Ferencváros, 2007 (17. évfolyam, 1-9. szám)

2007. április / 4. szám

2007. április ÜNNEPSÉG A KÖZÖSSÉGI HÁZBAN Március idusán címmel négy, a József Attila-la- kótelepen - illetve a lakótelepen is - működő ci­vil szervezet: a Bíbor Alkony Idősek Klubja, a Művészetbarátok Egyesülete, az Őszirózsa Klub és a Kézfogás Egyesület közös rendezésében, a Ferencvárosi Művelődési Központ közreműkö­désével emlékeztek meg az 1848-as forradalom évfordulójáról és a nemzetközi nőnapról. A la­kótelepi Közösségi Házban március 12-én a Ga­rabonciás együttes és barátai, valamint a Váradi Edit vezette Kézfogás együttes és Hegedűs Valér zongoraművész tette emlékezetessé a mintegy száz megjelentnek az estébe hajló ünnepséget. A hagyományteremtő szándékkal szervezett prog­ramot piknikkel kötötték egybe. Az ünnepi kö­szöntő megtartására idén Paál Kálmán polgár- mesteri referenst kérték fel. A részönkormány­zat tagjai virággal köszöntötték a megérkező hölgyeket. ÚJABB PARKOLÓK ÉPÜLNEK A lakótelepi részönkormányzat a legutóbbi tes­tületi ülésén határozatot hozott a 2007. évben lé­tesítendő új személygépkocsi-parkolók építésé­ről. Idén az Egyetértés u. 5., az Ecseri út 4. és 6., az Epreserdő u. 6., 24. és 28., a Csengettyű u. 1., a Pöttyös u. 6. és Távíró u. 19. számú épületek előtt; a Távíró u. 26., a Börzsöny u. 19. és a Lo­bogó u. 6-10. melletti járda mentén; valamint a Toronyház u. 15.-Napfény utca 8. között, a To­ronyház utcai jégpálya melletti járdánál és a To­ronyház u.-Napfény u. közötti szervizúton szán­dékoznak parkolókat kialakítani. A Rönk által elfogadott címlista a kerület főépítészéhez, a vá­rosfejlesztési bizottsághoz és a Beruházási és Vá­rosüzemeltetési Irodához kerül véleményezésre, illetve műszaki tervezésre. A jóváhagyott hely­színeken már tavasszal megkezdődhetnek a munkák. ÉLETET MENTHET A CSAPPANTYÚ Megrázó képsorok járták be a tévéhíradókat. Egy debreceni lakótelepen a ház földszintjén keletke­zett tűz szinte percek alatt végigszaladt a szellő­zőnyílásokban. Több emeleten keresztül tizen­egy lakás lett teljesen a lángok martalékává, de a szomszédos lépcsőház lakásaiban - összesen száznyolc család otthonában - is pusztított ki- sebb-nagyobb mértékben a váratlanul érkező csapás. Hat ember került füstmérgezés miatt a kórházba. Mindez jórészt elkerülhető lett volna. Mint Kovács Ferenc, a sajtónak nyilatkozó debreceni oltásparancsnok a Népszabadság és az MTI tu­dósítójának elmondta, a légtechnikai szaküzle­tekben kapható tűzgátló csappantyúk hatásos vé­delmet jelentettek volna. Ezek ugyanis a hő és a füst hatására lezárják az egyes lakások közötti szellőzőnyílásokat. Hozzátette: az évtizedekkel ezelőtt épített panelházaknál ez nem volt a szab­vány része, de ma sem kötelező és általános a be­építése. A lakótelepi házak azon részénél, ame­lyek úgy épültek, hogy összeköttetésben vannak a lakások szellőzőnyílásai, mindenképpen érde­mes szakemberhez fordulni, hiszen lehetséges, hogy mindössze egy harmincezer forint értékű csappantyú megvédheti biztonságunkat. HARMINC HELYETT ÖTVENÖTTEL Egyetlen óra alatt húsz sebességtúllépőt bírsá­goltak meg - a lakótelepünkről nagyon régen hi­ányolt - traffipaxkészülékkel a rendőrök. Méré­seik visszaigazolták a helyi lakók véleményét, mely szerint az autósok (a ritka rendőri ellenőr­zésnek is köszönhetően) fütyülnek a „Tempó 30” övezeti sebességkorlátozó táblákra. Háromper­cenként csíptek fülön egy-egy szabálysértőt, de akár ennek ötszörösét is tetten érhették volna, ha több rendőr áll rendelkezésre a bírságcédulákkal kapcsolatos adminisztrációhoz. A legnagyobb fogásnak egy 55 km/h sebességgel robogó sofőr volt, akinek a jogosítványát is bevonták. A bírsá­golásnál