Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2006. április / 4. szám

Gyermekrajzverseny a Ferencvárosban A kerületi általános iskolák tanulmányi verse­nyeinek kiemelkedő eseménye a rajzpályázat. Ennek múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszél­gettünk Vincze Angéla festőművésszel, aki most vette át a tantárgy gondozói szerepét Füri- né Babits Ágnestől. A József Attila Alapfokú Művészeti és Általá­nos Iskola rajztanára elmondta, hogy a hagyo­mányos rajzversenyt a kerület általános iskolái számára minden évben, négy korcsoportban hirdetik meg, két-két évfolyam részvételével, így a gyerekek gondolkodásmódjához, világ- szemléletéhez lehet a feladatokat igazítani. A versenyzők tér-, szín- és formaérzékükről tesz­nek tanúbizonyságot, festmény, grafika és kis­plasztika terén. Az elkészült műveket az idei évben Sipos Endre író, festőművész zsűrizte. Valamennyi pályamű azt bizonyította, hogy az iskolák tanulói rendkívül magas szinten ismerik a különböző ábrázolási technikákat, alkotásaik elkészítésekor nem divatban gondolkoznak, így a képek és plasztikák mind egy-egy egyéniséget tükröznek. Apró üröm az örömben, hogy a IX. kerület 11 iskolájának mindössze a fele vett részt a versengésben, a szervezők tehát ezúton szeretnék buzdítani a többieket: készüljenek fel a következő évek pályázataira, hiszen a gyere­kek ízlésvilága, szépre érzékenysége csak így fejleszthető. A korábbi résztvevők lelkesedése alapján feltételezhető, a rajzverseny máshol is si­kerre számíthat. Idén első alkalommal naptárt állítottak össze a rajzokból, s a későbbiekben évente terveznek hasonló kiadványt a szervezők. A pályázat a kerület vezetésének támogatását él­vezi. A négy korcsoport helyezettjeinek a díjakat Gegesy Ferenc polgármester adta át. A korcso­portok pályaművei részt vesznek az immár ötö­dik alkalommal megrendezett „Mester és Tanít­ványai” kiállításon, melynek fővédnöke a Ferencváros polgármestere. A kiállítás a Művé­szetek Palotájában lesz, amely első alkalommal ad helyet a kerület általános és középiskolai tanu­lói és tanáraik pályázatra benyújtott alkotásainak, amelyeket dr. Feledy Balázs, a Vigadó Galéria igazgatója bírál el. A kiállítás április 10-19. között tekinthető meg. Steiner Gábor Tájékoztató szülőknek Megkérdeztük a kerületi általános iskolák veze­tőit, tartanak-e, és ha igen, mikor tájékoztatót a beiratkozás előtt a szülőknek. A Weöres Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskolában (Székhely: 1098 Bp., Lobogó u. 1., tel.: 280-5994) április 3-án 17 óra 30-kor a Lobogó utcai épületben dr. Dobszay Ambrus igazgató várja a szülőket, akik megis­merkedhetnek a leendő elsős tanító nénikkel: Rékainé Kunos Margittal és Kovács Zsuzsanná­val az I/a; Csényiné Boruzs Máriával és Márczy Péternével az I/b. osztályból. A Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskolában (Bakátstér 12.,tel.:217-0485)készségszintfelmérő zenei és testnevelési foglalkozás lesz a leendő el­sősöknek április 5-én és 6-án 14-től 17 óráig. A Körösi Csorna Sándor Kéttannyelvű Általá­nos Iskolában (1091 Bp., Ifjúmunkás u. 13., tel.: 348-0453) a túljelentkezés miatt a pedagógusok már márciusban megismerkedtek a két tannyel­vű osztályokba jelentkezőkkel, s megnézték a gyermekek biológiai érettségét is. Kérik, hogy aki megkapta a felvételről szóló értesítést, hozza azt is magával az április 20-21-i beiratkozáskor. A Kosztolányi Dezső Általános Iskolában (1091 Bp., Ifjúmunkás u. 1., tel: 282-6484) április 10- én 17 órakor igazgatói tájékoztatóra várják az érdeklődőket, és az elsős tanítók is bemutatkoznak. A Molnár Ferenc Általános Iskolában (1095 Bp., Mester u. 19., tel.: 456-0429) mind a két beirat­kozási napon várják a tanítók azokat a gyerme­ket, akik kézműves-, illetve sportosztályba sze­retnének kerülni. A József Attila Általános Alapfokú és Művésze­ti Iskolában (1095 Bp., Mester u. 67., tel.: 215- 1235) a beiratkozáskor kérik az iskolaérettséget tanúsító iratot, amelyet vagy az óvodától, vagy a kerületi nevelési tanácsadóból kapnak meg a szülők. Itt egy logopédiai osztályba kerülnek a beszédhibás gyermekek, akikkel a logopédus mellett fejlesztőpedagógusok is foglalkoznak. Az előkészítő (első E) osztályba azok a 6. élet­évüket betöltött gyermekek kerülhetnek, akiknél indokolt a nyújtott tantervű oktatás. Erről az előkészítő évről a tanulók nem kapnak bizonyít­ványt, s év végén át kell esniük egy iskolaérettsé­gi vizsgálaton is, hogy elkezdhessék majd az első osztályt. A József Attila-iskolában május 29-én 17 órakor tartanak értekezletet a leendő iskolásoknak és szüleiknek. (G.) „Üllői úti séta a Kálvin tértől a Népligetig II.” A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény min­den kedves érdeklődőt szeretettel vár az április 28-án, pénteken délután 5 órakor a Pipa u. 4.- ben kezdődő filmvetítésre. A programon eddig nem látott Üllői úti archív felvételek, kisfilm- és filmhíradórészletek egyedülálló válogatása te­kinthető meg az 1920-as évektől az 1980-as évekig terjedő időszakból. A vetítés után lehető­ség van a József Attila nyomában, valamint a Sokan voltak és körülvettek című kiállítás meg­tekintésére tárlatvezetéssel. A szervezők min­denkit szeretettel várnak, a részvétel ingyenes, a korlátozott férőhely miatt azonban előzetes be­jelentkezés szükséges telefonon vagy e-mailen. Tel.: 218-7420, E-mail: helytorteneti@ferencva- rosimuvkp.hu Beiratkozás A gyermek születési anyakönyvi kivonatát, az óvodától kapott, iskolaérettséget bizo­nyító dokumentumot és a lakcímigazoló kártyát is vinniük kell a szülőknek az álta­lános iskolai beiratkozáskor április 20-án, illetve 21-én. Az első nap reggel 8-tól 19- ig, a másodikon reggel 8-tól 18 óráig lehet beiratkozni, de érdemes a pontos félfoga­dási időről a kiválasztott oktatási intéz­ményben tájékozódni. Egyes indokolt ese­tekben az iskola kérheti a szülőtől a kerületi nevelési tanácsadó véleményét is. Nem árt egy igazolványképet is mellékelni a gyermekről, mert néhány iskolában ezt már a beiratkozáskor le lehet adni a diák- igazolványhoz. Ferencváros f 5 2006. április

Next

/
Thumbnails
Contents