Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2004. július / 7. szám

FANTASZTIKUS FERENCVÁROSI FOCI FIESTA Ünnepel az egész város, bajnok lett a Ferencváros - dalolhatják szurkolóink. Sajnos, csak a focistáknál, mert a többi labdajátékban ezúttal elmaradt az aranyérem. Parádés, mégis vitás évet zártak a lab­darúgók. A csapat a Kispest Honvéd elleni 3:l-es sikerrel a Magyar Kupát, míg a záró fordulóban a Debrecen 3:l-es legyőzé-sével a bajnoki címet is begyűjtötte. Idegesítően izgalmasan kezdődött a labdarúgók bajnoki szezonja, pontosabban folytatódott, a tavalyi zárása miatt. Akkor, az utolsó fordulóban is a Debrecennel találkoztak Lipcseiék, de nem sikerült győzni, így elveszett a biztosnak hitt bajnoki elsőség. A „népek” pedig a pályára tódultak, és ütöttek, akit értek. A botrány miatt távozott a klubtól Várszegi Gábor. Ráadásul úgy tűnt, nemcsak pénz-, de pontvesztéssel is indul az új idény. A különböző pénzbüntetések és a három zárt kapus hazai meccs mellett hat pont levonásával akarták sújtani a csapatot, amit néhány fellebbviteli tárgyalás és bohózatba illő „tárgyalássorozat” után visszakapott a csapat. Tököli ment, majd mégis maradt. Garami mester pedig megpróbált életet lehelni az összetört társaságba. Döntetlenekkel kezdett az együttes, sokat kellett várni az első győzelemre. Talán a Kobenhavn elleni UEFA Kupa-mérkőzésen elszenvedett kudarc segített. Itthon csak l:l-re végeztek a mieink. Kint sokáig vezettünk, de a bolgár bíró nem akarta a továbbjutást. Szinte a befejezés előtt büntetőt ajándé­kozott a dánoknak, akik éltek a lehetőséggel, majd 11-esekkel ki is verték a zöldeket. Mégis, nem kizárt, hogy ez a búcsú adott hitet a folytatásra. A téli szünetben még hivatalosan nem kapta vissza a pontokat a Fe­rencváros, azokkal viszont épp annyi pontot gyűjtött, mint a meg­lepetésre élen álló Siófok. Ekkor bejelentkezett Kovács (Celladam) Adám. Garami mester, az utolsó úriember távozott, helyette érkezett Pintér Attila, és vele az állandó hangzavar az öltözőben. Ha a csatárok nem is termeltek úgy, mint a sztahanovisták, Szűcs Lajosnak köszönhetően szinte minden rúgott gól három pontot ért. A csapat az élre állt, Szűcs pedig megjavította a honi góltalansági csúcsot. Aztán az MTK ellen hibázott, és ez vereséget jelentett. Ezt követően is csak elvétve ünnepelhettek a mieink, így zsinórban újabb három zakó jött. A Siófoktól egy négyest kapott az együttes, majd 3:2- re bukott Debrecenben, végül otthon veszített a nagy rivális Újpest ellen. Lecsúsztunk az első helyről, s a soproni pontmentés csak a rossz sorozat végét jelentette. Gern duplájával visszavágott a Fradi az MTK-nak, majd a kiszenvedett siófoki siker után megint a bajnoki cím volt a téma az Üllői úton. Közben a kupadöntőben, a Puskás Ferenc stadionban 3:l-re nyert a gárda a Kispest ellen, ezzel megvéd­te az előző évben is megszerzett trófeát. Két fordulóval a vége előtt pontelőnnyel vezették a tabellát Lipcsei­ék, ám a remek tavaszt produkáló Újpest fogadta őket. Ismét a lilák győztek, akik egy ponttal elénk és eggyel az élre álló Debrecen mögé ugrottak. A Fradi reménytelennek tűnő helyzetben várta a befe­jező fordulót. És jött a Tököli-ügy. A csatár még a Siófok elleni mérkőzés befejezését követően kapott piros lapot, amit Kassai játékvezető a jegy­zőkönyvben ugyan rögzített, de állítólag az érdekeltnek nem mondott meg, így azt a fegyelmi bizottság csak feljelentésként értékelte. Ennek köszönhetően az 55-ös számú játékos pályára léphetett az utolsó for­dulóban, a Debrecen ellen. Minden híreszteléssel szemben igenis lehet még egyszer ugyanabba a folyóba lépni. Egy évvel korábban is a Debrecen vizitált az Üllői úton, míg a bajnokságról döntő másik összecsapás akkor is az MTK és az Újpest csatája volt. Ha a Löki nyer, bajnok, ha a Fradi győz, és az Újpest nem, akkor is az Üllői úton ünnepelnek, csak éppen a hazai­ak. Ha pedig a Löki nem szerez három pontot, a lilák viszont igen, akkor a Megyeri úton durrognak a pezsgők. Alig néhány perc alatt kétgólos előnyt szerzett a Fradi, míg a másik meccsen nem született gól, s a IX. kerületre várt a fiesta. Aztán az első félidő közepén szépített a Debrecen, de ezzel csak szorosabb lett a csata, más érdemi változás nem történt. A második félidőben vi­szont még közelebb került a csap­at a hőn áhított aranyhoz. Lipcsei növelte az előnyt, míg néhány kilométerrel odébb, a Puskás Ferenc stadionban vezetést szerzett az MTK, ám bő tíz perc­cel a vége előtt egyenlített az Újpest. Nem sokkal később a Ferencváros a győzelmet ünne­pelhette, a bajnokságot viszont még nem, mert a másik pályán még tartott a csata. Aztán fel­harsant a világ legszebb hármas sípszava. Előkerülhettek a tavalyi baseballsapkák, melyen a 28-as szám virított, tisztelegve a 28. bajno­ki cím előtt. Bár Pintér Attila nyilatkozhatott győztes hadvezérként, a sikerben jelentős szerepet kapott a korábbi mester, Garami József is. Garamival a csapat mérlege: 9 győzelem, 5 döntetlen és 2 vereség 23­15-ös gólkülönbség, 32 pont (66 százalékos teljesítmény), az utód el­maradt ettől, mert csak 7 siker, 4 döntetlen és 5 vereség, 20-15-ös gól- különbség és 25 szerzett pont lett a mérleg (52 százalékos mutató). Ősszel pedig jöhet a Bajnokok Ligája selejtezője. Schiller Zsolt 25 2004. július

Next

/
Thumbnails
Contents