Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004. szeptember / 9. szám
2004. szeptember E lvetett kocka? Egy olvasónk nerarégiban azzal kereste meg újságunkat, derítsük ki, kié vagy mié, és egyáltalán mit keres egy mintegy 10x10 méteres kockaváz a Nemzeti Színház szomszédságában lévő' telken. Utánajártunk. A kockaváz valóban jól láthatható a Soroksári útról, de még a Dunaparti sétányról is. Egy bekerített telken áll, de méretei miatt túllóg a kerítésen, így nem csoda, ha elgondolkodnak rajta a környék lakói. A kockának otthont adó ingatlan a Duna Sétány Ingatlanfejlesztő Kft. tulajdonában van. Először az önkormányzathoz fordultunk kérdésünkkel, ahol megtudtuk, hogy a kockavázra nincs építési engedély, s azt nem is lehetett volna kiadni, hiszen a telekre van már egy másik érvényben lévő engedély, amely szerint ide egy kongresszusi központot álmodtak meg a telek tulajdonosai és beruházói. A Duna Sétány Kft. egyik munkatársa már bővebb magyarázatot adott.- A Konstruktív nevű cég keresett meg minket azzal a kéréssel, hogy szeretnék azt a pályamunkát fölállítani, amit eredetileg a Felvonulási térre szántak, de ott végül nem lehetett közszemlére tenni. Mivel cégünk szerint az ötlet fantáziadús, mind művészetileg, mind kulturálisan, ezért úgy döntött a vezetés, hogy engedélyezi a kocka felállítását addig, míg a kongresszusi központ munkálatai el nem kezdődnek. Kikötésünk volt az is, hogy a Konstruktívnak kell beszereznie az összes engedélyt, amibe bele is egyeztek. Mindezek után gyakorlatilag az engedélyek nélkül kezdték el építeni a három kockából álló alkotást. Amikor kiderült, hogy nincs engedélyük, leállíttattuk a szerelést. Azóta többször kerestük a Konstruktív céget, de mindhiába. Eltűntek. Lapunk megtudta azt is, hogy a fémváznak komoly értéke van, de amennyiben a központ építésének kezdetéig a Konstruktív nem szereli le a kockát, úgy azt a Duna Sétány Kft. fogja helyettük megtenni. A Ferencvárosi Közbiztonsági Közalapítvány könyvvizsgálót keres. A pályázatok leadási határideje: szeptember 20. Cím: 1458 Budapest, Pf.: 97 AIX. KERÜLET POLGÁRAINAK LAPJA Kiadja a IX. kér. Ferencvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Főszerkesztő: Solténszky Kornélia Szerkesztőség: 1094 Budapest, Tompa u. 12. Tel.: 216-1020, tel./fax: 476-8348 E-mail: postmaster@ferencujsag.axelero.net www.ferencvaros.hu Akiadást aGRAFIKA-PRESSZ Nyomdaipari Rt. gondozza 1101 Budapest, Monori u. 1-3. Terjesztés: 3 Profi Kft. Tel: 450-1846 KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK 2 Ferencváros Dr. Gegesy Ferenc polgármester Minden hónap utolsó szerda, 12-16.30 óra. Bejelentkezés: előző hónap utolsó munkanapján az ügyfélszolgálati irodán. Polgármesteri Hivatal 1/22. Bánsághi Tamás alpolgármester Alpolgármesteri fogadóóra minden hónap első szerda, 12-14 óra. Bejelentkezés: előző hónap utolsó munkanapján, az ügyfélszolgálati irodán. Képviselői fogadóóra minden hónap első kedd, 17.00-19.00 óra. Polgármesteri Hivatal 1/20. Paál Kálmán alpolgármester Alpolgármesteri fogadóóra minden hónap első szerda, 8.30-12 óra. Bejelentkezés az előző hónap utolsó munkanapján az ügyfélszolgálati irodán. Képviselői fogadóóra minden hónap első szombat, 15-17 óra. RÖNK Dr. Bácskai János Minden hónap első kedd, 16-17.30 óra. Ráday utca 57. III. em. 301. Balogh György Minden hónap első szerda, 15-18 óra. Bézsenyi Ákos Fidesz-iroda, Bp. IX., Lónyay u. 48. Minden hónap második csütörtök, 18-19 óra. Lónyay u. 22. MSZP-helyiség (Mátyás u. sarok). Bodó Márton Minden hónap második hétfő, 17.30-19.30 óra. Toronyház u. 3/b. Deutsch László Bejelentkezés alapján bármikor. Tel.: 30/445-6648 Emó'dy Zsolt Minden hónap első péntek, 17-19 óra. Mester u. 33-35. fsz. (Dandár u. felől) Fekete Tibor Minden kedden 8-10 és 16-18 óra, előzetes telefonegyeztetés alapján (280-2203), Dési Huber u. 2. Ferenczi Árpád Műiden hónap harmadik csütörtök, 17 órától. Mester u. 19. (általános iskola) Hadzijanisz Minden hónap második kedd, 16-18 óra, Hrisztoszné Telepy utcai iskola (Telepy u. 17.). Hardi Róbert Minden hónap első szerda, 16-18 óra. Dandár u. 33. (egészségügyi iroda) Hidasi Gyula Minden hónap első péntek, 10-12 óra, vagy előzetes bejelentkezés alapján a 280-7195 telefonszámon. Toronyház u. 3., ügyfélszolgálati iroda. Hubert Béláné Bejelentkezés alapján bármikor. Tel: 247-1052 Intzogiu István Minden hónap második hétfő, 16-18 óra, RÖNK-iroda, Toronyház u. 3/b. Jáky Jenő Minden hónap első hétfő, 17-19 óra. Toronyház u. 3/b., Fidesz-iroda Janás Ferenc Minden hónap második kedd, 16-18 óra, Telepy utcai iskola (Telepy u. 17.) Kovács Béla Műiden hónap második péntek, 17-19 óra. Tompa u. 17/a Marcsó József Minden hónap első hétfő, 15-19 óra. Fidesz-iroda, Lónyay u. 48. Németh Józsefné Minden hónap első péntek (Aszódi-lakótelepnek), 14-16 óra, Ecseri út 19. Műiden hónap első péntek (MÁV-lakótelepnek), 17-19 óra, Öregek Napköziotthona, Gyáli út 15/AII. lh. mfsz. 12. Minden hónap első szombat (Dzsumbujnak), 10-12 óra, Illatos út 5/A; Dzsumbuj Help-iroda Nikodém Lajos Minden hónap utolsó péntek, 17-19 óra. Sajó Ákos Polgármesteri Hivatal 1/30. Minden hónap első szerda, 15-17 óra. Lónyay u. 43. (MIÉP-iroda) Sebők Endre Műiden hónap utolsó péntek, 14—16 óra. Ráday utca 57. III. em. 301. Szegedi Ivánná Minden hónap első szerda, 15-18 óra. Dandár u. 28. (Ferencvárosi Továbbképző Intézet) Szűcs Balázs Telefonos bejelentkezés alapján bármikor. (217-6732) Polgármesteri Hivatal 1/ 30. Timár Gábor Minden hónap utolsó csütörtök, 18-19 óra. FMK (Haller u. 27.) I./14. Tornai István Előzetes bejelentkezés alapján bármely időpontban Tel.: 455-0228 Polgármesteri Hivatal II./ 37. Zombory Miklós Minden hónap második csütörtök, 16-18 óra. Bakáts Téri Általános Iskola, Bakáts tér 12.