Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2006. április / 4. szám
Ferencvárosi séták - Budapest, raktárváros Amikor 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésével megszületett Budapest, a város szinte egy csapásra viharos fejlődésnek indult. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy Magyarország fővárosa a millenniumig tartó negyedszázad alatt épült fel, mai arculata ekkor, 1875 és 1900 között alakult ki. Azóta persze sokat rontott rajta a háború meg a szocialista „várostervezés”, de hogy élő, élhető és szép város született ebben a huszonöt évben, az még mai állapotában is látszik. Konkurál a Monarchia szívével, a fényes császárvárossal, Béccsel. Mert az Osztrák-Magyar Monarchia szíve vitathatatlanul Bécs volt. A gyomra azonban feltétlenül Budapest. A Duna, a birodalom e nagy, kék országútja is gondoskodott erről. Hajók százai ontják az árut, a terményt ide, a Fővám- ház és a Boráros tér közötti partszakaszra. A város hamar felismerte a lehetőséget, hatalmas építkezés indult meg, s néhány év alatt itt, a Ferencvárosban formálódott ki a Monarchia gabonakereskedelmi központja. Korszerű malmok épültek, 1874-ben elkészült a Fővámház, ahol világszínvonalú körülmények között fogadták, osztályozták és vámolták az árut. De mert egyre nagyobb mennyiség érkezett a birodalom minden részéből, egyre nehezebb volt vízen, vasúton azonnal továbbszállítani, raktárakra, volt hát szükség. A főváros 1880-ban határozott négy raktárépület létrehozásáról a Duna-parton, s három év múlva, 1883-ban elkészültek a közraktárak. A négy egyforma épület ma is áll a róluk elnevezett utcában. Méghozzá biztos lábakon. Egyenként száz oszlopon, az oszlopok pedig épületenként csaknem ezer cölöpön nehezednek a laza, ingoványos, part menti talajra. Jellemző, hogy ez a körültekintő alapozás több pénzt emésztett fel, mint az épületek felhúzása. A két-két raktárház mindegyike százegy méter hosszú és tizenöt méter széles, valamennyit alagút köti össze a Dunával, a hajókról közvetlenül, modern gőzgépek segítségével emelhették át az árut a raktárakba, ahol síneken, emelőgépekkel mozgatták a hatalmas tömeget. Mikor 1883-ban elkészültek a közraktárak, már egy éve állt a Boráros tér tövében az a ház, amelyet az egykori újságok a pesti Duna-part legszebb épületei között tartottak számon, egy lapon említve a Parlamenttel, a Vigadóval, az Akadémiával vagy a Fővámházzal. Ez volt a híres Elevátor. (A szó emelőszerkezetet jelent.) Az Elevátor tulajdonképpen az ötödik közraktár volt, de oly hatalmas, hogy azok négyen akár mind elférhettek volna benne. Az ötven méter magas, kilencven méter hosszú ház a korabeli Európa egyik legnagyobb és legmodernebb ipari épülete volt. Valóságos építészeti csoda mind külső megjelenését, mind szerkezetét, korszerű műszaki megoldásait tekintve. Tervezője Ulrich Keresztély osztrák építész, aki, mint mondani szokás, semmit sem bízott a véletlenre. A roppant kolosszust 4217, egyenként hét méter hosz- szú cölöpre helyezte, a talaj fölött az öt emeletet pedig 160 vasoszlop tartotta. Ebbe az óriási raktárba vezették be először a Monarchiában a kor nagy találmányát, az elektromos világítást. Az Elevátor is, miként a többi raktár, a hajón érkező gabona tárolására szolgált. „Gőzerővel és légnyomással” működő emelőgépek zúdították a 290 silóba a terményt, amit azután az épületen belül futó vasúti síneken szállítottak tovább. Fél nap alatt háromszázezer mázsa gabonát tudtak megmozgatni. Az Elevátor látványosságszámba ment, iskolások, vidékről, külföldről érkező turistacsoportok látogatták, mint valami múzeumot. Mint annyi más értékét ennek a városnak, ezt is csak 1945-ig lehetett megcsodálni. Igaz, élete utolsó évtizedeiben az Elevátor fénye erősen megkopott. A Monarchia felbomlásával a gabonaforgalom s ezzel párhuzamosan az Elevátor szerepe is rohamosan csökkent, majd be is szüntették működését. Az egykor építészeti szenzációnak számító kolosszus sorsát a második világháborúban egy a ferencvárosi pályaudvarnak szánt bomba pecsételte meg. Dicsőséges pályafutásáról és meghökkentő méreteiről, sajátos szépségéről már csak a korabeli újságok és fotók tanúskodnak. „Kistestvérei”, a közraktárak még reménykednek a megmenekülésben. Ferencz Zsuzsa Bokréta a Castrum ház tetején A Soroksári út és a Duna között, a Lechner sétányon, közel a Haller utca kereszteződéséhez elérte teljes magasságát az épülő elegáns Castrum ház: március 23-án ünnepélyes keretek között bokréta került az épület tetejére. Az esemény díszvendége Dr. Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere volt. A kecses, legömbölyített formájú, kilencszintes épületben irodák és lakások egyaránt helyet kapnak, előbbiek az első három emeleten összesén 2600 négyzetméteren. A felsőbb szinteken 57 luxuslakás kínál páratlan dunai panorámát, igényes belső terekkel és kiemelt szolgáltatásokkal, mint például recepció, biztonsági szolgálat, kódolt liftek, kártyás beléptető rendszer. A földszinten étterem, kávézó és számos üzlethelyiség várja a vendégeket, uszoda és welness részleg is rendelkezésükre áll, autóikat pedig a mélygarázs fogadja. A közel 4 milliárd forintba kerülő épület beruházója a Katlanka B Kft., építője pedig az Arcadom zRt. Az épület szervesen illeszkedik az itt kialakuló és dinamikusan fejlődő kulturális és üzleti központba, átadása a korábban elhanyagolt pesti Duna-part megújulásának újabb jelentős állomása lesz. krivi Ferencváros 9 2006. április A mosonmagyaróvári Flesch Károly Kulturális Központ In memóriám 1956 címmel meghirdeti II. országos képzőművészeti pályázatát az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére Pályázatunk célja a korszak megjelenítése, eszmeiségének, történelmi szerepének, jelenünkre gyakorolt hatásának méltó tükrözése a képzőművészet eszközeivel. A jelentkezés feltételei: pályázni a képzőművészet bármely ágába tartozó műalkotással lehet, egyéni nevezéssel. Jelentkezési lap kérhető a Flesch Károly Kulturális Központ címén (9200 Mosonmagyaróvár, Engels u. 14.), vagy honlapjáról letölthető (www.tickk.hu aktuális aloldala). Jelentkezési határidő: 2006. április 30.
