Ferencváros, 2003 (13. évfolyam, 1-12. szám)

2003. november / 11. szám

2003■ november K ÖZBIZTONSÁG A LAKÓTELEPEN A József Attila lakótelepi részönkormányzat legutóbbi testületi ülésén folytatta korábban megkezdett eszmecseréjét azokkal a szervezetekkel, amelyek tevőlegesen is hozzájárulhatnak a lakótelep közrendjének javí­tásához. A rendőrség és a közterület-felügyelet helyi vezetői után most a Ferencvárosi Közbiztonsági Kht. képviselői voltak a vendégeik. Hogyan látják ők a lakótelep közbiztonsági helyzetét, s miként tudnának a kerü­letőrök hozzájárulni a jelenlegi helyzet javításához? Fekete Antal ügyvezető igazgató emlékeztetett rá, hogy a Kht.-t, a ke­rületi képviselő-testület három éve alapította meg, a már korábban elfo­gadott közbiztonsági koncepció részeként. Az önkormányzattal megkö­tött, évente elfogadott közszolgáltatási szerződés alapján, tevékenységé­nek három fő területe van: üzemeltetik a térfigyelő rendszert, működte­tik a kerületőrséget és a lakosság számára távfelügyeleti, és egyéb va­gyonvédelmi szolgáltatásokat is végeznek. A lakótelepen, a munkanap­okon egy kerületőr is részt vesz a közterület-felügyelővel közös, gyalo­gos járőrszolgálatban. Napi huszonnégy órán keresztül egy rendőr-kerü- letőr gépkocsis járőr is működik, amely a számára meghatározott járati rend alapján naponta többször is érinti a lakótelepet. Az állandó járőr- szolgálatok mellett önkormányzati kérésre időszaki feladatokat is ellát­nak. Ilyen kiegészítő tevékenységük volt például a Nagyjátszótér foko­zott védelme, az iskolák, óvodák melletti külön járőrözés. Több ízben el­lenőrizték a lakótelepen működő szórakozóhelyeket, s az észlelt problé­mákkal kapcsolatban azonnal intézkedtek is. Folyamatosan ellenőrzés alatt tartják a lakótelep parkjait is. A lakótelep közbiztonsága - fejtette ki Fekete Antal - a járőrözésnek is köszönhetően jónak mondható, de van­nak visszás jelenségek. Ilyen például a hajléktalanok ügye. A rendőrség és a kerületőrség igyekszik nagy empátiával kezelni ezt a kérdést, ezért minden esetről értesítik a civil karitatív szervezeteket, melyek a gyakor­latban is segíteni tudnak. A környező véderdő területének nagy része a Pilisi Parkerdőgazdaság kezelésében van, s az ott meghúzódó hajléktala­nokkal szemben nem illetékesek eljárni a kerületőrség tagjai. Felmerül­tek gondok a fiatalok magatartásával kapcsolatban is. Elsősorban nyaran­ta, az esti órákban velük benépesülő parkok, játszóterek környékén lakók nyugalmát zavarják meg. Talán segíthetne, ha a lakótelepi kulturális kö­zösségi intézmények ezekben az időpontokban is vonzó programokat kí­nálnának számukra. Az ügyvezető igazgató úgy vélte, hogy a kerületőrség tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy a rendőrség statisztikája alapján is számottevő­en - még a kerület más lakóövezeteinél is gyorsabb ütemben - javul a la­kótelep közbiztonsága. 2002-ben 16%-kal csökkent a József Attila-lakó- telepen az ismertté vált bűncselekmények száma, s a 401 esettel úgyne­vezett enyhe fertőzöttségű területnek minősül. A lakótelepen a gépkocsilopásokkal, s lakásbetörésekkel szemben, számottevően növekedett a gépkocsirongálások, az utcai, a kerékpár- és robogólopások száma, de a korábbiaknál többet jegyeztek föl testi sérté­sekből is. A Kht. szakmai vezetése májusban értékelte a kerületőrség működésé­nek egyéves tapasztalatait, s arra az elhatározásra jutott, hogy a lakótele­pen létre kell hoznia egy közszolgálati irodát, amely a helyszínen gyűjti és értékeli majd a helyi információkat, s egy idő után, további szakembe­rekkel kiegészülve, a komplex áldozatvédelmi iroda szerepkörét is be­töltheti majd. A Rönk tagjai a tájékoztató meghallgatása után néhány megjegyzéssel egészítették ki a hallottakat. A szervezeti kialakítást megfelelőnek ítélik meg, a kerületőrök lakótelepi jelenléte hasznos. Felhívták azonban a fi­gyeimet, hogy a különböző rendfenntartó intézményeknek szorosabb együttműködésre kellene törekedniük, s növelniük kellene a közterületi jelenlétet. Javasolták, hogy a motorkerékpáros járőrözésben rejlő többlet- lehetőségekkel is éljenek. Néhány negatív jelenség is szóba került. A nyáron elért csökkenés után most ismét nőtt a Határ úti, engedély nélkü­li árusítók száma. Az Üllői út házai közötti kis játszóterekre is beköltöz­tek a hajléktalanok.A központi játszótérről négy új pad is eltűnt. A lakos­ság számára meghirdetett távfelügyeleti rendszer nem kap kellő publici­tást, s így az érintettek nagy többsége nem is ismeri ezt a lehetőséget, ér­demes lenne tehát alaposabban reklámozni. A testület azt is hangsúlyoz­ta: a véderdő egy részén valóban a Pilisi Parkerdőgazdaság a kezelő, de csak kezelési joga van az adott területre, amely egyébként a Ferencváros­hoz tartozik, tehát ott a rendőreink, közterület-felügyelőink és kerületőre­ink ugyanolyan illetékességgel járhatnak el, mint bármely más IX. kerü­leti közterületen. E területen, és a gépkocsikkal kapcsolatos bűncselek­mények felderítése során is, a rendfenntartó szervek összehangolt, s ha­tározottabb fellépését sürgették. ELISMERÉSEK A „Virágos Magyarországért” verseny idei díjkiosztó ünnepségén Ké­kesi Györgyné, a Hurok u. 9-ben működő Ugrifüles óvoda vezető óvónő­je vehette át az Oktatási Minisztérium különdíját. A gyermekintézményt nemcsak a kialakított szép virágos környezetéért, környezetbarát udvari játszószereiért, hanem a játszótér-avatásokat, virágbemutatókat színesítő remek műsoraiért is illette a magas elismerés. A József Attila-lakótelep szponzori díjat kapott. A Zöld-Korona 2000. Kft. százezer forint értékben, térítésmentesen szállít majd termő­földet a tavaszi fűmag vetéshez a lakótelepre. Bieber Elemémét a József Attila lakótelepi virágbemutatók szerve­zéséért és a Virágos Magyarország mozgalomban végzett - egy évtize­des - szervezési-zsűrizési tevékenységét különdíjjal jutalmazták. Köszönetét mondunk mindazokat akik személyi jövedelemadójuk 1%-át számunkra utalták át. A befolyt 128 713 Ft-ot udvari mászóka vásárlására fordítottunk. NAPFÉNY a GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY (adósz: 18237924-1-43)

Next

/
Thumbnails
Contents