Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2004. június / 6. szám

Az örök pedagógus Kováts-Megyesi Ádám, az ön- kormányzat Oktatási Kulturális és Sport Irodájának vezetője 2004. március 15.-én Közszol­gálati Érdemérem Arany Foko­zat kitüntetést kapott. Aki tanári pályára adja a fejét nem csupán szakmát választ, hanem élet­mintát, sok küzdéssel, elhivatott­sággal. Tizennégy évesen kapta első munkakönyvét. Iskoláit munka mellett végezte. Az oktatás irán­ti szeretete ekkor alakult ki. „Gyermekkoromban a taná­rok jelentették számomra a biz­tonságot, a nyugalmat, a harmó­niát és a meghittséget. Ez az él­mény örökre meghatározta pá­lyámat. Műszaki tanári diplomá­val kezemben, huszonhárom évesen nekiláttam, hogy a jövő nemzedékeit tudással és útmu­tatással lássam el. Közben saját tanulmányaimat sem hagytam abba, másoddiplomát szerez­tem, mint gyógypedagógus. Ekkor „specializálódtam” a ne­héz esetekre, a problémás gyer­mekekre, akik még fel sem cseperedtek, máris hátránnyal indulnak. Meglátásom szerint gyakran ragasztunk címkéket a gyermekekre, akik csak a csalá­dot, a szeretetet és a biztonságot hiányolják, ezért nehezen kezel­hetőek, figyelmetlenek. Minden­kiben van tehetség, és ezt min­den gyermekben fel kell tárni. Ha ez megtörténik, és átéli az első sikerélményt, bízhat magá­ban, egy életre hálás lesz tanárá­nak, iskolájának.” Kováts-Megyesi Ádám hiá­nyolja, hogy ma már nem tanít­hat iskolában, amikor 1995-ben az igazgatói munkakörből az önkormányzathoz szegődött, tudta, ez nehéz döntés lesz! Aki valaha is tanított, és elhagyja a pályát, mindig hiányolni fogja a gyermekeket, a közvetlen kapc­solatot. A jelenlegi helyzetben azonban többet tud segíteni az iskoláknak, bár néha a legkisebb változtatást is hosszú hadakozás árán lehet megvalósítani. Mun­kamódszere a demokratikus, de határozott és célorientált együtt­működés. Szerinte ma is lehet bízni az emberek jóakaratában és kötelességtudatában. Számá­ra vezetőnek lenni, nem a köz­vetlen irányítással jelent egyet, hanem közös munkát, csapat- szellemet igényel. Az oktatás egyik kulcsát a nevelési tanácsadásban látja: fejlesztő munkával, esetleg pszi­chológus segítségével a hátrá­nyos helyzetű gyermekekkel is meg lehet szerettetni az iskolát, rá lehet őket vezetni a tanulásra. Ehhez széleskörű együttműkö­désre van szükség, mert nehéz az osztályban mit kezdeni azzal a gyerekkel, aki már úgy indul az iskolába, hogy úgyis kudarc fogja érni. Fontos szakmai feladatnak tekinti a szaktanárok együttmű­ködését, a kerületünkben kiala­kult tantárgygondozói hálózat működtetését. A tantárgygondozó tájékoz­tatja a kollégákat az újdonsá­gokról, és általában megpróbálja a legújabb, de már bevált mód­szereket és kutatási eredmé­nyeket átültetni a gyakorlatba. Ezt az alapvetően általános isko­lákra kitalált rendszert nálunk az utóbbi évek eredményeként si­került a középiskolákra is kiter­jeszteni. A nevelőmunka szerves része az egészséges életmódra neve­lés, a sportolás megszerettetése, bár nincsenek illúziói a mozgás- szegény életmód gyors ter­jedését illetőleg, de amit lehet, meg kell tenni. Szeretné az egészséges élet­mód lehetőségét minden eszköz­zel segíteni. A kerületi vezetőség javaslatára a Fradi elnökségének tagja. Talán arra a legbüszkébb, hogy gyermekkel még soha nem volt komoly konfliktusa. Él­mény, ha volt tanítványaival ta­lálkozik, nem tudja őket nem szeretni, mindig saját gyerme­keit látja bennük. Békefi Olivér FŐSZERKESZTŐK AZ ISKOLÁBAN Balassa Anna, a Móra Ferenc Könyvkiadó Rt. főszerkesztője és Sándor Csilla, a Csoda­ceruza gyermekirodalmi folyóirat főszer­kesztője volt a vendége annak a kötetlen beszélgetésnek, amelyre Dobszay Ambrus, a Vajda János Újreál Gimnázium igazgatója hívott meg tanárokat, tanítókat, óvodapeda­gógusokat, könyvtárosokat az iskola könyv­tárába május 20-án. A Móra Kiadó, mint megtudtuk, a gaz­dasági nehézségek ellenére is folytatja azt a következetes ízlésnevelő munkát, amit több mint 50 éve kezdett el az általa megjelente­tett írásművekkel. Ma már a csecsemőknek is kínálnak kiadványokat, és újból megjelen­tetik azokat a könyveket, amelyeket az előző generációk szívesen olvastak. A Varázsceruza folyóirat a pedagóguso­kat, a szülőket és a könyvtárosokat szólítja meg. Segíti az eligazodást a legújabb gyer­mekirodalmi kiadványok között, könyvil­lusztrátorokat mutat be, ajánlásaival felhívja a figyelmet az olvasás fontosságára. Garamvölgyi Annamária MEGHÍVÓ A Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulói és pedagógusai szeretettel várják június 10-én 18 órakor, a már hagyományosnak mondható „Iskolánk bemutatkozik” előadásra a szülőket, nagyszülőket, rokonokat, barátokat és ismerősöket a Pataky István Művelődési Központba. TÁJÉKOZTATÓ 2004. június 30-án (szerdán) a Polgármesteri Hivatal 8 és 12 óra között teljes körű ügyfélfogadást tart, 12 és 16 óra között az Ügyfélszolgálati és az Okmányiroda tart ügyeletet. ISKOLAZÁRÁSTÓL HETI TURNUSOKBAN FITNESZ NAPKÖZIS TÁBOR A LURDY-HÁZBAN! Napi 2-szer 2 óra edzés (Béres Alexandra szakmai vezetésével), heti 2 alkalommal mozi láto­gatás, meleg ebéd. Szakképzett oktatók felügyelete biztosított. Amennyiben a gyerekek szeretnék, egyszer még az állatkertbe is elmehetnek. AIX. kerület lakosainak, testvérek egyidejű beiratkozásával, több hét esetén jelentős kedvezmények! További Információ: Alexandra Fitness Duo Sportoktatási Központ, Budapest, IX. kér., Könyves K. Krt. 12-14., Lurdy-Ház Tel.: 06-30-311-5002 ______________________ F erencváros 5 2004. június

Next

/
Thumbnails
Contents