Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2006. március / 3. szám

A Ferencváros országyűlési képviselő-választási melléklete 2006. március 12. választókerület T isztelt Ferencvárosiak! Születésem óta, 58 éve élek a IX. kerület­ben. 28 éven át tanárként dolgoztam, hiva­tásommal csak akkor hagytam fel, amikor 2005 áprilisában a ferencvárosi önkor­mányzat szociális és egészségügyi terüle­teiért felelős alpolgármesterévé neveztek ki. Egyéni választókörzetemben 1998-ban és 2002-ben is önkormányzati képviselővé választottak. Közel négy évtizede élek bol­dog házasságban, egy férjezett, felnőtt korú leánygyermek édesapja vagyok. Amennyiben az Önök bizalmából az Or­szággyűlés képviselője lehetek, el fogom érni, hogy az Orbán-kormány által a fe­rencvárosi Duna-partra álmodott kongres­szusi központ visszakerüljön legméltóbb helyére, a Millenniumi Városközpontba. Az egész Ferencváros további fejlődését alapvetően meghatározó, munkahelyterem­tő fejlesztés az utóbbi négy évben szemmel át­láthatóan lelassult. A Medgyessy-kormány még „csak” szabotálta az építkezések foly­tatását, ám Gyurcsány Ferenc már konkrét ellenlépéseket tett a Nemzeti Színházzal és a Művészetek Palotájával fémjelzett beruhá­zás folytatása ellen: egyetlen tollvonással elvette tőlünk a tervezett konferencia-köz­pont és a hozzá kapcsolódó szálloda-gyógy- | fürdő beruházás megépítésének lehetősé­gét. A legmegdöbbentőbb, hogy kerületünk jelenlegi parlamenti képviselője soha, sem­milyen fórumon, egyetlen mondattal sem tiltakozott a felháborító döntés ellen! ígérem, országgyűlési képviselőként első­sorban nem a nagypolitika alakításán, ha­nem a kerület fejlődésének gyorsításán, az itt élők életkörülményeinek javításán fogok munkálkodni. Megállapo pártszer FIDESZ Az előző havi számban nyílt levél elnökeihez. Olyan megállapodást k választási plakátok rendezetten és a módon jelenjenek meg Ferencváros A nyílt levélre az összes érintett ferer is írt egy megállapodást, melynek lén a 12. országgyűlési választókörzet te: két a hivatalosan bejelentett jelöltek vá egyik párt vállalta, hogy ezeken a pia zetett felületeken helyez el plakátokat azokon a helyeken tehető kivétel - kiz tése céljából - ahol valamelyik párt elhelyezett plakátokat (szerencsére az A felkérésre a polgármester úr is támog kihelyezésének előkészítése. Amennyi! áll, március elején mintegy 300 darab, kerül az utcákra, többségében a lám mindegyik hivatalosan bejelentett jelö lasztások befejeztével a plakátállványo nosításuk is megoldható. Köszönöm a ferencvárosi pártelnö abban, hogy a rendszerváltás óta elő megismertetésére és iz utcakép véde tenni. Emi __ K öszönöm, hogy §— ^ —á újra megtiszteltek bizalmukkal, | ▼ lószelvényeiknek köszönhetően így elsőként lehetek képviselő jelölt a 2006-os országgyűlési választásokon Budapest 1 számú választókörzetében, a Belső-és Kö- zépső-Ferencvárosban. A következő négy évben az eddig elkezdett munkát szeretném folytatni, és amennyire le­hetséges, még intenzívebbé tenni. Az MSZP- nek vannak alapvető értékei, melyek eddig háttérbe szorultak, azonban célunk az, hogy mostantól kezdve ezeket markánsan érvénye­sítsük. A 100 lépés program elemeit felhasz­nálva és a hclvi viszonyokhoz alakítva a Ma­gyar Szocialista Párt Ferencvárosi Szervezetével közösen megalkot­tunk egy programot, azért hogy új irányt adjunk Ferencváros fejlő­désének. Új irányt és új lendüle­tet. Ezt a programot mindenkihez eljuttatjuk, megismertetjük, ká­véházi beszélgetéseket szerve­zünk. ahova mindenkit várunk, akit érdekel a kerület jövője. Vár­juk Önöket, hogy elmondják vé­leményüket. melynek alapján ki­egészíthetjük saját programunkat. Szeretnénk párbeszédet kezdeményezni, mely tevékenységünk legmegfelelőbb visszacsatolási mechanizmusa. Országgyűlési képviselőként szeretném tovább­ra is Önök és a kerület érdekeit képviselni, ugyanúgy, mint az elmúlt 12 évben. Köszö­nöm még egyszer támogatásukat, bizalmukat mellyel remélem, április 9-én is megtisztel­nek majd! Dr. Kökény Mihály Zombory Miklós „A ferencvárosi”

Next

/
Thumbnails
Contents