Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)

2008-03-07 / 9. szám

Ferencváros 2008. március 7. MELLÉKLET 7 NŐNAP Hölgyek a pult mögött A munka már egyenlő, sőt! A Nemzetközi Nőnap az egy­szerű, mégis történelmet író nők története. A nők évszázadok óta tartó küzdelmében gyökerezik, melynek célja, hogy a nők a férfi­akkal egyenlő feltételek mellett vállalhassanak részt a társa­dalomból. Ez az idők folyamán kicsit túlságosan is jól sikerült - legalábbis a munka tekinte­tében. Olyannyira, hogy sokan a megemlékezést is elfelejtik. A Ferenc téri CBA élelmiszer­áruházban alig dolgoznak az ■§ erősebb nem képviselői közül. '! Hölgyek ülnek a pénztárban, 5 hölgyek szolgálják ki a vevőket, 8 árazzák a párizsit, pakolják a " polcokat és cipelik az áruval telt ládákat. Hármukkal - név szerint Ágnessel, Zsuzsával és Zsuzsával - beszélgettünk arról, hogy mennyit is ér manapság a nőnap.- Az utóbbi másfél évtizedben több olyan ünneplésre okot adó nap keletkezett - mondja egyi­kük mint a Valentin-nap vagy a Halloween, amelyek koráb­ban, ha nem is voltak ismeret­lenek a magyar társadalomban, megtartásuk nem volt szokás Magyarországon. Legalábbis olyan formában nem, ahogyan ma az amerikai ízlés szerint történik. Bár a nőnap monda­nivalója távol áll ezektől az ün­Hóvirágot ne! A tavasz első hírnöke helyett válasszunk más ajándékot Évente több millió hóvirág esik áldozatul a nőnapi virágaján­dékozásnak, ami már évek­kel ezelőtt veszélybe sodorta az apró fehér harangocskák jövőjét. A tiltás azonban, úgy látszik, itt sem segít, az alul­járókban rendre megjelennek március elején az árusok. Nincs ember, aki ne szeretné a hóvirágot, hiszen a várva várt tavasz megérkeztét jelzik a tél után előbújó első virágok, amelyek gyakran még hófoltok között, február közepétől virá­goznak. Azaz virágoznának, ha nem lenne Valentin-nap és nőnap, amikor szeretetünket kívánjuk kifejezni vele. E szeretet okán leginkább az utcasarkon és az aluljáró­ban találkozhatunk vele, ahol fillérekért árusítják a nem­zeti parkokban milliószámra leszakított csokrokat - mint a tavasz első ünnepére, a nő­napra szóló figyelmességet. A Ha nem vigyázunk, hamarosan csak fényképekről csodálhatjuk a tavasz hírnökét gátlástalan kereskedelmi célú gyűjtés eredményeként ter­mészetes élőhelyeinek nagy részén kipusztult e kedves növény, ezért 2005-ben vé­detté nyilvánították, egyetlen letépett száljáért akár tízezer forintra is büntethetnek. A hóvirág mára pótolhatat­lan természeti értékké vált, a környezetvédők mindenkit arra kérnek, hóvirág helyett inkább valami más ajándé- ■§ kot válasszon, hiszen pusz- 1 <U títás nélkül is lehet örömet .'S N szerezni. | Természetesen Budapest < számít a legnagyobb felve­vőpiacnak. Ide főképp a Du- na-Dráva Nemzeti Park és a Zselicség védett területeiről- érkeznek a tilalom ellenére begyűjtött virágok, amelyeket a „gazdaságos” ipari módsze­reknek köszönhetően hagy­májával együtt tépnek ki a földből, így megakadályozzák az „újratermelődését”. A mód­szeres irtás másik fő területe a Bükki Nemzeti Park, ahon­nan Miskolcra és környékére kerül rengeteg hóvirág, ame­lyek száma mára erősen meg­fogyatkozott. A kipusztulás másik oka, hogy a gyűjtők a legszebbeket irtják, így magot csak a silányabbak érlelhet­nek, emiatt romlik a növény genetikai állománya. Nőnapra pedig, uraim, vá­lasszunk más virágot, hiszen természetbarát kedvesünk ma már amúgy sem venné jó né­ven, ha védett hóvirágot vin­nénk neki ajándékba. Steiner Gábor A hölgyek szerint csökkent a nőnap megbecsültsége a férfiak körében nepnapoktól, mégis úgy érzem, hogy az ilyen napok értéke ösz- szességében ellaposodott, talán lehet mondani, hogy a „külföld­ről jött” ünnepek bizonyos mér­tékig a nőnap fényét is elvették, magukhoz hasonlóvá tették.