Ferencváros, 2003 (13. évfolyam, 1-12. szám)
2003. augusztus / 8. szám
t Évek suhannak - bús évek nyomába Börtön szagúak, bánatterhesek Míg végre fény derül rideg magányba S tisztelni kezdik a bántott nevet Vályi Nagy Géza: Görgey A világosi fegyverletétel időpontja, augusztus 13. sokáig nemzeti gyásznapnak számított, és ezzel a nappal volt szokás együtt emlegetni Görgey Artúrt, mint hazaárulót. A történészek már tudják, a népharag még nem, hogy az éremnek nem csak két oldala van. 1916. május 21-én hunyt el Görgey Arthúr nemzeti önvédelmi szabadságharcunk legendás tábornoka. Élete, működése hosszú évtizedeken át szenvedélyes, szélsőséges gyűlölettel, illetve csodálattal, rajongással teli viták tárgya volt. Neki, és a róla elnevezett miskolci gyalogezrednek kívánunk emléket állítani. Görgey Artúr régi magyar nemes család gyermeke volt. Édesanyja szepességi német polgárleány volt, apja tipikus, könnyelmű magyar úr, akinek kezén az utolsó fillérig elúszott, ami az ősi birtokból még rájuk maradt. Ez az anyagi romlás a gyermek életét megmérgezte. Végtelen önérzet, büszke jellem volt a fiú, aki nem akart katona lenni, csak azért ment erre a pályára, mert belátta, hogy más út, mint ingyenes növendéknek lenni egy katonai iskolába. Huszonhét éves koráig volt a császár katonája. Békebeli katona, aki a létminimum alatt megszabott zsoldból élt, akinek még hadnagy korában is reggelije komiszkenyér, ebédje komiszkenyér, s vacsorája komiszkenyér volt. Fényes bizonyítványokkal, végkielégítés nélkül kilépett, s elindult a tudományos pályán. Vegyész akart lenni, egyetemi tanár, de az apai örökség, a született dac nem bírta a laboratórium szívós és igénytelen alázatosságát. Nem született sem remetének, sem aszkétának. Voltak ugyan hajlamok benne erre is, de ugyanolyan, vagy még szélsőségesebb volt vágya a dicsőségre. 1848 tavaszán házasságot kötött, otthagyta az egyetemet, s hazament nagynénje birtokára gazdának. Prágából Bécsen és Pozsonyon át került haza, az Árva megyei Toporcra, s útközben megérezte a márciusi napok lélegzetelállító leheletét. Pozsonyban a karzatról megnézte az ország nagyjait a diétán, s mikor új otthonába ért, láng és tűz gyötörte. Alkalmatlan volt arra, hogy egy középszerű nénike kisegítő keze- lába legyen: beállt katonának. Görgey harmincéves volt, vagyontalan, állástalan, amikor berobbant a forradalomba. Nem volt semmi veszteni-, de keresnivalója sem. Ha kondottierinek mondom, ez csak azt jelentheti, hogy egy tönkrement élet vállalkozója volt. Eszmék szerződtették a harcra, de nem az állameszméé. Nem volt ezzel az országgal semmi koncepciója, de az életével sem. Egy ezred névadója Rendkívüli katonai zseni volt, aki nem akart sem uralkodni, sem uralmat alapítani. A nép katonájának tekintette magát, eszköz akart lenni csupán a Sors kezében. Egy szál kard, semmi más - írta róla Móricz Zsigmond. Egy ezred születése 1919. november 29-én Szabó Sándor őrnagy ideiglenes parancsnoksága alatt megalakult a miskolci gyalogezred. Ez a csapattest a nemzeti hadsereg szervezeti keretein belül jött létre. Első kinevezett parancsnoka Sáfrán Géza ezredes volt, aki korábban a miskolci 10. honvéd gyalogezred parancsnoka volt. Az ezredet lényegében a semmiből kellett előteremteni. Nem volt kellő mennyiségű egyenruha, ezért aki katonai ruházatot nem vitt magával, polgári ruhában teljesített szolgálatot, de a