Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. július / 7. szám
FERENCVÁROSI ÜNNEPI JÁTÉKOK Ez a fesztivál is jól kezdődött! Bach és József Attila adta meg az „alaphangot” az idén tizenegyedik alkalommal megrendezett Ferencvárosi Ünnepi Játékokon. Végigtekintve a programon, megállapíthatjuk, hogy ma már itt, a Bakáts téren zajlik egy hónapon át a főváros talán legrangosabb nyári kulturális rendezvénysorozata. Ha korábban voltak is érdekkülönbségek és viták, ezek elsimulni látszanak a szervező FÉNYÁR Kht., az önkormányzat és a Bakáts téri plébánia együttműködése eredményeként. A helyszín ideális, a templom gyönyörű háttere a hatalmas színpadnak, az éjszakai égre szökő karcsú torony, a fák susogó lombjai és a beszűrődő nagyvárosi zajok egyszerre adnak fennkölt és oldott hangulatot. Ide már nem kell csábítani a produkciókat, jönnek az első hívó szóra a zenekarok, a társulatok, itt fellépni rangot jelent. Ez az elismerés nemcsak a fesztiválnak szól, hanem a Ferencvárosnak is. Annak a kulturális missziónak, amelyet ez a kerület több mint egy évtizede folytat. Benkó Sándor, aki ennek a missziónak már csaknem ötven éve hűséges és mellesleg világhírű katonája (1957 óta játszanak a kerületben!) az ünnepi játékok sajtótájékoztatóján megemelte képzeletbeli kalapját azok előtt, akik ezt a lerobbant kerületet a főváros irigylésre méltó kulturális központjává varázsolták. Ha már Benkó Sándornál tartunk, természetesen nincs Bakáts téri fesztivál a Benkó Dixieland nélkül. Az együttes - nem most először - a Budapest Klezmer Banddel közösen lépett fel. A tradicionális zsidó zenét játszó Klezmer is kacsingat a dzsessz felé, ami nem is áll olyan távol tőle, hiszen mindkét irányzat a városi folklórból merít, ezért is férnek meg jól egy színpadon. A Budapest Klezmer Band másik produkciója a 25 éves Győri Balett-tel a Purim, avagy a sorsvetés című előadás. A győri társulat 1998 óta járja a világot ezzel a darabbal, 120 előadást tartottak már, s most a Bakáts tér közönsége is megcsodálhatja őket. Nagyváradról érkezett a vidámság a fesztiválra, az ottani Szigligeti Társulat mutatta be a Tom Jones című musicalt. Fellépett a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar is, ők szintén a kerület „lakói”, hírük azonban rég túljutott már az országhatáron. Az ünnepi játékok idei programja ezzel félidejéhez érkezett. JÚLIUSBAN: TOSCA Hagyomány már, hogy a Ferencvárosi Ünnepi Játékok záróeseménye egy olasz opera bemutatása. Idén ez Puccini Toscája lesz július 15-én és 17-én. Koltay Gábor, az opera és egyben az egész fesztivál rendezője elmondta, hogy az előadást erre a helyszínre tervezte meg, maga a templom is a díszlet részeként szerepel majd, a tér teljes szélességét befogó színpadon a szereplők mozgatása igazi kihívást jelent, és látványos jelenetekben sem lesz hiány. Mint ahogy világsztárokban sem (Sümegi Eszter, Kiss B. Attila, Anatolij Fokanov). A záró előadást, miként a fesztivált megnyitó H-moll misét is, Kaposi Gergely vezényli. A bemutató védnöke és díszvendége Paolo Guido Spinelli, az Olasz Köztársaság magyarországi nagykövete. NYITÁNYOK Hagyományosan templomi koncerttel kezdődött volna az idei program is, ha nem lenne éppen József Attila-centenárium. Szép gondolat volt, hogy a Ferencváros legfontosabb kulturális eseményén a kerület nagy szülöttéről is megemlékezzenek. Mégpedig Koltay Gábor „A hetedik te magad légy...” című zenés játékának ősbemutatójával. Ezt a rendhagyó József Attila-estet elsősorban az irodalomkedvelő ferencvárosi középiskolásoknak szánták, de a zsúfolásig megtelt nézőtéren szép számmal akadtak olyanok is, akiknek igencsak megsárgult már az érettségi bizonyítványa. Látványos elemeket sem nélkülöző játék volt ez sok zenével, s nemcsak Sebőék énekelték el a már klasszikusnak számító megzenésített verseket (Rejtelmek, A hetedik), hanem például Varga Miklós a Tiszta szíwel-t és más, eddig csak prózában hallott költeményt. A színpadot egy vasúti sínpár szelte át, s a fel-feldübörgő zene (mely néha sajnos felváltva hangzott hol a jobb, hol a bal oldali erősítőkön) újra és újra monoton vonatzakatolásban halt el. Az előadás végigkísérte József Attila életútját, megismerhettük a ferencvárosi kamasz fiút, az ifjú költőt, az egyetemistát, az örökké szerelmes fiatalembert, az öntudatos zsenit és a lelki egyensúlyát vesztett férfit, aki a sínek között végzi be fájdalmasan rövid életét. Nők - családtagok, barátok, szerelmek - történeteiből, emlékezéseiből, leveleiből (sok kevésbé ismert érdekes dokumentumból) és természetesen versekből állt össze a történet: egy szeretetre, figyelemre, törődésre éhes ember sorsa. Kitűnő színészek változó színvonalú előadásában hangzottak el a dokumentumok és a versek. Kellemes meglepetést okozott Détár Enikő, akiről kiderült, nemcsak énekelni tud, hanem verset mondani is. A Gyermekké tettél című költemény előadása az est talán legszebb pillanata volt. Másnap a Bakáts téri templomban nyitotta meg hivatalosan az ünnepi játékokat Gegesy Ferenc polgármester és Parádi Gyula, a szolgálatról nyugdíjazása miatt leköszönő plébános nyitja meg. Bach H- moll miséje az idei zenei évad kiemelkedő eseménye volt, az Ünnepi Játékok valóban ünnepi nyitánya. Legkiválóbb énekeseink, köztük Kertesi Ingrid és Mészöly Katalin voltak a szólisták, az Erkel Ferenc Kamarazenekar játszott. A Debreceni Kodály Kórus gyönyörűen zengett a templom falai között. „Életem legszebb napja lesz” - mondta Kaposi Gergely karmester a játékok előtt rendezett sajtótájékoztatón. Biztosak vagyunk benne, hogy valóban az lett. Ferenci Zsuzsa (A Tosca plakátját Szyksznian Wanda készítette.) HUSZONKÉTMULIÓ A KÓRHÁZNAK ,A segítség összeköt” elnevezéssel a Lánchíd Klub és az Élelmiszer szaklap karitatív akciót szervezett a Heim Pál Gyermekkórház javára. A jótékonysági kampány eredményeként június 23-án ünnepélyes keretek között Hovánszky László, a klub elnöke 22 millió forintot adott át a kórház orvos-igazgatójának, dr. Saracz Juditnak Az adományból a kis betegeknek a jövőben egészségesebb ételeket, tízórait és uzsonnát is tudnak biztosítani. Ferencváros 25 2005. július