Ferencváros, 2003 (13. évfolyam, 1-12. szám)
2003. november / 11. szám
Ünnepi kesergő Ünnepelni kellene... de fájdalmas az emlékezés. Örömteli az eseményre gondolni, és szívet tépő az azóta eltelt időszak boncolgatása. Ujjongást vált ki ma is az 50 évvel ezelőtti mérkőzés említése, és fájlaljuk, hogy sokan már nincsenek közöttünk az akkori „hősök” közül. Búslakodunk azért is, mert amit akkor tanítottunk, amelyre a múlt évszázad közepén „vevő” volt a világ tőlünk, azt ma nekünk illene elsajátítani, a magyar labdarúgásnak kellene magáévá tenni. Akkor Magyarország volt a világ élén - na jó, ha a bő félévvel későbbi eseményeket sem feledjük, a második legjobb a fóldtekén -, ma pedig 70-80 ország oktat minket, s szerencsés esetben a Lakatlan-szigeteket vagyunk képesek legyőzni. November 25-ét a Magyar Labdarúgás Napjává nyilvánították. Ünnepelni kell! Ekkor lesz tudniillik fél évszázada, hogy a magyar labdarúgó válogatott világraszóló diadalt aratott Londonban: a 90 éves angol futball első vereségét fiainktól szenvedte el, hazai pályán. Röviddel e mérkőzés előtt Anglia a világválogatottal játszott, s az eredmény 4:4-es döntetlen lett. Ha akkor csúszott volna be nekik a vereség, a magyar dicsőség talán nem lett volna olyan „foldrengető”. Bár a mieink is egy, János” döntetlen után -10 nappal a svédek elleni, Népstadionbeli 2:2-t követően - vállalták a mérkőzést. De ne feledjük: Magyarország ekkor már olimpiai bajnok volt. (Helsinki 1952.) Az aranycsapat 6:3-as sikere aztán minden későbbi ,jó és rossz” előhírnöke, megalapozója, oka és okozata lett, s ma, 50 évvel később se tudunk érzelemmentesen emlékezni. Aranycsapat. A mai rajongók talán nem, de akkoriban, és még hosszú évtizedekig aligha volt olyan sportág szerető, aki ne sorolta volna a „11 aranyos” nevét. (Szerintem persze a legyőzött angolok összeállítását is.) Azt már valószínű kevesebben tudják, hogy ez a tizenegy mindössze egy mérkőzésen játszott ebben az összeállításban végig 90 percet, az említett „bemelegítéskor”, Svédország ellen, Budapesten, 1953. november 15-én. Azaz, a Grosics - Buzánszky, Lóránt, Lantos - Bozsik, Zakariás - Budai, Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor féle aranycsapat összesen 6 alkalommal játszott ebben az összetételben, de csak egyszer csere nélkül. Az olimpia után, szeptemberben a 25. Magyarország - Svájc mérkőzés 30. percében állt be Hidegkúti Nándor, s ezzel kezdődött a „sorozat”. Ötven éve májusban, a fényes diadalt hozó Európa Kupa döntőn, Rómában Palotás jött be az ő helyére. Júliusban Stockholmban a meccs hőse Budai volt, de csak a II. félidőben került pályára, és segítette - többek között - góllal is 4:2-es győzelemhez az aranylábúakat. Az „évszázad mérkőzését” követő év áprilisában, Bécsben Kocsist cserélte le Sebes Gusztáv szövetségi kapitány. A hat mérkőzés mérlege: 5 győzelem, 1 döntetlen, 20:9-es gólarány. De térjünk vissza az ünnephez! Londonban már az első percben vezetést szerzett válogatottunk Hidegkúti révén. Aztán 4:l-re, 6:2-re is vezetett a csapat. (Ezt a mérkőzést Grosics nem játszotta végig, az örök tartalék, Gellér jutott szóhoz a helyén.) A győzelem elsöprő volt. Az angol újságok „Istenek alkonya”, „hatgólos cséplés”, s más hasonlóan hangzatos kitételekkel hozták helyre az 1936-os látogatáskor megjelenteket, ugyanis azt írták akkor, hogy „nincs mit tanulnunk a magyaroktól”. Igaz, akkor Anglia nyert 6:2-re. Ünnepeljünk tehát! A londoni győzők közül már csak hárman lesznek ott a szokásos, évről-évre ismétlődő „nagy kajáláson” a híres halászkertben. Öcsi bácsit, a száguldó őrnagyot, orvosa kíséretében látják vendégül az ünneplők, s reméljük, most is lesz néhány poénja, szellemes kiszólása úgy, ahogy az időközben nevére átkeresztelt Népstadion 50 éves jubileumán is hallhattuk augusztus végén. Grosics Gyula és Buzánszky Jenő szerencsére jó egészségnek örvendenek, csak akkor szorít egy kissé szív tájékon, ha a mai magyar futballról kell véleményt formálniuk. Az aktuális hazai helyzet ugyanis siralmas. Nem lehet kimenni egy mérkőzésre sem, mert az érdektelenség, a körülmények, a színvonal, vagy a szurkolók egy részének magatartása elviselhetetlenné teszi. Ha mégis lenne valami remény, akkor a „legjobbjaink”, - akik ugyanolyan válogatott felszerelésben játszanak, mint 50 évvel ezelőtt elődeik - Lettországtól, vagy a lengyelektől, akik éppen nem világverő formájukban futballoznak - kapnak ki, a szebb napokat megélt Puskás Ferenc Stadionban. Az egész légkör, ami a mai hazai focit - labdarúgásnak vétek nevezni - körülveszi, beleértve a struktúrát, a vezetőket, a játékosokat, a szakembereket, de a „május 30-i szurkolókat” is, katasztrofális. Minden, csak nem ünnepi. Változást pedig mindenki a másiktól vár. Legyünk büszkék a londoni 6:3-ra! HJ (Rajz: Szepes Béla) A legenda Elhunyt Papp László, háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó. A legendás sportolót, ahogy mindenki hívta: Papp Lacit, emberi tartásáért, nagyszerű sportteljesítményéért a Fővárosi Közgyűlés 2001-ben a főváros díszpolgárává avatta. Papp Laci minden körülmények között bátran, keményen és sportszerűen küzdött ellenfeleivel. Tehetségével, emberi tisztességével és sportszeretetével örök példaképe az utána következő nemzedékeknek. Sportsikereivel dicsőséget hozott az országnak és Budapestnek. Barátai és tisztelői november 6-án 14:30-kor búcsúznak a boxlegendától. Ferencvárosi 23 2003. november G rosicsl&yula Puskás Ferenc
