Ferencváros, 2007 (17. évfolyam, 1-9. szám)
2007. július / 7. szám
2007. július A párizsi Bo Halbirk műhely Manapság soha nem látott keletje van azoknak a grafikai nyomógépeknek, amelyeknek működési elve talán Dürer óta nem változott. A fa-, fém- vagy kőlapra készített rajzot, amelyet vagy belevésünk kézzel, vagy az úgynevezett „korszerű „fotótechnikával vegyi úton rögzítünk, maratunk, ezzel a gépmonstrummal nyomtatjuk a papírra. Így ma a metszetkészítő művész számára a nyomómatrica, amelyen maga a mű található, sokszor másodlagossá válik, és nem a kép reprodukálása papírra, de a nyomatszín, felület és az újranyomások által létrehozott technikai improvizációk válnak a modern művészet kifejezőeszközévé, formájává. Ilyen műhelyt és egy mindmáig együtt dolgozó nemzetközi művészeti közösséget hozott létre Bo Halbirk dán grafikusművész a párizsi Chemin Vert utcában 1992-ben. Most ez a művészeti közösség állít ki a Magyar Rézkarcolók és MMháHXi v?i'" -iíi űmmm ÍV.1 V® ÍP Litográfus Művészek Egyesületének Ráday utcai kiállítótermében, a Galéria IX-ben. A kiállított grafikák stiláris sokszínűsége, a különleges technikai kísérletek a mai európai grafika széles spektrumon mozgó lehetőségeit mutatják be a nagyközönségnek. A hagyományostól a 21. századi legkorszerűbb technikák felhasználásáig láthatunk itt példákat: nyomatok, hidegtű, borzolás, aquatinta, rézkarc, kollográfia, litográfia, monotípia, szerigráfia - sorolom a különböző itt látható technikákat. Hogy a művek milyenek? Ebben azért semmi nem változott. Az emberi lét máig kínzó kérdéseire is sorjázhatnak a válaszok, de lehetséges részkérdések felvetése vagy egy ötlet bravúros megvalósítása is felvállalt program lehet, és ezen a kiállításon majd’ mindenre láthatunk példát. Knox Logiszmoi - Gondolatok Körösy Attila kiállítása a Ferencvárosi Pincegalériában Körösy Attila kiállítása, de fogalmazhatnám úgy is, hogy egy kiállítás formában előadott meditáció látható most a Ferencvárosi Pincetárlat falain. A gondolatok (logiszmoi) - amelyek kapcsolatban vannak mind képekkel, mind az érzékekből és a képzeletből fakadó különböző serkentésekkel - bűnné fejlődnek a vágy, cselekvés és szenvedély fokozatain át. Logiszmoinak nevezik azokat, mert az észben (logiki) működnek. Meg kell értenünk ezt a bensőben hosszú évek óta alakuló - a művészt különleges állapotba emelő -folyamatot, a meditáció személyre szabott nagyszerűségét. Vagyis az ihletadó erőforrást, amely a bűntől való megtisztulás szüntelen próbájában, akarásában éri el tetőfokát. így fogalmazza meg az alkotó szómagyarázatában címadását, amely a nyilvánvaló gondolati rokonságot a későbbiekben az ihletett Pilinszky-vers illusztrációival is alátámasztja. A kiállításra érkező először Körösy Attila szavakba öntött véleményével találkozik korunkról. A művészet időtlenségéről beszél, felidézi azt a talán sosemvolt ideát, az aranykort, amelyet azonnal szembesít is az értéktelen aktualitással, a trendivei és a politikával. Szerinte a művész ma nem tartozik a szellemi kaszthoz. Szellemiségében nem tudatos, és nem képes pótolni az emberi gondolkodás eltűnő képviselőit. A humánumból, a hagyományból és az igazságból tudattalanul és sárosán próbálja átmenteni azt, amit lehet. A hazugság igazsággá változhatott, ami liturgia volt, az üres ceremóniává vált napjainkra. Kemény, de igaz és bizony önostorozó szavak ezek. Körösy Attila fiatal kora ellenére oly kérdéseket tesz fel magának és nekünk kiállításán, amelyekkel egész kultúránk alapértékeire kérdez rá. Olyan értékekre, mint a hit, az emberség, a becsület, a szeretet elsődlegessége az anyagi javak, a szerzés világában. Bizony ez most itt nagyon időszerűtlen gondolatsor. Mégis a kiállítás látogatója, a figyelmes néző a kiállított képek megtekintése után igazat kell adjon neki, és ha másként gondolkodóként a végkövetkeztetése más is lesz, az alkotó hitelessége műveiben megkérdőjelezhetetlenül igaz. Körösy Attila viszonylag nagyméretű (70x100 cm), vegyes technikájú pasztelljei és tus-ceruza rajzai nevezhetőek lírai vagy akár, ne féljünk a szótól, „drámai” absztrakt képeknek. A szín és forma szerint kifejező szerkezetű pasztell- vagy tusalapra laza, szinte firkaszerű ceruzarajzokat applikál, ezzel értelmezi a képeket. A megvillanó kis vörös vagy fehér téglalap, négyzet, csík, vonal is ilyen kiemelés, amelyek segítségével konstruktív szerkezetté tömöríti formarendszerét. Képpé magasztosuló Jézus-imáiban éppúgy, mint versillusztrációiban újra és újra megidézi, újrakölti és vizuálisan értelmezi Pilinszky János költészetét. Az ünnepélyesen sötét vagy halványan derengő látomásait a kis világos, fényes megvillanásokkal fokozza. Képei mintha utazások lennének térben és időben egyaránt Bábel városának kavargásától a nagyapa Don-kanyarjáig és még tovább, hiszen a művész vissza-visszatérő érzete a műtermében látomásként megjelenő Babilon kavargása. Vagy tán egy új Babilon érzete lenne ez? Időnként tárgyak, munkaeszközök is megidéződnek ebben a tébolyultnak tűnő kavargásban, ahol zárt terek és perspektíva nélküli terek váltogatják egymást. Hol kegyetlenül őszinte tükröt tart elénk, megjelenítve a bolondok hajóját, vagy maga a megfeszített emberiség áll a középpontban, a 20. század című képén. Mégis, apokaliptikus látomásai elegánsak, nagy szakmai felkészültségűek. Hogy Pilinszkyt idézzem: „És van-e szebb annál, mint amikor az Apokalipszis lovasa kenyeret szel a lámpafényben, cigarettára gyújt, s ágyba kívánkozik éjfél után.” Knox 20 I Ferencváros
