Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. április / 4. szám
2005. április T ABUK NÉLKÜL A FÉRFIBAJOKRÓL „Csak azt tudjuk megbánni, amit nem tettünk meg!" (Jean Gabin) Bandi jóképű, sportos, negyvenéves férfi volt. Olyan, akit mindig észrevették a nők. Csinos és nagyon vonzó barátnője azonban sehogyan sem értette, hogy annyi hónap együttjárás után miért nem lépnek végre a „tettek mezejére”. Honnan is sejthette volna, hogy azért nem teljesedhet be a szerelmük, mert Bandi olyan problémával küzd, ami miatt már a szakítást fontolgatja. Hiszen a férfi inkább a nyelvét vágatta volna ki, mint hogy bevallja: az élet nem elhanyagolható területén, az ágyban csődöt mond. Elgondolkodtató, ha egy életerősnek látszó férfi nem akar közelebb kerülni kívánatos és szép partnernőjéhez, s csak „barátkozni” akar, illetve a plátói kapcsolat fontosságát hangsúlyozza! Vagy ami még meghökkentőbb, azt tanácsolja az őt szerető, tisztességes nőnek, hogy „olyan irányú” vágyait másnál elégítse ki... Vajon hány párkapcsolat fut zátonyra ilyen okok miatt? S hány, kívülről jónak látszó, hűséget hirdető házasság takargat ilyen gondokat? A történelemből láthattuk, hogy az uralkodók között is akadt olyan férfi, akinek „nem ment” a dolog. XVI. Lajos több mint hét évig tartó impotenciája szinte a kétségbeesésbe kergette világszép feleségét, Marie-Antoinette-et, aki e sikertelenség okát önmagában kereste. Ha már akkor létezett volna az andrológia, a férfi ivarszerveinek működésével és betegségeivel foglalkozó orvosi tudományág, bizonyára nem kellett volna a francia királynénak annyit várnia. Magyarországon ma körülbelül 1 millió férfi küszködik átmeneti vagy tartós potenciazavarral. Többségük gyógyítható lenne, feltéve, ha ezek a férfiak félretennék a hiúságukat, és orvoshoz fordulnának. A Fővárosi Szent István Kórházban dr. Répássy Dénes professzorral, az urológiai osztály vezetőjével és dr. Tamás György adjunktussal, az andrológia specialistájával tabuk nélkül beszélgetünk a férfibajokról. - A szexualitás a teljes élet része. A férfiak számára is fontosak azok a szellemi és lelki tényezők, amelyek vágyat keltenek. És persze a szerelem is - magyarázza dr. Répássy Dénes professzor. - Tévhit, hogy csak idősebb korban jelentkezhet erektilis diszfunkció, azaz merevedési zavar. Gyakran a korosabb férfiak aktívabbak, mint a fiatalok. Több olyan betegség létezik, amely szexuális zavart okozhat, s ez a kortól független. Az impotencia okai lehetnek: a cukorbaj, a magas vérnyomás, a vérkeringési zavarok, a kábítószer- illetve alkoholfogyasztás, a túl sok nikotin és feketekávé is. Napjainkat felfokozott, stresszes életmód jellemzi, persze hogy előfordulhatnak kudarcok az ágyban is. Ha ez egyszeri, semmi baj sincs. Ha viszont gyakori, akkor keresni kell a megoldást.- Mert ha a férfi szorong, csökken az önbecsülése, vagy éppen mindenáron bizonyítani akar...- Teljesíteni kell az élet minden területén - veszi át a szót dr. Tamás György adjunktus s ez nagy lelki nyomást jelent a férfiakra nézve is. Aki például házas, de a szerelmet egy külső kapcsolatban találja meg, természetesen ott is meg akar felelni, még ha ez az erejét meghaladja is. Én mindig azt mondom, ha egy párkapcsolat jó, soha nem lesz központi kérdés a férfi szexuális teljesítőképessége. Meg kéne kérdezni néha a nőt is, lehet, hogy neki elegendő az, amit a partnere nyújtani tud. Hiszen akad, aki kevéssel is beéri.