Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2006. augusztus / 8. szám
2006. augusztus K uriózum az Üllői úton Bartók útjain Ajándékbolt, művészellátó, teázó, koncerthelyiség, kiállítóterem. Pár röpke óra alatt eny- nyi minden derült ki az Üllői út 95. alatt található Zöld Macska diákpincéről. A Klinikáktól a Nagyvárad tér felé sétálva bukkanhatunk eme hűvös kis klubra, ahol a különleges teák kedvelői vagy éppen a hideg koktélok és sörök szerelmesei is új törzshelyre lelhetnek. A hatalmas ital- és üdítőválaszték mellett - nem is beszélve a fenséges fehér forró csokiról - rengeteg különleges ajándéktárgyat vásárolhatunk. Rózsaolajtól az egyéni megmunkálású öntöttvas mécsestartókig terjed a paletta, vagy válogathatunk a különböző festékek, színezőanyagok között. Még a bútorok egy része is eladó, ráadásul mindegyikről állíthatom, hogy különleges darab (lámpaburák, falidíszek, székek, asztalok). A besüppedő bőrfotelek és kanapék, melyeken helyet foglalhatunk, nincsenek ugyan áruba bocsátva; ami talán nem is probléma, mert ha otthon is ilyen kényelmes garnitúráim lennének, lehet, hogy egész nap csak a lakásban feküdnék. Egyszóval a kényelemre nem lehet panasz, szimpatikus fiatalok dolgoznak itt, akik mosolyogva hordják a vendégnek a rendelést. A fogyasztó igényei szerint tesznek fel zenét, már ha éppen nincs valamilyen koncert vagy előadás. Szűk körű találkozókra vagy éppen nagy ösz- szejövetelekre egyaránt alkalmas a klub. Nem utolsósorban akár egy randevú úti céljául is bátran választhatjuk a Zöld Macskát. Ez a hely arany középutat talál az olcsó kocsma és a sznobizmusba süppedt, belvárosi teá- zók között. A kellemes félhomály és illóolajak, a berendezés és a dekoráció kellemes hangulatot teremt. Akit érdekel, járjon utána! Mert ez a hely unikum a maga nemében. Schultz Bevallom, nem vagyok szakértője, sem lelkes rajongója a néptáncnak. Ifjabb koromban hidegen hagyott az akkor divatba jött táncházmozgalom, és ostorral sem lehetett volna elkergetni egyetlen folklórműsorra. Az őszinteségi rohamot kihasználva egy füst alatt gyorsan elárulom azt is, hogy szégyen ide, szégyen oda, a magyar átlagnál nem lelkesedem jobban Bartók zenéjéért sem. Nálam nincs a legjobb ötben, s szerény gyűjteményemben egy ujjamon meg tudom számolni lemezeit. Mégis, amikor áttanulmányoztam a Ferencvárosi Nyári Játékok programját, tudtam, ha semmi másra, a Honvéd Táncegyüttes Bartók útjain című előadására biztosan el fogok menni. (Elmentem - és másra is.) Vannak olyan művészek, írók, előadó-művészek, akik valamiért olyan közel kerülnek az ember szívéhez, hogy csinálhatnak bármit, ő mindig „vevő” lesz rá. Nos, én így vagyok a Honvéd Táncegyüttessel. Ez a briliáns tehetségű társaság - amelyet több mint húsz éve vezet Novák Ferenc, és koreografál Foltin Jolán - néhány órára még a néptáncot is képes megszerettetni velem. Tehetség, eredetiség, szuverenitás, kreativitás, szakmai tudás, könnyedség meg még sok minden, amelynek az együttes birtokában van, s amelynek kifejezése, megjelenítése mindig figyelemre és elismerésre méltó. A Bartók útjain tánckompozíció természetesen a Bartók-év tiszteletére született. Márciusban mutatták be a tavaszi fesztivál keretében, július 4-én a Bakáts téren láthattuk, s felléptek vele a Gyulai Várszínházban is. A műsor alkotói, a Honvéd Táncműhely fiatal koreográfusai és Foltin Jolán szerkesztő-rendező célja az volt, hogy bemutassák Bartók népzenei gyűjtőútjainak legszebb darabjait: a zenéket, eredeti hangzásukban (a Hegedős együttes és népdalénekesek előadásában, zenei szerkesztő Ökrös Csaba) és a zenékhez, tájegységekhez