Ferencváros, 2003 (13. évfolyam, 1-12. szám)
2003. október / 10. szám
Recept: a jó csapat Fantasztikus ember. Kicsit korábban érkezem a megbeszéltnél, a szobájában várom. Ő pontosan lép be, kölcsönös bemutatkozás, s a „jó lenne tudni...” kérdésemre, azonnal beszélni kezd. „Jó a csapat”, így indít, s valahogy az az érzésem, hogy végig a - fél órásra tervezett és másfél órán át tartó - beszélgetés során, mindig a „csapatról" van szó. Mindent „megcsináltunk”, semmit sem „magam”. Pedig - és ez volt tulajdonképpeni célja találkozónknak - a polgármesteri hivatal, az önkormányzat, a polgár- mester, illetve a jegyző, mint személyek „szereposztását” kutattam volna. Dr. Oszvári István jegyző, a polgármesteri hivatal vezetője. Csakhogy vele a lakosság ritkán találkozik, mert az általa irányított irodákban zajlik az élet, ott intéződnek el az ügyek. „Az ügyfelek kiszolgálása - mindenekfelett” határozza meg fő feladatukat, ars poeticáját. F.léggé lerobbant állapotban voltak a különböző irodák, s főleg elhelyezésük okozott, és okoz gondot a mai napig. Bár, ma már, az Anyakönyvi Hivatalba, az Okmányirodába, vagy az Adóirodába - oda persze nem „adósként” - belépni más érzésekkel lehet, mint korábban. „Legnagyobb gondunk a szétszórtság” - világosít fel a jegyző, s ezt támasztja alá, hogy a folyamatosan működő elégedettségi vizsgálat - ki-ki névtelenül írhatja meg véleményét - pozitív kicsengésű, kizárólag a különböTanítók és tanárok Hálátlan pálya az övék. Köszönetét ritkán kapnak, bírálatot annál többet. Mintha ahhoz is mindenki egyformán értene, hogyan kell a gyakran kezelhetetlen, zabolátlan gyerekből a társadalom írott és íratlan szabályaihoz alkalmazkodó, jól tanuló diákot faragni. Tanítók és tanárok. Sokáig a nemzet napszámosainak nevezte - Németh László író szavaival - őket a közvélemény. Megbecsültségük még manapság is alacsony szintű, pedig nagyon sokat kell tanulniuk és küszködniük ahhoz, hogy a legkényesebb anyagot, az embert formálni tudják. Kiszolgáltatottságuk az utóbbi években sem csökkent. Kivettek a kezükből minden eszközt, amivel a diákot, akár akarata ellenére is folyamatos munkára, azaz tanulásra szoríthatnák. És ők mégis tűrik a gyakran lehetetlen helyzetet, amiben nekik szinte csak kötelességeik vannak, jogaik alig, s nevelik tovább a rájuk bízott csemetéket az életre. Amíg akad például olyan tanító, mint Gabi néni, akihez a félénk kis elsős úgy bújhat, mint az édesanyjához, a szülők nyugodtak lehetnek, vagy Hédi néni, akinek szigorú hangja érző szívet takar, s akár ötször is elmagyarázza a matekot, ha a kisiskolás még nem érti, és Feri bácsi, aki szinte szárnyakat ad a visszahúzódó, de tehetséges gyereknek, s akit igazságosságáért és emberségéért is csak szeretni lehet. Mert ez az ő igazi fizetségük: a szeretetünk. Köszöntsük hát őket a tanítók és tanárok világnapján, október 5-én is hálával és kellő megbecsüléssel! Megérdemlik! G.A. ző ügyek intézésének „vándorkényszerét” viselik nehezen a polgárok. A soron következő feladatok egyike, hogy mindenhol megoldják a mozgásukban korlátozottak zavartalan közlekedését. Aztán a József Attila-lakótelepen működő „kihelyezett” ügyfélszolgálathoz hasonlót nyitnak az Aszódi lakótelepen is, az öregek napközijében, miután rendbe hozták azt. „Az ideális az lenne, ha egy épületben tudnánk mindenkit fogadni, ráadásul sokkal racionálisabban végezhetnénk a munkát.” Igen, mert nem kellene több portaszolgálat, jelentős költségeket lehetne megtakarítani. Tárgyalnak - a polgármesteri hivatal közelében - egy irodaépület megvételéről, s akkor... Talán azt sem mindenki tudja, hogy a jelenlegi hivatal az egyetlen Budapesten, amely eredetileg is ilyen célra épült. Jól érzem magam”, s ebben a mondatban - érzékelhetően - benne van a hivatásbeli és a magánéletjó közérzete. Minisztériumi és más, akkor még tanácsi, területi feladatok után került a Ferencvárosba. Politikával nem foglalkozott, s mindenkivel - s ezt jó kedélye, közvetlensége is alátámasztja - szót ért, korra, nemre, pártállásra tekintet nélkül. Pszichológusnak sem lenne utolsó, mert egy 300 fős hivatalban a lélekbúvártermészet, a „benső” ápolásának tudása, afféle lélekpásztori tevékenység elengedhetetlen. „Kiegyensúlyozott családi háttérrel ez nem olyan nehéz” - majd mesél a feleségéről: „hasonló munkája volt, ma ügyvédként dolgozik” - a gyerekekről, a nagyobbakról,sail évesről,aki „óriási futballtehetség”, a madarakról - több mint 300-at nevel, ápolgat az egyéb állatok mellett, a Pest környéki városbéli kertes Nem kerülöm meg az interjú „igazi” okának felvetését sem. „A polgármester vezeti az önkormányzatot, annak első embere. Az önkormányzat - a képviselők - az a testület, amely a koncepcionális kérdésekben dönt, szakmai bizottságokat működtet, és igényli a hivatal szakapparátusának, referenseinknek segítségét ehhez. A polgár- mesteri hivatalt vezeti a jegyző, aki mindezek törvényességéért is felel.” Ennek logikus következménye, hogy a testület nevezi ki a jegyzőt, s a munkáltatói jogokat közvetlenül a polgármester gyakorolja. házában. „Ott mindenki a másikért is él. Összeállunk, közösen veszünk kerti gépeket, mindent kölcsönadunk egymásnak, s tudjuk, jó segíteni egymáson. S évente egyszer felkerekedünk - az egész utca - s kivonulunk az arborétumba. Én főzök - mindenkinek megvan a feladata - focizunk, tollaslabdázunk, pihenünk, s jól érezzük magunkat. Azokkal, akikkel egész évben is jól érezzük magunkat.” Ha jól értettem lelkes mondatait, ha ráéreztem gondolkodására, akkor valami hasonlót szeretne a kerületben is. Hárshegyi János Ferencváros! 5 2003■ október
