus valamennyi példányához, így megelőzhe­ti, hogy a vállalkozó később másként magyarázzon meg egy-két pontot. Nem szabad attól félni, hogy kekecnek gondolják, megéri a szőrszál- hasogátás, s ezt egy tapasz­talt vállalkozónak meg kell értenie. (-) Orchid English - Hungarian Bilingual Primary School ORCHIDEA Magyar-angol Kát tanítási nyelvű általános iskola Az ORCHIDEA Általános Iskola ö évfolyammal működő, családias légkörű iskola, ahol az egyetlen ORCMDEA érték a gyerek. ÖN a legjobb iskolát akarja gyermekének? ÖNNEK nem átlagos a gyermeke és különleges tanárokra van szüksége? Akkor jó helyen jár, mert iskolánk célja, hogy segítse a magyar, a világ kultúra minél magasabb szín­vonalú elsajátítását. Iskolánk nyitott mindazok számára, akik bármely nemzet és felekezet tagjaiként óhajtják és vállalják a műveltség és tudás tartalmas megismerését. • 2000-2009 tanévben 1-6. osztály indul. • Osztályonként 10-20 diák tanul. • Első osztálytól angol nyelvoktatás folyik. • Az 5-0. osztályokban a mate­matika, fizika, kémia, biológia és számítástechnika tantárgyak tanítása angol nyelven folyik. A humán tantárgyak magyar nyelven folynak. • Iskolánk kiváló minőségű számí­tógép parkkal rendelkezik, ami lehetőséget nyújt a nyolc osztályt elvégző diákjainknak, hogy kitűnő számítógép kezelő képességgel rendelkezzenek. • Kirándulásokat szervezünk országon belül és kívül. • Minden év májusában tudományos kiállítást szervezünk. • Diákjainkat nemzetközi olimpiai versenyekre készítjük fel. • Iskolánk testvér-iskolái kapcsolatokat szeretne létesíteni hasonló minőségű külföldi iskolákkal, lehetőséget teremtve ezáltal, hogy diákjaink megoszthassák tudásukat, tapasztalataikat más nemzetiségű diákokkal. Iskola címe: 1105 Budapest, Cserkesz utca 10-14. Kapcsolat: www.orchideaiskola.hu Tel.: 06-1/433-41-41; 06-1/433-41-42 E-mail: info@orchideaiskola.hu 5181:

Next

/
Thumbnails
Contents