Ferencváros, 2007 (17. évfolyam, 1-9. szám)

2007. szeptember / 9. szám

gére, származására utaló elnevezés (például Horvát u., Százados út, Mészáros u. stb.). A lakóövezet legrégebbi utcanevei elsődleges utalásúak, az út irányát jelezik. A Gyáli út 1900-ban kapta a nevét. (Később a Zombori u. 2. és Füleki u. 1/b között húzódó, azóta területrendezés miatt megszűnt Gyáli köz is szere­pelt a térképeken. A Gyáli út 26. és 28. között tervezett, de végül nem kialakított területet is az útról neveztek el Gyáli témái) Az Ecseri út mai nevét az addig használa­tos, nem éppen költői megnevezést „leváltva” 1909-ben jegyezték be. Ez az útszakasz vezetett ugyanis a város - az elhullott állatokat a törvényi előírások szerint szaksze­rűen elszállító és megsemmisítő, valamint az elkóborolt kutyákat-macskákat begyűjtő - gyepmesteri (azaz sintér- ) telepéhez, ezért az 1890-es évektől „Gyepmesterhez vezető út”-ként szerepelt. A 20. század elején az utcanevekért is felelős Fővárosi Közmunkák Tanácsa előszeretettel választott névadónak távoli és közeli településeket. 1909-ben így került az ut­catáblákra a Pest megyei Aszód (Aszódi utca, majd 1954-ben erről az Aszódi köz), illetve a nógrádi, ma szlovákiai Fülek neve (Füleki u., s ugyancsak 1954-ben Füleki köz). Egy évvel később, 1910-ben a főváros hatá­ránál fekvő Pécel (Péceli u.) és az akkori Bács-Bodrog vármegyéhez, ma pedig a szerbiai Vajdasághoz tartozó Zombor (Zombori u.) válhatott ily módon névadóvá. 1954-ben más, frissen kialakított közterület is nevet ka­pott. Vélhetően a kissé tágabb környék múltjából merült fel az Osztag utca neve (a mai József Attila-lakótelep helyén működött a honvédség ún. Kis-Rákos Gyakorlótere, de katonai kórház is működött a területen). A Táblás köz is abban az évben kapta a nevét. Egyes források azt jel­zik, hogy a Nagy-Küküllő vármegyében található hely­ségről. Tudva azonban azt, hogy a ma Dubu nevű telepü­lés Erdélyben található, aligha hihető, hogy a Rákosi- érában bárki megkísérelte volna az irredentizmus - akko­riban könnyen megszerezhető és leülhető éveket jelentő - vádját magára vonni. Alighanem egy szellemes (vagy éppen ötletszegény) tisztviselőnek jutott eszébe: ha az új terület utcatáblával jelzetté lesz, miért ne lehetne a meg­nevezése is Táblás? Az 1960-as években szokássá lett egy időre minden új közutat, a fővárosi utcaregiszterben szereplő lajstromszá­muk alapján, sorszámmal illetni. (A József Attila-lakóte- lepen a későbbi Pöttyös a 903. utca, a majdani Dési Huber a 904. utca nevet kapta.) A kacsa népies nevét vi­selő Réce utcát 1968-ig 905. utcának nevezték, ami jelzi, hogy nagyjából egy időben alakulhatott ki a zárójelben szereplőkkel. 1999-ben újabb elnevezések következtek. Ezek s az ezt követő névadások a környék vasúti, illetve MÁV-alkal- mazottai által lakott lakótelep jellegét hangsúlyozták. (A Zombori utca a Ferencvárosi rendező pályaudvarra fut.) A vasúti tereptárgyak megnevezései kerültek a térképekre a Váltó, a Töltés, a Szemafor, majd a Vasbakter köz esetében csakúgy, mint az egykori gőzmozdonyok mögé kapcsolt szénszállító szerelvényelem nevét viselő Szerkocsi utcánál. A Kiskalmár köz is egy köznyelvünk­ből már kikopott fogalmat őriz, kerületünk egykori kis­kereskedőinek állít emléket. A Víztorony köz pedig köz­vetlen utalásként a környék épületei közül kimagasló, küllemében nemrég felújított építményre, a víztoronyra emlékeztet. MEGKEZDŐDÖTT A NYOLCADIK SZEZON Az augusztus 25-ei hétvégétől a megszokott időrendben várja korcsolyázni - vagy csak a jég hűvösére - vágyó látogatóit a lakótelep műjégpályája. Gágyor Péter, a Lobogó utcai jégcsarnok vezetője örömmel tájékoztatott bennünket arról, hogy nemcsak a nyitvatartási és beosz­tási rend maradt meg az előző, a hetedik jégszezonból, hanem a belépők és bérletek árai is. Érdeklődésünkre el­mondta, hogy a nyári - időnként Afrikát idéző - rekkenő hőség ellenére sem kellett hamarabb bezárniuk: a pálya hűtőgépe