Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-04-25 / 16. szám
12 SPORT Ferencváros 2008. április 25 Feljutott az ificsapat Szamoránszky és Szucsánszki marad Az elmúlt hetek hírei szerint mind az edző, Zsiga Gyula, mind a beállós Lucia Uhrakova távozik a szezon végén az FTC- Budapest Bank nőlkézilabda- csapatától. Szerencsére nem csak távozókról beszélhetünk, hanem kulcsjátékosokról is, akik maradnak. Egy évvel meghosszabbította idén lejáró szerződését a válogatott beállós, Szamoránsky Piroska. A játékos elmondta, bár több anyagilag és szakmailag is kedvezőbb ajánlat közül választhatott, végül azért maradt, mert nem felejti, milyen sokat köszönhet a Ferencvárosnak. Marad a válogatott irányító, Szucsánszki Zita is, aki szintén sok ajánlatot kapott, de az élő szerződését még biztosan kitölti, és a következő szezonban is csapatunkat segíti, aztán pedig ki tudja, mit hoz a jövő. A napokban 18. születésnapját ünneplő Zácsik Szandra is csapatunkat erősíti a következő bajnokságban. Az NB II-ben szereplő ifjúsági csapatunk a Kinizsi élleni győzelmével a hátralévő mécsesektől függetlenül feljutott, s jövőre az NB I/B-ben folytatja. A lányok vasárnap a harmadik helyen álló vetélytárs ellen a szorosabb első félidő után magabiztosan győztek (39-33). Schiller Zsolt Zácsik Szandra is a felnőtt csapatot erősíti a jövőben Szoros vereség Bár kikaptak férfi kézilabdázóink, de a bajnokságban továbbra is hibátlanok, mert a vereséget az NB l-es Balaton KC-től szenvedték el. A vendégek a februári, füredi látogatást viszonozták. Ellenfelünk hetessel szerzett vezetést, de nem csak egyenlítettünk, hanem fordítottunk is, s a szünetre egygólos előnnyel mehettünk (17-16). A második játékrész elején pedig már háromra is növeltük a különbséget, ám a hibáinkat kihasználták a fürediek, s végül eggyel, 26-25-re nyertek. Végre nyertek a focisták Irány az A-csoport SPORTHÍREK A Pécs kiverése után vereség az Újpesttől Múlt hét közepén a továbbjutásról döntő mérkőzésen fogadták vízilabdásaink a Népligetben a pécsieket. A mieink az első negyedben előnybe kerültek, sőt akadt időszak, amikor hárommal is vezettünk. Az utolsó nyolc percben ugyan egyenlítettek a vendégek, ám csak rövid ideig bizakodhattak, mert ezt három Fradi-gól követte (13-10). Nem pihenhettek sokat az FTC-Aprilia játékosai, mert a hét végén már az 5. helyért csatáztak, s az Újpest ellen csobbantak medencébe az egyik fél második győzelméig tartó párharcban. Csapatunkat eddig hátráltatták sérülések, most a beteg Kaszper Gáborra nem számíthatott Somossy József mester, és Persely Tamás is csak egy félidőt játszhatott. Hiába küzdöttek nagy elánnal a srácok, a lilák a záró játékrészig néggyel léptek el. A hajrában azért csökkent a különbség, de így is az Újpest győzött kettővel (11-9). Toborzó Az FTC női labdarúgó szakosztálya újra toborzóra hívja a labdarúgást szerető lányokat. Minden korosztály jelentkezését várják, hiszen van U13, U15, U17 és felnőttcsapat is. A toborzó időpontja: 2008. május 4., 10 óra, Üllői út (FTC-sta- dion). Az eddigiek nagyon sikeresek voltak, és több játékos már stabil NB-I es csapattag, illetve már a korosztályos válogatottban is bemutatkoztak. Mindenkitől azt kérik, hogy hozzon magával sportfelszerelést. Érdeklődni a barcal977@ citromail.hu címen lehet. Dobogóra kerekeztek Vasárnap a CriticalMass kiindulópontján, a Millenáris Velodromban gálaversenyt rendeztek. A három versenyszám összetett értékelésében a Ferencváros kerekesei közül Specziár Viktor és Berkes/ András végzett az