Ferencváros, 2007 (17. évfolyam, 1-9. szám)
2007. május / 5. szám
Anyák napjára Az íjról és a nyílról Amikor nagyobbik lányom tizenhat éves lett, épp egy klinikán feküdtem, kétszáz kilométerre az otthonomtól, s egyre romló látásomért küzdöttünk a professzorral meg távol lévő szeretteimmel. A tizenhatodik év egy lány életében különleges forduló - a kislányból egyszer csak nő lesz. Nő és felnőtt. Persze csak akkor, ha hagyjuk. Volt időm és kedvem is akkor ezen gondolkozni: mi a szerepem ezután? S mi volt eddig? Ajándékvásárlásról szó sem lehetett, de nem is bántam. Ez a születésnap legyen más, mint a többi, gondoltam, tegyük emlékezetessé valamivel, ami most nem szépen becsomagolt hasznos vagy haszontalan tárgy, s ami enyhítheti valamelyest az anyai diótorta fájó hiányát is. Levelet írtam hát a lánynak, az én szép, okos, felnőtt nagylányomnak, de a levél mégis inkább nekem, magamnak szólt. Egy anya levele önmagához és a lányához, aki ma már szintén anya. Mindarról, amit ott, a kórházi esték csöndjében és magányában megértettem, és mintegy ajándékot át akartam átadni a gyermekemnek. Amit megértettem az anyaságról és arról, mit jelent szülőnek lenni. A levélnek - mint ahogy ennek az írásnak is - egy idézet állt a középpontjában, amely a mai napig a legszebben és a legpontosabban fejezi ki számomra mindazt, amit erről gondolok, amihez anyaként én is - miként hibátlan ösztönével az én anyám is - tartottam magam. Ezek a vezérlő gondolatok A prófétában, Kahlil Gibran csodálatos könyvében olvashatók: „ Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Ok az Élet önmaga iránti vágyakozásánakfiai és leányai. Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár vétetek vannak, nem birtokaitok. Adhattok nekik szeretetek de gondolataitokat nem adhatjátok. Mert nekik saját gondolataik vannak. Testüknek adhattok otthont, de lelkűknek nem. Mert az ő lelkűk a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem. Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok. Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked. T\ vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. Legyen az íjász kezének hajlitása a ti örömetek fonása; mert 0 egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan. ” Engedjük hát őket repülni, engedjük, hogy nyilaink - gyermekeink - minél sebesebben, minél messzebbre szánjanak, saját életükbe, a jövő házába. S ha vigaszra szorulunk emiatt, hát minket, anyákat vigasztalhat a tudat, hogy lányaink még egyszer visszatérhetnek hozzánk, s megnyithatják előttünk - legalább résnyire - a jövő házának ajtaját. Akkor, amikor ők is anyák lesznek, mi pedig nagymamák. S ha van még egy kis erőnk, újra megfeszíthetjük az íjat, hogy egy darabig láthassuk az unokák röpülését is. Ferencz Zsuzsa Házasságon innen és túl Háy János novellái a Nemzetiben Murphy óta tudjuk, hogy ami el tud romlani, az el is romlik. Sőt, ami nem tud elromlani, az is. Tehát minden elromlik. Miért ne vonatkozna ez a törvény a házasságra és minden, a házasságon innen és túl megkísérelt párkapcsolatra is? Nagyon is vonatkozik, s erről szólnak Háy János könyvének -Házasságon innen és túl - írásai, amelyeket Rátóti Zoltán olvas fel a Nemzeti Színház háziszínpadán. Pedig legtöbbször olyan szépen, olyan ígéretesen indulnak ezek a kapcsolatok. Egy férfi ráteszi kezét egy nő vállára, gyengéden ívelő karja hídként köt össze két embert, s aztan eltelik