annyira pontosan van beállítva, és olyan jól karbantartva, hogy meg sem kottyant neki a kánikula. A látogatottság viszont - annak ellenére, hogy az avatatlan szemlélő nyári menedékhelynek gondolná a jégfelületet -a hőgutás időszakban erősen csökkent. „Sokan elmene­kültek a panelházakból - adja magyarázatát az igazgató. - Egyébként évek óta lassú látogatócsökkenés figyelhető meg az ország valamennyi műjégpályáján, ezalól a mi jégcsarnokunk sem jelent kivételt. Abban azonban to­vábbra is egyedülálló, hogy, az önkormányzat, részön­kormányzat támogatásának köszönhetően, valamennyi lakótelepi óvodás és első osztályos számára ingyenes korcsolyaoktatási biztosít. Az amatőr sportolók változat­lan intenzitással edzenek a pályán, s az utánpótlással sincsenek gondok. A tél közeledtével pedig eddig évről évre felélénkült a közönségkorcsolyázásra jegyet váltók száma is. Vélhetően így lesz ez idén is” - zárja az összeg­zést Gágyor úr. MÉGIS LESZ LIDL! Igaz, nem a lakótelepen, de a közvetlen szomszédságá­ban, a Ceglédi út elején. Akiknek tehát néhány éve meg­dobogtatta a szívét az olcsó bevásárlás lehetősége (a be­ruházás meghiúsulását követő visszajelzésekből tudjuk: nagyon sokan voltak), most elővehetik a naptárt. Kis csillagocskákat rajzolhatnak október középső két heté­hez, mert a kiírás szerint „október közepén” nyitja meg kapuit az új áruház. FUTHAT A FERENCVÁROS Nagyszabású futóversenyt szerveznek szeptember 15- ére, az idei Lakótelepi Vigasságok időpontjára a József Attila-lakótelepen. A „Fut a Ferencváros TNT” elnevezé­sű verseny szervezője a Ferencvárosi Szabadidő- és Horgászegyesület. Az előkészületekről megkérdezett fő­szervező, Hidasi Gábor elmondta, a futás ötlete éppen az előző évek Vigasságok alatti sporteseményeinek látoga­tottságából született. Szinte mindig ugyanazokkal talál­koztak a versenyeken. Keresték annak a lehetőségét, ho­gyan lehetne nagyobb tömeget és másokat is bevonni. Olyan sportalkalmat kívántak teremteni, amelyekhez a kerület és a főváros máshol élő lakói is kedvet kaphatnak. Így jutottak el a Futapest Klubhoz, amely a mostani ver­seny szakmai oldalát és - versenybírói révén - annak felügyeletét is biztosította, s ezek mellett a verseny propa­gálásából is részt vállalt. A klub tevékenysége folytán az efféle városfutásoknak már nagy hagyománya van Budapesten, így joggal remélhető, hogy a sportesemé­nyen nagyon sokan lesznek jelen. A futófesztivál védnö­kei közt ir. Gegesy Ferenc polgármester, Pál Tibor alpol­gármester, országgyűlési képviselők, Schobert Norbert, a közismert aerobikedző, Mai Mihály profi ökölvívó-vi­lágbajnokunk és Zsidek László, az „Ízvadász” szakács, a Food Express feje is megtalálható. A verseny főszponzo­rának a TNT Express Worldwide Hungary csomagküldő futárszolgálatot sikerült megnyerni, de több más - kerü­leti illetékességű - cég is csatlakozott hozzá. A szeptember 15-én 9.30-kor elstartoló versenyre két (4,2 és 8,7 km-es) távon lehet benevezni. Az indítás mindket­tő esetében az Egyetértés utcánál történik, s a kijelölt pálya érinti a Távíró, a Napfény, az Epreserdő és az Ifjúmunkás utcákat. A hosszabb távon indulók az Aszódi lakótelepen (Táblás köz, Aszódi u., Gyáli út) is megfor­dulnak. A versenyközpont a Toronyház utcai Közösségi Házban lesz. A sportesemény tehát kiváló alkalmat te­remt arra is, hogy lakótelepünk szépségét olyanokkal is felfedeztessük, akik egyébként soha sem vetődnének er­refelé. A kitűzött díjakkal is szeretnénk - tette hozzá Hidasi Gábor - a nagyobb részvételt ösztönözni. A leg­több szülőt mozgósító iskolának járó különdíj és a meg­vásárolható rajtszámmal járó tombolaszelvény - amellyel akár kerékpár is nyerhető - remélhetőleg sokakat vonz majd a verseny startvonalához. Ha az időjárás is kegyes lesz hozzánk, bizonyosan nagyszerű, hagyományteremtő esemény lesz a „Fut a Ferencváros TNT” versenyünk. Hegedűs Sándor (fotó: krivi) Ferencváros 11 2007. szeptember

Next

/
Thumbnails
Contents