első és a harmadik helyen. A második helyezést Lengyel Gábor, a Kommuna kerékpárosa szerezte meg. Az első versenyszámot Lengyel nyerte. A másodikban Specziár a harmadik helyen végzett. A fő versenyszámban, a pontversenyben Berkesi András nyert Specziár Viktor előtt, aki viszont kiegyensúlyozott teljesítményével nyerte az összetettet. Győzelemmel mutatkozott be a Ferencváros kispadján a Csank Jánost váltó Bobby Davison. A sokat kritizált Ndjodo góljával nyertünk az Üllői úton a Bocs ellen. A kameruni csatár a 37. percben Fitos beadása után lőtt a kapuba. Nem sokkal később Lipcsei bombáját a léc alól ütötte ki Hamar kapus. S a második játékrészben is csapatkapitányunk növelhette volna az előnyt, de ballábas bombáját szintén bravúrral védte Hamar. A vetélytársak közül a Szolnok 5-0-ra kikapott a Váctól, a Kecskemét viszont nyert a Cegléd otthonában. így továbbra is jelentős a hátrány a feljutást jelentő első helytől. Schiller Zsolt Szombat reggel izgatottan ébredek s várok. Fél egy tájban kezd egyre jobban összeszorulni a gyomrom. Fél óra múlva a kanapé karfáját markolva ülök a tévé elé. Szurkolok, kiabálok, hogy most végre sikerüljön a csoda, s jégkorongosaink legyőzzék az ukrán válogatottat, és feljussanak a legjobbak közé. Vas Jankó gólja nyugtatónak tűnt, de növeli a reményt, így a feszültséget is. Az első harmadot záró Palkovics-szólót követő találatról hangos ujjongásom miatt a szomszédok is értesülnek. A második játékrész elején Peterdi bombája után talán néhány lakó ki-kinéz a folyosóra, mire is ez a nagy hangzavar. Úgy érzem, már nem remeg a kezem, már nem is izgulok, mégis rá kell gyújtanom, majd újra és újra. Vadul számolom vissza a perceket. Ám azok csak nem akarnak elfogyni. Közben azért már arról ábrándozunk cimborámmal, hogy jövőre akár a kanadaiak ellen is játszhatunk, de nem csak amolyan bemutató meccset, hanem valódit. Tétre! Az álmodozásból egy ukrán gól ébreszt. Nem kellett volna. Majd nem sokkal Április 27-én, vasárnap a dr. Lévai János-emléktúrára invitáljuk önöket a Pilisbe. A sikárosi túrán választható útvonalak a következők: Pi I i ssze ntl ászló— Szilágy Bernát-forrás (5 km), Dömörkapu-Sikárosi rét (4 km), később újra ünnepel az ellen, s ismét egekbe szökik a vérnyomásom. Jókor jött a szünet! Rimánkodom, ne történjen semmi érdemleges a következő bő fél órában. Szuggerálom az órát, már csak tíz perc, s még nem jött a félt ukrán roham. Alázat, fegyelem, pazar akarat, amit a hokisainktól látunk. Mindezek megnyugtatnak, csak az a fránya idő... Két percre az álomtól, kiállítás tőlünk - miért kell megadni az esélyt? Fohászkodom, muszáj túlélni. Izzad a tenyerem, peregnek a másodpercek, még harminc. Aztán Vas Marci lövése után már ordítom: góóóóól! MegHoldvilágárok-Sikárosi rét (6 km). A túra nehézségi foka és a visszaút is megválasztható. A találkozás helye és költsége megbeszélés szerinti, mint ahogy az is, hogy legyen-e különjárat. Ha bárki szeretne a túrákról és van, feljutottunk - üvöltöm. Nézem a boldog játékosokat, a himnuszunktól elérzéke- nyülő kanadai-olasz szövetségi kapitányt, és kapar a torkom. A boldogságtól! Schiller Zsolt A múlt héten öt mérkőzésen öt győzelmet arató magyar jégkorong-válogatott kiharcolta, hogy 70 év után jövőre újra a legjobbak között szerepeljen. A történelmet író együttesben több, korábban a Fradit megjárt játékos is szerepelt. Kapusunk, Szuper Levente a Ferencvárosban lett ismert játékos, s 1997- ben parádés védéseinek köszönhetően nyertünk magyar bajnokságot. az előrelátható programokról