Ferencváros, 2007 (17. évfolyam, 1-9. szám)
2007. április / 4. szám
Környezetvédelem Az elmúlt hónapokban környezetvédelmi rovatunk is téli álmát aludta, ám a tavasz ébredésével új erővel fordulunk polgártársaink szépérzékét zavaró és egészséges életkörülményeit rontó hatások felé. Bácskai János képviselővel, környezetvédelmi tanácsnokkal, a Környezetvédelmi, Közterületi és Közbiztonsági Bizottság szakmailag is kompetens tagjával arról beszélgettünk, mit sikerült a tavalyi évben elérniük, milyen tervek születtek az idei évben, és mit lehet tenni a lakosság kisebb hányadát kitevő, ám annál többünk életét megkeserítő nemtörődöm, a közösség érdekeit semmibe vevő emberek ellen. 2006-ban az önkormányzat a parkfenntartás jelentős költségein túl közel 28 millió forintot költött környezetvédelmi célokra. Az Üllői út-Ferenc körút sarkán működő légszennyezettség-mérő állomás működésében a tavalyi nyár folyamán ugyan kívülálló okokból adódtak zavarok, ám szeptember óta a mért adatok a kereszteződésben álló kijelzőn ismét állandóan láthatók. A szelektív hulladékgyűjtő szigetek karbantartása és újak létesítése mellett folyamatosan folyt az illegális hulladéklerakó helyek felszámolása, s ezeket a feladatokat a 2007-es tervek is tartalmazzák. A veszélyes hulladékok gyűjtése szintén folytatódik, a tavalyi két alkalom helyett idén már háromszor terveznek ilyen akciót. Az összegyűjtött használt étolaj, akkumulátorok, autógumik és más környezetkárosító anyagok a plakátokon előre meghirdetett időpontokban a Bakáts téren, a Lenhossék parkban és a József Attila-lakótelepen adhatók le. Érdemes megjegyezni, hogy az Ecseri úti hulladék- udvarban az akción kívül is leadhatók e veszélyes anyagok. A használt elemek ugyancsak ebbe a kategóriába tartoznak, az elmúlt évben a kerületi iskolák számára hirdetett akció keretében a diákok több mint 1500 kg elemet gyűjtöttek össze. A versenyen elnyert összeget az intézmények környezetvédelmi célokra fordítják. A környezetvédelem népszerűsítésére a kerületi iskolákban szerveztek vetélkedőket, kiállításokat. Ezeket a lehetőségekhez mérten a Ferencváros önkormányzata is támogatta és a jövőben is támogatni kívánja. Ennek keretében óvodások és tanulók számára már több éve biztosítanak ingyenes állatkerti bérleteket. Az oktatási intézmények környezetének javítására és a tanulók környezettudatos szemléletének kialakítására írta ki az önkormányzat az „Iskolák, óvodák a környezetvédelemért” című pályázatot. Folytatódik a Zöld Udvar pályázat, amely a zöld területek növelésével kívánja a ferencvárosiak életminőségét javítani. Ugyancsak ezt célozzák a lakossági bejelentések alapján folyó zaj- és levegővédelmi vizsgálatok is. Megújul a József Attüa-lakótelep melletti erdősáv is. A „3K” bizottság tavaly decemberi ülésén döntött a kiserdő élhetővé tételéről. A tervezett feladatok között a már elmondottakon túl szerepel továbbá kutyaillemhelyek építése, a kerület vizeinek védelme és fenntartható használata, a társadalmi részvétel erősítése környezetvédelmi kérdésekben, valamint a környezetre nézve veszélyes tevékenységet folytató üzemek felmérése és az azokkal történő folyamatos kapcsolattartás. Mindez azonban csak úgy lehet hatékony, ha a Ferencváros lakosai is tesznek valamit környezetünk védelmében. Szép számmal vannak ugyanis olyan lakótársaink, akiket - mondjuk ki - nem érdekel, hogy milyen károkat, bosszúságokat okoznak a kerületnek és másoknak. Itt van elsőként a folyamatosan visszatérő kérdés, a kutyatartás. Szerencsére egyre többen látják be, hogy ha a saját kutyájuk után keletkezett hulladékot nem szedik össze, azt mások sem fogják megtenni, így végeredményben maguknak okoznak