- Ezért is fontos a szerelem, különben az intim együttlét kötelességgé válik, ellaposodik.- Amikor azzal jönnek hozzám 30 éve együtt élő emberek, hogy segítsek, mert a szexuális zavarok miatt tönkremegy a házasságuk, mindig meglepődöm - állítja Tamás doktor. - Ugyanis valószínű, hogy nem ez az egyetlen tényező, ami elválasztja őket egymástól. Ha a nő segíteni akar a férfinak, akkor mi is könnyebben boldogulunk. A tablet- tás kezelést én általában hétvégére szoktam javasolni. Mert akkor több idő van egymásra, nem kell sietni. A tabletta, ami segít fenntartani a merevedést, egyébként nem olcsó, mert a társadalombiztosítás nem támogatja, de 13 ezer forintért két hónapi adagot kap a páciens. A vákuumos technika is igen hatásos, itt azonban a partner közreműködése elengedhetetlen, mert a vákuumtól merevvé vált péniszre egy szorítógyűrűt kell húzni, csak nem mindegy, milyen módon. Van még egy megoldás, az erekciót utánzó protézis beültetése, de én üyen műtétet nem szoktam vállalni, mert ez a beavatkozás visszafordíthatatlan, és károsítja a férfiivarszervet.- Gyakran az tartja vissza a férfiakat intim gondjaik feltárásában, hogy a háziorvosuk nő, és előtte érthetően nehezebben nyílnak meg.- Hozzánk beutaló nélkül is jöhet bárki - mondja Répássy professzor.- Bátorítani szeretnénk a férfiakat, hogy forduljanak urológushoz, ha a vágyat még érzik, lelkileg is rendben vannak, de szexuálisan nem tudnak működni. Tegyék félre a szégyenérzetüket, hiszen az esetek 90 százalékában megszüntethetek ezek a gondok. S a nők többsége türelmes, segítőkész, és ha szereti partnerét, kivárja, amíg minden együtt lesz a harmonikus együttléthez. Garamrölgyi Annamária VESZETTSÉG ELLENI KÖTELEZŐ VÉDŐOLTÁS, VALAMINT FÉREGHAJTÓ KEZELÉS Kéjük, oltássá be kutyáját kötelező veszettség elleni védőoltással, és intézkedjen kötelező féreghajtó kezeléséről! A 41/1997.(V 28.) FM rendelet szerint az ebtulajdonos (ebtartó) köteles minden három hónaposnál idősebb ebet 30 napon belül, az első oltást követően 6 hónapon belül, és ezt követően évente veszettség ellen beoltatni. A védőoltás elvégezhető az állatorvos rendelőjében, vagy az állatorvosával történt egyeztetés szerint, a kutya tartási helyén. Ha kutyája már nincs meg, vagy már nem a IX. kerületben tartja, ezt szíveskedjen írásban bejelenteni a Ferencvárosi Állatorvosi rendelőben (1093 Budapest Lónyay 28.), az Ügyfélszolgálati Irodákban, vagy az 1450 Budapest, Postafiók 2. címen. Kerületünkben található állatorvosok: Dr. Argay György - Ferencvárosi Állatorvosi Rendelő 1093 Budapest, Lónyay u. 28., Tel.: 217-36-77,06-30-933-0069, Hétfőtől péntekig: 11.00- 13.00-ig; hétfő, kedd, csütörtök: 16.00- 18.00-ig. Dr. Pálinkó Mb - Állatorvosi Rendelő 1091 Budapest Üllői 167. (Üllői út- Pöttyös u. sarok) Tel.: 06-70-2091019 Hétfőtől péntekig: 9.00-12.00-ig, szombaton: 10.00- 12.00-ig. Dr. Liptai Tibor - Állatorvosi Rendelő 1098 Budapest, Dési H. 3/1. (Üllői Dési sarok) Tel.: 06-30-9492530 Hétfőtől péntekig: 10.00-12.00- ig és 16.00-18.30, szombaton 9.00-10.00-ig Dr. Horváth Dávid és Dr. Varga Csaba Knézitch Állatorvosi Rendelő 1092 Budapest, Knézich u. 4. Tel.: 217-57-20, 06-20-3373953, hétfőtől péntekig: 17.00-20.00, szombaton 10.00- 12.00-ig. Vasár- és ünnepnap 18.00— 19.00- ig. Középső-Ferencvárosi Állatorvosi Rendelő 1096 Budapest Telepy u.23. Tel.: 215-2991,06- 20-3373953, hétfőtől péntekig: 16.00-19,00-ig, szombaton 10.00-12.00-ig.