többet megtudni, keresse Kiss Ádámot, a természetjáró szakosztály elnökét a 06/70-212- 1288-as telefonszámon vagy a www.sportlakossagi9ker.eu weboldalon. Séták, túrák mindenkinek A Ferencvárosi Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sportbizottsága pályázatot hirdet a kerületi szabadidősport területén működő sportszervezetek részére a rendezvényeik megvalósításához szükséges költségek egy részének biztosítása céljából. Nem tudunk támogatást nyújtani a szervezetek működési kiadásainak fedezéséhez, a működéshez szükséges eszközök beszerzéséhez. A pályázat feltételei: Pályázhat: a kerületünkben a szabadidősport területén tevékenykedő, kerületi bejegyzéssel rendelkező sport- szervezet illetve sporttal foglalkozó társadalmi szervezet (kivéve DSE, ISK, DSK), amely rendelkezik érvényes bejegyező végzéssel az alapító okiratában, szabályzatában pedig szerepelnie kell a pályázati kiírásban meghatározott (sport) tevékenységi körnek. Pályázati felhívás Nem nyújthat be pályázatot az önkormányzat által fenntartott költségvetési intézmény! A pályázó csak akkor kaphat 2008-ban önkormányzati pályázati támogatást, ha a múlt évben kapott önkormányzati pályázati támogatással elszámolt. Egy szervezet csak egy bizottsághoz és csak egy pályázatot nyújthat be. Pályázni kizárólag adatlapon lehet. A pályázatnak tartalmaznia kell: A pályázati program vagy programok megvalósításának módját, személyi feltételeit és az egyéb forrásból (saját erőforrás, más szervezetektől, intézményektől kapott támogatások) származó anyagi feltételeit. Meg kell jelölni a program által érintett lakossági korosztályt, mint célcsoportot. A benyújtott pályázatot cégszerű aláírással és pecséttel el kell látni, továbbá a szervezet képviselőjének nevét és elérhetőségét meg kell jelölni. Az elbírálásnál kiemelten kezeljük: • A kerületi szintű sportrendezvények megrendezését vállaló pályamunkákat; • Kerületi lakosok, családok, hátrányos helyzetűek, mozgássérültek számára szabadidősportos rendezvények szervezését; • Táborozások megszervezését Az adatlaphoz csatolni kell a pályázó szervezet bejegyző végzésének és alapszabályának, ill. egyéb - a tevékenységét szabályozó -, a bejegyző bíróság által elfogadott okiratának másolatát. Kérjük a Tisztelt Pályázókat, hogy célszerűségi okokból a pályázati programjukat, illetve annak rövid lényegi összefoglalását kizárólag a pályázati adatlap e célra rendelkezésre álló részében írják le és ne az adatlap külön mellékleteként csatolják! A pályázatokat úgy kell benyújtani személyesen vagy postai úton, hogy az, 2008. április 30-ig megérkezzen az alábbi címre: Ferencvárosi Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 1093 Közraktár u. 34. II. em. A borítékra kérjük ráírni „Sportszervezetek pályázata"! A pályázati adatlap átvehető ügyfél- fogadási időben az Oktatási, Kulturális és Sport Irodán valamint letölthető a www.ferencvaros.hu és a www. ferencvaros.hu/oksi honlapról. Pályázati felhívás! I A Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége a 2008. évi „Idősek Világnapja" alkalmából rajzpályázatot hirdet iskoláskorú gyermekek részére. A pályázat témája a két generáció kapcsolata, ezért a pályázat címe: „A nagyszüleim és én" A zsűri által jónak ítélt alkotásokat díjazzuk, és az őszi „Idősek Világnapja" alkalmából rendezett budapesti rendezvény színhelyén kiállítjuk. A pályázat beadási határideje: 2008. június 15. Cím: Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége 1054 Budapest, V. Akadémia u. 1. Palkovics és Otcskay öröme