Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. július / 7. szám
2005. JULIUS A KERÜLET POLGÁRAINAK LAPJA József Attila FLÓRÁNAK Most azon muszáj elmerengnem, hogyha te nem szeretnél engem kioldhatnám drága szenem, lehunyhatnám fáradt szemem. Mert jó meghalni. Tán örülnék, ha nem szeretnél így. Kiülnék a fehérhabú zöld egek, fecsegő csillagfellegek mellé a nyugalom partjára, a nem üres lír egy martjára, szemlélni a világokat, mint bokron a virágokat. Hajósinas koromban, nyáron, a zörgő, vontató Tatáron, egy szép napon munkátlanul, mint aki örömet tanul, bámultam a Dunát, megáradt, libegtetett leveles ágat, úgy kanyarított sok fodort, deszkát harapdált és sodort olyan sok szép villogó dinnyét a sárga ár, hogy el se hinned és én se hinnem el talán, ha nem tenéked mondanám. Piros almák is ringatóztak, zöld paprikák bicegve úsztak, most ez, majd az lett volna jó. S állt és bólintott a hajó. Ilyen lenne az űri szemle. Milyen szép! - bólintva mindenre, meglátnám, milyen kéken ég az eg, mely hozzád illenék. Mert a mindenség ráadás esak, az élet mint az áradás csap a halál partszegélyein túl, űrök, szívek mélyein túl, túl a hallgatag határon, akár a Duna akkor nyáron... Mert szeretsz s nyugton alhatom, neked én be is vallhatom az elmúlástól tetten érten, hogy önmagamba én se fértem, a lelkem azért közvagyon s azért szeretlek ily nagyon.