illő táncokat. Felcsendülnek az ismert gyermekdalok, a Süss fel nap, a Cickom, cickom, a magyar népdalok mellett szlovák, román, székely és más környező népek zenéi s természetesen Bartók népzenei ihletésű muzsikája a két hegedűre írt 44 duó néhány darabjától a szimfonikus zenéig, a Magyar parasztdalok utolsó tételéig. A gyermekdalokra belibegő lányok üde bája emlékezetes nyitókép volt. Ebben s a többi csoportos táncban is, a Párokban vagy akár az estet záró Régi táncdalokban újra meg újra megcsodálhattuk az együttes minden tagjának kivételes képességét. Így kell mondanom, mert itt minden egyes táncos szuverén egyéniség; a közös táncolásban is ki tudják fejezni saját érzelmeiket, eltérő temperamentumukat. Azért tetszenek mindig, mert nem egyetlen dróton rángatott, arc nélküli tömeget alkotnak, hanem könnyedén, boldogan és felszabadultan táncoló, vidám, szomorú, energikus vagy melankolikus, mindig különböző jellemű és karakterű emberek összetartozó közösségét. Ezt fejezi ki a táncuk, ez az ő nagy művészetük. Ferenci Zsuzsa Fotó: Steiner Gábor üres szavak. A helyzet itt van, a megállóban, a szokatlan és tartós melegben. Pedig ha kinyitná, és a holnapi előrejelzést megnézné, látná, hogy gomolyfelhők gyülekeznek, hogy viharos, északi szél támad, és a bácsi hamarosan arra panaszkodik majd, milyen kiszámíthatatlan és szeszélyes az időjárás, hogy tegnap még rekke- nő volt a meleg, ma meg tetőket szaggat és fákat dönt a földre szél. Mert idő mindig van. Csakúgy, mint áremelés, megszorító csomag, korrupciós ügy vagy parlamenti vita. Az idő viszont pártsemleges, mindentől és mindenkitől független. Lehet szidni, lehet örülni neki, lehet jósolni az ég aljából, elhinni a meteorológusok jelentését, vagy vitatkozni vele. Lehet nagy kollektív ellenségként rázúdítani minden más bajunkat. Még jó, hogy van idő. Ebben egyek lehetünk. Mert fúj is, esik is, süt is, és lehet neki örülni is, mint most, hogy feltámad egy kis szél, és a kanyarban feltűnik a busz. Talán a holnap hoz egy kis enyhülést. A néni begyömöszöli a napisajtót - a világ összes friss hírével - csíkos nejlonszatyrába, és felkapaszkodik a negyven fokot lehelő buszra. A bácsi is fellép, délcegen, nem kapaszkodik. Aztán az ablakhoz nyúl, hogy jobban kinyissa, de hiába húzza, rángatja, csak nem akar kijjebb húzódni. Legyint egyet, a fejét csóválja, de nem szól semmit. Tudjuk, mit mondana, -mezsuIdő van 18 A néni a kerítés betontalapzatának támaszkodik, az árnyékban, mert a megállóban az üvegkalitka nemhogy árnyékot nem ad, de még azt a nagyon enyhe szellőt is felfogja, ami néha meg-meglebegtethetné ősz tincseit. Kezében a napisajtó, jó hasznát veszi, azzal legyezgeti magát, de a forróság csak nem akar enyhülni. A bácsi férfiasán tűri a 36 fokot, nem roskad a kerítés tövébe, nem legyez, csak gyűrött vászon zsebkendőjét veszi elő néha, és megtörli homlokát, halántékát, bajsza helyét, az állát, majd visszateszi a zsebébe.- Nem embernek való ez a meleg. Már két hete tartja magát. Egy csepp nem sok, annyi eső sem esett. Nem mondja senkinek, még csak oda sem fordul a vele együtt várakozókhoz, mégis azonnal helyeslő bólogatás, sóhajtás a válasz. A bácsi folytatja:- Bizony, bizony, az a sok űrsikló meg rakéta meg atomerőmű, meg a fene tudja, mi, azok miatt van. Erre már kevesebben reagálnak, egyesek hátrébb húzódnak, mások mosolyognak. A néni nem szól, csak legyezi magát, néz arra, amerről a busznak kellene kikanyarodni. Az újság, amelynek vezércikke országos horderejű kérdéseket taglal, belső oldalain háborúk és természeti katasztrófák sorakoznak, most írott maszlag,