bosszúságot. Míg a fenti kérdésben az elmúlt évekhez képest valamelyest javulás mutatkozik, nem mondható el ez a parkolással kapcsolatban. Igaz ugyan, hogy kevés parkolóhely áll rendelkezésre, mégsem lehet megoldás, hogy sokan a parkolást gátló oszlopok önkényes eltávolításával tesznek szert - mondanunk sem kell, jogtalanul - parkolási lehetőségre. Ugyanez igaz az egyre szaporodó légkondicionáló berendezéseket felszerelők egy részére is, akiket nem zavar, ha készülékük kondenzvize a járókelők nyakába vagy az alattuk lévő erkélyre csöpög, vagy épp a frissen felújított ház falán folyik végig, rongálva a díszburkolatot is. És míg a házak homlokzatára ötletszerűen felszerelt berendezések látványa csupán (?!) esztétikai kérdés, a légkondik belsejéből a vízzel az utcára kerülő baktériumok már egészségügyi problémákat is felvetnek. Fontos és a lakók visszajelzéseiből is ítélve egyre súlyosabb probléma a hajléktalanok kérdése, akik egyre nagyobb számban jelennek meg a Ferencváros belső részem is. Emiatt sokan aggódnak lakásuk elértéktelenedése miatt is, súlyosabb gond azonban, hogy a kialakított zöld területek illem- és hálóhelyekké válnak, ami egészségügyi szempontból rendkívül veszélyes. Egyrészt a házak alsó szintjein melegebb időben lehetetlen a szellőztetés, nappal a szag, éjszaka a zaj miatt, másrészt a piszok folytán megtelepedő baktériumok súlyosan veszélyeztetik a mindenhez hozzányúló, szaladgáló gyermekek egészségét. Nem utolsósorban pedig a kerület most már szépen fejlődő idegenforgalmának sem használ, ha a Tompa utcai cukrászda kerthelyisége mellett valaki a bokrot használja illemhelynek. Steiner Gábor Pályázatok 2007-re A Ferencvárosi Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság nyilvános pályázatot hirdet a művészeti és tudományos élet támogatására. Célja a művészetek és a tudomány területén kerületünkben és kerületünkért működő egyének és közösségek alkotómunkájának, lehetőségeinek megfelelő támogatása. Pályázati összeg: 4,5 millió forint. A Ferencvárosi Önkormányzat Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil Szervezeti és Egyházi Bizottsága nyilvános pályázatot hirdet az egyházak és egyházi szervezetek részére a lakosság körében kifejtett missziójuk, karitatív célú oktatási és kulturális programjaik, egyéb segítő tevékenységük költségei egy részének támogatására. A Ferencvárosi Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Bizottsága nyilvános pályázatot hirdet minden olyan, a Ferencvárosban működő civil és társadalmi szervezet részére, amely alapító okiratában, szabályzatában deklaráltan egészségügyi, egészségvédelmi, egészségmegőrzési alaptevékenységű, vagy tevékenységi köre ezen területekre is kiterjed. Pályázati összeg: 5 millió forint. A Ferencvárosi Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Bizottsága nyilvános pályázatot hirdet a ferencvárosi civil és társadalmi szervezetek (egyesületek, alapítványok, önszerveződéssel alapított klubok, társas körök, karitatív célú, érdekvédelmi és érdek-képviseleti szervezetek) részére a Ferencváros lakosaiért végzett tevékenységük, a ferencvárosiaknak nyújtott szolgáltatásaik, rendezvényeik és egyéb programjaik megvalósításához szükséges költségek egy részének biztosítása céljából. Pályázati összeg: 4 400 000 forint. A pályázatok leadási határideje április 30. A részletes pályázati kiírást a www.ferencvaros.hu/oksi olvashatják, az adatlapot innen letölthetik. Felvilágosítást a Ferencvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Irodáján lehet kérni: IX., Közraktár utca 34. Adatlapot ugyanezen a címen személyesen is át lehet venni: hétfőn 13-17, szerdán 8-16, pénteken 8-12 óra között. 2007. április