Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2004. április / 4. szám

Rendőrségi hírek RENDŐRNAP Szent Györggyel együtt ünnepük Magyaror­szágon a rendőrséget. Van mit ünnepelni? Dr. Ormossy Attila ezredes kerületi rendőr­főnök válaszol.- Van okunk némi ünneplésre anélkül, hogy elégedetten hátradőlhetnénk. A közelmúlt­ban járt nálunk fővárosi elöljárónk, Gergényi Péter dandártábornok, s dicsérte tevékeny­ségünket. A rablások számát sikerült csök- kentenünk. Különösen elszaporodott a mo­biltelefon és az ékszerek erőszakos megszer­zése. Beindultunk nagy létszámmal, átcso­portosítással, és máris sok elkövető várja előzetes letartóztatásban a felelősségre vo­nást. Javaslataink 90 százaléka helytálló a bíróság szerint. Az ismertté vált cselekmé­nyek 30-40 százalékát megoldjuk. Azért nem többet, mert olykor a sértettek csekélynek érzik a veszteséget, szégyellik esetüket, de előfordul, hogy az eltulajdonított tárgy bir­toklása sem volt jogszerű.- Vannak láthatatlan bűncselekmények is?- A családon belüli erőszak vagy a szexuá­lis zaklatás ilyen. A bejelentésre elindul a vizsgálat, majd az áldozat visszavonja pana­szát. A vesztegetések nagy része is kiderítet­len, mert mindkét fél bűnös. De említhetem a meg nem valósult bűncselekményeket, amikor „véletlenül’' feltörik valakinek az autóját, és pont akkora összeget visznek el, amennyi hiányzik a cég kasszájából.- Sokat változtak a bűncselekmények?- A rendszerváltás idején azt gondoltuk, hogy ez várható, de szerencsére nem. Az or­gazda fellelése viszont nehezebbé vált, mert szerkezetében alakult át a bűnözés. Az azon­nal pénzzé tehető tárgyak eltulajdonítása szaporodott, mert az emberek a kártyák miatt kevesebb készpénzt hordanak maguk­kal. A pénztárca így „védettebb” lett, mert nem remélhető nagy zsákmány.- Összességében a kerület Jól van”?- Legtöbb esetben sem a vétkes, sem az áldozat nem kerületi lakos, csak helyszín a világvárossá előlépett Ferencváros. E téren félő, hogy szaporodni fognak a problémák. Minket nem lehet összehasonlítani hasonló Teremgondok Új színtér felé vették az irányt a bűnözők. Az újonnan átadott lakóházakhoz terem­garázsok is épültek, s úgy tűnik, oda kön­nyű bejutni illetékteleneknek. Ott sokkal zavartalanabbul lehet „dolgozni” egy-egy autón, hiszen gazdája nyugodtan alszik, mert jó helyen tudja féltett kincsét. Feltörik, kirabolják a védtelen négyüte­műt. Kifelé a zsákmánnyal már nem lehet gond, mert belülről könnyebb nyitni az ajtót. Épp ezért felhívjuk tulajdonosok figyelmét, hogy a teremgarázsokba isme­retlent semmiképp ne engedjenek be, s autóikat éjszakára ugyanolyan gonddal zárják be, mintha az utcán állna. A rovatot összeállította: Hárshegyi János SALUS Gyógyászati Segédeszközök Mintaboltja Inkontinencia betétek és nadrágok Haskötők és medenceövek Botok és járókeretek V ércukormérők V érnyomásmérők Ápolási eszközök Munkaruhák TB vények beváltása! Scholl papucsok és szandálok kedvezményes vására! Szent István Kórház 1096 Budapest, Nagyvárad tér 1. Tel: 216-7559 (A gyógyszertár és büfé szomszédságában) Nyitva:H-CS: 8-16, P: 8-14 A Harmónia Idősek Falva Budapest közelében, a Hannónia Idősek Falvának korszerűen megépített házaiban szabad férőhelyek v árják az önállóságukat megtartó és segítséget igénylő időseket. Összkomfortos, egy . illetve kétszemélyes lakrészek választhatók, ahol a lakók részére teljes ellátást, ápolást-gondozást. orv osi felügyeletet, napi négy szeri étkezést, takarítást, mosást, a szabadidő aktív eltöltését jól képzett szakembereink biztosítják. A pihenést szolgálja a szép kert patakkal, szökőkúttal. sétánnyal, és a hobbikertészkedés lehetőségével. A Harmónia Idősek Falva Uszodáját mindenki igénybe veheti aki híve az egészséges életmódnak, vagy' rehabilitációra van szüksége. A Szivárvány Ház rendszerünk központi épülete, számos újtipusú szolgáltató egy séggel, mint posta, cukrászda, fodrászat, internetes könyvtár, vegyesbolt, melyet lakóinkkal együtt a városban élők egyaránt igénybe vehetnek. A Nefelejcs Ház olyan elkülönült egy ség, ahol fogy atékkal élő, valamint Alzheimer kórban szenv edő és demens idős emberek fogadására alkalmas. A bent élők biztonságáról és fokozottabb szakápolásáról speciálisan felkészült szakemberek gondoskodnak. Érdeklődés és információ: 2230. Gyömrő, Táncsics M.u.2/a. Tel.: (29) 530-150. (29) 530-153, 06(30) 231-1735 Ferencváros | 27 2004. április n agyságrendű magyar településsel, mert itt más az „élet”. De álljuk a megmérettetést Bécs, München vagy Hamburg hasonló kerü­leteivel is. És mi vagyunk a jobbak!

Next

/
Thumbnails
Contents