Ferencváros, 2007 (17. évfolyam, 1-9. szám)
2007. május / 5. szám
borozók” között. Érdemes lenne pedig jó érzéssel tekinteni a véderdőre, s arra használni, amire igazán üdvös lenne. Miután a Rönk - sziszifuszi harca részeként - ki- tisztíttatta a kerület kezelésében levő erdősávot, idén a Pilisi Parkerdőgazdaság is szép gesztust tett. KÖZLEKEDJÜNK OKOSAN! Ez volt a lakótelep közlekedési rendjéről szóló, a részönkormányzat képviselői által összehívott április 13-ai lakossági fórum témája. A Közösségi Ház nagytermében mindössze talán ötven fő vett részt az A Nagykőrösi úttól a Határ útig murvás gyalogutat alakított ki. A csőjátékokat új fajátékokkal váltották fel, és pihenőpadokat helyeztek a Távíró utca mentén húzódó gyalogúthoz is. A kerület főépítésze tájékoztatása szerint a saját kezelésű erdősávra is készülnek fejlesztési tervek: megkezdődött egy „erdei tornapálya” felújítási-kialakítási projektének előkészítése. ROTTERDAMI PÉLDA Négy év után végre döntött a főváros vezetése, s hozzájárult a ferencvárosi kéréshez: a Ferde utca környékére, az Europark előtti háromszögre, a buszvégállomásokra és a Határ úti metrófeljárónál működő pavilonok területére vonatkozó építési keretövezet módosításhoz. így megnyílt a lehetőség a dr. Sersliné Kocsi Margit, a Ferencváros főépítésze által a jelenlegi áldatlan állapotok felszámolására kimunkált rendezési elgondolás megvalósítására. A főépítész asszony elmondta: sikerült elérni azt is, hogy a szomszéd kerület városrendezési tervébe kikötésként belekerült, hogy amennyiben az Europark bővülni fog - ami előbb-utóbb bekövetkezik -, a Határ úton keresztül egy aluljárót kell építeni. Akkor előáll az a lehetőség, hogy a metrótól lépcsőzés nélkül lehessen eljutni a bevásárlóközpontba. A teret egy rotterdami példa alapján alakítanák át. A felszínen megszűnnének a pavilonok, s miként a Baross téri aluljárónál, középen nyitott lenne a szint. Az aluljáró két oldalán lennének a kisebb üzletek. A buszvégállomásokat a terület szélén helyeznék el, s ezekhez természetesen lennének felvezető lépcsők. Rotterdamban fönt fák, lent vízjáték teszi még szebbé a csomópontot. Az átalakítás költségét ott teljes egészében a környező áruházak és a lenti boltosok fedezték. Itt is így lenne. Ha már befektetőket lehet ide keresni és hozni - fejti ki a főépítész -, akkor érdemes nagyobbat ugrani, és ennyire európai színvonalú megoldást találni. eszmecserén, abban azonban egyetértettek, hogy a téma szinte mindenkit érint. Szó esett beláthatatlan kereszteződésekről, a betartatlan sebességkorlátozásról, a helytelen parkolási szokásokról, a járdaszegélyekről, az átmenő forgalom csökkentési lehetőségeiről, a felújított útszakaszok vízelvezetési gondjairól, egy bevezetendő parkolási övezet előnyeiről és hátrányairól, az egyirányúsításban rejlő - az átmenő forgalmat visszavető - forgalomszervezési lehetőségekről. Elhangzott, hogy a lakótelepre kidolgozott városrendezési terv háromféle parkolást jelölt ki. Az egyik a parkolókért, a másik a zárható parkolóudvar, a harmadik a közterületi parkolás. Most leginkább a közterületi parkolás a jellemző, a Rönk több éve folyó parkolóépítési programja révén leginkább ez fejlődik. Van lehetőség azonban arra is, ha egy-egy ház saját zárható parkolóudvart létesítsen, akkor azt az önkormányzattal kötött megállapodás keretében kizárólagosan tudja használni. A parkolókért a kettő közötti megoldást jelenti, amely létrehozásakor megállapodás rögzíti, hogy milyen mértékben közforgalmú, vagy milyen mértékig foglalt. Az elmúlt években, amikor a