Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004. november / 11. szám
2004. november K ALENDÁRIUM 1. MINDENSZENTEK ünnepe. 1910. BÁRCZY István főpolgámester kislakás-építési programjának megvalósítása során a mai naptól kezdődően költözhettek be a lakók összesen 430 szoba-konyhás lakásba a Telepy és a Mihalkovics utcában. 1964. BÓKA László író, irodalomtörténész ezen a napon hunyt el. Az Ipar u. 15. alatt lakott. 4.1880. PÓR Bertalan festőművész, az 1945 őszén, az Üllői út 11—13.-ban megalakult EURÓPA Iskola tagja, 124 éve született. 5. 1925. MARTON László szobrász 79 éve született. PÁTZAY Pál tanítványa volt. A Nemzeti Színházat 14 kiemelkedő magyar színművész, Mózes és III. Richárd reliefje díszíti. 7.1810. ERKEL Ferenc, a magyar zenetörténet büszkesége, zeneszerző, zongoraművész és karmester, a magyar nemzeti opera megteremtője, a Himnusz megzenésítője ezen a napon született. A róla elnevezett utca 19. számú épületén Veszély Ilona domborműve látható. Fölötte az AURÓRA-kör emléktáblája. 8.1894. Átadták rendeltetésének az 1892-93 között, a heveny fertőző betegek számára tervezett (KAUSER József) SZENT LÁSZLÓ KÓRHÁZAT. 12. 1873. Vidats Jánost, a Honvédmenház első parancsnokát temették e napon. A Két Nyúl u. 8. szám alatt lakott. A Ferenc József Takarékpénztár elnöke a hatvanas évektől haláláig a Ferencváros választott országgyűlési képviselője volt a 48-as párt színeiben. 14. 1840. FESSLER Leó születésnapja. A szobrász a Kálvin téren állt DANUBIUS- díszkút társalkotója volt YBL Miklóssal. A ferencvárosi plébániatemplom oromfal medalionjába Krisztus-domborművet faragott, a templom szószékére a bécsi SZT. ISTVÁN-templom PILGRAM-szószékének mintájára az EVANGÉLISTÁK mellképes domborműveit alkotta. A figurákat BRES- TYÁNSZKY Béla kivitelezte. 18.1889. TILDY Zoltán református lelkész, politikus, miniszterelnök, köztársasági elnök születésnapja. A Ráday u. 54. szám alatt 16 fáMs lilái Márai Sándor színműve a Piccolo Színházban Van-e olyan pillanata az életünknek, amely eldönti egész sorsunkat? Ha van, felismer- jük-e ezt a pillanatot, s ha felismerjük, sorsunk törvénye szerint cselekszünk-e, s ha igen, vajon szükségképpen boldogok leszünk? Ha pedig nem, életünk menthetetlenül zsákutcába jut-e? Négy ember, két férfi és két nő sorsát - szelídebben szólva: életük egy sorsdöntő szakaszát - tárja elénk a Márai Sándor regényéből készült színmű Kőváry Katalin rendezésében, az Éjszakai Színház előadásában. Egy szerelmi négyszög története bontakozik ki előttünk a két férfi beszélgetéséből. Kőmíves Kristóf bírót egy késői órán felkeresi ifjúkori barátja, Greiner Imre orvos, akinek másnapi válóperében a bírónak kell majd döntenie. Az orvos azonban bejelenti, hogy nem lesz tárgyalás, mert megölte a feleségét, Annát. A bíró ismerte az asszonyt, tíz évvel korábban párszor futólag találkoztak, egyszer még táncoltak is, de nem mélyülhetett el a kapcsolatuk, mert a férfi hirtelen elutazott. Amikor legutoljára látták egymást, már mindketten házasok voltak. Az eset szót sem érdemelne, de ezen az éjszakán Kristófnak végre szembe kell néznie azzal, hogy tíz éve hazudik önmagának, hogy nem ismerte fel, nem akarta felismerni élete nagy, sorsszerű pillanatát, és elengedte Annát. Az asz- szony pedig, akinek ő lett volna a sorsa, ebbe belehalt. (Anna valójában öngyilkosságot követett el férje rendelőjében.) Márai kíméletlenül parancsolja le nézőit- olvasóit a lélek legmélyebb bugyraiba. Jóllehet az írónak nagy tisztelője, sőt rajongója vagyok, azt kell mondanom, ez a kíméletlenség túlságosan vehemens, már-már kamaszosan szélsőséges. Ugyanakkor megrendítőek és felkavaróak eszmefuttatásai a házasságról, férfi és nő látszatközösségéről, amikor két ember úgy él egymás mellett évekig, talán halálukig, hogy valójában sohasem néznek egymásra, magányosan pergetik napjaikat, mert nem igazi társai annak, akivel megosztják otthonukat, ágyukat. Valóban kérdés, hogy érdemes-e így élni. Anna tíz év után úgy döntött: nem. Kiszállt a történetből, váratlanul és végérvényesen. Végleg magára hagyva a két férfit, az egyiket, akit szeretett, bár nem ismert, s a másikat, akivel együtt élt, és így volt idegen. Ibsen, Strindberg meg a zseniális Albee megírta az egymást elpusztító férfi és nő drámáit, Márai csak a történetüket meséli el. Kristóf, a bíró narrátorként tudósít saját érzéseiről, rejtett gondolatairól, az orvos elbeszéli a múlt eseményeit, a két asszony pedig az elrontott életek illusztrációjaként jelenik meg olykor a színpadon (bár Anna végig jelen van, többnyire azonban szótlanul és mozdulatlanul). Nincsenek tehát valódi ütközések, drámai konfliktusok, vannak viszont okos gondolatok, mély és felkavaró elmélkedések szeretetről, szerelemről, ösz- szetartozásról és a végső magány ellen folytatott reménytelen küzdelemről. A színészek, mint azt Kőváry rendezéseiben megszoktuk, fölényesen uralják a rájuk bízott szöveget, tisztán tolmácsolják Márai súlyos és húsba vágó mondatait. Az előadás legjobbja Rátóti Zoltán Kristóf szerepében; férfiasán fegyelmezett fájdalmát őszintének és hitelesnek éreztük. Vele szemben Széles Tamás erősen túljátszottá az orvos zaklatottságát, ideges mozdulatai bántóan hamisnak hatottak, keze túlzott remegése erőltetett. Botos Éva kitűnő színésznő, de ezt nem ebből a darabból tudjuk meg. Kevés lapot osztott neki a szerző, azokat persze megbízhatóan megjátszotta. Bacsa Ildikó Annaként szép volt és légies, mint mindig, hálátlan szerepében ennél többet nem is tudott tenni. Mindent összevetve azt javaslom, ne mulasszák el megnézni az előadást. Ha a klasszikus drámai helyzetekkel adós marad is a darab, életünk, sorsunk nagy kérdéseire megfontolandó válaszokat kaphatunk. Ferenci Zsuzsa —r
