Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2006. november / 11. szám
Kitüntetések Október 6-án az immár hagyománnyá vált Ferenc-napi búcsú nyitóeseményeként átadták a Ferencváros Díszpolgára címet, a Ferencváros Szolgálatáért kitüntetést és a Ferencvárosért Emlékérmet. Az ünnepélyes eseményre az Adám Jenő Zeneiskola dísztermében került sor. Az önkormányzat képviselő-tes- tülete nevében dr. Oszvári István jegyző nyújtotta át az okleveleket és az emlékérmeket. Az 1992 óta évente odaítélt díszpolgár címet az idén 12 éves Lázár Ervin kapta meg. A meseírót - betegsége miatt - felesége, Vathy Zsuzsa képviselte az átadáson. -mezsuDíszpolgár a Négyszögletű Kerek Erdőből Dömdö-dödö-dömdödöm! Ami jelen esetben körülbelül annyit jelent, hogy kedves Lázár Ervin, szeretettel gratulálunk abból az alkalomból, hogy megszámlálhatatlan irodalmi díja mellé idén, hetvenéves korában a Ferencváros Díszpolgára kitüntető címet is elnyerte. Dömdödöm, mondta volna erre a Lónyay utca újdonsült díszpolgára, ha nem éppen a kórházi ágyat nyomná, s ha egy pohár vörösbor mellett elbeszélgethettünk volna. Mely dömdödöm pedig körülbelül annyit jelentene, hogy ugyan köszöni szépen, de hát ő nem is csinál semmi különöset, csak történeteket ír kedves és szeretette méltó lényekről, Mikkamakkáról, Bruckner Szigfridről, a fájós fogú oroszlánról, Ló Szerafinról, a kék csodaparipáról, Aromóról, a fékezhetetlen agyvelejű nyúlról, a nem is oly titokzatos nevű, kedves kis Vacskamatiról, Szörnyeteg Lajosról, aki nem állt sorba kétszer, amikor az észt osztogatták, s a többiekről, a szegény Dzsoniról (nem angol!) és Árnikáról (családi olvasatban: Árnyéka), Berzsiánról és Didekiről meg az egymással veszekedő kékről és sárgáról, melyek végül zölddé olvadnak össze. Ja, és persze a mindenkinek legkedvesebb Dömdödömről, de ő már szerepelt. Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de nálunk Lázár Ervin, illetve fentebb elsorolt hősei (és kifelejtett társaik) valóságos családtagnak számítottak és számítanak mind a mai napig. Neki, illetve nekik köszönhetem, hogy gyerekeim gyerekkora kicsit az én igazi gyerekkorom is lett. (Derűsebb, barátságosabb, ígéretesebb a valóságosnál.) Együtt jártuk be lányaimmal a Négyszögletű Kerek Erdőt, együtt kacagtuk köny- nyesre magunkat - századszor olvasva is - a költői verseny zseniális mutatványain, sziporkázó szójátékain, együtt nevettünk a nagyképű oroszlán rovására, akinek, illetve a fogának „emlékküvet” állítottak az erdőben. Ma is elég egy-egy „hívószó”, s mi azonnal tudjuk, miről van szó, mire gondol a másik: krumplifőzelék, mondja a lányom, s ez azt jelenti, hogy majd kölcsönadhatom neki az új pulcsimat, mint Dömdödöm a babérlevelét; beletörött - ez pedig azt jelzi, hogy nem tudjuk követni a másik magyarázatát, elvesztettük a fonalat, beletörött az agyvelőnk, mint szegény Szörnyeteg Lajosnak Aromo okfejtésébe. S akkor ott van még a legszebb állat, az anakon- da, a műveletlen csütörtök meg a kimerülő kutyaól. Talán akad olyan olvasó, akitől most már illene elnézést kérni e sok - látszólag - sületlenségért, amit e komoly kitüntetés kapcsán összehordtunk itt. De bízom benne, hogy kevesen vannak olyanok, akiknek nem ismerősek ezek a nevek vagy akár a hívószavak némelyike, s aki ne mosolyodna el, ha eszébe jutnak. Hiszen Lázár Ervin ma már igazi klasszikus, mindenki olvassa, mesekönyvei számtalan kiadást értek meg, állandóan ott vannak a könyvesboltok polcain. A Négyszögletű Kerek Erdő emberarcú lakóit legalább annyira ismerjük és szeretjük, mint Micimackót és barátait meg a kis herceget és az ő megszelídített rókáját. Szokás és helyénvaló is, hogy méltatásokban, interjúkban szó esik róla, hogy Lázár Ervin nemcsak gyerekeknek szóló történeteket ír. Valóban, nemcsak. De ha csak nekik írt volna és írna ma is, az sem kisebbítené érdemeit. Hiszen - mint fentebb láthattuk - gyerek és fölnőtt együtt, egyszerre hajolhat e könyvek fölé, vagy hallgathatja a mesékből készült ragyogó hangjátékokat, s együtt, egyszerre tanulhatják meg ettől a nagyszerű írótól, hogy az embereket akkor is lehet szeretni, ha azok kicsit önzők, buták, felvágósak vagy hazudo- zók. És hogyha ez a szeretette való képesség humorral és bölcsességgel párosul, akkor már úgy-ahogy elboldogulunk ebben az életben. Ezért hát, kedves Lázár Ervin díszpolgár úr, kérjük, gyógyuljon meg mihamarabb, mert humorban és bölcsességben mostanság nagy hiány mutatkozik! Dömdödöm! Ferenci Zsuzsa Negyven éve védőnő a Ferencvárosban Amikor júliusi számunkban megjelent a Marika, a védőnő című cikk, akkor még senki sem tudhatta, hogy novemberben ismét olvashat Birkás Józsefnéről. Marikát a ferencvárosi önkormányzat a Ferencváros Szolgálatáért Díjjal tüntette ki a kerületben négy évtizeden át végzett védőnői munkájáért.- Mely terület tartozott önhöz?- A Dzsumbuj volt a körzetem, ahol a gyermekorvossal tanácsadást is szerveztünk. Ma már mint nyugdíjas járok vissza dolgozni, és elmondhatom, hogy körzetem lakosságának bizalmát ma is élvezem. Több nemzedék nőtt fel a kezem alatt, sokan ismerősként köszöntenek az utcán, felnőttként is felkeresnek gondjaikkal.- Hogyan sikerült megőriznie derűjét és fiatalosságát?- Valószínűleg a kíváncsiságom, az újdonságok iránti érdeklődésem segített ebben. Manapság, amikor kitágult a világ, nagyon sok helyről lehet információt szerezni. Nekem is lépést kell tartanom a fejlődéssel, ezért rendszeresen képzem magam, informálódom az internetről.- Mi ennek a szakmának a titka?- A válasz egyszerű: a szakma alapos ismerete mellett szeretni kell a gyerekeket és az embereket, mert ha ezt érzik, úgy elfogadják mindazt, amit a védőnő tanácsol. B. Zs. Ferencváros 2006. november