- Ez látszik a férfiakon is - ve­szi át a szót kolléganője. - Ré­gen a vevők, áruszállítók és más, az üzletbe betérő férfiak nagy része, ha nem is virággal jött, de boldog nőnapot kívánt. Ma már szinte nyoma sincs ennek a kedvességnek, mintha teljesen elfelejtették volna. Szerencsére legalább otthon, és a férfikol­légák részéről megmaradt a felköszöntés, a megemlékezés arról, hogy vagyunk és tesszük a dolgunkat. Harmadik beszélgetőpartne­rem szerint a változás nem is a rendszerváltozás időszakára tehető, inkább úgy 7-8 évvel ezelőttre. Akkor még sok volt a köszöntés március nyolcadikán, ami mára szinte teljes érdekte­lenségbe fulladt. A nőnap semmivé foszlását sajnálja mindhármuk, de úgy gondolják, az egész éves figye­lem - ha csak kevéssel több is a mostaninál - sokkal többet se­gítene rajtuk, mint néhány szál virág, bár nagyon jólesik, ha gondolnak rájuk. Férfitársaim, a feladat tehát adott, és nem csupán egyetlen napra. Újra divatba jöhet az ud­variasság, meg lehet fogni a ne­héz szatyrot, előre lehet engedni egy hölgyet a kapuban, vagy ép­pen lesegíteni a kabátját. Az év háromszázhatvanöt napján. Ez persze nem ment fel a virágcso­kor vásárlása alól nőnapra, és más jeles alkalomkor sem illik erről megfeledkezni. De önma­gában ez - ugye érezzük? - ke­vés. S. G. Kóstoló Tudja On. mi a/ a csatui (chutney)? Ha nem, jöjjön e$ kostolja meg! Ha igen, fogadjunk, hogy tudunk újfajtat mutatni az Aranyszarvas gomba Kft. és a Lyan Kft. közős bemutatóján! ízelítő a finomságokból: ❖ Zöldséglekvár paradicsomból friss lnne mai és szmesborssal ❖ Szai vasgombás ceklalekvar meggyel és bourbon vaníliával v Balzsamos szilvalekvár szarvasgombával v Tárkonyos ananászlekvár A kostola Időpontja és helye: *t* 2008. március. 1J. (csütörtök) 11 16h ❖ Chocolate (A Lyan Kft. édességboltja) 1092 Kinizsi u. 11. Telefon: 217 0472 Weblap: www.edessegdiszkont.hu Jöjjön el, és hozza magával, családját, kedvesét, és egyenek egy jót! Ékszerüzlet a Ferenc téren m Arany és ezüst ékszerek széles választéka Sérült ékszerek javítása rövid határidőre é# Tört, használt arany beszámítása új ékszer vásárlásakor: 18 karát (750 ezrelék) 4 000 Ft/g’ 14 karát (585 ezrelék) 3 100 Ft/g* I áYlflTlllíl 1094 Budapest, Ferenc tér 2-3 "WM!1" 30 / 5391179 (Az Üllői és a Mester utca között, a kőrúttól 400 méterre) változás jugáf feniiazf juk Lidi a Gubacsi úton Új áruház nyílik Ferencvárosban A Lidl-áruházlánc rövid idő alatt került be a köztudatba - kedvező áraival és szé­les választékával. Most a IX. kerületben új áruházat nyitnak, jól megközelíthető helyen, ahol mindennap vár­ják vásárlóikat. Medovarszki György, a válla­lat észak-magyarországi régi­ójának kereskedelmi vezetője elmondta, a Gubacsi út 34. szám alatt nyíló, új, 1400 négy­zetméter eladóterű Lidi áru­ház Budapesten immár a lánc tizenkettedik tagja, míg a magyarországi Lidi üzletek sorában a kilencvenharma­CD dik. A nyitás napjától, március s 6-ától (csütörtök) a megszokott | Lidl-nyitvatartás szerint várják -g vásárlóikat, a hét minden nap- “~ ján reggel 7 órától este 9-ig. Az áruház több tömegközlekedési eszközzel is megközelíthető, a 30-as villamos mellette áll meg, de a Soroksári úti autó­buszok megállójától sem esik messze. A nagybevásárlások­hoz autóval érkezőket százöt­ven férőhelyes parkoló várja. A Lidl-áruházlánc fő profilja a napi bevásárláshoz szüksé­ges élelmiszerek biztosítása a legjobb áron és minőségben. A Lidi széles áruválasztékkal várja vásárlóit A fő hangsúlyt az áruk fris­sességére helyezik, valamint a széles kínálatra. Naponta 70-80-féle zöldséget és gyü­mölcsöt kínálnak, valamint huszonötféle előrecsomagolt húsból választhat a vásárló. A naponta kétszer (reggel és kora délután) érkező pékáruból kö­rülbelül harmincféle található a kínálatban, köztük a Ludvig és Mentési péküzem prémi­umkategóriás termékei. A vá­lasztékot hűtött és fagyasztott, valamint normál és szárazáru, vegyi és papíráru is bővíti. A Lidi heti akciókkal is várja vásárlóit, ezekben átlagosan 18-20-féle termék szerepel. A csütörtökön és vasárnap változó akciók szezonális ter­mékeket is kínálnak. (x) Március 6. csütörtök - Március 12. szerda www.lidl.hu Rózsatő Fürtös­paradicsom Fejes­káposzta Fagytürő évelők Nőnapi csokor • Csokor *' «p®*Friss szeletelt pulyka­mellfilé • 450g Friss sertés gulyáshús • 100% sertéscombból sertés darálthús Zsírtartatom: 20% 500g lkg = 838 Kenyérsütő automata @ • ldb 1250g-os kenyér sütésére alkalmas 0 • LCD kijelző, 12 választható program ff • 1 órás meiegentartó funkció ■ • 3 barnító fokozat • 15 órás időzítés, 80 “ perces gyorsprogram ip • Tészták, lekvár és ■ gluténmentes ételek ||| Ireklámunkból Univerzális mosópor Az akció időtartam»: 03.06 03.12, Között vagy a Kés dúl «nejei?. {‘Az akció ulölaitama 0.108 03.08. kozott vagy a Készlet erejeig!) Araink foiintban ‘^Szeletel füstölt 1 • 100g • lkg = 3.490 t azac ÖíTA\S£A !< U CHIiRL ACHS

Next

/
Thumbnails
Contents