kerületi tulajdonú Üllői út fővárosi kezelésbe került, nem lettek leválasztva róla a parkolórészek. Egy ingatlanon volt az út és a környező parkoló. Sokáig tartott, amíg rendezni lehetett, de most már kerületi tulajdonú a parkoló, tehát a kerület dönthet arról, hogy milyen változtatások legyenek. Az egyik jellemző probléma - derült ki a vitából - az, hogy a külső városrészekből érkezők a területet P+R parkolónak vélik. Különösen a metróállomások környékén jelent ez gondot. Erre leginkább egy fizetős parkolási övezet adhatna választ, de azt meg ennyire szűk területekre bevezetni nem lehet. Nagyon sok körülményt kell figyelembe venni és mérlegelni, hogy egyáltalán ezt célszerű-e meglépni. A vita alatt felmerült két megoldási irány: büntetés és szigorítás, vagy új feltételek megteremtése (körforgalom, több parkoló kialakítása, illetve több parkolásgátló kihelyezése) lenne-e a jobb? Az elhangzottak azt erősítették: mindkettőre párhuzamosan van szükség. A szakemberek által elmondottakból az derült ki, hogy van még tartalék a forgalmi rend változtatásában is. Azokban a körzetekben, ahol nagyon sok idegen parkol, ott igen szeretnék, ha ebben szigorítás lenne. Másutt ez kevésbé jelent gondot, mint az Üllői és Ecseri úton. Zárszavában Pál Tibor, a Rönk tagja kifejtette: „Nem azért mondtuk, hogy tartsunk fórumot, hogy eldöntsük, bevezetjük-e a parkolási övezetet vagy sem, hanem hogy egyáltalán beszéljünk erről a kérdésről. Ahol bevezetik a parkolási övezetet, ott mindig tovább szorul a külső autósok parkolása, tehát egy ilyen döntés közvetve más lakótelepi övezetre is hatással lenne. Azért írtuk le és osztottuk ki a fórum elején a dolog előnyeit és hátrányait, hogy pontosan mérlegelni lehessen. Mert bizony hátrányai is vannak egy parkolási övezetnek. Ezekről tovább kell beszélgetnünk, gondolkodnunk. A parkolási díjakból származott bevételt további parkolók, garázsok építésére lehetne fordítani. Ez azonban messze nem lehet az egyedüli szempont, tényleg sok minden egyebet a mérleg serpenyőjébe kell tenni. Teljesen jogos az Üllői útiak felvetése, hogy nem tudnak a saját házaiknál parkolni. Mindannyian látjuk a nehéz feltételeiket. Közlekedjünk okosan! - volt a fórum címe. Ezt kérném mindannyiunktól, s azt, hogy ismerjük meg egymás szempontrendszerét. Anélkül ugyanis jó döntést, döntéseket semmiképp sem lehet hozni. Folytatni fogjuk a most megkezdett eszmecserét, megvizsgáljuk a felvetett ötleteket.”- Hegedűs Sándor Dési Huber István Művelődési Ház 2007. május RENDEZVÉNYEK LAKÓTELEPI TAVASZ A Lakótelepi Tavasz részletes programját keresse a rendezvény szórólapjain és a www.jaltp.com oldalon. ANYÁK NAPI VIRÁGVÁSÁR - Egynyári növények, balkonnövények, balkonládák, virágfóld árusítása kedvezményes áron! Május 5-6., 10.0016.00. SZÜLETÉS HETE Rendezvénysorozat 2007 Ferencváros. Programjaink hozzásegítenek ahhoz, hogy a várandósság ideje ne szorongással és bizonytalansággal teli időszak legyen a számodra, hanem olyan értékes életszakasz, amely nőiességedben megerősít, amely elmélyíti kapcsolatodat a babáddal és a pároddal, s amelynek a szülés és születés, amellyel lezárul, méltóés megrendítően gyönyörű kiteljesedése. Programok: Május 9., 10.00-20.00, Előadások Dési Huber Művelődési Házban:- Tihanyi Zsuzsi: Érzékeink birodalma: dúlatörténet.- Noll Andrea Nandu: Ajtóstul az Élet kapuján át?!- A MODULE dúlái: Támogató jelenléte dúla szerepe.- Darvas Márta: A születés pillanata: a szikraélmény.- Tiszold Antal: Terápiák hegyikristály lámpával. (folytatás a 25. oldalon) Ferencváros 11 í 2007. május