Ferencváros, 2007 (17. évfolyam, 1-9. szám)
2007. szeptember / 9. szám
2007. szeptember A Humánum Napja Augusztus 4-én, Raoul Wallenberg születésnapján (95 éves lenne), a Humánum Napján emlékülést rendeztek a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. Köszöntötték azokat a hősöket és leszármazottaikat, akik a vészkorszak idején életük kockáztatásával üldözött honfitársaikat mentették. Szita Szabolcs, az emlékközpont vezető történésze elmondta, hogy folyamatosan munkálkodnak azon, hogy teljes egészében feltárják a második világháború idején magyar zsidókat mentő svéd diplomata, Raoul Wallenberg és segítői tevékenységét. Ma már közel 400 magyar munkatársának a nevét ismerjük, például Forgács Gáborét, akinek visszaemlékezéseit meg is jelentették. Összeállították a Wallenberg-bibliográfiát, az 1945-2005 között róla megjelent írások jegyzékét. Kevesebb örömre ad viszont okot az a tény, hogy - miként Szita Szabolcs saját tapasztalatai alapján elmondta - a tőlünk nyugatra eső országokban, főleg Ausztriában és Németországban az embermentés erkölcsi súlya, tekintélye sokkal nagyobb, mint nálunk. Vannak országok, ahol a nemzeti önértékelést, a nemzeti imázst erősíti az, ha voltak embermentők. A tőlünk nyugatra élő polgárokban nagyobb az igény arra, hogy őszintén szembenézzenek a történelemmel, és hogy ápolják az üldözöttek, az áldozatok emlékét. Ausztriában például egyes falvakban sárga csíkkal jelölik meg az útvonalat, ahol a második világháború idején a zsidókat a táborok felé hajtották, emlékmeneteket tartanak ezeken az útvonalakon, gondozzák a tömegsírokat, emlékműveket állítanak. Emlékkövet helyeztek el Ausztriában azon az 1200 méter magas hágón, amelyen keresztülkergették a legyengült, elcsigázott tömeget. S ami talán a legszebb: gyerekek hordták föl a hegyre az emlékkövet, ami igazi és maradandó történelmi lecke lehetett nekik. Ilyen „leckékre” nálunk még nagyobb szükség lenne. Be kell mutatnunk a fiataloknak az emberi tisztesség, az erkölcsi helytállás példáit, és elérni azt, hogy ez legyen számukra is a követendő magatartás. Fontos, hogy megnézzék a kiállításokat, és hogy maguk is bejárják azokat a helyeket, ahol 62 évvel ezelőtt egyesek bújtatták zsidó honfitársaikat, és ahol mások űzték őket a megsemmisülés felé. Nemzeti imázsunknak igencsak jót tenne, ha a következő generáció már ebben a szellemben nőne fel. Ferencz Zsuzsa (fotó: Steiner) Anne Frank-kiállítás a Holokauszt Emlékközpontban Volt idő - úgy negyven évvel ezelőtt -, amikor Anne (vagy ahogy akkor mondtuk: Anna) Frank naplója alapkönyv volt az olvasó kamaszok könyvespolcán. A Németországból Hollandiába emigrált, majd 1942 és 1944 között itt is bujkálni kényszerülő zsidó kislány és családja történetét olvasva többet tudhattunk meg a második világháborúról és a zsidóüldözésről, mint a történelemórákon. Szinte végigéltük vele utolsó két évének szorongató napjait, és olyan nagyon bíztunk benne, hogy végül sikerül megmenekülnie és békében felnőnie. Ma is érzem azt a fojtogató izgalmat, amit akkor, tizenöt évesen vele együtt magam is átéltem, és megértettem valamit, talán nagyon is sokat abból, mi a háború, és mit jelenthetett abban zsidónak lenni. Talán nem tévedek, ha azt gondolom, manapság kevés fiatal lány vagy fiú veszi önként kezébe Anne Frank naplóját. A Holokauszt Emlékközpontban augusztus 4-én, Anne Frank elhurcolásának napján kiállítás nyílt Anne Frank - történelem a jelennek címmel. Az amszterdami Anne Frank Ház vándorkiállítása tíz év után érkezett el Magyarországra. A tárlat 1997 óta bejárta a világot, már legalább Ferencváros
