Ferencváros, 2003 (13. évfolyam, 1-12. szám)
2003. július / 7. szám
ÉLEN - Éljen! Évek óta jelentős esemény a főváros sportéletében, amikor átadják a kiemelkedő tanulmányi és sporteredményt elért diákoknak az elismerést a „kettős” helytállásért. Az „Élen a tanulásban élen a sportban”-díj házigazdája Thék Zsuzsa, a főpolgármesteri hivatal sportosztályának főtanácsosa idén is emlékezetes ünnepséget szervezett a fiataloknak Zuglóban, a Vakok Általános Iskolájában. Kerületünket ebben az idényben - itt őszi-tavaszi a megmérettetés, a tanévnek megfelelően - a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem 2. évfolyamát végző Dobai Zoltán mountainbike-versenyző képviselte, aki Schiffer János alpolgármestertől vette át a kitüntető díjat. A fiatalember 21 éves múlt. Bár csak a következő évben választ szakot, már „tervezi", nemzetközi ügyekkel kíván foglalkozni. Emellett a kerékpározásnak ez az igen nehéz ága is újabb és újabb kihívásokra serkenti. Ahogy ő fogalmaz, „közáptávú” versenyző, abban a szakágban, amelyet cross-country néven az olimpián is viszontláthat a kedves érdeklődő. A különbség egy középtávú verseny, illetve az elit osztály teljesítménye között 3-4 kör, azaz 15-20 km. A hobbyszinten tehát már „túlnőtt” sportember - ez „lefelé” 10-15 km - a középső kategóriában versenyez, de éppen azzal került e kiírásban az elismertek közé, hogy tavaly ősszel országos bajnokságot nyert, többször volt érmes, az egyetemi időfutam bajnokságot megnyerte, sőt nemzetközi sikert - az Amatőr Világbajnokságon a mezőny első harmadában végzett - is magáénak tudhat. Márpedig ilyen eredményekkel a háta mögött, irány az elit kategória. Magyar „vázzal”, versenyez, amit a világszínvonalú alkatrészek egészítenek ki, azaz „nemzetközi” versenygép repítette az élre Molnár Dénes edző tanítványát. No, meg a tudás és a szorgalom, amire a kettős fronton a jövőben is nagy szüksége lesz. -gyi Küszködve élnek, avagy vasutas keserédes Idén július 2. vasárnapja, amely köztudottan Vasutasnap, 13-ára esik. E bűvös szám teszi-e, vagy a dolog ettől teljesen független, nem tudom, de biztos, hogy amikor beszélgetni kezdtem riportalanyommal, azt hittem „szerencsésebb” az a csillagzat, amely alatt a Ferencvárosi Vasutas Sportkör született. Az 1929-ben alakult klub ügyvezető elnöke, Bajnóczi János nem túl vidám, amikor a lehetőségekről, körülményekről faggatom. A több évtizede itt tevékenykedő sportember - volt szakosztály(ok) vezetője, elnökhelyettes, s most ő felel itt egyszemélyben mindenért - élt már meg boldogabb napokat is. Az általános gazdasági helyzet ismeretében nem csodálkozna az emberek és a sport megváltozott viszonyán, de amikor az összefogás, az együttgondolkodás segíthetne átvergődni a nehézségeken, és éppen e tekintetben érez kilátástalanságot, akkor érthető, hogy szomorúan elemzi a patinás klub körül zajló eseményeket.- Néhány éve az illetékes „megszabadította” egyesületünket a fútballpályától. Odaadta egy vállalkozói csoportnak. Ha a hosszú távú szerződés a klub nevében köttetett volna, akkor a bérleti díjból a többi szakosztályt, a pályánkat, s egyáltalán a körülményeinket rendezhettük volna. De a megállapodás bázis-vállalatunk, a „Vasút” nevében született.- Hajói értem, akkor mások „kaszáltak”, s a gondok itt a Péceli úton maradtak?- A helyileg is máshol lévő íútballpálya átadása - ahol mellesleg az adottságokat figyelembe véve, a kerület „csodát” hozhatna létre -, egyszerűsítette a helyzetünket. Nem kell futballal foglalkozni, bár az utánpótlás nevelése szép, s nem is teljesen jövedelemmentes feladat. De jelen helyzetben valóban csak a Péceli úti sportteleppel kell törődnünk, ahol viszont a „rávalót” csak kínkeservesen tudjuk előteremteni.- A kerítés összedőlőben, a pálya megközelítése térképészek dicséretére válik, s több napi hideg élelmet feltételez, ha ide szeretnénk „utazni”. Bár vasúttal nem látszik megoldhatatlan feladatnak?- Az M5-ÖS kivezető szakaszának építése valóban kicsit elzárttá tett bennünket. Ugyanakkor ide csak azok jönnek, akik sportolni akarnak, arra pedig ideális a hely. A közvetlen környezetünkben tevékenykedő vontatási főnökség, a „pályások”, a központi felépítmény-vizsgáló lelkes, sportolni szerető dolgozói rendszeres vendégeink. Ők kb. a 20- 25%, a fennmaradó 75-80% „idegen”. Persze nekünk ugyanolyan kedvesek. Mert azzal, hogy itt folyik a főváros Protestáns Labdarugó bajnoksága, „fentről” is vigyáznak ránk. Pasaréttől-Pestlőrincig 11 csapat mérkőzik a „dühöngőben” hétről hétre. Pályáink állandóan foglaltak. A frekventált időszakban - esténként - kevés a szabad helyünk. Délelőtt, kora délután még tudunk fogadni érdeklődőket.- Milyen pályák vannak és mi a kínálat1- A fő attrakció a 2 kitűnő állapotú teniszpálya, a szűk kapacitás azokra értendő. A szabadidő értelmes eltöltését szolgálja a dühöngő, ahová a focin kívül más nemigen fér be. Kézilabda-szakosztályunk, az előírások miatt teremben kénytelen játszani, így nincs vita a pályahasználaton. Asztalitenisz-csapataink jól megférnek a szabadidős igényekkel. „Örökös” helyszíne vagyunk a kerületi pingpong versenyeknek, köszönhetően Varga Zoltánnak a sportág helyi „atyjának". Az „élet- halál” csatákat jól jellemzi, hogy 1-1 versenyen, ha híre megy a szebbnél-szebb díjaknak, bizony sokan „visszaamatőrösítik” magukat. Igaz, ettől a tényleges hobby- játékosoknak nem lesz jobb kedvük, mert az exproftk viszik el az első helyeket.- A körülményeket látva, jónak tűnik a kínálat. Tehát a megélhetés biztosított?- Küszködve élünk. Ha a használaton kívüli könyvtárat elvinnék innen, s ott berendezhetnénk egy konditermet... Az éves költségvetést - 5-5 és fél milliót - nehéz kitermelni. A „Vasút” ugyanakkor számlázza nekünk a rezsiköltségeket, olykor a tényleges árnál egy kicsivel drágábban! Igen,jól hallotta, nem olcsóbban, drágábban. Ha nem tudnánk - olykor baráti segítséggel - itt egyéb rendezvényeket szervezni, pédául 1-1 jó kis sportcsata utáni bográcspartit, akkor a küszködés hiábavaló lenne. De szívből csináljuk, s ugyanolyan jó szívvel várjuk ide a jövőben is a kerület - nemcsak vasutas - dolgozóit, lakóit, fiatalokat, idősebbeket egyaránt. Hárshegyi János Ferencváros 25 2003- július