is fontosabb hatású az ilyen akció. A rendőri jelenlét és a mérések látványa óvatosság­ra és szabálykövetésre bírja azokat is, akik sze­rencsésen megúszták-megússzák az éppen zajló ellenőrzéseket. Szép summa jött össze hatvan perc alatt. Csak remélni lehet, hogy ez kedvet ad az újabb és újabb sebességmérésekhez. ZÖLD KOMMANDÓ A SZEMÉTLERAKÓK ELLEN A Rendőrség, a Polgári Védelem, a Határőrség, valamint a Vám- és Pénzügyőrség bevonásával a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által létrehozott úgynevezett Zöld Kommandó egész évben folytatja a múlt hónapban elkezdett akció­sorozatát. Tervszerűen feltérképezik és átfésülik azokat a helyszíneket, ahol nagy tömegben vagy rendszeresen előfordul illegális hulladék. A kommandó már március folyamán többtonnányi autóroncsot és veszélyes hulladéknak minősülő háztartási gépeket talált a fővárosban. A helyszí­nen talált hulladék márkajelzéseiből, csomagoló­anyagaiból, vonalkódjaiból, azonosító számaiból levont következtetések, nyomrögzítés és tanúki­hallgatások után széles körű és összehangolt nyomozásba kezdenek az említett hatóságok munkatársai. A felderített tulajdonosok, szállí­tók, illetve a szemétlerakók ellen azonnal megin­dul az eljárás. Az akciósorozat célja, hogy az or­szág valamennyi megyéjében - így a főváros tel­jes területén is - felmérjék az illegális lerakásra alkalmas s ilyen célra használt helyszíneket, le­leplezzék és felelősségre vonják a jogszabályok ellen vétő személyeket, vállalkozásokat. Az első kétszáz helyszínre már elkészítették az április közepéig szóló ellenőrzési tervet, amelyet hó­napról hónapra újabb fog követni. A jogszabá­lyok ellen súlyosan vétő szemetelők akár 5-20 millió forintos pénzbírságra is számíthatnak. Az illegális szemetelés tavaly óta - a mértékétől és veszélyességétől függően - bűncselekmény is le­het, így akár 1-5 éves szabadságvesztéssel is sújthatok a minősített elkövetők. Először a külö­nösen veszélyesnek tűnő lerakóhelyeket szemlé­zik, de ígérik, hogy év végéig Budapest minden kerületébe eljutnak. A lakótelepi véderdő felte­hetően késő ősszel kerülhet sorra. SZÜLETÉS HETE 2007 - ŐRANGYALOK KERESTETNEK Idén 2007. május 6-ára esik majd az anyák nap­ja, így ezzel a nappal indul az 5. alkalommal megrendezésre kerülő Születés Hete országos kulturális, ismeretterjesztő és közösségszervező rendezvénysorozat is. A Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért elnevezésű szerve­zet által indított mozgalomhoz idén a József At- tila-lakótelep is csatlakozik több programmal, néhány lelkes szervező és Valentin Józsefnéötle- te felhasználásával, Fried Zsófia s Velenczei Ag­nes jóvoltából. A TAVAM, a Közös Nevező Tár­sulás Egyesület Klubja a lakótelep részönkor­mányzatával közösen - örülve a legifjabb lakó­társaknak, és az ifjú szülők kapcsolatépítését ser­kentve - hagyományteremtő szándékkal minden 2007. január 1. és május 6. között született cse­csemőnek, a szüleik jóváhagyásával, egy-egy ró­zsatövet ültet a lakótelepen kialakított parkban. A rózsatő előtt közös köszöntő tábla tudatja majd az arra járókkal, kiknek kíván ily módon is hosszú, boldog életet a közösség. A szülők a vé­dőnőkön keresztül eljuttatott megkeresésre jelez­hetik csatlakozásukat ehhez az akcióhoz. Számos más programmal is készülnek a szer­vezők. Az óvodásoknak kiírt „Kistestvérem szü­letik” rajzpályázat leadási határideje (a Dési Mű­velődési Házba kell beküldeni) április 20. Elő­adások, bemutatók, műsorok, filmvetítések nép­szerűsítik majd a gyermekvállalást, az anyasá­got, ismertetik a háborítatlan és gyengéd szülést, születéstervezést. A szervezendő programok lebonyolításához Ferencváros

Next

/
Thumbnails
Contents