Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. szeptember / 9. szám
2005. szeptember E RŐSZAK A CSALÁDBAN Egy általánosan elterjedt vélekedés szerint a családon belüli erőszaknak csak a nők és a gyerekek lehetnek az áldozatai. Hallunk még az elvált apák jogi és érzelmi sérelmeiről is, de a családon belül szenvedő férjek és apák némelyikének gyötrelmeiről, áldozattá válásáról szinte sohasem esik szó. Pedig sokan ismerhetnek olyan férfit, aki ifjúkori szerelmi sikerei után úgy rombolta le nagy reményekkel biztató jövőjét, hogy feleségül vett egy üresfejű, agresszívvé váló, há- zsártos nőt, aki örökké fecseg és parancsolgat, elszámoltat és leskelődik, a zsebeket átkutatja és fenyeget. S amikor ez a szerencsétlenné vált férfi menekülni szeretne a közös, de számára már elviselhetetlennek látszó életből és lakásból, a nő gúzsba köti azzal, hogy közös gyermekeiket a férfi nem ölelheti magához többé, a közösen szerzett vagyonból sem kap semmit, és mindenki meg fogja tudni róla, hogy „micsoda lelketlen vadállat”. S mit tesz a férfi ilyen helyzetben? Gyakran tűr némán tovább, hiszen őt a férfiúi szégyenérzet visszatartja attól, hogy szánni való sorsáról bárkinek is panaszkodjon. így aztán az ismerősei előtt is rejtve marad lelki és gazdasági terrorizálása. Dr. Herczog Mária szociológust arról kérdeztük, ilyen helyzetben mit tehet a kiszolgáltatott ember - ha férfi.- Felnőtt emberek választanak maguknak párt, társat, és a kapcsolatukért mindketten felelősek. A kérdés persze az, hogy feltételezhetjük-e ezt a valódi felnőttséget, és milyen alapon tesszük ezt. Ma Magyarországon a gyerekek jó esetben a szülői élet- és viselkedésmintákra hagyatkozhatnak, és ezt tehették az ő szüleik is. Nem áll rendelkezésre szinte semmiféle olyan segítség, lehetőség, ami ahhoz nyújtana támpontokat, hogy mik a felnőtté válás, a felelősségvállalás, a magánéletbeli, társasági, közösségi viselkedés jó keretei, és hogyan válhatunk olyan érett személyiséggé, akinek reális az önbecsülése, önértékelése, ítélőképessége, képes szabad és jó döntéseket hozni. Nem vitatom, hogy vannak olyan bántalmazó felnőttek, akikkel nagyon nehéz bármit is kezdeni, de általánosítani - és egyformán kezelni mindegyiket - nagy hiba lenne. Ha valaki „áldozati” vagy „elkövetői”, illetve vegyes szerepeket látott a családjában, akkor azokat tekinti természetesnek, és úgy jár, mint a bevezetőben leírt férfi vagy a „rossz” asszony, és a gyerekeik is valószínűleg hasonlóképpen fognak élni. Ebben csak olyan önsegítő csoportok, terápiák, tréningek, közösségi programok, mediációs technikák segíthetnek, amelyek az öntudatra ébredést, konfliktuskezelést és a jó együttélést tanítják, erősítik.- Egy ENSZ-deklaráció szerint annak ellenére, hogy az áldozatok a leggyakrabban nők és gyerekek, a jogszabály nemcsak őket védi. Minden bántalmazott kérheti a törvény alkalmazását nemétől és korától függetlenül. Hová fordulhat például nálunk a kiskorú gyermek, ha otthon ütik-verik, vagy valamelyik családtag szexuálisan molesztálja?- A kiskorú gyermek jó esetben más családtagjához, rokonához, az osztályfőnökéhez, az iskolai gyermekvédelmi felelőshöz, a lakóhelye szerinti gyermekjóléti szolgálathoz, családsegítőhöz, nevelési tanácsadóhoz, családorvoshoz, védőnőhöz, rendőrséghez fordulhat. Nekik kötelességük segíteni. Persze fordulhat másokhoz is, ha megbízik bennük. A kerületi gyermekjóléti szolgálat az ilyen esetekben az ügy „gazdája”. Hívhatja az ingyenes Kék Vonal gyermeksegély-szolgálatot vagy más segélyvonalat, ahol szintén útbaigazítják.- Hisznek-e neki azok, akik segíthetnének?- A szakembereknek kötelességük, hogy higgyenek a gyereknek, ez a feladatuk. Más kérdés, hogy ki kell vizsgálniuk az ügyet, és fel kell tárniuk az okokat, a történteket, és meghatározniuk a teendőket. A laikusoknak és szakembereknek is sokféle információra, folyamatos tájékoztatásra lenne szükségük, hogy tudják pontosan a jeleket, a segítség különböző formáit, és meg tudják védeni a gyerekeket.- Legtöbbször a fizikai bántalmazás, a szexuális zaklatás azért marad rejtve a családban, mert az érintettek igyekeznek eltitkolni a történteket, és privát szférájukba nem engednek betekintést. Vajon meg lehet változtatni ezt a szemléletet?- A jogszabályok ebben a tekintetben egyértelműek. Ha a gyerekek elég információt kapnak, a megfelelően felkészült szakemberek és intézmények állnak rendelkezésükre, akikben megbízhatnak, akkor ez a helyzet meg fog változni. Ehhez a tömegtájékoztatásnak a mainál sokkal többet kellene segítenie. Megteremthető annak a kultúrája, hogy a mainál erősebb legyen a hajlandóság a segítség kérésére és elfogadására.- Ön régóta kutatja a családon belüli erőszak kialakulásának hátterét, a jelenség megszüntetésének lehetőségét. Hogyan lehet fellépni a latens erőszakkal szemben?- A legegyszerűbb formája ennek, ha megerősítjük azokat, akik potenciálisan áldozattá válnának, és segítünk megelőzni az elkövetővé válást. Akit gyerekként szeretnek, elfogadnak, bátorítanak, erőszakmentesen nevelnek, az aligha válik elkövetővé vagy áldozattá.- Egy hazai, 2003-as országgyűlési határozat a családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakítását szorgalmazta. Ön szerint vannak-e már eredmények, s miként változtathatjuk meg azt az UNICEF által megrajzolt képet, miszerint hazánk a gyermekek számára kifejezetten veszélyes helynek számít?- Én nem hiszem, hogy Magyarország veszélyesebb hely a legtöbb országhoz képest, és az UNICEF-nek azok az adatai bizonyíthatóan nem voltak jók, amelyekre ez a vélemény alapult. Az újonnan hatályba lépett jogszabályi rendelkezés szerint 2005. január 1-je óta tilos a gyerekek bármiféle testi fenyítése, viszont erről semmiféle tájékoztatás, kampány, képzés nem kezdődött el eddig, hogy érvényt is lehessen szerezni ennek a kiváló szabálynak. Garamvölgyi Annamária EMLÉKTÁBLAAVATÁS A Ferencvárosi Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sportbizottsága lakossági jelzést követően Dési Huber István korábban ismeretlenek által eltulajdonított emléktáblájának pótlását jóváhagyta. Az új emléktábla avatására szeptember 14-én 11 órakor kerül sor a Budapest IX., Ipar u. 11. sz. háznál. 1 12
