Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2006. szeptember-október / 9-10. szám
Egy lovagkereszttel a TVafó élén Szabó György, a Trafó, a Kortárs Művészetek Háza igazgatója tavasszal magas állami kitüntetésben részesült: a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át. Akkor készült interjúnk helyszűke miatt nem tudott megjelenni, most, hogy kezdődik az új évad, fölöttébb aktuálisak szavai a művészetről, társadalmi problémákról. —Mennyire elismert ma Magyarországon a kortárs táncművészet, a Trafó fő profilja? — Manapság ez egy nagyon problematikus terület. Annak ellenére, hogy a Trafó megszületett, nem oldódtak meg a kortárs táncművészet gondjai. Lehetne sokkal több a támogatás is, de nemcsak a pénz hiányzik, hanem egy átgondolt finanszírozási mód. Rendszerbe kellene illeszteni az egész terület finanszírozását. — Lennének erre nézve javaslatai? — Nemcsak lennének, de vannak is. Azt hiszem, nem pusztán a pénz hiányzik, hanem az érdekeltség, hogy a rendszer átláthatóbb legyen. Gondolok itt arra, hogy szisztematikusan fel kellene építeni, miből áll egy pályázat. Ez viszont nem érdeke senkinek. Ma az a gyakorlat, hogy álmegoldásokat kínálnak nekünk. Ameddig egyik politikai erő sem vállalja fel ennek a területnek a felkarolását és szisztematizálását, addig nem lehet nagy változásra számítani. — Milyen a Trafó nemzetközi megítélése, hol helyezkedik el a hasonló európai intézmények között? — Az eddig elnyert EU-s pályázatok azt mutatják, hogy elég jó a nemzetközi megítélésünk. A magyar közönség nem láthatja, hogy milyen nevek mellett szerepel a Trafó neve. Egy ideje már rangot jelent a régióban, ha itt lép fel valaki. Nemrég Ausztráliában jártam, és legnagyobb meglepetésemre ott is találkoztam olyanokkal, akik ismerték a Trafót. Ezzel az ismertséggel természetesen Budapestnek és a Ferencvárosnak is jó hírét keltjük. Franciaországban az Arte Televízióval van egy közös fesztiválunk, és a kinti partnerekkel — Brüsszel, Párizs, Lisszabon, Róma, Düsseldorf—van egy tervünk Új cirkusz témában, ennek érdekében közösen pályázunk uniós támogatásra. Egyébként is gyakran járok külföldre. Egyrészt azért, mert szeretnénk lehetőséget adni magyar művészeknek a külföldi fellépésre, másrészt keressük azokat a külföldi programokat, amelyeket idehozunk, és amelyekben magunk is hiszünk. — Azt mondja, hogy a magyar valóság és a művészek gondolatvilága eltávolodtak egymástól? — Igen. Azt tapasztaljuk, hogy abban a pillanatban, amikor valaki analitikus hangot üt meg, a közönség azonnal lepattan róla. A műfaji határokat átlépő művészek nem találnak itthon széles közönséget. Nálunk mindenki bokszokban gondolkodik: istenek, tiszta idolok kellenek, akik követhetők. Az éles határvonalak meghúzására van igény, nincs terep az új kihívásoknak. —Ki lehet ezekből a keretekből léptetni az embereket? — Az oktatásban lehetne tenni ezért. A pedagógustársadalom nagy ellenállást tanúsít az újítások iránt, ragaszkodik a hagyományos keretekhez. Tény, hogy külföldön nem rendelkeznek akkora műveltséggel az emberek, mint Magyarországon, de egy alapvető adaptációs készséget elsajátítanak. Ez teszi lehetővé a változó helyzetekhez a gyors alkalmazkodást. Az információval elárasztott fejek nem képesek erre. A másik dolog a generációs probléma. A társadalom egyes rétegeit, korosztályait összhangba kellene hozni, a fiatalokat fel kellene készíteni a feladatokra. Mindenki csak ki akarja húzni valahogy a nyugdíjig. Hiányzik az egymás iránti felelősség. — A Trafó közönségére is jellemző ez? — A Trafó közönsége az a réteg, amely épp változás előtt áll, amely keresi a helyét a társadalomban. A Trafó el akar gondolkodtatni. Aki a felvetett kérdések alapján vissza tud vonatkoztatni a saját életére, illetve tágabb összefüggésben az életre, az visszajár a Trafóba. Van persze olyan is, akinek az itteni látogatások során az életpályájában változás történik, és integrálódik egy másik értékrendhez. Ez természetes folyamat. —A Trafó kialakult profilja, arculata vál- tozik-e? — Jogos és aktuális kérdés. Bizonyos fokig ellenálltunk azoknak a változásoknak, amelyek a világban zajlanak. 1989 óta egyre gyorsuló sebességgel indultak el a változások Európa kulturális életében, és mára recseg- ropog minden. Ennek a változásnak a lényege az, hogy a hetvenes—nyolcvanas évek esztétikájára épülő kortárs művészetet inspiráló politikai feszültség megszűnt a fal leomlását követően. Mindenki új utakat keres. Európában, a jóléti társadalmakban új problémák kerültek a figyelem középpontjába. A kisebbségek, a migráció, az iszlám, a jóléti társadalom kérdései társadalmi oldalról, a globális felmelegedés és az energiaproblémák a természeti környezet oldaláról. Nálunk ezek nem nagyon kapnak hangot, mivel még mindig a szegénység az alapvető kérdés. Talán az irodalomra ez nem jellemző, de például a kortárs magyar zene és színház tejességgel érdektelen Európa nyugati fele számára. Hogy valami pozitívat is mondjak végül: a Trafó második ütemének terveztetésére pénzt kaptunk a fővárostól. Ennek eredményeként parkolónkat beépítettük, így kisebb közösségi eseményeknek, workshopoknak is helyet tudunk biztosítani. Ezzel szeretnénk nyitni a kerület felé. -mezsu35 2006. szeptember—október
