Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2004. június / 6. szám

2004. június F ŐHAJTÁS MEGNYÍLT A HOLOCAUST EMLÉKKÖZPONT Divat nálunk a fanyalgás. Kár. Mint ahogy divat, sőt, szinte kötelező a pesszimizmus és kishitűség - megtapasztalhattuk ezt nemrég az EU-csatlakozás kapcsán. Ez is kár. Miért lett volna hát kivétel az április 16-án meg­nyílt Páva utcai Holokauszt Emlékközpont, mely szintén nem váltott ki - enyhén szólva - osztatlan elismerést? Hetek óta szinte csak a kifogások sorjáznak a sajtóban: miért egy „félreeső” utcában épült, miért egy zsina­góga területén, miért ilyen szűk a kiállító tér, miért a kék és az arany, miért nem illesz­kedik az épületet övező kőfal az utcaképbe? A bírálatok egy része talán jogos, elsősorban azok, amelyek magát a kiállítást illetik. A megnyitóra ugyanis nem sikerült felépíteni az állandó kiállítást, mely hivatott lenne az emberiség legnagyobb szégyenének, a töme­ges népirtásnak a bemutatására, pótolva, vagy legalábbis hitelesen kiegészítve ezzel a mai fiatalok, de az idősebb nemzedékek hiá­nyos ismereteit. Ez is kár. Én azonban mégsem fanyalognék. Sőt, ha nem volna ez esetben szentségtörés a szó, azt mondanám: nekem tetszik. Tetszik azért, mert az egésznek hangulata, levegője, más szóval stílusa van. Úgy hat a látogatóra, hogy nem sokkolja; a megrendülés mélyebb, ele- mentárisabb és tartósabb érzés a felhábo­rodásnál. A megnyitó napján jártam itt elő­ször, amikor felolvasták az áldozatok nevét, szülőhelyét, életkorát; hetvenkét órán át tar­Ferencváros tott a felsorolás. így is csupán a magyar áldozatok egytizedét említhették, körülbelül ötvenezret a félmillió meggyilkolt magyar gyerek, nő, férfi közül. Csak belehallgatni lehetett, és elnémulni. Az udvaron, a bejárat­tól jobbra, nyolc méter magas fekete üveg­falon felvésve a nevek. Alatta örökmécses, kis kőpárkányon az emlékezet kavicsai. A kiállító-helyiségbe lépcsőn jutunk le. Hatalmas, sötét ter­mek, falain megvilágított ké­pek, egy döbbenetes, ördögi fotóalbum dokumentumai az Auschwitzba érkező magyar zsidók első óráiról: megérke­zés, szelektálás a rámpán, ko­paszra nyírt, munkaképes nők és férfiak csoportja, a krema­tórium előtt várakozó tanácsta­lan arcú gyerekek, öregek. Egy ember tolószékben. Két Bocs- kai-ruhás kisfiú, kabátjuk suj- tásán hatágú csillag. Kislány ba­bával. Anya, csecsemővel. Nevük most ott olvasható vala­hol az áldozatok emlékfalán. Az emlékhely központi épülete az újjáépített zsinagóga, azaz egy „zsinagógának látszó tárgy” - pontosít az intézmény egyik munkatársa, mivel nem felszentelt imahely. Tágas tér, égszínkék mennyezet, arany csil­lagokkal beszórva, hófehér falak, oszlopok. Béke, nyugalom. Csak a karzat morajlik, mintha nagy társaság gyűlt volna össze oda- fönt. De az emeleten csak zászlók sorakoz­nak, rajtuk magyar falvak, városok neve. Ez a Hűlthely. A moraj azoké, akik akár itt is lehetnének. Ez a finom utalás nagyobb ha­tással van rám bármilyen brutális szem­besítésnél. Itt, ebben a zsinagógaszerű szépséges terem­ben ugyanazt érzem, mint amit odakint éreztem, amikor végigsimítottam a durva kő­falat, a csiszolatlan, pasztellszínű kockákban lapuló megkövesedett páfrányt, falevelet. Azt, hogy ez a hely a szépségre, a tisztaságra, a harmóniára és - igen, a biztonsági kamerák ellenére - a békére is emlékeztetni akar ben­nünket. Arra, amit az emberiség - jobb pilla­nataiban - teremteni tud. Ferenci Zsuzsa Holokauszt Emlékközpont IX. Páva u. 39.yitva naponta 10-18 óráig. Hétfőn zárva. A belépés díjtalan. ÜNNEPI KÖNYVHÉT 2004. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesz­tők Egyesülése idén június 3-7. között ren­dezi meg a jubileumi, 75. Ünnepi Könyv­hetet, melyet Szabó Magda, Kossuth-díjas író nyit meg csütörtökön, délután 4 óra­kor. A rendezvény központja a Bazilika előtti Szent István tér lesz. A kiadók most is számos izgalmas kiad­vánnyal várják az olvasókat. Kétségtele­nül ilyen lesz az olasz Alessandro Baricco: Harag-várak című, legújabban magyarra fordított könyve. Aki ismeri a szerző' korábbi regényeit (Selyem, Tengeróceán, Novocento), tudja, hogy az ezredforduló egyik legragyogóbb tehetségű írójáról van szó. Aki elolvassa Selyem című kisregé­nyét, azt biztosan rabul ejti a csodálatos szövésű „selyemszöveg”. (A regény Olasz­országban öt év alatt ötvenegy kiadást ért meg.) Ami a magyar írókat, költőket illeti, a Márai-rajongók kötetben olvashatják az író folyóiratokban megjelent elbeszéléseit, Lucrétia fia címen. Hatalmas vállalkozá­sának eredményét adja közre Szepesi Attila: Az elsüllyedt várkastély című sajátos „történelemkönyvében”. Szepesi a hon­foglalást megelőző időktől a huszadik századig gyűjtött össze az elfelejtett, vagy kevéssé ismert eseményeket, furcsaságo­kat, különc embereket. Ebben a kötetben a 16. századtól kezdve meséli el öt évszá­zad különös történeteit. A történelmi múltba vezet vissza Görgey Guidónak, a '49-es tábornok ol­dalági leszármazottjának: izgalmas visz- szaemlékezése a monarchia időszakára (Két Görgey). Különleges élményt kínál­hat a Tüzes cipőben, Kosztolányi Dezsőné memoárkötete, melyben a költő özvegye a háború alatt átélt megpróbáltatásaira emlékszik vissza. A lírából Csoóri Sándor: Elkártyázott köpeny és Zalán Tibor: A szür­realista balkon című versköteteire hívjuk fel a figyelmet. Okvetlenül meg kell említenünk Körösi Zoltán: Budapest, nőváros című izgalmas városregényét, melyben természetesen a „főszereplő” Ferencváros. Keressék ezt a kötetet, s a többit is a Ráday utcai könyvfesztiválon, ahol idén is a Könyvhét teljes kínálatával várják a kerület olvasóit. Ferencz Zsuzsa 18

Next

/
Thumbnails
Contents