rendfokozati jelvényt a polgári ruházaton is viselni kellett. Az ezredszervezés áldozatvállalásából tisztek és katonák egyaránt kivették részüket. Dudás Mátyás gyalogos katona jótékony célra 600 koronát ajánlott fel illetményéből. Az építő munkába Miskolc mellett Borsod megye más települései is bekapcsolódtak. Az ezredzászlót és a zenekar fúvós hangszereit is Mezőkövesd adományozta. Az ezred életében 1920. február végén változás állt be, mikor is Sáfrán ezredes átadta a parancsnokságot Zalay József ezredesnek. Az ezredzászló-szentelő ünnepségen részt vett és beszédet mondott Horthy kormányzó is. Az ezredszervezési munkák 1920. nyarának végén fejeződtek be. Két zászlóalj Miskolcon állomásozott, egy pedig Jászberényben. 1921. nyarán őket utasították arra, hogy a trianoni békediktátumot végrehajtsák. 1922-ben Zalay ezredest Kováts Béla ezredes váltotta fel, aki nem egészen egy évig látta el a parancsnoki teendőket. Őt Dénes Ottó, Pleplár Ferenc, majd Halász János követte. Az 1930-as év hozta a legfontosabb változást. Horthy a nemes katonai hagyományok ápolására a Magyar Királyi Görgey Arthúr 13. Honvéd Gyalogezred elnevezést adományozta a hadtestnek. A magyar királyi honvédség csapattestei ebben az időszakban történelmi személyek nevét kapták hadrendi számukhoz. A miskolciak Görgeyét, aki a két világháború között pozitív megvilágítást kapott. A gyalogezred méltó módon ápolta a Gör- gey-hagyományokat. 1934. május 21-én szobrot avattak tiszteletére. Az ünnepségen Hodobay Sándor, Miskolc polgármestere „a magyar haza legodaadóbb fiának” nevezte „aki a nagy győzelmektől nem mámorosodon meg” és akit a „nagy bukás sem taszított végső kétségbeesésbe, aki egy életen át némán és megadással tűrte a vádakat, csakhogy nemzete kedves illúziója megmaradjon”. Élete, bátorsága, emberi tartása és méltósága Móricz Zsigmondot is megragadta. így ír róla a Nyugatban: „Az egyes ember élete kurta, mint a fűszálé, a nemzeteké végtelen, mint a föld termőereje. A magyar nemzet évezredes és újabb ezredéveknek indult múltjában s jövendőjében parányi epizód, eltűnő döbbenet a forradalomra következett nehéz korszak. Érezze meg a magyar, hogy a világtörténelembe fekete betűkkel írta be nevét, mikor egy egész nemzetnek önfejére szakadt büntetését egyetlen egy fia vétkének tulajdonította. Hogy is dobhatna egy ember akkora bukásba egy egész nemzetet? Hát egyes emberek kezében van a nemzetek sorsa? Hát lehet isten egy ember, aki ronthat, teremthet száz világot? Hát a Napóleonok egy parányi golyóba szorult emberész által lehetnek országok sorsintézőivé? Nem a tömegek lelke dob ki önmaga élére vezetőket? S nem az emberiség nagy áramlatai sodornak végig a nagy históriai fordulókon? Döbbenjen meg a magyar nemzet, ha agya tisztaságában ráeszmél, mekkora jogtalanságot tőn egy emberrel, egész magának egy elenyésző semmi parányával! Egy ártatlan fiával, akit a történet immár tisztára is mosott a rádobott nagy, mindennél nagyobb vád alól. Akiről ma napnál tisztábban látjuk, hogy a páratlan hős, aki az önvédelmi harc országszerte dicsőített, minden reménységet önmagában jelképezett, minden bizalmat tettekkel kiérdemelt szimbóluma volt: abban az utolsó fegyvertényében, a világosi fegyverlerakásban éppen úgy a nemzet hő kívánságát és legfőbb szükségét teljesítette, mint előbb a diadalmas csaták kivívásában. Szmetana György Ferencvárosi 2003■ augusztus
