Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2004. április / 4. szám

A szülői példa Amikor kitüntetésekor távolról láttam Tőkés Sándort, a Ferencvárosi Komplex Óvoda és Általános Iskola igazgatóját, feketében, a „szigorú” felé billent bennem ellentmondá­sos híre. Nem is mentem hozzá akkor mind­járt megbeszélni az időpontot, ahogy egyéb­ként tenni szoktam. Amikor aztán sor került a találkozásra, el kellett tűnődnöm az előítéletek hatalmáról. Az iskolában puló­verben fogadott, sportosan, tele fiatalos len­dülettel és lelkesedéssel. 1946 májusában született. Édesanyja tanítónő volt, édesapja jogász. A szülők hivatása keresztbe öröklődött: a nővére lett jogász, ő pedig pedagógus. Mindig is tanár­nak készült. Két sportágban is jeleskedett, vitorlázott és jégkorongozott (abban az időben minden hokis vagy síző választott egy nyári sportágat), s ezen felbuzdulva az érettségi után - mert élsportoló volt - a test- nevelési főiskolára jelentkezett. Nem vették fel, viszont a gyógypedagógiai főiskolára igen, és ezt a döntését a mai napig nem bánta meg. A sportszellemet és a sportszerűséget - sajátjaként - egy teljes élet nagyobb esé­lyeként adhatja át nap mint nap rászorult, elesett gyerekeknek. Ez az iskola az első munkahelye, a főisko­la elvégzése után került ide. Hamarosan munkaközösség vezető lett, majd matem­atikára szakosodott, mindenes pedagógus. 1985 előtt „nagyfelmenő” rendszer volt, vagyis másodiktól nyolcadikig vitte a gye­rekeket két osztálytanító. Ők tanítottak min­den tantárgyat a testnevelés és az ének kivételével. Aztán áttértek a „kisfelmenő” SZAVALÓVERSENY - DÖNTŐ A kerületi általános iskolásoknak, a magyar kultúra napja alkalmából, 1992. óta rendez­nek szavalóversenyt. A kerületi döntő - a Mester utcai Molnár Ferenc Általános Iskolában - tanár zsűrijének elnöke dr. Széplaky György, az ELTE Tanárképző Főis­kolájának docense volt. A rendező iskola ta­nulói szép irodalmi összeállítással adóztak a magyar kultúra napjának. B. Révai Klára igazgató asszony méltatta Kölcsey és Erkel örökbecsű művét. A Himnusz - a magyarság együvé tartozásának jelképe - 1844-ben csendült fel először, de csak az 1949. évi Alkotmány rögzítette a magyar nép hivatalos himnuszaként. Az ünnepi megemlékezések után kezdődött az izgalmas verseny. Öröm volt látni és hal­lani, mekkora lelkesedéssel és átéléssel tolmácsolták a fiatalok Petőfi Sándor, Weöres Sándor, Kányádi Sándor, Ady Endre, József Attila és más magyar klasszi­kusok verseit. Értékvesztett világunkban lélekemelő él­ményként érezhettük a gyermekek által, hogy a költészet örök. Az eredmény - 3-4. osztályosok: 1. Csókás Orsolya (Molnár Ferenc Általános Iskola); 2. Albert Zsuzsanna (Körösi Csorna Sándor Általános Iskola); 3. Járai Csenge (Koszto­lányi Dezső Általános Iskola). 5-6. osztályosok: 1. Járai Ákos (Kosztolá­nyi Dezső Általános Iskola) és Kovács Andor (Sepsiszentgyörgy, Mikes Kelemen Lícium); 2. Leipniker Mónika (Molnár Ferenc Általános Iskola); 3. Faragó Deborah (Szent- Györgyi Albert 12 Évfolyamos Iskola). 7-8. osztályosok: 1. Balogh Renáta (Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola) és Salán- ki Ágnes (Beregszász, Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Gyermekstúdiója); 2. Árva Szabina (József Attila Általános és Alapfokú Művészeti Iskola); 3.Kilyén Attila Örs (Sepsi­szentgyörgy, Mikes Kelemen Lícium) és Völler Zsófia (Molnár Ferenc Általános Iskola). A fővárosi szavalóversenyen a kate­góriák első helyezettjei indulhatnak. Gratu­lálunk valamennyi résztvevőnek, és felké­szítő tanáraiknak! Bartha Zsuzsa rendszerre, ahol ötödiktől új pedagógusokat kaptak a gyerekek, majd a tantárgycsoportos oktatásra. '94-ben egy évre igazgatói megbízatást kapott, melynek letelte után megválasztották intézményvezetőnek. Vezetése alatt az egyszerű kisegítő iskola komplex pedagógiai szolgáltató intézménnyé fejlődött. Nyugodt, következetesen határo­zott, elismeréssel motiváló egyéniségével a nevelő-testületet is aktivizálja. Kapcsolata a szülőkkel is elismerésre méltó. Gyermek- központú vezetése tettekben nyilvánul meg. A speciális helyzetű gyermekek eredményes neveléséhez jelentős támogatásokat szerzett, amelyek a pedagógiai célok megvalósítását jelentősen segítik. Szakterületén országos szakértő, minőségbiztosítási auditor. Nevelőtestülete a Comenius II minőség- biztosítási programot országosan az elsők között teljesítette, ezért 2002-ben minisztéri­umi elismerést kaptak. Máig édesanyja a példaképe. Gyermekfej­jel is csodálta, hogy a már réges-régen végzett diákok, akik felnőttek, saját családot alapítottak, ha találkoznak vele az utcán, mintha megállna az idő. Ez a példa a cél, mert az igazi siker az, ha a pedagógus látja, hogy azokból a gyerekek­ből, akiket ők neveltek, felelősen gondol­kodó szülők lettek. Solténszky Kornélia Fővárosi Tavaszi Pedagógiai Napok Az OKKER Pedagógiai Szolgáltató Intézet idén hetedik alkalommal szervezi meg a Budapesti Tavaszi Pedagógiai Napokat ápri­lis 19-23. között. Ennek keretében 22-én 9 órakor a Bakáts téri iskolába várják a peda­gógusokat. Az iskola könyvtárában kiállítás nyílik a Kerületi Tehetséggondozó Képző­művész Szakkör tagjainak munkáiból. A ren­dezvényt Gegesy Ferenc polgármester nyitja meg. A hét folyamán a kerület iskoláiban módszertani bemutató órákat tartanak. 13 2004. április

Next

/
Thumbnails
Contents