nehány év, a kar lassan lecsúszik a gyenge vállról, és a híd összeomlik. A férj megcsalja a feleségét, de boldogtalan a csalásban is, a feleség úgy tesz, mintha nem is látna semmit, vagy patáliát csap, vagy beáll ő is a sorba, szeretője lesz egy másik férfinak, aki vele csalja a feleségét, és ez így megy, örök körforgásban. Hidak épülnek és rogynak össze percenként, egyformán, menthetetlenül. Nem tudjuk, nem akarjuk ismét felépíteni őket, inkább újabb és újabb hidakkal próbálkozunk, mindhiába, mindnek ugyanaz lesz a sorsa. Egymást tartó hídként nehezedünk gyermekeinkre, akik ha kilépnek életünkből, a tartószerkezet nélkül maradt híd megint csak összedől. Mint egy nagy, össznépi játék, folyik a csalás és csalatás, a keresés, és az új és egyre újabb kapcsolatok szövevényében mindenki magányos. Magunkra maradunk betegségünkben, öregségünkben, mint ahogy magára marad az éveit elvesztegetett fiatal is, a harmincon túli nők, akik későn döbbennek rá, hogy lemaradtak a gyerekszülésről. Hat év, legföljebb tíz - ennyit tudunk kihozni egy kapcsolatból, aztán elvész a varázs (ha volt egyáltalán), elkopik az érzés (ha volt egyáltalán), s nő és férfi, fiatal és öregedő üres szívvel (és sokszor zsebbel), kifosztva áll a világban, s már kedve sincs kezdeni valamit az életével. Túl sötét lenne ez a kép, túl kíméletlen ez a látlelet? Való igaz, Háy nem színez, nem beszél mellé. Ha körülnézünk, be kell ismernünk, ezt látjuk mi is mindenütt, ez a valóság. Amivel előbb-utóbb szembe kell néznünk. Az író és az előadás ebben segít, ehhez tart tükröt mindannyiunknak, de a miértre az író sem tud felelni, a hogyanra neki sincs receptje. Nem tudja, ahogyan mi sem, mi lenne az az acélszerkezet, amely megtarthatná az egymáshoz épített hidakat. Ha nem a szerelem, nem a múló szenvedély, akkor im'í Talán a gyengédség, a tapintat, a figyelem, ahogy Márai javasolja? Lehet próbálkozni. De az „örök szerelem” illúziójával, az „igazi” keresésével, a slágerromantikával le kellene már számolnunk végre. Felkavaró este volt. Nem drámát láttunk a színpadon, a nézőtér koromsötétjében mégis szinte tapintható volt a drámai feszültség, a magunkra ismerés döbbeneté. Rátóti Zoltán bravúrosan oldotta meg a feladatát, egy óra húsz percen keresztül vonta magára a nézők lankadatlan figyelmét. Bár a bemutató előadáson mintha kissé lámpalázas lett volna a szokatlan feladattól, bakizott is bőven, igazán nagyot alakított. Nem felolvasóestet tartott (egyébként is fejből mondta a szöveget), hanem igazi színházat csinált. Hosszú szériát jósolok neki. Ferencz Zsuzsa Egészségnap az FMK-ban Április 14-én a Ferencvárosi Önkormányzat és a Magyar Orvosnők Egyesülete szervezésében egészségnapot tartottak Ferencvárosi Művelődési Központban. A hagyományteremtő szándékkal elindított életmód-program célja, hogy a családok együtt töltsenek egy kellemes napot az egészség és a sport jegyében. A nap sporttal, életmóddal, egészséggel kapcsolatos kerekasztal beszélgetéssel kezdődött, melyen részt vett Dobrev Klára, a rendezvény védnöke is. Ezután családi versenyek indultak, a résztvevők többek között floorball, röplabda, darts, célba rúgás, célba dobás és zsákban futás terén bizonyíthatták gyorsaságukat, rátermettségüket. A legügyesebbek ajándékot kaptak. Mindeközben különböző egészségügyi szűréseket is elvégeztethettek az érdeklődők és tanácsokkal is rendelkezésükre álltak a szakemberek. Steiner
